Készülődő szupernóva

691

A Hattyú csillagképben látható óriáscsillag lehántja csillagburkát. Talán már csak százezer évet kell várni, hogy szupernóvaként robbanjon.


Francsics László, Dán András, Ágasvár

Ezt a – valljuk be – emberi agyra emlékeztető ködösséget egy kivételes, szélsőséges tulajdonságokkal rendelkező, az élete végén járó csillagóriás hozza létre. Ez a csillag nem csupán fényt sugároz szemünk számára látható és láthatatlan hullámhosszakon, hanem anyagot lök ki magából a kozmoszba, így kelti életre a sarló alakú fényes gázhéjakat önmaga körül.

A Sarló-köd, vagyis az NGC 6888 a Cygnus csillagkép irányában látszik a Tejút sűrűjébe rejtve 4700 fényévnyi távolságra tőlünk. A Tejútnak ezen a vidékén a csillagmezőkbe masszív hidrogén- és molekulafelhők, fiatal csillagok szülőhelyei ágyazódnak. Ezek a felhők az idő előrehaladtával eloszlanak, hátrahagyják csillagaikat, azok pedig több milliárd évig is ragyoghatnak az égen, akár a mi Napunk. Azonban a felhőkben születhetnek kivételes csillagok is, melyek tömege akár harmincszorosa lehet a Napénak, életüket pedig rendkívül rövid idő alatt élik le.

A Sarló-köd csillaga, a HD 192163 (WR 136), egy hihetetlenül forró O típusú szuperóriásként kezdte életét valamikor 4 és fél millió évvel ezelőtt a Cygnus OB1 asszociációban. Hiába ezerszer fiatalabb a mi központi csillagunknál, máris működésének befejező szakaszába ért. Néhány százezer évvel ezelőtt belső átalakuláson esett át, levált az úgynevezett fősorozatról és vörös óriásként, 30000 km/órás csillagszelet fújva lehántotta magáról külső burkait, ezzel egy fényes csillagközi felhőt hozott létre maga körül. A Naphoz hasonló csillagok ebben a fázisban befejezik az életüket és fehér törpeként hűlnek ki. A Tejút minden egymilliárdadik csillaga – a legnagyobb tömegűek – azonban további fejlődésen mennek keresztül, Wolf-Rayet csillaggá alakulnak.

2012w35-nagy

A Wolf-Rayet csillagok felszíni hőmérséklete több 100 000 Kelvin fokra emelkedik, csillagszelük sebessége megnő és eléri a 4 millió km/órát. Felszínükről még több anyag szökik a kozmoszba, 50 000 évente egy naptömegnyi. A Sarló-köd csillaga, a WR 136 viharos csillagszele lökéshullámként érte utol a korábban ledobott külső héjak anyagfelhőit. A lökéshullám az ütközéskor röntgenfényben ragyogott fel, energiája pedig cafatokra tépte az külső héjak sima felületét. Az ütközés fényes maradványa 10 000 éven át fénylik, alig valamivel rövidebb ideig, mint egy planetáris-köd.

A WR 136 életét szupernóva-robbanás során fejezi majd be talán 100 000 év múlva. Ekkor saját, a korábbi fejlődési szakaszaiban még nem szétszóródott anyagának maradékát is kilöki a kozmoszba, miközben egy apró neutroncsillagot hagy hátra maga után. A robbanáskor létrejövő, tovaterjedő, a jelenleginél jóval erősebb lökéshullám pedig leendő csillagok szülőhelyét hozhatja létre újra a Cygnus masszív hidrogén- és molekulafelhőiben.

A felvételt közös munkával hoztuk létre Dán Andrással 2012. június és július hónapokban. A 26 órányi OIII és H-alfa hullámhosszokon készült képkockák Etyekről 200/800-as Newton-asztrográffal, Paracorr kómakorrektorral, Starlight Express CCD kamerával készültek. Az RGB csatornák összesen két órányi expozíciót integráló képkockái 250/1000 Newton-asztrográffal, Paracorr kómakorrektorral, Canon EOS 350D fényképezőgéppel készültek Ágasvárról. Képfeldolgozás: Maxim DL, Iris, Registar, Photoshop.

Hozzászólás

hozzászólás