• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Hamlet csillaga







    Az egész történetet Owen Gingerich harvardi professzor indította el 1981-ben megjelent cikkében, amelyben röviden kitért arra, hogy az angol dráma karaktereinek kialakításában, a helyszín megválasztásában szerepe lehetett Tycho Brahe dán csillagásznak, pontosabban az európai tudós közélet által jól ismert portréjának.[2] A Shakespeare-filológia időközben kiderítette, hogy a szóban forgó dráma valószínűleg egy novemberi hideg éjszakán, éjjel egy órakor kezdődik, még az ádventi ünnepek előtt,[3] ugyanis ezalatt már nem mernek moccanni a szellemek, mert a kakas egész éjjel kukorékol.[4] Így a meggyilkolt dán királynak még november 27-e előtt kellett megjelennie, mivel Marcellus egyértelműen karácsonyt megelőző időszakról beszél, tehát szóba sem jöhet más irodalomtörténészek által említett december végi vagy januári időpont.[5]

    „MARCELLUS: Aztán csak elmúlt a kakas szavára. // Mondják, valahányszor az idő közelg, // Melyben Urunk születését innepeljük, // Egész éjjel zeng e hajnal-madár; // S hogy akkor egy se mér mozdulni szellem; // Az éj ártalmatlan; planéta nem ver, // Tündér nem ígéz, nem büvöl boszorkány, // Oly üdvös, oly szentelt azon idő.”

    Érdekes szál egy angol filológus elképzelése, miszerint Hamlet apjának szelleme négyszer tűnik fel a drámában: először Szent Marcell ünnepén, majd Halloween és Mindenszentek idején, legvégül Halottak Napján, mikor Hamlet találkozik apjával. Így november 1-én kezdődne a színdarab.[6]

     

    Majdnem húsz évvel később a Texasi Egyetem fizikusai és filológusai – feltételezve azt, hogy az angol drámaíró egy létező égi objektumot említett meg – egy csillagászati szoftver[7] segítségével igyekeztek megállapítani, hogy a helsingøri várból az északi égi pólustól nyugatra melyik csillag ragyoghatott ebben az időszakban éjjel egy órakor.[8] Természetesen a szerzők végigvizsgálták a Shakespeare-szakirodalomban[9] felbukkanó lehetséges csillagokat is, mint például a Nagymedve (Ursa Maior)[10] valamelyik csillagát, a Lant csillagképben feltűnő fényes csillagot, a Vegát (α Lyrae), s a Hattyú csillagkép ugyancsak ragyogó Deneb-jét (α Cygni) is. Ám ezek egyike sem látszik a szövegben rejlő időpontban a dráma helyszínén. Legutóbb a csillogó Capella (α Aurigae), a Szekeres csillagképben került gyanúba,[11] ám a fenti kronológiai okok miatt ez is kizárható. Van olyan elképzelés is, miszerint Shakespeare a Cet csillagkép Alderamin (α Cephei) csillagát említette volna meg a kérdéses első felvonásban.[12] A szerző nem túl meggyőzően Marcus Manilius latin költő munkájára hivatkozik.[13] Így végül a program egyedül a Cassiopeia csillagképet tartotta lehetségesnek, amelyik éjjel egy órakor is megfigyelhető az északi égi pólustól nyugatra, november első felében Dániában. Egyetlenegy dolog várt még tisztázásra, hogy melyik csillag látszódhatott az adott időpontban ebben a csillagképben. Mivel az etióp királyné hét fő csillaga közül a legfényesebb is több mint 2 magnitúdójú, így az 1572-ben fellobbanó szupernóva a legígéretesebb jelölt Hamlet csillagának.

