Hubble változó köde

1081

Drámai változások egy csillagkörüli ködben, kisbolygó és egy nagy sajátmozgású csillag a hét csillagászati képén, mely ezúttal mozgókép.

Barát Éva, Kiss László és Sárneczky Krisztián, Piszkés-tető

A Hubble-féle változó ködről (NGC 2261) 1999-ben és 2008-ban készült képeken drámai változások láthatók. A köd fényességváltozása mellett egy nagy sajátmozgású csillag és egy kisbolygó feltűnése mutatja meg, hogy az állandóság jelképének tekintett égbolton nem is annyira ritkák a változások.

Amikor 1998-ban a Szegedi Tudományegyetem külsős munkatársaként elkezdtem (S.K.) az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászat Kutatóintézetének piszkés-tetői állomására járni, még a kupolatérben kellett átvészelni a 14-15 órás téli éjszakákat. Hogy elviselhetőbbé tegyük a hosszú fotometriai sorozatokat, amikor órákon át egyetlen csillagmezőt bámultunk a monitoron, két célpont között mindig szántunk öt percet arra, hogy egy-egy nevezetes mélyég objektumot is megörökítsünk. A 60 cm-es Schmidt-távcsővel felvett öt perces expozíciók végén szinte mindig hangos kiáltás robbant az éjszaka csendjébe. A vadul örvénylő M51 látványa, a Gyűrűs-köd külső gázburka vagy az NGC 891 sötét porsávja mindig segítettek átvészelni a következő órákat.

Az egyik ilyen képünk a Monoceros csillagképben található NGC 2261-ről, ismertebb nevén a Hubble-féle változó fényű ködről készült 1999. február 21-én este. Az üstökös alakú reflexiós ködöt az R Monocerotis nevű változócsillag világítja meg, amely az „üstökös” központi sűrűsödését mintázza. Az NGC 2261 régóta ismert objektum, William Herschel fedezte fel 1783-ban. A ködösségbe ágyazott R Mon fényváltozását először Julius Schmidt észlelte 1861-ben, arra pedig, hogy maga a köd is változik, Hubble jött rá 1916-ban. A gazdag csillagmezőben igen szép látvány a bonyolult szerkezetű, 2500 fényév távolságban található, 1 fényév átmérőjű köd. A kép megtette észlelőélénkítő hatását, később pedig bekerült a legszebb felvételeinket tartalmazó internetes albumba. Majd lassan feledésbe merült.

Az idén februári ágasvári hétvégén azonban Mizser Attila hosszú évek után ismét vetett egy pillantást a ködre, és meglepődve tapasztalta, hogy az valóban változik (részletesebben l. Meteor 2008/4.). Ezek után elektronikus leveléből is lehetett érezni az izgatott várakozást, amelyben megkért, hogy a február végi piszkés-tetői utam során készítsek egy felvételt a ködről. Három borult éjszaka után február 24-én végre kiderült az ég, másnap pedig készítettem három 100 másodperces képet az NGC 2261-ről, melyek összeadásával pontosan megkaptam a korábbi felvétel öt perces expozíciós idejét. A képek feldolgozására csak február 28-án került sor, az eredmény pedig egészen magával ragadott!

Kilenc év alatt nagyon megváltozott a köd szerkezete. A fényes tartományok eltávolodtak a csillag közeléből, de az jól látható, hogy nem a köd szerkezete változott meg, hanem a megvilágítási viszonyok. Az elméletek szerint a fényességeloszlás gyors változását az R Mon közelében kavargó sötét, átlátszatlan porfelhők okozzák, amelyek árnyékot vetnek a köd távolabbi részeire. A két képből készült animáció szinte a monitorhoz ragasztja az ember szemét, ám az első révületből magunkhoz térve a csillagok közt is érdekes változásokat láthatunk. Az 1999-es felvételen a gyors mozgás miatt elmozduló (234) Barbara kisbolygó nyoma is megtalálható, míg a köd jobb felső sarkánál egy 15 magnitúdós csillag jól láthatóan elmozdult a kilenc éves időszak alatt! A mérések szerint 2 ívmásodpercet haladt dél felé, jelölése pedig NLTT 16798, amely Willem Luyten forrásértékű munkájára utal. Ezek után egészen biztos vagyok abban, hogy a következő felvétellel nem fogok újabb kilenc évet várni.

2008w13-nagy

Barát Éva Barbara, Kiss László és Sárneczky Krisztián felvételei az NGC 2261-ről. Az 1999-es képet a jobb alsó negyedben felvillanó 13 magnitúdós Barbara nevű kisbolygó alapján lehet azonosítani.

Hozzászólás

hozzászólás