Az emberiség régi vágya, hogy közelebb jusson az égbolthoz, mondhatni, karnyújtásnyi közelségbe a csillagokhoz. Őseink ezért tornyok építésébe fogtak, ám csak igen sokára érték fel ésszel a szomorú valóságot, hogy milyen rémisztően nagyok az égi távolságok, hogy minden erőfeszítés hiábavaló, a közeledés érzéki csalódás csupán.
A legrégebbi toronyépület, amelyet tudomásunk szerint csillagászati megfigyelésekre is használtak, az alexandriai világítótorony volt. (A sumer-akkád zikkurátok* valójában nem voltak tornyok.) Ez az I. Ptolemaiosz Szoter császár által Krisztus előtt 300 táján emelt 120 méter magas épület egyike volt az antik világ „hét csodájának”. Tetejéről végezte csillagászati megfigyeléseit a számoszi Arisztarkhosz, a kyrénei Eratosztenész, valamint Klaudiosi Ptolemaiosz.
*ZIKKURAT: kimagasló építmény, az ókori nagyobb mezopotámiai városok templomnegyedének központja, négyszögletes tömbökből álló, felfelé lépcsőzetesen keskenyedő torony. Minden emelete más színű volt. Legfelső szobának kiképzett helyiségében őrizték az istenség szobrát. Leghíresebb a babiloni zikkurat, mely az i.e. 2. évezred elején épült, s az ie. 6. századi újjáépítéséhez fűződik a Bábel tornyáról szóló mítosz.
Az első, sok évszázadot számláló csillagászati torony, amely fennmaradt az utókor számára, a máig jó állapotban lévő Chomsondae (terasz a csillagok vizsgálatára). Ez Dél-Koreában, Kyong-juban található, Szöultól 340 kilométerre délkeletre. Mindössze 10 méter magas, és 366 gránitkőből áll: ez a szám meglepően egyezik az év napjainak számával. Az építmény valamikor a királyi asztrológus otthona volt, aki a lapos tetőn végezte a tőle várt jóslatokhoz szükséges megfigyeleseket; a négyzetes alakú teraszt a négy égtáj szerint tájolták. A torony nemcsak megfigyelőhelyként, hanem csillagászati „műszerként”, gnomonként* is szolgált. A Szilla-dinasztiából származó Szongdok király (632-647) építtette uralkodásának utolsó esztendejében.
*GNOMON: a legegyszerűbb csillagászati műszer. Földbe szúrt bot, amelynek árnyékából meg tudták határozni a Nap magasságát, illetve kisebb-nagyobb pontossággal az időt.
A három európai csillagvizsgáló torony, amelyet a továbbiakban bemutatunk, mind különlegesen szép épület, de obszervatóriumként – sajnos – ma már egyik sem működik.
A koppenhágai Szentháromságtemplommal egybeépült Kerek Torony déli oldalról nézve, valamint a Kerek Torony és a Szentháromság-templom észak-déli metszete. Jól látható a csigavonalú feljáró
Széles csigapálya
Csodálatosan szép kerek torony ékesíti Koppenhága központját: a koppenhágai régi csillagvizsgáló (épült 1637-től 1642-ig). Ma ez az egyetemi templom tornya, de hajdanában itt működött az első koppenhágai csillagda. Ez Uranienburg építőjének, Jan van Sternwinkelnek a műve. Harmonikus, bár igen egyedi keveréke a gótikus és a kissé romantikus korabarokk stílusnak. Magassága 35 méter. Belsejében nem csigalépcső, hanem széles csigapálya vezet fel a magasba Ez IV. Keresztély király külön kívánságára készült. Ő ugyanis lóháton szeretett felmenni a toronyba, melynek tetején kerek teraszt alakítottak ki megfigyelések céljára. 1900-ban kis kupolát emeltek a torony tetejére.
Jan van Sternwinkel előtt kettős cél lebegett, amikor a tornyot megálmodta. Egyrészt a bibliai Bábel – valójában Babilon – tornyára akart emlékeztetni, másrészt az alexandriai világítótoronyra: A koppenhágai csillagvizsgáló első csillagásza egyébként Longomontanus volt, Tycho Brahe tanítványa.
Hell Miksa és Sajnovics János – naplójuk tanúsága szerint – wardői expedíciójuk alkalmával jártak ebben a csillagvizsgálóban.
Meteorológiai célra is
Mannheim barokk stílusú belvárosának nyugati részében, nem messze a hajdani választófejedelmek rezidenciájától áll a jezsuiták temploma, mögötte pedig a 
jezsuiták nyugat-keleti irányban tájolt csillagvizsgáló tornya: Károly Tódor pfalzi választófejedelem – a tudományok és a művészetek bőkezű pártfogója – építtette Johann Lacherrel és Franz Wilhelm Rabaliattival, 1772 és 1774 között.
Az intézmény első igazgatója Christian Mayer jezsuita csillagász volt, a magyar Weiss Ferenc közeli barátja és levelezőtársa. Mayer nevét elsősorban a kettőscsillagok vizsgálatával kapcsolatos munkái tették híressé. Meteorológiai megfigyeléseket is folytattak Mannheimban: ez volt a meteorológiai kutatások első központja Európában. (A budai obszervatóriumban végzett rendszeres meteorológiai vizsgálatok is a mannheimi meteorológiai évkönyvekben jelentek meg.) A megfigyelésekhez szükséges műszereket a mannheimi választófejedelem adta ajándékba.
A Kyongju-beli 366 gránittömbből épült csillagászati torony
1817 tavaszán Tittel Pál, a gellérthegyi csillagda igazgatója töltött el néhány kellemes napot Mannheimban az akkori igazgató, Friedrich Bernhard Nicolai társaságában. Ott szerzett
tapasztalatairól levélben számolt be mesterének, Carl Friedrich Gaussnak.
Ma részben kiállítások céljára szolgál az épület, másrészt művészek laknak benne.
Az oxfordi Radcliffe-obszervatórium nyolcszögletű megfigyelőterme
A Szelek Tornyának mintájára
A mannheimi csillagvizsgálóval egy időben emelt toronynak, a Radcliffe-obszervatóriumnak Oxfordban (épült 1772-től 1778-ig) nem fejedelmi akarat vetette meg az alapját. John Radcliffe (1652?-1714) igen híres orvos volt a maga korában, s tetemes vagyonát
tudományos célokra hagyta. Ebből épült fel a csillagvizsgáló torony – évtizedekkel később – klasszicista stílusban. Tervezője, James Wyatt a nyolcszögletű toronnyal új elemet vezetett be a csillagvizsgálók építésébe. Mintájául a híres athéni Szelek Tornya szolgált (kb. Kr.e. 40.). A 175 láb (42 méter) magas oxfordi tornyot is a szelek istenei díszítik. Megfigyelőterme is nyolcszög alakú, akárcsak Greenwichben a Flamsteed-házé.
A Kerek Torony lóval járható feljárója
Anglia második állandó csillagászati műhelyének létrehozásában – az akkor már rég halott ajándékozón kívül – még két híres személyiség játszott fontos szerepet. Az egyik közülük Thomas Hornsby{mosimage} (1733-1810). Horasby oxfordi csillagász lakását folyosó kötötte össze a toronnyal, hogy derült időben minél hamarabb a megfigyelőhelyre jusson. A másik: John Bird (1709-1776) neves műszerkészítő, aki a csillagda műszerekkel való ellátását vállalta. Az obszervatórium legfőbb tudományos feladatául a newtoni gravitáció megfigyelések útján való bizonyítását tűzte ki. A Radcliffe-obszervatórium sokáig egyetemi csillagvizsgálóként működött, majd több mint másfél évszázad múltán – 1937-ben – elköltözött Oxfordból, s azóta – új feladatokkal és egyre bővülő felszereléssel – a dél-afrikai Pretoriában végzi munkáját.
A Kerek Torony napjainkban, a tetején egy néhány évtizede épült kis kupolával
TITTEL PÁL LEVELE CARL FRIEDRICH GAUSSHOZ
(PÁRIZS, 1817. ÁPRILIS 12.)
Nagyságos udvari tanácsos Úr!
Szeretett barátom és tanárom!
Az ön felejthetetlen társaságában hozzászoktam ahhoz, hogy minden kívánságomat, kérésemet és panaszomat élőszóval adjam elő, most azonban kénytelen vagyok mindezt még szívből jövő köszönetemet is – melyet utolsó leheletemig érezni fogok ön iránt – halott betűkre bízni. Jó lenne, ha legalább az ön nemes jósága megtöltené élettel azokat. Szorongó szívvel vesztettem szem elől a házat, amelyben ön lakik, és melyhez engem oly sok drága, szent emlék fűz. Mélabúsan és teljesen zilált lelkiállapotban kellett mutatkoznom a derék és szeretetre méltó Gerling előtt, miközben búcsút vettem tőle, mely talán mégsem örökre szól. Vidámságot csak Heidelberg kies vidékén éreztem, s végtére Mannheimben, ahol a jószívű Nicolai barátságos közelségében minden virul, jöttem egész rendbe. A boldogság teljességéből, amelybe ezt az irigylésre méltó földi lényt részesítette az ég, én is kaptam egy jókora adagot. Kitüntető szívességét, amelyet hatnapos ott-tartózkodásom alatt tanúsított irántam, nem emlegethetem elég hálával. Ott kellett hagynom a vendégfogadót, melyben már megszálltam, hogy hozzá menjek kosztra és kvártélyra. Annyit ittunk az ön egészségére és épségére, hogy néha már-már nagyon is nekihevültünk. Ha ön mégis meglátogatná őt Lindenau úrral – melyet ő bizton remél –, akkor lesz csak igazán vidám a mannheimi égbolt: egyúttal azt is a saját szemeivel láthatja majd, milyen kifogástalan az ő életmódja. „Szembekötősdi”! Óvjon Isten! Illendőség, csupa merő illem és a csillagok csendje. Olykor még rá is kell varrniuk magukat az élénk, vidám hölgyek csoportjainak, alig voltam még ott három órája, amikor magam is tanúja lehettem ilyesminek; de tartozom az igazságnak azzal, hogy beismerjem: olyan halkan társalogtak, hogy csak akkor értettem néhány szót, ha felém hozta a hangot a szél; és ez a tartózkodás, mely igen ritka tulajdonsága a nőknek, valóban figyelemre méltó, és ebben én mindig hinni szeretnék, mert midőn később egy másik, valamivel vadabb társaság trappolt felfelé a lépcsőn, Nicolai igen rosszkedvűen ment ki eléjük, és miután mindent megmutatott nekik, amit akartak, éppoly ingerülten vonult vissza szobájába, azt állítva, hogy a látogatók miatt olyan mérges: ebben én nem is kételkedhetem, mert nem kevésbé komoly hangon beszélt, mint bárki más, amikor minden másodperc drága. Röviden ennyit, minderről valójában beszélni sem kellene, hisz az ő elvei sziklaszilárdak; s ő úgy viselkedik, mint az a bizonyos spanyol, akin nem fogott a tűz. Igen jól éreztem magam nála. Mannheimből ismét Heidelbergbe tértem vissza, ahol nekem, egy szép üdvözlet átadójának, csak jól mehetett sorom…
Az Élet és Tudomány 1993/27. számában megjelent cikk másodközlése
