Nyáresti álompár

1950

Június 30-án a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását figyelhettük meg a kora esti égbolton. A két fényes „esti csillag” sokak figyelmét magára vonta.

Horváth Attila Róbert, Győrújbarát

Hetek óta figyelemmel kísértem a két bolygó látványát a nyugati égen. A tegnapi napra külön készültem, hogy a legnagyobb közelséget meg tudjam örökíteni. Megpróbáltam a dolgaimat úgy intézni, hogy mindenképp legyen szabad ez az estém erre a célra. Még javában fent volt a Nap, amikor felmentem a csillagvizsgálómba. Mivel magából a csillagvizsgáló épületéből nem látszott volna sokáig az esemény, ezért a kisebb mechanikámat kitettem a kert legvégébe. Rátettem a 250/1000-es karbon asztrográfot, aminél ugyan rezgett a léc (elbírja-e a mechanika?), de meglepetésemre elbírta, annyira stabilan, hogy tükörfelcsapással lehetett fotózni.

20150630-venusz-jupiter
A Jupiter és a Vénusz együttállása június 30-án, az esti égbolton. A felvételen jól látható a Vénusz fázisa és a Jupiter lapult korongja, valamint az óriásbolygó egy vonalban sorakozó Galilei-holdjai.

A két objektumot még napsütésben megkerestem a távcsővel. Mivel a nappali égen nem egyszerű rátalálni objektumokra egy Go-To nélküli mechanikával, gondoltam, nehezen fog menni a megtalálásuk. Ellenkezőleg! A Vénusz oly fényesen ragyogott a nappali égen is, hogy könnyen rátaláltam az okulárban. Ekkor lecseréltem az okulárt fényképezőgépre, majd folyamatosan exponáltam kb. 5 percenként. Egy nappali képet is feltettem a közösségi oldalra, de azon a Jupiter még épp hogy csak látszik, hiszen a nappali égi háttérhez képest elég alacsony a kontrasztja. Amikor végül is lenyugodtak a bolygók a fenyőfák mögé, akkor megérkeztek a felhők is. Ezúttal szerencsém volt az időjárással!

Hozzászólás

hozzászólás