A csillagos ég templomai

1138

Naptárépítmények

Stonehenge neve mindnyájunk számára ismerős. Ma közkedvelt turistacélpont ez a híres kőegyüttes, amelynek segítségével európai elődeink jó 800 évig folytatták csillagászati megfigyeléseiket az angliai Salisbury közelében. Az itteni legrégebbi kőemlékek elhelyezése Kr. e. 2200-ra tehető. Stonehenge azonban csak egyike a számtalan ősi európai kőegyüttesnek, melyekben egyaránt végeztek vallási szertartásokat és csillagászati megfigyeléseket. Monumentalitásuk a nagy emberi erőfeszítések szépségéről tanúskodik, köveik pontos elhelyezése pedig a „történelem előtti idők” csillagászati és matematikai ismereteiről.

Stonehenge 4200 éves naptárkövei
(A légifelvétel északnyugati irányból készült)

 

Jóval fiatalabbak, ám nem kevésbé egzotikusak az amerikai indián kultúra kőemlékei, közülük is különösen a Monte Alban fennsík kőtemplomcsoportja (Oaxaca Mexico, Kr. e. 250), a romváros Palenqueben (Kr. u. 780) és a Caracol néven ismeretes kőtorony Chichén Itzában (800 körül). A Peruban 1450 tájt épült és nemrégiben izgalmas körülmények közt megtalált romvárosban, Machu Picchu-ban is találunk olyan kőépítményeket, melyeket naptárkészítés céljára használtak.

A Caracol kőtorony Chichén Itzában

Ezekkel a halott emlékekkel külön tudomány foglalkozik, az archeoasztronómia. Hogy teljességében megfejthessük e kőépítmények rendeltetését és használatuk módját, alapos történeti ismeretek és bonyolult csillagászati számítások szükségesek. A dolgok lényege azonban mindnyájunk számára érthető, sőt kézzel fogható. A régi idők emberei egyetlen biztos támpontot találtak maguknak, a föléjük boruló csillagos eget. Az égen játszódó állandó színjáték kisebb módosulásokkal ugyan, de mindig újra megismétlődött. A csillagászati jelenségek periodicitásából következik, hogy a huzamosabb ideig feljegyzett adatok segítségével – tehát félig-meddig tapasztalati úton – előre meg lehet jósolni a későbbi eseményeket. Nagy hatalom került tehát azok kezébe, akik előre jelezni tudták a leglátványosabb csillagászati jelenségek, a nap- és a holdfogyatkozások pontos idejét. 

Machu Picchu romjai, a bal oldali dombon
látható a Napobszervatórium

Újkori kőnaptár

Az égboltunk jelenségeit rendszeresen figyelő pap-csillagászok munkájukat addig templomok tetején, imádkozás céljára készült kőemelvényeken, vagy a temetkezési kultusz monumentális kőépületeiben (a piramisokban) végezték. E létesítményeket a mindenkori uralkodók emeltették isteneik tiszteletére, illetve a saját dicsőségükre. Az ott dolgozó papok jóslatait az isteneikkel folytatott párbeszédnek tekintették. A megfigyelések jellege és színvonala helyenként és koronként különbözött, a fő feladat azonban mindig a lehető legpontosabb naptár készítése volt. Ezt a Nap évi mozgásának folyamatos megfigyelésével, valamint a két napforduló idejének pontos meghatározásával sikerült elérni. Ezért is hívjuk ezeket a csillagászati kőemlékeket naptárépítményeknek.

A Yantar Mantar csillagvizsgálót 1719-ben kezdték építeni Delhi közelében. A körépítmények a Nap
mindenkori helyzetének pontos meghatározására, időmérés és naptár céljára szolgálnak

Meghökkentő méreteikkel, művészi szépségükkel tűnnek ki a kőnaptárak közül a híres indiai monumentumok. Ezek Delhiben és Jaipurban épültek 1719-től 1734-ig II. Jai Sing maharadzsa számára, aki maga is csillagász volt. A Yantar Mantar elnevezésű jaipuri megfigyelőhely napórákkal, kvadránsokkal,* armilláris szférákkal** és egyéb kőből készült csillagászati eszközökkel van felszerelve, s mind a harminckét műszer ma is használható. 