    Shakespeare több drámájában feltűnnek a kopernikuszi világkép főbb vonalai, sőt néhány kutató szerint az angol drámaíró leírja a Naprendszerünket, a Tejutat és más olyan csillagászati jelenségeket, mint például az 1664-ben Robert Hooke angol csillagász által felfedezett Nagy Vörös Foltot a Jupiteren, amelyek érzékeléséhez távcső lenne szükséges. A nehezen belátható állításokra az egyik érv az eddigi kutatások által nem kellően tisztázott csillagászati eszköz, amelyet idősebb Leonard Digges angol matematikus készített volna a 16. század második felében.[14] Nem tűnik bizonyíthatónak a retrográd mozgás és Hamlet kapcsolatának elemzése sem.[15]

    „Mi célod illeti, // Hogy Wittenbergbe visszamenj tanulni, // Ez óhajtásunk ellen van nagyon”

     

    Ám a kopernikuszi világkép szigetországi recepciójában nem kis része volt a drámaíró ismerőseinek, két korabeli angol csillagásznak, a szupernóváról könyvet író John Dee mágusnak és Thomas Digges matematikusnak.[16] A tudósok – parallaxis-elméletükben is leírtan – azon a véleményen voltak, hogy az új objektum az égi szférában található és egyre magasabbra emelkedik fel az égen, majd el fog tűnni az emberek szeme elől.[17] Többen úgy gondolják, hogy legfőképpen Thomas hatott barátja, Shakespeare sajátos kozmológiájának alakításában,[18] illetve a végtelen világról alkotott elmélete egyesek szerint kézzelfogható a nevezetes drámában.[19]

    „HAMLET: Ó, boldog Isten! Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim.”

    A meglehetősen szövevényes történetből az hámozható ki egyértelműen, hogy a darab kulcsszereplőinek mondott Rosencrantz és Guildenstern a valóságban is léteztek, s Tycho Brahe harmad-unokatestvéreiként a dán király követei voltak az angol udvarban a 16. század végén.[20] Tehát nem kizárt, hogy Shakespeare ismerhette Knud Gyldenstierne és Frederick Rosencrantz, egykor wittenbergi diákokat személyesen, mert bizonyos, hogy ő emelte be Hamlet történetébe a két udvaroncot.[21] Azt nem tudjuk, hogy pontosan mindez hogyan történhetett, ám az bizonyos, hogy Tycho Brahe ismert portréja,

    amelyet egy holland festő, Jacob de Gheyn (II.) metszett – s a dán csillagász 1598-as illetve 1602-es,[22] a csillagászati eszközöket bemutató munkájának címlapjain is megjelent nyomtatásban körülbelül 300 példányban –, eljutott Angliába. A metszet azért érdekes, mert rajta szerepelnek Brahe rokonainak a címerpajzsai, s közöttük a baloldalon, Rosenkrans és alatta Guldensteren.[23] Az 1586-ban készült metszetből négy példány minden bizonnyal az albioni csillagászok kezébe került, amint ez Tycho Brahénak abból a leveléből derült ki, amelyet Thomas Savile angol tudóshoz írt 1590. december 1-én, Uraniborgból. Ebben a levélben a dán csillagász üdvözölte John Dee-t és Thomas Diggest, s elküldte nekik a nemrégen elkészült portréját az íráshoz csatolva.[24] Ugyanakkor kérte az angol költőket, hogy írjanak epigrammákat művére. Savile-t megbízta, hogy mutassa meg legfrissebb munkáját, s kíváncsi a véleményükre.[25] Az idézett mű az égi szférában legutóbb megfigyelt jelenségekről szólt, s néhány évvel előtte jelent meg Tycho rezidenciáján, Hven szigetén.[26] Így nem kizárt, hogy ebben az időben Diggeshez közel lakó drámaíró éppen nála láthatta meg ezt a metszetet, rajta a dán nemesek neveivel, bár ennek azért kevés a valószínűsége.[27] Digges és Shakespeare jó viszonyban voltak egymással, például az angol matematikus fia, ifjabb Leonard Digges költeménnyel szerepelt a posztumusz 1623-as First Folio kiadásban.[28]

     

     

