Napsarló és rádiótávcső

874

A január 4-i részleges napfogyatkozást egész Európában figyelemmel kísérték. A legérdekesebb látvány tőlünk jóval nyugatabbra fogadta az érdeklődőket: a napsarlókelte.

Sipőcz Brigitta, Cambridge, Anglia

2011. január 4-e Angliában az új év első hivatalos munkanapja, ami idén igazán látványos és ritka égi jelenséggel vette kezdetét. A Magyarországról látható részleges napfogyatkozás már az itteni napfelkelte előtt elkezdődött, így nálunk a Nap már „csak” napsarlóként kelt fel. A napfogyatkozás helyi, 68%-os maximumát 7 perccel napfelkelte után érte el.

A megfigyelés helyszínét csak gondolatban választottuk ki előre, eredetileg kelet fele indultunk volna egy nagyobb csoporttal XII. századi várromokat és a tengerparton élő több száz fókát megnézni. Reálisan szemlélve beláttuk, hogy helyismeret nélkül elég valószínűtlen lesz a fogyatkozás megfigyelésére és fotózására alkalmas helyre bukkanni a szürkületben. A mentőötlet így az egyetem rádiócsillagászati obszervatóriumára esett, ami ráadásul kényelmesen megközelíthető. Végül reggel 7:50 körül a helyszínen választottuk ki, melyik antennacsoport fog legjobban mutatni a képeken. A fotón látható antennák 13 méter átmérőjűek, és összesen nyolc található belőlük a Ryle Teleszkóp részeként.

2011w01-nagy
A hét csillagászati képe január 4-én készült a Cambridge-i Egyetem Mullard Rádiócsillagászati Obszervatóriumában (Cambridge, Anglia)

Az időjárás nem volt túl biztató. Előző nap éjjel végig felhős volt az ég és hajnal felé a köd is megérkezett az előzõ héthez hasonlóan. Azt viszont volt már időm kitapasztalni, hogy a helyi reggeleknek van egy furcsa varázsa. Hiába felhős napok óta, napfelkelte után reggel sokszor süt a Nap egy rövid ideig. Többször előfordult, hogy még a hóesés is félbeszakadt, hogy utat engedjen a napsütésnek egy-egy hajnali/reggeli edzés időtartamára.  Amikor az obszervatóriumhoz értünk, a felhőréteg már szinte teljesen visszahúzódott a keleti horizont felé és sejteni lehetett, hogy az utolsó 2 foknyi réteg is eléggé elvékonyodik, hogy ne zavarjon túl sokat.

A látvány gyönyörű volt, szerintem a sarlós napfelkelte a legszebb, amit egy részleges fogyatkozás adhat. Védőszemüveg és objektívszűrő hiányában a kilépést már nem vártuk meg és visszaindultunk. Fél óra múlva pedig ismét teljesen borult volt az ég.

Hozzászólás

hozzászólás