Karácsonyi üstökös

2216

Ez idei év „karácsonyi üstökösét” a Catalina Sky Survey 68 cm-es Schmidt-távcsövével fedezték fel 2013. október 31-én. Ezekben a hetekben feltűnő látvány lenne a hajnali égen, ha a ködös időjárás nem akadályozná meg észlelését. Marad a távészlelés, a robottávcső!

Brlás Pál, Szeged

Az üstököst felfedezését követően először aszteroidának gondolták, majd később igazolódott, hogy valójában üstökösről van szó, hivatalos elnevezése: C/2013 US10 (Catalina).

November 15-i perihéliuma előtt is látványos, viszonylag fényes jelenség volt, de csak a déli égboltról lehetett megfigyelni. Már a nyáron elkezdődött a fotózása, szeptemberben kellemes binokulár objektum volt és elérte a 6,5 magnitúdót, jó körülmények között készült fotókon 1,5 fok hosszú porcsóvát mutat.

November utolsó negyedében ért az északi égboltra és csodás felvételek születtek Magyarországról is hajnalban, a keleti horizonton megjelenő üstökösről. Különösen kellemes jelenség volt a fogyó Hold és a Vénusz közelében látszó 6 magnitúdó körüli üstökös. Sajnos Szegeden november vége óta vagy a borult ég, vagy pedig a köd teszi lehetetlenné a közvetlen megfigyelését, pedig számtalan hajnalon kipattantam az ágyból, hogy távcsővégre kapjam, illetve fotón is megörökítsem a látványos üstököst. Karácsonyi üstökösünk két csóvát is mutat, az ioncsóva fodrozott és hosszú, csomósodásokat mutat – csodás megjelenésű!

catalina-brlas

A mellékelt képet távvezérléssel készítettem 2015.12.20. 12:36 UT-kor. A megfigyelés az iTelescope.Net mayhill-i, új-mexikói (USA) egyik robottávcsövével történt, 5 perc expozícióval, R szűrővel. Távcső: Takahashi 106 mm FSQ-ED f/5 asztrográf. SBIG STL 11000 típusú CCD rögzítette a látványt. A kép kivágás a nagy látószögű felvételből. A kép tetején látható galaxisok balról jobbra: NGC 5576, 5577, 5566, 5560.

Hozzászólás

hozzászólás