Yal Singh maharadzsa obszervatóriuma
1728-tól épült Jaipurban. A képen a
műszerparkot látjuk, balra az előtérben
két armilláris földgömb

 

Dürer háza 

Nürnbergben a művészet iránt érdeklődők rendszeresen felkeresik a nagy művész, Albert Dürer házát. Azt már kevesebben tudják, hogy ez a kétemeletes épület igen értékes tudománytörténeti emlék is. Itt {mosimage}élt és dolgozott 1471-től 1474-ig a reneszánsz csillagászat legnagyobb mestere, Johannes Müller – ismertebb nevén Regiomontanus – barátjával és munkatársával, Bernhard Walterrel.

Regiomontanus működése már sokban hasonlít a mai csillagászokéhoz. Szakadatlanul vizsgálta az égboltot, megfigyeléseit nyomtatott formában közre is adta, megfigyeléseinek értelmezéséhez új matematikai módszereket dolgozott ki, s az addigiaknál teljesebb csillagászati világkép megalkotására törekedett. Eszközeit – Jákób botja,*** armilláris szféra, torquetum,**** éggömb stb. – saját elképzelései szerint készítette el.

Albert Dürer háza Nürnbergben, a tűzfal felső részén
a Bernhard Walther-féle két nevezetes ablakkal

Bernhard Walter, akit igen pontos csillagászati megfigyelései tettek híressé, a mester 1476-ban bekövetkezett halála után is folytatta a munkát. Az ablakok, amelyeket 1502-ben észlelési célból nyittatott, ma is megtekinthetők a Dürer-ház hátsó falán. Kívülről ez a két ablakocska különböztette meg a reneszánsz első csillagvizsgálóját más közönséges lakóépületektől. 

Csillagvizsgálók képekben

„Több mint négyezer éve annak, hogy az emberek – akiket égboltunk szépsége az idők kezdete óta igézet alatt tart – csillagvizsgálókat építenek, hogy ezek révén hatékonyabban fürkészhessék ki a csillagos ég titkait” – írja Peter Müller kölni építész. Ezt az izgalmas folyamatot ábrázolja kettőszázhetvenhat – többségében színes – kép és rajz segítségével a Sternwarten in Bildern című könyvében. A földkerekség nyolcvankét csillagvizsgálójának sorsa tárul elénk a messzi múltból és az élő jelenből.

Peter Müller elzarándokolt a hajdani obszervatóriumok romjaihoz, és személyesen kereste fel a jelenleg is működő intézmények többségét. Nálunk is járt a Konkoly Obszervatóriumban. Maga készítette fotói teszik még hitelesebbé a munkát, amely szépségével és sok érdekes mondandójával egyaránt megragadja olvasóit.

Peter Müller munkája a kezdetektől századunk derekáig minden jelentős csillagászati építményt bemutat. Az egyes korok művészeti stílusai igen érdekesen jelennek meg ezeken a létesítményeken. A csillagvizsgálók szinte a legutóbbi időkig magukon viselték a hajdani ünnepélyes „templom” jelleget, mely később tudományos „palotává” módosult, majd laboratóriumi arculattal ötvöződött. Ugyanakkor az obszervatóriumok többsége a bennük dolgozók többé-kevésbé ideiglenes lakásául is szolgált, és szolgál ma is, ezért fenségesnek és otthonosnak kell lennie egyszerre.

A kötetet olvasva – rövid történetekbe ágyazva – izgalmasan bontakozik ki előttünk a csillagászatnak, ennek az igen fontos alaptudománynak a váltakozó szerepe a különböző társadalmakban.


* KVADRÁNS: Egy fokbeosztással ellátott körnegyedből és egy rajta mozgatható rúdból álló ókori, illetve középkori csillagászati műszer. Az égitestek horizont fölötti magasságát mérték vele.

** ARMILLÁRIS SZFÉRA: az ókorban és a középkorban használt csillagászati műszer; tulajdonképpen egy alkalmas módon tájolt nagyméretű körgyűrű, amellyel a bolygók égi koordinátáit (rektoszcenzióját és deklinációját) lehetett mérni.

*** JÁKÓB BOTJA: a középkori hajózásban és a csillagászati megfigyelésekben egyaránt használatos igen egyszerű szögmérő műszer. Egy osztásos botból és egy erre merőlegesen szerelt elmozdítható részből állt, az égitestek horizont feletti magasságának a meghatározására szolgált.

**** TORQUETUM: Fémből készült, igen szép és különleges csillagászati műszer, amelynek érdekessége az volt, hogy az égi egyenlítőn és az ekliptikán (az állatövi körön) egyaránt meg lehetett vele határozni az égitestek helyzetét.

Az Élet és Tudomány 1993/17. számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás