• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    A cosmicus ismeretkör vívmányairól







    Most Schwarz Gyula lev. tag a cosmicus ismeretkör vívmányairól értekezett. A naprendszerről — mondá többek közt — eddig azt hittek, hogy saját belső momentumainál fogva felbomolhatatlan. Lagrange és Poisson e tételt mennyiségtanilag is kimutatták, és képleteikre épen oly bizalommal támaszkodott a tudományos világ, mint a hogy a maga Kosmosát Humboldt szintén ezen háttérre kívánta még visszavinni. Hiurichs tanár azonban kimutatta, hogy a naprendszer belső felbomolhatatlanságát csak úgy taníthatjuk, hogy a tért Newtonnal még mindig vacuumunak hirdetjük. A legutóbbi évek óta azonban a csillagászok mindinkább és inkább kezdenek hinni egy cosmicus ellenálló közeg lételében. Encke volt az első, ki saját üstökösének mozgásából ezen ellenálló közeg lételét tudományosan kilátásba helyezte. Ujabban Vanghan és Hinrichs karolták fel az ellenálló közeg felvétet legtöbb érdekeltséggel. Vanghan egész seregét hordja fel mind a közvetett, mind pedig a közvetlen védveknek; legtöbb súlyt azonban azon könnyűségre fektet, melylyel az ellenálló közeg felvétele által a világosság elméleteit támogatni, s melylyel a Saturnus gyűrűinek, s a rögtön megjelenő, majd ismét rögtön eltűnő álló csillagok tüneményeit megfejtenni lehetne. Ha a tér valóban vacuum lenne, úgy a nap sugarai nem áraszthatnának ránk világosságot. Ezt mondja Vanghan. Értekező szerint ebből kiindulni nem lehet, mert a spectrum-hasáb megmutatta, hogy mi itt a föld légköre alatt absolut vacuumot létrehozni sohasem vagyunk képesek, hanem legfeljebb csak légköri vacuumot, hydrogen-vacunmot, nitrogen-vacuumot, stb. Azt mondja továbbá Vanghan, hogy bármely holdat is annyira hátráltathatna idővel ezen ellenálló közeg — noha ruganyossági modulusa egy billiószor lenne nagyobb a levegőénél,— miszerint végre egészen az instabilitás regiójába kellendet esnie, s épen úgy szétdaraboltatnia, mint a hogy Saturnus holdjai is szétdaraboltattak legyen, mielőtt gyűrűkbe szakadozhattak volna. Azok, kik Saturnus gyűrűit Bond példájára még mindig folyékony halmaz-állapotúaknak tartják, mellőzni fogják Vanghan felvétet és ezen gyűrűket ezentúl is inkább a bolygó legrégibb múltjával, mint fejlődésének későbbi korszakával fogják hozni összeköttetésbe. A rögtön megjelenő csillagok valószínűleg nem oly égi testek, melyeknek egy fölület részük fényes lenne, a többi pedig homályos. — Newton, Arago ezt tanították; de az 1572. évben mutatkozott tüneményből azt lehetne kiolvasni, hogy egy oly égi testnek, mely fényes részét csak tizenhét hónapig fordítja felénk, holott összesen csak is háromszáztizennyolcz év alatt fordulhat meg egyszer saját tengelye körül, hogy mondom: egy ily égi test fölületének legalább is két milliószor nagyobbnak kellene lenni időről időre felénk forduló részénél; — azaz: egy ily égi test spectralis tekéjének legalább is oly átmérővel kellene bírnia, mint a minővel Neptun pályája bír! Már pedig az illető álló csillagok mozgási momentumai ily roppant égi testek lehetőségét csakis néhány elszigetelt esetre szorítanák. Prof. Hinrichs úgy találja, hogy csak úgy érthetni meg a bolygók és holdak távviszonylagaiban a kellő öszhangzatot, ha az ellenálló közeg felvéte elfogadtatik. A gyakorlati csillagászat emberének nincs szüksége az ellenálló közeg számbavételére, mert pár száz évre előre ennek számbavétele nélkül is összeállithatja és ugyan a legnagyobb pontossággal az ephemerist. Hogy is ne, midőn még akkor is, ha ezen ellenálló közeg jelenleg már csakugyan odahatna, miszerint földünk a jelen évben tíz lábbal közeledjék a naphoz, ha még ekkor is csak egy másodperczczel fogná ezen közeledés egy egész évezred alatt megkurtíthatni az évet legfeljebb! A mit azonban a gyakorlati csillagászat mellőzhet, nem szabad azt a cosmosophnak mellőznie. Ha az ellenálló közeg csakugyan oda hat, hogy a bolygók pályáit spirális vonalakba vigye át, úgy a naprendszer nem lehet többé felbomolhatatlan.

