Az északi égbolt legfényesebb gömbhalmazáról, a Herkules-gömbhalmazról készült újabb látványos hazai asztrofotó.
Szitkay Gábor, Éder Iván, Nyúl
A Herkules csillagképben látható M13-at Edmund Halley fedezte fel 1714-ben, Charles Messier 1764-ben vette fel híres katalógusába. Az 5,8 magnitúdós gömbhalmaz már szabad szemmel is látható a Herkules csillagkép „trapézának” nyugati oldalán, ilyetén láthatósága a jó égbolt egyik jele. Binokulárokkal ködös, kerek folt, de már 5 cm-es műszer is tucatnyi csillagot mutat meg belőle. Szitkay Gábor és Éder Iván felvételén először a döbbenetes színgazdagság ragadja meg az embert. Fényesebb narancsos-vörös és halványabb kékes árnyalatú csillagok ugranak ki a sárgásfehér fősorozati és szubóriás csillagok sűrűjéből. A vörösek valamivel nagyobb kezdeti tömegű égitestek, melyek már elhasználták hidrogénkészletüket és vörös óriásokká fejlődtek, a kék színűek pedig a magjukban héliumot égető, horizontális ági forró csillagok.
A képen teljesen felbontott halmazban nem láthatóak a vizuálisan oly feltűnő „póklábak”, melyek a halmaztagok véletlenszerű tömörülése miatt jönnek létre, és az ugyanezen ok miatt kialakuló sötét „hasadékok” is csak sejthetőek. A rendkívül jó határfényességnek köszönhetően a halmaz messze túlnyúlik a vizuálisan érzékelhető határain, tulajdonképp kitölti a képet. A több mint 3,5 órás expozíciós idő láthatóvá tette a közelben található IC 4617 jelű galaxist (a kép bal szélén középen). Nem kimondottan ismert objektum, hiszen csupán 15-16 magnitúdó fényes, és alig 30” kiterjedésű. Szitkay Gábor és Éder Iván felvételén azonban nem csak nyomot hagyott, hanem ragyogóan látszik az égitest magja és spirálszerkezete is. Hihetetlen élmény végigböngészni a fotót, mert több helyen fedezhetünk fel rajta igen távoli elliptikus és spirális galaxisokat – természetesen a gömbhalmaz csillagai mögül hunyorognak. Gratulálunk a kép készítőinek!
Sánta Gábor
(Szitkay Gáborral a Meteor 2008/7-8. számában interjút közlünk. – A Szerk.)
