Légkörfény és a Medvék

841

Ritka vendég nálunk a légkörfény, melyet hazánkból első ízben Szabó Ádámnak sikerült megörökítenie a Bajai Obszervatóriumból.

Szabó Ádám, Baja

2012. augusztus 9. és 15. között három barátommal együtt Baján vettem részt meteormegfigyelő táborban, ahol több éjszaka alatt több száz meteort volt szerencsénk látni. A tábor utolsó éjszakáján azonban már nem volt jelentős meteoraktivitás, így a Tejút fotózásába kezdtem. Magas ISO-val készítettem képeket, hogy a csillagok ne rajzoljanak ívet, de pár felvétel után úgy tűnt, mintha azonos fehéregyensúly mellett más-más színe lenne az égi háttérnek. Kezdetben hibára gyanakodtam, de néhány felvétel után sikerült megbizonyosodnom róla, hogy ezek a „hibák” tulajdonképpen zöld sávok – ami a megjelenésénél fogva egyértelműen a légkörfénylést (angolul „air glow”) juttatták eszembe.

2012w36-nagy

A „felfedezés” számomra nagyon örömteli, mert a hazai források szerint ez az első hazai fotó a jelenségről (bár tavaly már készült róla felvétel Erdélyben). A jelenség a fényképes azonosítás után szabad szemmel is kivehető volt, a Nagy és Kis Medve csillagképekben lévő sávhatárok már-már feltűnőek voltak (a Szekeres környékén is láttam)! Több másik képem készült a jelenségről, mert a jelenség az egész éjszaka folyamán kitartott (ezek az OPOD-on elérhetőek: http://www.atoptics.co.uk/fz814.htm- a jelenség magyarázata is elolvasható ugyanitt).

Az itt közzétett kép Baján, a csillagvizsgáló udvarán hajnali 2:20-kor, augusztus 15-én készült (Nikon D5100-as fényképezőgép, 7 perces expozíció, ISO 200).

Hozzászólás

hozzászólás