    Fontos tehát azon kérdés, hogy mennyire tulajdonítható a bolygórendszerek jelen dislocatiója, a Jupiter holdrendszerének nagyobb, s a Saturnus, Uranus holdrendszerének szembeötlőleg csekélyebb szabályszerűsége tulajdonkép ezen állítólagos ellenálló közeg visszahatásának? Hinrichs egészen megnyugszik utóbbinak fölvételében, sőt még az Uranus holdjainak retrográd tengelyforgását is ezen ellenálló közeg betudása által véli öszhangzatba hozhatni a Laplace-féle köd-elmélettel. Azt állítja ugyanis, hogy bármely bolygó tengely forgásának direct vagy retrográd volta attól függ, hogy vajjon nagyobb volt-e az illető bolygó primitív sűrűsége Δ (nagy delta) egy bizonyos mennyiségnél, kis c-nél avagy kisebb? (Ezen kis c ismét ξ1 és ξ2-töl, azaz: a ledobott, bolygóvá válandott napgyűrű helyzetétöl és a sűrűség variatiojától, kis δ-tától lenne föl tételes).

    Ha a nagy Δ kisebb, mint c, úgy Hinrichs szerint a bolygó tengelyforgásának retrográdnak kell lennie szükségkép; tehát Uranus holdjainak, s Neptunuéinak is ily retrográd tengelyforgással kellene bírniok.

    Hinrichs ezen elmélete nem akart egyéb lenni, mint szerény hypothesis, de azért értekező szerint elég fontos arra, hogy az akademiának bemutattassék. Ezen hypothesist némileg az támogatná, ha Neptunnak és holdjainak tengelyforgása csakugyan szintén retrográdnak bizonyúlna be: de addig is érdemes arra, miszerint a vacuum-elmélet mellett szintén számbavételre képes hypothesisnek ismertessék el, mindazon generalisatiók valódi értékének mérlegelésében, a mely generalisatiók utóhatása eddigelé magának mind az elméleti csillagászat, mind a geológia terén sokszor észrevétlenül is kizárólagos uralmat biztosított. Legfőbb érdeme pedig az, hogy ráfordítja a cosmicus általánosítok figyelmét azon pontra, miszerint a bolygók megzavart korszaklagos mozgásainak rectificatióját örökösnek csak úgy ismerhetjük el, ha nem lehetséges egyik naprendszerből semmi anyag-átszállítás a másikba.

    Épen ezért ügyekezett értekező Hinrichs tanát összeköttetésbe hozni Faye azon nézetével, mely szerint léteznék egy repulsiv erő, melyet a nap gyakorolna, mely azonban nem lenne egybetévesztendő a tagadólagosan jelzett vonzerővel. hanem a mely épen úgy viszonylanék a molecularis repulsióhoz, mint a hogy a cosmicus attractio viszonylik a földi vonzerőhöz. Faye ezen fölvételének betudása által az ellenálló közegröli tant legalább is azon térre lehetne átsegélleni, honnét azután a cosmicus múltat a cosmicus jövővel az egyes bolygókra nézve is empirikaibb ellentétekbe hozhatnók.

    Az anyag átszállítás lehetőségén kivül értekező azon eleven erő veszteségre utalt, melyet az ár-apály hatása által lassított földtengely forgása a súrlódás által előidézett meleg szétsugárzása által szenvedne. Julius Mayer melegítette fel újabban ezen tant, és pedig oly sikerrel, hogy nézeteihez a meleg nagy buvára Tyndall is csatlakozott. Croll azt hiszi, hogy az ár-apály ezen lassító hatásának következtében földünk egykor csak egyszer fog megfordulni tengere körül egy év alatt; Gazbett odaszámított, hogy egyszer hónaponkint; Franklaud közép időt vesz fel a hó és az év között. Bárhogy; annyi áll, hogy az ár-apály körüli tanulmányok a tudomány jelen állása szerint szintén a naprendszer belső momentumainak felbomolhatatlansága ellen szóllanak, s hogy oktani egybefüggésbe hozhatók azon nagy tannal, mely szerint a teremtés munkája még odafenn a térben sincs bevégezve.

    A spectralis elemzés legújabb eredményeit nem szabad e pontnál elhanyagolnunk. Kewban és Wilnában hatalmas spectroscopeok vannak felállítva; nem csak a napot elemezték föl vegytani alkatrészeiben, hanem a bolygókat és álló csillagokat, sőt nebulákat is legújabban. Kirchhoff, előbbi közleményeit pótlólag kijelentette, hogy a nap légkörében potassium csakugyan nem léteznék. A nap természettani alkatáróli Összes tudomásunkat Faye terjesztette elő legközelebb a párisi Académie de Sciences előtt.