    Amneth mondája eredetileg Saxo Grammaticus középkori krónikájában szerepelt,[29] amit Anders Sørensen Vedel történész, egykor a fiatal Tycho Brahe magántanára, éppen tanítványa, a már híres csillagász segítségével adott ki először dán nyelven 1575-ben.[30] Természetesen a motívum megtalálható Titus Livius római történetének első dekádjában is.[31] A mű editio princepse 1514-ből való, feltételezhetően ezt a párizsi kiadást használta fel François de Belleforest Histoires Tragiques című munkájához, amely a történet első szépirodalmi feldolgozása. Nem tudni, hogy az angol drámaíró ismerte-e Thomas Kyd 1587-es The Spanish Tragedy színművét, de közvetlen forrása az ún. Őshamlet volt, amelyet már az 1580-as évek végén a londoni Theatre-ban is bemutatták.[32] Közismert, hogy Shakespeare több drámájának forrása Raphael Holinshed krónikája,

     

    amelyben az angol történetíró részletesen megemlékezett az új csillagról is. Holinshed pontosan említette meg a tudományos észleléseket a szupernóvával kapcsolatban. Az angolok november 18-án reggel figyelték meg a Cassiopeia csillagképben az új nagyon fényes objektumot, az etióp királyné trónusa mögött, amely a csillagkép három legfényesebb csillagával együtt egy rombusz formát mutatott. Fényesebb volt mint a Jupiter, s csak a Vénusz fénye vetekedhetett vele. Az angol tudósok is megállapították, hogy nem változtatja a helyét az állócsillagok szférájában, majd fokozatosan elhalványult, míg végül tizenhat hónappal később eltűnt a megfigyelők szemei elől.[33]

     

    Többen ugyanakkor II. Frigyes dán és norvég király hatalmas új várát, az 1585-ben befejezett Helsingørt

     

    és az európai hírű asztronómust, Tycho Brahét tartják az angol drámaíró egyik inspirálójának. Maga Shakespeare helyezte ide a dráma helyszínét, mivel Saxo Grammaticusnál Jutland, Belleforestnél csak Dánia szerepelt.[34] Hathatott még a korszak méltán népszerű és szemet gyönyörködtető metszetekből álló könyve is, amelyik Georg Braun kiadásában városképeket mutat be madártávlatból. A metszetek között szerepel Hven szigete és Tycho európai hírű csillagdája is.[35] A legfrissebb Brahe-monográfiájában részletesen olvashatunk a család történetéről, Brahe rokoni szálairól, ám sehol nem bukkant fel olyan adat, amelyik Shakespeare és Brahe kapcsolatát bizonyítaná.[36] Ám nem áll biztos lábakon az a feltételezés, miszerint Hamlet, a Wittenbergből hazatérő dán királyfi azonos lenne Tycho Brahéval, s Claudius, aki valójában Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász, megölése tulajdonképpen a geocentrikus világkép allegorikus cáfolata lenne. Már csak azért sem, mert a dán asztronómus éppen egyfajta kompromisszumot képvisel geosztatikus világnézetével Ptolemaiosz és Kopernikusz között. Talán nem mellékes megemlíteni, hogy a dán csillagász apját a helsingøri várral szemben, a ma már svéd helsinborgi kastélyban, amelynek kormányzója volt, érte a halál (1571), mikor fia hosszú peregrinációjából hazatért.[37] Másrészt van olyan elmélet, miszerint a két dán udvaronc, akik valójában a csillagász rokonai, személyesítenék meg Tycho Brahét, pontosabban annak geosztatikus világnézetét, s az ő halálba küldésük ennek a divatos, ám hamis idea szimbolikus legyőzése lenne. Ebben a változatban a kopernikánus Thomas Digges lenne Hamlet, a meggyilkolt apa szelleme pedig a neves matematikus, idősebb Leonard Digges.[38] Az elmélet két szempontból vitatható: egyrészt néhányan Wittenberget a heliocentrikus teória sasfészkének próbálják beállítani, aminek éppen az ellenkezője az igaz,[39] másrészt az argumentáció fő iránya, hogy nem Shakespeare a drámaíró, hanem például Edward de Vere,

     

    Oxford 17. earlje.[40] A rejtélyre sokkal elegánsabb megoldást kínál Cs. Szabó László,

     

    aki felhívja a figyelmet arra, hogy II. Frigyes udvarában többször megfordultak angol színészek, többek között később a Globe társulatban is játszó William Kempe, George Bryan és Thomas Pope, s az ő elmesélésükből származhatott Helsingør vára, mint helyszín.[41]

    Egy biztos, hogy a nyolcéves William Shakespeare-nek meghatározó élmény lehetett az 1572-es szupernóva fénye, mint ahogyan a hároméves Szenci Molnár Albertnek az 1577-es üstökös csóvája. Míg az angol író nevezetes drámája első felvonásában állított emléket az új csillagnak,[42] addig a magyar költő és fordító naplója elején emlékezett meg a horgas kométáról, amelynek képe mindig megmaradt a lelkében.

    „Megesett egy éjjel, hogy az egész házunk népe felkelt és a hálókamrákból kiment. Én a zajra felriadva és egyedül hagyva szörnyen sírok. Anyám bejőve karjába vesz, kivisz, s ujjával az égre mutat: egy igen hosszú, a végénél horgas üstököst látok, amelynek képe mindig megmarad a lelkemben.”[43]

    De megemlíthetnénk Johann Keplert is, aki hatévesen figyelte meg ugyanezt az üstököst szülővárosában, amely életre szóló emléke, s az egyik első inspirálója lett a csillagászati tanulmányainak.

    „1577-ben sokat hallottam az üstökösről. Anyám egyszer felvitt egy magaslatra, hogy megnézhessem.”[44]

    Ismert Tycho Brahe története is, aki tizennégy évesen Koppenhágában látott részleges napfogyatkozás után döntötte el végleg, hogy a csillagászattal szeretne foglalkozni.[45] Első életrajzírója, Jeszenszky János a következőképpen emlékszik meg a gyermekkori élményekről:

    „Természeténél fogva érzett vonzódást az égi titkainak kutatása iránt, és olyan buzgalommal foglalkozott vele, hogy házitanítójának az akarata ellenére – akinek feladata az lett volna, hogy a jogi tanulmányokban támogassa – mindenütt összevásárolta a csillagászati könyveket, és szüntelenül olvasgatta is őket. (…) Ha az éjszaka derült volt, ágyából megszökve, tanítója tudta nélkül, tanulmányozta az összes csillagot, tanítómester nélkül, csak egy kis éggömbbel.”[46]

    Hamlet és a szupernóva a mai napig eleven az angolszász irodalomban, hiszen néhány éve jelent meg egy Shakespeare-ről szóló regény, amelyben természetesen szerepet kapott az 1572-es új csillag is. A regény körbejárja a Shakespeare-mítosz talán mindegyik elemét.[47] A tradíció idesorolja még Edgar Allen Poe Al Aaraaf című, 1829-ben publikált versét is.[48] Az amerikai író bolygó csillagnak nevezte el a szupernóvát költeményében.[49]


    [1] Shakespeare: Hamlet. I.1. 38–42. „Bernardo: Last night of all, // When yond same star that’s westward from the pole // Had made his course to illume that part of heaven // Where now it burns, Marcellus and myself, // The bell then beating one,–”

    [2] Gingerich, Owen: Astronomical Scrapbook. Great Conjunctions, Tycho, and Shakespeare. = Sky & Telescope 59. (1981) 394–395.

    [3] Sohmer, Steve: Certain Speculations on Hamlet, the Calendar, and Martin Luther. = Early Modern Literary Studies 2.1 (1996) 5.1–51. – Roth, Steve: Hamlet as The Christmas Prince: Certain Speculations on Hamlet, the Calendar, Revels, and Misrule. = Early Modern Literary Studies 7.3 (2002) 5.1–89.

    [4] Shakespeare, William: Hamlet. Edited by Harold Jenkins. London, 1982. 431. Leírja az ádventi ünnepek előtti kakaskukorékolás angolszász hihedelmét.

    [6] Sohmer i.m. 1996. Ebben az esetben Marcellus neve a mártírrá vált római centúrió ünnepére utal (október 30.), majd Mindenszentek előestéje, Mindenszentek és a Halottak Napja (október 31.–november 2.) között jelenne meg a szellem.

    [7] A szerzők nem említik meg, hogy milyen csillagászati szoftvert használtak, de sok, a feladat elvégzésére alkalmas ingyenes program létezik a neten. Magam a CyberSky 3.0.3 verzióját használtam, s állítottam be rajta a földrajzi paramétereket és az időpontokat. Ez a program is igazolta azt a feltételezést, hogy novemberben, éjjel egy órakor Dániában a Sarkcsillagtól nyugatra csak a Tycho-féle új csillag éghetett ilyen fényesen (legalábbis 1572-ben).

    [8] Olson, Donald–Olson, W. Marilynn S.–Doescher, L. Russell: The Stars of Hamlet. = Sky & Telescope 76. (1998) 68–73.

    [9] Nagy segítségemre volt a Shakespeare-filológia áttekintésében a Hamletworks c. honlap, amely lehetővé tette számomra, hogy a kérdéses mondatokra és szavakra gyorsan megtaláljam a szakirodalmi hivatkozásokat. A honlap elérhető: http://www.leoyan.com/global-language.com/enfolded/index.html.

    [10]Buckley, G.T.: What Star Was Westward from the Pole? = Notes & Queries 208. (1963) 412–413.

    [11] Shakespeare i.m. 1982. 167–168. Jenkins szerint nem feltétlenül szükséges valódi csillagra gondolnunk, ha mégis, akkor javasolja a Capellát, amelyik a téli égbolton tűnik fel.

    [12] Roth, Steve: The Undiscovered Country. L. http://www.princehamlet.com/manilius.html. – Az interneten többféle változattal találkozhatunk még, felvetődik Sirius, Procyon, Betelgeuse, vagy maga a Polaris is. Van olyan elképzelés is, miszerint Hamlet csillaga egy bolygó lenne. Ezek minden valóságalapot nélkülöző találgatások.

    [13] Manilius: Astonomica. Lib. V. 449–485.

    [14] Usher, D. Peter: Shakespeare’s Support for the New Astronomy. = The Oxfordian 5. (2002) 132–146.

    [15] Shakespeare: Hamlet. I.2. 114–117. „For your intent // In going back to school in Wittenberg, // It is most retrograde to our desire.” – Usher, D. Peter: Advances in the Hamlet Cosmic Allegory. = The Oxfordian 4. (2001) 25–49.

    [16] Lynn, William Thynne: The Nova of 1572 as Observed in England. = The Observatory 17. (1894) 113–114. – Thorndike, Lynn: A Historical of Magic and Experimental Science. Vol. I–VIII. New York, 1923–1941. Vol. VI. 72. – Johnston, Stephen: Making Mathematical Practice: Gentlemen, Practitioners and Artisans in Elizabethan England. Ph.D. Cambridge, 1994. 59–62. http://www.mhs.ox.ac.uk/staff/saj/thesis/.

    [17] Camden, William: Annales rerum Anglicarum et Hibernicarum regnante Elizabetha. Amstelodami: apud Dan. Elzevir, 1677. 256.

    [18] Olson i.m. 1998. 72–73.

    [19] Shakespeare: Hamlet. II.2. 254–256. „O God, I could be bounded in a nut shell and count // myself a king of infinite space, were it not that I // have bad dreams.” – Usher i.m. 2001. 25–49.

    [20] Shakespeare i.m. 1982. 422–423. – Olson i.m. 1998. 68–73. – Usher, D. Peter: Hamlet’s Transformation. = Elizabethan Review 7. (1999) 48–64. – Fabiny, Tibor: Hamlet, Student of Wittenberg. Shakespeare’s Hamlet and Luther’s Theology. In: Correspondances – Kapcsolatok. Hommage à Martonyi Éva. Szerkesztette Ádám Anikó, Bors Edit, Szávai Dorottya. Piliscsaba, 2006. 89–101.

    [21] Saxo Grammaticus and the Life of Hamlet. A translation, history and commentary by William F. Hansen. Lincoln, 1983. 66–91.

    [22] Brahe, Tycho: Astronomiae instauratae mechanicae. Wandesburgi: propria authoris typographia opera Philippi de Ohr, 1598. – Brahe, Tycho: Astronomiae instauratae mechanicae. Noribergae: apud Levinum Hulsium, 1602.

    [23] Shakespeare i.m. 1982. 422–423.

    [24] A Collection of Letters Illustrative of the Progress of Science in England from the Reign of Queen Elizabeth to that of Charles the Second. Ed. J. O. Halliwell-Phillipps. London, 1841. 33. „Saluta quoque meo nomine officiose nobilissimum et excellentissimum dominum Johannem Dee, quem in patriam feliciter reversum audivi, ipsique hoc nomine congratulor, omniaque prospera opto. Nobilissimum quoque et pariter eruditissimum mathematicum Thomam Diggessaeum ex meo ore non insalutatum relinque, cui etiam ex animo faveo et bene cupio.”

    [25] Halliwell i.m. 1841. 33. „Utrique autem horum librum nostrum transmissum ostende, ut et illi in cum disquirant atque suam de eius contentis sententiam libere pronuntient. (…) Addidi quaterna exemplaria meae effigiei nuper Amsterodami cupro insculptae. Si qui sunt apud vos excellentes poetae, quales in foecunda et facunda vestra, et terra et vena, plurimos inveniri non dubito; cuperem, ut argutum aliquod epigramma in icona hanc atque operum meorum commendationem delectationis ergo luderent.” – Hotson, Leslie: I, William Shakespeare, do appoint Thomas Russell Esquire. New York, 1938.122–124.

    [26] Brahe, Tycho: De mundi aetherei recenitoribus phaenomenis liber secundus. Uraniburgi: Christophorus Uveida, 1588.

    [27] Hotson i.m. 1938. 123–124. – Shakespeare i.m. 1982. 422–423.

    [28] Shakespeare, William: First Folio előszó http://shakespeare.palomar.edu/Folio1.htm#Digges.

    [29] Saxo Grammaticus: Danica historia libris XVI, annis ab hinc trecentis quinquaginta. Francofurti ad Moenum: Ex officina Typographica And. Wecheli. 1576. 44–54.

    [30] Dreyer, John Louis Emil: Tycho Brahe. A Picture of Scientific Life and Work in the Sixteenth Century. Edinburgh, 1890. 15–17.

    [31] Livius: Ab urbe condita. I. 39–60.

    [32] Shakespeare i.m. 1982. 85–97. – Saxo i.m. 1983. 1–65. – Géher István: Shakespeare. Bp., 1998. 201.

    [33] Holinshed, Raphael: Chronicles of England, Scotland and Ireland. Edited by Henry Ellis. Vol. I–VI. New York, 1965. Vol. IV. 320. „The eighteenth of Nouember in the morning was séene a star northward verie bright and cléere, in the constellation of Cassiopeia, at the backe of hir chaire, which with thrée chéefe fixed stars of the said constellation made a geometricall figure losengwise, of the learned men called Rhombus. This starre in bignes at the first appeering séemed bigger than Iupiter, and not much lesse than Venus when she séemeth greatest. Also the said starre neuer changing his place, was caried about with the dailie motion of heauen, as all fixed starres commonlie are, and so continued (by little and little to the eie appearing lesse) for the space of almost sixtéene moneths at what time it was so small, that rather thought by exercises of oft vewing might imagine the place, than anie eie could iudge the presence of the same.”

    [34] Saxo i.m. 1983. 83.

    [35] Braun, Georg-Hogenberg, Franz: Civitates orbis terrarum. Liber IV. [Köln]: [s.typ.], [1588?]. 57. – Hven szigetéről l. Christianson, John Robert: On Tycho’s Island. Tycho Brahe and his Assistants, 1570–1601. Cambridge, 2000. 28–43.

    [36] Thoren, E. Victor: The Lord of Uraniborg. A Biography of Tycho Brahe. Cambridge, 1990. 427–429. Viszont a dráma két szereplőjének beszélőneve van, hiszen Guldenstern aranycsillagot, Rosencrantz rózsafüzért jelent, ami tovább bonyolítja az amúgy is szerteágazó mítoszt.

    [37] Dreyer i.m. 1890. 35.

    [38] Usher i.m. 1999. 48–64.

    [39] Westman, S. Robert: The Melanchthon Circle, Rheticus, and the Wittenberg Interpretation of the Copernican Theory. = Isis 66. (1975) 178–181. – Brosseder, Claudia: Im Bann der Sterne. Caspar Peucer, Philipp Melanchthon und andere Wittenberger Astrologen. Berlin, 2004. 199–202.

    [40] Usher i.m. 1999. 48–64. – Altschuler, Eric Lewin: Searching for Shakespeare in the Stars. http://xxx.lanl.gov/PS_cache/physics/pdf/9810/9810042.pdf. – Holden, Constance: Cosmic Clue to Bard’s Identity. = Science 282. (1998) No. 5391. 1255. – Az elmélet legfőbb támogatói az ún. oxfordiánusok (The Oxfordian theory) l. erre http://www.shakespearefellowship.org/.

    [41] Saxo i.m. 1983. 89. – Cs. Szabó László: Shakespeare-esszék. Bp., 1987. 206–207.

    [42] Branch, David: Tycho’s Mystery Companion. = Nature 431. (2004) 1044.

    [43] Szenci Molnár Albert Naplója. Közzéteszi Szabó András. Bp., 2003.105. – Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert (1574–1633). Bp., 1897. 12.

    [44] Caspar, Max: Johannes Kepler. Stuttgart, 1958. 37–38. – Idézi Koestler, Arthur: Alvajárok. Bp., 2007.320.

    [45] Dreyer i.m. 1890. 13. – Christianson, R. John: Tycho Brahe at the University of Copenhagen, 1559–1562. = Isis 58. (1967) 198–203. 198–203. – Gingerich, Owen: Tycho Brahe: Observational Cosmologist. = Acta Historica Astronomiae 16. (2002) 22.

    [46] Jeszenszky János: Tycho Brahe életéről és haláláról. In: A táguló világ magyarországi hírmondói XV–XVII. század. Válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Waczulik Margit. Bp., 1984. 153.

    [47] Smith, Sarah: Chasing Shakespeare. New York, 2003.

    [48] Martin, R. Eden: Collecting Poe. = Caxtonian 12. (2004) No. 6. 4–5. – Elek Artúr: Poe Edgár költeményei. VIII. Nyugat 2. (1909) 248–249.

    [49] Poe: Al Aaraaf. „O! nothing earthly save the ray // (Thrown back from flowers) of Beauty’s eye, // As in those gardens where the day // Springs from the gems of Circassy- // O! nothing earthly save the thrill / Of melody in woodland rill- // Or (music of the passion-hearted) // Joy’s voice so peacefully departed // That like the murmur in the shell, // Its echo dwelleth and will dwell- // Oh, nothing of the dross of ours- // Yet all the beauty- all the flowers // That list our Love, and deck our bowers- // Adorn yon world afar, afar- // The wandering star.” – Cairns 1915. 36. Poe a költeményhez írott lábjegyzetében meg is említette az 1572-es szupernóvát: „A star was discovered by Tycho Brahe which burst forth, in a moment, with a splendour surpassing that of Jupiter-then gradually faded away and became invisible to the naked eye.”

    A 2007. május 31-én az ELTE Egyetemi Könyvtárban rendezett tudományos szimpóziumon elhangzott előadás internetes változata

    Ez a bejegyzés Későközépkor csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul