Hajós csillagászok, csillagász hajósok

2311

A Föld alakjának meghatározása, a Hold-parallaxis(*) megmérésé, az egyes délkörök vonalának pontos kijelölése, mind-mind olyan feladat, amelyet lehetetlen véghezvinni a déli féltekén végzett csillagászati észlelések nélkül. A XVIII. századtól kezdődően rendszeresen megszervezett nagy  jelentőségű nemzetközi tudományos expedíciók, melyek a Vénusz és a Merkur bolygó Nap előtti átvonulásának megfigyelésére, és az egyes napfogyatkozások közös észlelésére irányultak, szintén elképzelhetetlenek lettek volna a déli féltekén felállított megfigyelőhelyek használata nélkül.

A  déli  égbolt  különleges szépségéről, tündöklő csillagairól már a nagy felfedezések  idején  eljutott  a  hír  Európába. Neves utazók, mint Amerigo Vespucci,  Andrea  Corsati  és  Petro  de Medina leveleikben költői szépségű leírásokkal  számoltak be tapasztalataikról. Az első rendszeres megfigyelési sorozat,  amelyrő  tudomásunk  van  –  a  XVI. század legvégéről – két híres holland hajós, Pieter Dirksz Keyzer és Frederick de Houtman nevéhez fűződik. Ők  "Hollandia"  nevű  hajójukon 1595 szeptemberében érkeztek Madagaszkárra, majd  innen  hajóztak  tovább az Indonéz szigetekre, ahol a csillagászati és matematikai  ismeretekkel  is  rendelkező két hajós rendszeres csillagászati megfigyeléseket   végzett.   Houtman  emellett  holland-madagaszkári  szótár készítéséhez  is  fogott.  E szótár csillagászati jelentőségét az adja, hogy ennek  a munkának a mellékleteként jelent meg 1603-ban a déli csillagok első nyomtatott katalógusa, az alábbi kommentárral:

"Itt következik néhány csillag Frederick de Houtman erre
alkalmas eszközeivel megfigyelve Szumátra szigetén… hajósok és
buzgó amatőrök használatára közreadva.
"

(Meg kell jegyeznem, hogy a megfigyelések többségét nem Houtman végezte, hanem a kiadás idején már halott Keyzer.)

A "Hollandia" 1597-ben visszatért Németalföldre, így Houtman és Keyzer katalógusa másokhoz is eljutott. Ennek eredményeként 1603-ban a déli égbolt csillagait ismertető két másik mű is megjelent; Johann Bayer Uranometria címmel kiadott híres csillagászati atlasza és Williem Janszoon Blaeu Sphaera Stellifera néven közreadott éggömbje.

Herschel távcsöve Feldhausenban

Az Indonéz szigeteken sem múlt el nyomtalanul a két holland csillagászati tevékenysége. 1765-ben egy német származású holland pap, Johan Mauritz Mohr rendezett be csillagvizsgálót Jáva szigetén, Bataviában. A vénuszátvonulási expedíciók alkalmából James Cook, a neves utazó és Louis-Antoine de Bougainville francia csillagász is eljutott Mohr csillagvizsgálójába, s mindketten elcsodálkoztak a kis intézmény alapos felszereltségén. Sajnos, ennek az obszervatóriumnak nyoma sem maradt, épülete, műszerei, könyvei mind eltűntek, emlékét csupán a bataviai "Gang Torong" – magyarul Torony utca – őrzi.

Több mint 150 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Indonézia újabb csillagvizsgálót kapjon. 1929-ben a Jáva szigeti Lembangban K. A. R. Bosscha adományaiból épült fel az új obszervatórium, melyet az adományozóról neveztek el. A Bosscha Obszervatórium a holland fennhatóság alatt élte virágkorát, de a történelem viharait átvészelve ma is létezik.

Halley expedíciói

Az első jelentős csillagász, aki kellő szakmai felkészültséggel és a megfigyelésekhez szükséges csillagászati műszerekkel indult el a déli csillagos égbolt vizsgálatára, a 19 éves Edmund Halley volt. A legalkalmasabb megfigyelési helynek a Jóreménység foka tűnt számára Afrika csücskén – mint jóval később a francia La Caille abbénak is -, ám ez akkor holland és portugál felségterület volt, és angol ember nem közelíthette meg. Ezért megfigyelései színteréül Halley az akkori angol birodalom legdélibben fekvő területét, Szent Ilona szigetét választotta, ahol egy munkában és megpróbáltatásokban gazdag esztendőt töltött el.

Az angol csillagász 1676 novemberében indult el a "Unity" fedélzetén, amely három hónap elteltével kötött ki Jamestownban, a sziget kikötőjében. Azt a helyet, ahol megfigyeléseit végezte, ma Halley’s Mountnak nevezik. A csillagkatalógus készítéséhez szükséges mindennapi megfigyeléseken túl Halley két jelentős csillagászati eseményt is észlelt a szigeten; az 1677. május 17-i holdfogyatkozást és a május 31-én lezajlott Merkur-átvonulást. Ez utóbbi igen nagy hatással volt Halley további munkásságára, és ezzel a csillagászat további fejlődésére. E jelenséget vizsgálva támadt az ifjú tudósban az az ellképzelés, hogy a bolygók – és közöttük elsősorban a Vénusz bolygó – Nap előtti átvonulásának vizsgátata és a megfigyelési eredményekből levonható következtetések alkalmasak lehettnek Naprendszerünk méretének alapértéke, az úgynevezett csillagászati egység, vagyis a Nap-Föld távolság meghatározására. Halley később egy rövid tanulmányban közre is adta elképzeléseit. Megfigyeléseihez használt ezközeit is is ismerjük, ezek: egy 5 és fél láb(**) sugarú "nagy szextáns",(***) melyre kisebb távcsöveket lehetett rögzíteni, egy 24 láb hosszú lencsés távcső, egy ingaóra és egy két láb sugarú kvarkáns(****) az idő meghatározására.

Halley katalógusát, amely 341 déli csillagot tartalmazott, hazaérkezése után közvetlenül ki is nyomtatták, de csak igen kis példányszámban. Ismertté csak jóval később, Francis Baily 1847-es javított kiadása alapján vált.

A fokváros csillaga

Kiváló csillagász volt az a férfiú is, akinek végül sikerült eljutnia a Jóreménység fokára, és ott csillagászati megfigyeléseket végeznie. Nicole Louis de La Caille francia csillagász 1751-1752-ben észlelte a déli csillagos ég jelenségeit Afrika legtávolabbi részében. Megfigyelőhelye a mai Fokváros közelében volt.

De La Caille abbé munkájának eredménye, a Coelum Australe Stelliferum, seu observationes ad construendum Stellarum australiom catolgum (a déli csillagos égbolt, észlelések a déli csillagkatalógus összeállításához) című mű 1763-ban Párizsban látott napvilágot, és 1942 7 magnitúdónál fényesebb déli csillag adatait tartalmazta. Megfigyelésének eszközét, egy három láb sugarú kvadránst ma a párizsi csillagvizsgáló múzeuma őrzi.

1820-tól kezdve Fokváros a csillagászati kutatások déli központjának tekinthető. Ez évben kezdték építeni a Royal Observatory at the Cape of Goode Hope (Királyi Obszervatórium a Jóreménység Fokán)nevű azóta is fennálló, és a csillagászati kutatásokban jelentős szerepet vállaló csillagászati intézményt. Mindenkori igazgatóját a Royal Astronomer of Cape (A Jóreménység Fokának Királyi csillagásza) cím illette meg.

