• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    A Halley-üstökös földközelsége 1910-ben







    A fentiekből kitűnik, hogy a korabeli sajtóban megjelent hírek, valamint a tudományos kérdésekben nem tájékozott tömegek között elterjedt tévhitek szerint a Halley-üstökös földközelsége, illetve a Földnek az üstökös csóváján való áthaladása rendkívüli veszélyekkel, sőt ezúttal világvégével fog járni: „Itt a világvége”. Az is látható, hogy az akkori sajtóban nem minden írás szólt erről, hanem épp ellenkezőleg, a korabeli tudományos ismeretek alapján feltárták a valós helyzetet és megnyugtatták az olvasókat, hogy a világvége nem aktuális, az üstökösnek bolygónkba ütközésétől nem kell tartani. Sőt, a csóva mérges gázai sem jelentenek veszélyt a földi élővilágra, hiszen az üstökös csóvája rendkívül ritka, szinte „látható semmi” és a földi légkör megvédi ettől a földlakókat. Különösen nagy félelemmel töltötte el az embereket a csillagászati színképelemzéssel az üstökös kómájában kimutatott mérgező cián (CN), valamint szénhidrogének, illetve a molekuláris szén (C2, jellegzetes sávjai az ún. Swan-sávok). Az égitestek színképi megfigyelésének tehát nagyon fontos szerepe volt ekkor már, de a színképek fizikai alapon való értelmezése még csak a kezdeteknél tartott.

    A Halley-üstökös megérkezésének idejére a fotografikus megfigyelési módszerek és műszerek, fotólemezek, filmek, kitűnő asztrográfok és teleszkópok álltak már rendelkezésre (l. Meteor 2008/9. sz. 35-39. oldal). Az első pankromatikus fotóanyagok 1906-tól kerültek forgalomba, amelyekkel kissé túl a hidrogén-alfa vonal hullámhosszán is lehetett fotózni. Csillagászati célokra, a pontos asztrometriai pozíciók kimérésére, a nagy látómező lefedésére a mechanikai torzulásoknak is ellenálló fotólemezeket használtak film helyett (bár bizonyos esetekben filmet is alkalmaztak). Az 1910-es napközelsége felé közeledő Halley-üstököst Maximilian Wolf, a csillagászati fotografikus megfigyelésekben igen tapasztalt kisbolygófelfedező találta meg 1909. szeptember 11/12. éjjelén Heidelbergben egy 75 cm-es reflektorral készített fotólemezen, 15 magnitúdós diffúz foltként (l. Meteor 2009/9., 70-75. o.). Mint később kiderült, az egyiptomi heluáni (helwan-i) obszervatóriumban angol csillagászok által két héttel korábbi, augusztus 24-én készített két felvételen is látszott az üstökös, de akkor ott nem vették észre.

     

    A Halley-üstökös rés-spektrográffal 1910. május 7-én a Lowell Obszervatóriumban felvett színképe (V. M. Slipher 1911-ben megjelent közleménye alapján).

    A Halley-üstökös visszatérésekor a legtöbb és legpontosabb megfigyelést az amerikai Lick és annak chilei megfigyelőállomása, illetve a Mount Wilson, Yerkes, Lowell obszervatóriumok, a johannesburgi obszervatórium, a heluáni, az indiai Kodaikanal obszervatórium, a cordobai, a tokiói, valamint a bejrúti csillagvizsgáló végezte. A kor legnagyobb távcsövei fordultak a visszatérő híres égi vándor, a Halley-üstökös felé annak asztrofizikai célú megfigyelésére. Ezek között kiemelkedik a Yerkes 102 cm-es (42”-es) refraktora, valamint a Mount Wilson 150 cm-es (60”-es) Hale-reflektora. Az üstökös láthatóságát átfogó, legszebb, és tudományos szempontból is legfontosabb, jól kiértékelhető, kimérhető felvételek a heluáni és a nagy amerikai obszervatóriumokban készültek. Az üstökösök fizikai és kémiai tulajdonságainak megértése szempontjából alapvetően fontos színképfelvételeket a Lick, Lowell és Yerkes obszervatóriumokban készítették épp a Halley-ről. Rendkívül jelentősek a Lick Obszervatórium 30 cm-es távcsövével és 90 cm-es (36”-es) Crossley-reflektor kvarc-spektrográfjával készített színképek. Fontosak voltak a térítőkörökhöz közelebbi, illetve a déli féltekén elhelyezkedő csillagvizsgálók megfigyelései is, mert az északi félgömbről nem mindig volt kedvező az üstökös helyzete annak déli deklinációja miatt, illetve a gyakori borult, esős időjárás sokszor akadályozta a megfigyelést. Ezért az akkori brit gyarmatokon az egyiptomi heluáni, a dél-afrikai Transvaal Kormányzati Obszervatórium (Johannesburg), illetve az indiai Kodaikanal obszervatórium megfigyelései jól kiegészítették az európai, illetve észak-amerikai megfigyeléseket.

    A Halley-üstökös prizmás színképe 2 órás expozícióval készült a Yerkes Obszervatóriumban 1910. május 27-én. A spektrum jellegzetes, az üstökösökre jellemző molekula és atomos emissziói és a megfelelő hullámhosszaik az ábrán fel vannak tűntetve. (N. T. Bobrovnikoff 1927-ben közölt megfigyelése).

    A Halley-üstököst 1909-1911 között 21 hónapon keresztül figyelték meg. Ekkorra már sokkal kevesebb vizuális megfigyelést végeztek, mint korábban. A megfigyelések túlnyomó többsége fotografikus:  a 21 hónap alatt alatt mintegy 1500 felvétel készült róla. A felvételek többsége nagylátómezejű asztrográfokkal és gyors (nagy fényerejű) optikákkal a halvány csóváról készült. A nagy távcsövek Newton-fókuszában pedig a kómáról, annak szerkezeti részleteiről készítettek felvételeket, olyanokat, amelyek nem túlexponáltak, így a belső kóma részletesen tanulmányozható, köztük az üstökös aktivitása, az üstökösmag forgása szempontjából fontos anyagkilövellések, jetek is. Ezeket a felvételeket használták a Halley-üstökös 1985/86-os visszatérésekor a földi és űrszondás megfigyelések előkészítésére, az üstökösmag tengely körüli forgási paramétereinek a becslésére. Az üstökös gázcsóvájában többször is szakadásokat, hurkokat figyeltek meg, aminek magyarázatát csak a bolygóközi plazma, a napszél, illetve később a koronakitörések felfedezése után tudták megadni, de a Halley és más régebbi üstökösök gázcsóvájának megfigyelései hasznos nyomjelzői a korabeli bolygóközi tér fizikai viszonyainak, a napszél erősségének, az „űridőjárás” alakulásának. Például 1910. május 26-án a gázcsóva hullámzását (oszcilláló mozgását) figyelték meg a Yerkes Obszervatóriumban, majd június 6-án ugyanott a gázcsóvában mozgó anyagcsomók mozgását követték figyelemmel, amelyek néhány óra alatt kimérhető elmozdulást mutattak: 3,6 ívpercet 4,3 óra alatt és 5,8 ívpercet 10,9 óra alatt a Yerkes, a hawaii-szigeteki és a bejrúti csillagvizsgálók megfigyelései alapján, és ez mintegy 22 km/s sebességnek felel meg a gázcsóva mentén a Nappal ellentétes irányban. A csóva megfigyelhető hossza az üstökös és a megfigyelő kölcsönös geometriai helyzetétől, illetve a zavaró fényektől (Hold, szürkület, földi fényszennyezés) erősen függ. Az üstökös 1910 májusában kétszer is 90 fokos fázisszögben látszott (mint a Hold a negyedek idején) és ekkor a csóváját 120 fok hosszúnak adták meg. Május 18/19-én, amikor a Föld áthaladt a csóván, ennél hosszabb is lehetett. A földközelség idején a csóva valódi térbeli hossza 0,8 CSE (120 millió km) kiterjedést is elérte. A Halley porcsóvája nem látszott jellegzetes, legyező alakban szétterülőnek, inkább egyenes, keskeny porcsóvát figyeltek meg.

    Az üstökös csóvájának fejlődése 1910. április-júniusban a Mt. Wilson és Las Campanas obszervatóriumok felvételei alapján.

    Napközelsége körüli hetekben a Halley másodpercenként mintegy 1030 vízmolekulát és mintegy 1,5 tonna port bocsátott ki. Felismerték, hogy a Halley-üstökössel két meteorraj is kapcsolatos, amelyek a földpálya közelébe kerülve hullócsillagokat produkálnak. Ezek az üstököspálya felszálló csomópontja közelében az októberi Orionidák, a leszálló csomó közelében pedig a májusi Aquaridák. A két meteorraj gyakorisági maximuma idején mintegy 10-20 meteor figyelhető meg óránként. Az Orionidák bősége 5-15 év periódussal ingadozik (anyagcsomók a pálya hosszában), illetve a raj szálas szerkezetű: a pálya vonalával párhuzamosan több, egyenként kb. 1 millió km átmérőjű szál húzódik. Az Aquaridák raj is hasonló szerkezetű, de a központi sűrűsödésének a kb. 0,08 CSE kiterjedése csak fele az Orionidákénak.

     

    A Halley-üstökös 1910. május 25-i felvételéről készített rajz. A vezetés az üstökösre történt, ezért a csillagok kissé elnyújtottak (fotó és rajz: Terkán Lajos, Ógyalla).

    A tudományos célú megfigyeléseken kívül az akkori történelmi Magyarország területéről több szemtanú beszámolója, szabadszemes megfigyelése is fennmaradt a Halley-üstökös 1910-es legfényesebb időszakából, illetve a „világvége” hírek hatásáról, és ezek nyomtatásban több napilapban és folyóiratban fellelhetők. A legfontosabbak eredetiben Az Időjárás c. folyóirat XIV. évf. 1910. június 6. szám 202-206. oldalán találhatók, amelyek ismertetése „A Halley-üstökös” (szerk. Horváth András és Szalma Sándor, TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló, Budapest, 1985) 68-80. oldalán „Régi magyarországi Halley-üstökös leírások” címen olvashatók Keszthelyi Sándor összeállításában.

    Ez a bejegyzés 19-20. sz. csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul