Galaxis a Háromszögben

1635

A Triangulum-galaxis az őszi égbolt egyik legszebb látványossága, egyben az egyik legközelebbi csillagváros.

Pável Zoltán, Veszprémvarsány

Papp András barátommal 2010. október 8-án úgy döntöttünk, hogy kihasználva a jó időt lemegyünk Veszprémvarsányba fotózni egyet. Elég későn értünk le így sötétben kellett már kipakolni. Nekem a Budapest melletti ég után az igazi vidéki égtől leesett az állam. Úgy 10 óra tájban elkezdődött a fotózás. Kisebb-nagyobb technikai gondokkal küzdve sikerült egy elfogadható minőségű képet készíteni az M33 galaxisról.

2010w47-nagy

A kép 200/1000-es Newton-reflektorral készült 25×8 perc alatt, ISO1600-as beállításokkal egy átalakított Canon EOS 1000D fényképezőgéppel, Baader MPCC kómakorrektorral, EQ6 SynScan mechanikával. A vezetés egy 102/660-as refraktorral és egy Lacerta MGuiderrel történt.

A Triangulum (Háromszög) csillagkép első számú látványossága a közeli M33, közismert nevén a Triangulum-galaxis. Ez a spirálgalaxis a Lokális Halmaz harmadik legnagyobb tagja, átmérője mintegy 50 ezer fényév, vagyis nagyjából feleakkora, mint a mi Tejútrendszerünk. A csillagváros távolsága mintegy 3 millió fényév. Tapasztalt megfigyelők tiszta, holdfénytől és fényszennyezéstől mentes éjszakákon puszta szemmel is megpillanthatják, igazi titkait azonban az asztrofotósok tudják feltárni.

Az M33-ról készült felvételen szépen kirajzolódik a galaxis spirális szerkezete, jól láthatóak a kékes színű csillaghalmazok és a rózsaszínű csillagkeletkezési területek. Utóbbiak közül a legnevezetesebb az NGC 604, amely az egyik spirálkarban látható, a galaxis középpontjától nagyjából 7 óra irányban.

Hozzászólás

hozzászólás