    A holdnak nem lenne ezen spectralis elemzés szerint csakugyan semmi kivehető légköre; Huggins ezen eredményre jutott a f. é. jan. 5-ki occultatio alkalmával. Jupiterre, Saturnusra nézve kezeskednék a apectralis elemzés kivehető légkörről; Marsróli ismereteink e tárgyban nagyon ellenmondók, a Venusróliak nem bizonyosak. Huggins és Allen Miller negyvennél több csillagot elemeztek fel. Aldebaran spectrumában nyomára jöttek sodiumnak, magnesiumnak, hydrogennak, calciuminak, vasnak, telluriuimnak, antimoniumnak, higanynak. Orionis spectrumában nyomára sodiumnak, magnesiumnak, calcium-nak, vasnak. Pegasi spectruma sodiumiot, magnesiumot legalább határozottan mutatott. Siriusban sodium, magnesium, hydrogen, sőt valószínűleg vas is fordulna elő. Capellában sodium; Arcturusban sodium; Polluxban sodium, magnesium, és valószínűleg vas is; Procyonban és Cygniben szintén, egész bizonyosan sodium, a többi nem ismerteken kívül.

    A nebulák közöl Huggins Dracóban a 4373-dikat vizsgálta meg, és a legerősebb vonult nitrogenvonalnak találta. Hasonló spectrumot mutat a 4390-dik számú Poniatowski bikájában. Ezen nebulának nem látszik nukleusa. A 4447-dik számú Lyraeben a nebula gyűrűjével tart halmaz-állapotára nézve egyenléptet. Andromeda nagy nebulája nem mutat ragyogó vonalakat a spectrumban. Fontosabb ezeknél azon eredmény, hogy Huggins a spectralis elemzés által arról győződött meg, miszerint a nebulák egy része csakugyan nem egyéb fejletlen cosmicus gáznál, jóllehet a Laplace-féle köd-elmélet ellen felei ezen nebulákat is majdan erősebb horderejű távcsövek segélyével millió és millió napokra vélték fölfedezhetni.

    A Laplace-félc cosmogonia áthat az összes elméleti földtan terén majdnem valamennyi fontosabb generalisatiot; sőt még akkor is visszahatott azokra, midőn  nem föltételezte azokat. A Laplace-féle köd-elmélet legfontosabb támasza a föld belső tüzéröl szóló felvetnek: valamint más részről oda is hatott, hogy a föld oblat sphaericitását csillagászaink az empiria adataiból minden áron és minden mennyiségtani nehézség daczára is, minden időben ki akarják erőszakolni. Gumpach azt állítja, hogy földünk sark-átmérője nagyobb 1/95-résszel egyenlítői átmérőjénél, nem pedig mint eddig hitték, az egyenlítői átmérő 1/299-résszel nagyobb a sark-átmérőnél. Értekező távol van attól, hogy Gumpach nézetét elfogadja; de teljes mértékben igazolhatónak találja Gumpach azon eljárását, hogy történelmileg kimutatni igyekszik, miszerint a föld valódi alakjáróli biztos tudomásunkat eddigelé leginkább azon nyomások gátoltak, melyeket a csillagaszatra már Newton óta az egykor izzónfolyónak állított föld felvété gyakorolt Gumpach műve szerinte oly színvonalon áll, melyet régibb adatokkal megczáfolnunk nem Lehet, hanem át kell először tanulmányoznunk, hogy hozzá szólhassunk.

    Értekező nem azért hozott fel előadása alatt egy vagy más hypothesist mintha azoknak némi maradandó becset kívánna tulajdonítani, hanem ázért, mert az ő egész jelen előadásának geológiai teleológiája van; és e teleologia úgy hozza magával, hogy minden rés figyelembe vétessék, mely a nagy földtani elméletek kiindulási alapjában támad, vagy csak támadni látszik is. Értekező szerint a most is folyamatban levő erők elméletére nézve elkerülhetlen vitapontok azon viszontagságok, melyeken az ellenálló cosmicus közeg, az árapály és földünk alakjáróli tanok időről időre keresztül mennek. A most is folyamatban levő erők a cosmicus evolutio erőműtanára nézve szerinte e pillanatban csaknem már is tudományosabb háttért nyernének az ellenálló közeg- és árapály okozataiban. mint a belső izzó állapot felvétében, melyre még jelenleg is oly konokul támaszkodnak.

    Schwarz Gyula

    A Budapesti Szemle 1865/1. kötetében megjelent írás másodközlése

    Ez a bejegyzés Csillagászattörténet kategóriában van és a következő címkékkel lett ellátva: , . Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul