Az őszi égbolt kifogyhatatlan galaxiscsodáinak egyike az NGC 7331 rendszere és még távolabb a Stephan-galaxisötös, a kölcsönható galaxisok iskolapéldája.
Bagi László, Ágasvár-Öcsöd
A fotón a Pegazus csillagkép csodálatos, galaxisokkal teli régióját próbáltam megörökíteni. A képen legfényesebb és legnagyobb kiterjedésű galaxis az NGC 7331. Ezt a spirálgalaxist – mely Tejútrendszerünk ikertestvérének is tekinthető – William Herschel fedezte fel 1784-ben. A galaxis távolsága nagyjából 40 millió fényév, egyben az NGC 7331 galaxiscsoport legfényesebb tagja. Az elnevezés azonban csalóka! Ha alaposabban szemügyre vesszük a hatalmas csillagváros körül rajzó kisebb galaxisokat, egyik-másiknál rögtön szembeszökő, hogy hasonló típusú, de jóval távolabbi objektumokról lehet szó. Így is van, a „kísérők” távolsága nagyjából tízszer akkora, mint az NGC 7331-é, tehát háttérgalaxisokról van szó. A látvány azonban így is rendkívüli.
Ha valódi galaxisszomszédokat szeretnénk látni, pillantsunk a kép bal oldalára, ahol jóval halványabb, de szemmel láthatóan egymáshoz nagyon közel eső, gravitációs kapcsolatban levő társaságot fedezhetünk fel: ez a Stephan-féle galaxisötös. A megnyúlt „csápok” egyértelműen utalnak arra, hogy itt galaxisok gravitációs „harcába” pillanthatunk be. Az öt galaxis közül valójában csak négy áll egymással gravitációs kapcsolatban (ez a Hickson 92 csoport), a rendszer távolsága mintegy 280 millió fényév. A galaxiscsoportot Edouard Stephan fedezte fel, 1877-ben.
A fotó adatai: 180×360 s, ISO 800, Canon600D, 200/800-as Newton-asztrográf. A fotózás helyszínei: Ágasvár és Öcsöd. A szeptemberi tiszta éjszakák lehetőséget adtak, hogy egy igazi „mélyeges” felvételt készítsek. Az első éjszaka képeit átnézve láttam, hogy elképesztő mennyiségű objektum bújik meg a képeken. Még további négy éjszakán át vadásztam a fotonokat, így összesen 18 órányi expozíció eredménye lett a végleges fotó.
