Az Sh 2-252 egy szép, fényes emissziós ködösség az Orion csillagképben, közepén jól azonosítható nyílthalmazzal. A halmazt Giovanni Batista Hodierna 1654-ben fedezte fel. Tőle függetlenül Karl Christian Bruhns 1857-ben szintén azonosította. A csoportosulás megközelítőleg 6350 fényévre helyezkedik el Napunktól. Látszólagos formája egy cerkóf koponyaformáját rajzolja ki, ezért Majomfej-ködként is ismerik.
Fényes Lóránd, Piliscsév
Az objektum elnevezéseiben akad némi keveredés. Az NGC számot időnként a teljes ködösségre, időnként a legfényesebb középső részére értik. A Burnham’s Celestial Handbook az egész ködöt 2174/2175 számon listázza, és nem említi a halmazt. Az NGC katalógus NGC 2174 számon a középső, fényes részt nevezi meg (J2000 06h 09m 23.7s, +20° 39′ 34″). NGC 2175 alatt pedig az egész ködösséget érti, belefoglalva ebbe a csillaghalmazt is. A Simbad adatbázis NGC 2174-ként a ködöt, NGC 2175-ként a csillaghalmazt azonosítja. A kép bal alsó harmadában elhelyezkedő, rendkívül halvány Sh 2-247 ködösség a Gem OB1 csillagtársulás tagja. A B0 III óriáscsillag által ionizált ködösséget 37 000 naptömegnyi gáz és por alkotja. Az észlelések szerint fizikai kapcsolatban is áll az Sh 2-252-vel.
A nagyon kellemetlen, novembertől januárig tartó ködös, felhős időt egy csodálatos anticiklon feledtette, gyakorlatilag egész februárban. Kristálytiszta éjszakák és friss, napfényes nappalok váltakoztak. Ennek köszönhetően nagyon sok expozíció készült az objektumról, jóval több, mint amit eredetileg terveztem. Ha összeadjuk a különböző szűrőkkel készült sorozatokat, majdnem 20 óra anyagról beszélhetünk. Ennek köszönhetően a kép gyakorlatilag zajmentes, teljesen tisztán mutatja be az égi világ részleteit. Külön öröm, hogy olyan objektumpáros található a képen, ami nem a legfényesebb, leggyakrabban fotózott témák közül került ki. Eddig ezeket kerültem a piliscsévi fényszennyezett égről, de most a keskenysávú felszerelésnek köszönhetően ilyen objektumokat is meg tudok örökíteni.
A fénykép, bár a jellegzetes, természetes hatású RGB színvilágot tükrözi, a részletek kiemelése miatt speciális eljárással készült. A három alap színcsatorna (vörös, zöld, kék) alapértékeit különböző keskenysávú szűrők adták. A H-alfa, OIII és SII szűrőkkel külön-külön örökíthető meg a hidrogén, az oxigén és a kén ionizációs sugárzása. A szűrők egy monokróm CCD kamera előtt helyezkedtek el, így a három szűrővel három külön mono sorozat készült. Az így létrejött három összegzett kép végül színes képpé állt össze. A korábban elkészült Rosetta-felvételhez képest sikerült továbbfejleszteni az előhívás lépéseit. Hasonlóan készült színtérkép, ám a fényesség térképet már nem csak a Ha szűrő részletei adják, hanem mind az SII, mind az OIII adatai is benne találhatóak a képben. Miután a színek és a részletek összeálltak, már csak a szép, telt csillagszíneket kellett a képre illeszteni. A keskenysávú fotózásnak és a sok expónak köszönhetően – számomra teljesen szokatlan módon – jóformán nem volt szükség a kép görbézésére (a részletek utólagos kiemelésére). A DSLR korszak után meglehetősen újszerű élményként a fotó különösebb utómunka nélkül mutatta meg magát a rétegek összeillesztése után. Kicsit hasonló élmény ez így, mint ami a hagyományos, filmes fényképek előhívásakor élhető át.