Persze a kezdeti évek bővelkedtek nehézségekben. Az első igazgató, Rev. Fearon Fallows 1824-1831 között működött itt. Az ő nevéhez fűződik az obszervatórium első épületeinek a felépítése John Rennie angol építész tervei alapján. Fallows, a kiváló matematikus, aki Cambridgeből egy egészen más, sokkal vadabb világba került, igen sokat szenvedett a mostoha civilizációs körülményektől, amelyeknek sajnos, újszülött gyermeke is áldozatul esett. Maga is fiatalon, 43 éves korában halt meg skarlátban. Saját kérésére az obszervatórium parkjában temették el.

{mosimage}

A Dél-afrikai Csillagászati Obszervatórium (Bojtár Ottó reprodukció)

A csillagvizsgáló igen sokat köszönhet Sir Thomas Maclearnek is, aki 1833 és 1870 között, tehát majdnem négy évtizedig volt az intézmény vezetője, és aki igen szeretett ebben a városben élni és dolgozni. Az ő igazgatósága idején látogatta meg a csillagvizsgálót Sir John Herschel, aki a célból jött, hogy az apja által elkezdett és a teljes égboltra kiterjesztett rendszeres észlelési programot a déli égbolton végzett megfigyelésekkel kiegészítse. Saját obszervatóriumot rendezett be kutatásai számára Feldhausenban, nem messze a hivatalos Királyi Csillagvizsgálótól. 1834-1835-ben tartózkodott Fokvárosban. Itteni tartózkodásának idejére esett a Halley üstökös 1835-ös megjelenése. John Herschelnek a Halley üstökösről készített rajzai a fokvárosi csillagvizsgáló kiadványában jelentek meg 1847-ben. Ebből a kötetből a budapesti Csillagászati Kutatóintézet is őriz egy dedikált példányt.

A fokvárosi obszervatórium a későbbiekben nagy jelentőségre tett szert a déli csillagos égboltról készült számos, igen értékes katalógus kiadásával. Ezek között a legjelentősebb a Sir David Gill szerkesztésében megjelent Cape Photographic Durchmusterung: a Déli Égbolt fotografikus katalógusa.

Fontos feladatainak lebonyolításához Frank McClean amatőr csillagász ajándékaként a csillagvizsgáló új műszerhez jutott 1901-ben. Az úgynevezett viktória távcső egy 24 hüvelykes refraktor, vagyis "lencsés távcső" volt, amely Dublinban készült Sir Howard Grubb tervei alapján. A nagy értékű műszer számára a kupolát a híres Cooke cég készítette.

1961-ben a Dél-Afrikai Unió független állam lett. 1971. december 31-én megszünt a fokvárosi királyi csillagda, de ezzel egy időben, Fokvárostól nem messze Sutherlandben új csillagvizsgáló létesült Dél-Afrikai Csillagászati Obszervatórium néven. A sutherlandi obszervatórium három dél-afrikai csillagvizsgáló, a Radcliffe Observatory (Pretoria), a Republic Observatory (Johannesburg) és a Royal Observatory of Cape of Good Hope egyesüléséből született. Első igazgatója az utolsó "Royal Astronomer of Cape", Richard Wooley lett.


(*) PARALLAXIS: az a szög, amelyet két egymástól különböző megfigyelési pontból (egy adott bázistávolság két végpontjából) valamely külső, távolabbi ponthoz húzott egyenesek egymással bezárnak. A Hold-parallaxis a Hold Földünk két különböző pontjáról észlelt pozíciójának a különbsége.

(**) LÁB: angolszász hosszmértékegység, egy láb = 30,48 cm.

(***) SZEXTÁNS: egyszerű csillagászati szögmérő műszer, a csillagok horizont fölötti magasságának vagy két csillag irányszög-különbségének a mérésére.

(****) KVADRÁNS: csillagászati mérőműszer a távcső előtti korból. Egy fokbeosztással ellátott negyedkör mentén elmozdítható irányzórúdból áll, amellyel a vizsgált csillagot megcélozzák, majd a csillag horizont feletti magasságát a negyedkör fokbeosztásáról leolvassák.


Az Élet és Tudomány 1993/33. számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás