• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    A középkor tudománya. Ahol a természettudomány „élve született”







        Igyekszem megmutatni, hogy ez a kép egyáltalán nem helytálló: a középkor a tudomány és az egységes európai kultúra gyökere. Noha ennek a kultúrának ma már nem érzékeljük közvetlen hatásait, alapvető értékrendünk, műveltségünk még mindig ennek a világszemléletnek a hatását mutatja,1 a tudományosság megalapozásában és útjára bocsátásában pedig felfedezhetjük azt az alapot, amely a mai jólétet a tudomány vívmányaival megteremti.

        Abban egyetérthetünk más tudománytörténészekkel, hogy más kultúrák is tettek egy-egy részleges felfedezést azon a területen, amit ma természettudománynak nevezünk. Mégis, egyedül a keresztény Európa volt képes a tudományos gondolkodás kifejlődéshez bölcsőt és indíttatást nyújtani. Mi lehet ennek az oka? Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha ezt a hatást a keresztény világképben fedezzük fel. Ám mielőtt ezt a kérdéskört megvizsgálnánk, vessünk egy pillantást az előzményekre, és magára a középkori világképre.

    1. Görög hagyomány, görög világkép (Arisztotelész és Platón light)

        A középkori világképek bölcseleti alapjai az ókori görög bölcselet eredményeit vették át és oltották be a kereszténység világképébe. Mielőtt magát a középkori világképet tanulmányoznánk, vessünk egy pillantást a görög bölcselet eredményeire. Két fontos rendszerező érdemel említést, Arisztotelész és Platón.

        Arisztotelész rendszere, mely a középkor gondolkodását is meghatározta, saját korára is óriási befolyással volt. Az ókori világképek sajátossága, hogy minden dolog magyarázatára törekedtek. Arisztotelész rendszerében a dolgok lényege (ουσια,=uszia, substantia) a dolgokban benne rejlik, azokból megismerhető, ugyanakkor mintegy túl is van a dolgon, tehát transzcendentális (vö. Platón). Például, van sokféle szék, de a „székség” lényege minden székben ott található.

        Ezzel nyilvánvalóan ellentétes Platón rendszere, ahol a dolgok lényege, ideája nem a dolgokban található, hanem azokon túl, egy tökéletes világban, az ideák világában (›barlang-hasonlat), azaz transzcendens. Figyelem, a transzcendens azt jelenti, hogy a lényeg meghaladja dolgokat, a transzcendentális pedig azt, hogy bennük van!

        Ezért Platón szerint sokféle szék lehetséges, de a tökéletes (ideális!) szék ideája az ideák világában létezik. Ezekről az ideákról -  melyek tökéletesek, és szigorú hierarchia szerint rendeződnek el – érdemes egyedül beszélni, nem pedig többé-kevésbé tökéletlen megvalósulásaikról ebben a világban, tehát a természettudomány csak viszonylag pontos ismeretet szolgáltat. Az igazi tudást az ideák vizsgálatával érhetjük el, amik leginkább matematikával közelíthetők meg. Az összes evilági létező az ideák világa felé törekszik, egészen pontosan a legfőbb idea, a Jó felé. Platón rendszere tehát három fogalommal magyarázza a világot: idea, törekvés, Jó.

        Arisztotelész rendszerét statikus és dinamikus szempontból is meg kell vizsgálni.

    A) Statikus kép: hülémorfizmus

        Arisztotelész szerint a dolgok anyagból (υλη=hülé) és formából (µορφή=morfé) állnak. Az anyag nem körvonalazott, formátlan. A dolog a „miségét” (quidditas) a forma adja meg; azt, hogy hogyan is néz ki egy dolog, a formáján keresztül nyeri el.

    B) Dinamikus kép: actus-potentia

        Ha a dinamikus szempontot is figyelembe vesszük (hiszen a dolgok fejlődhetnek), akkor szintén két fogalom jön elő. Egy dolog, ahogy egy adott pillanatban kinéz, az az aktuális léte. Hogy mivé válhat, azt szabja meg a potenciája. Egy aktuális boci potenciálisan szarvasmarha, és nyilván egyszer az is lesz belőle, és nem mondjuk oroszlán, vagy strucc…2

        Arisztotelész szerint minden létező célja (entelekheiája) beteljesíteni azt a formát, amivé válnia kell. Egy dolgot csak akkor érthetünk meg, ha értjük a formáját. Nála tehát két fogalomból fel lehet építeni az egész valóságot: az egyik az anyag, amiben minden történik, a másik a forma entelekheiájának tökéletes megvalósítása. Ez csak kettő, eggyel kevesebb, mint Platónnál. Egyébként Platón nem törekedett a világ leírására, hanem inkább az ideák megismerésére, ld. fentebb.3

    1.2. A kozmosz – szférák

        Az ókori ember számára a világ rendezett valami volt, amiben a dolgok saját természetük (φυσις=füszisz, natura, természet) szerint zajlanak, akár tetszik ez az embernek, akár nem. A világ tehát kozmosz (=rendezett) volt. A rossz dolgok egyedül a Földön voltak megengedettek, az égi szférák között nem, mert azokat nem a négy földi elem (tűz, föld, levegő, víz) építette fel, hanem a quinta essentia, az ötödik elem, az éter. A bolygókat, amik a Hold szférája feletti szférákat foglalták el sorra, „mozgatók”, δαιμον-ok (démonok) mozgatták. Mivel mozgásuk tökéletes kellet, hogy legyen ezért körmozgást tulajdonítottak nekik. A bolygók esetében a nem pontosan körmozgásokat több körmozgás egymásra rakódásaként képzelték el (› Ptolemaiosz bolygórendszere). Az ember számára tehát a kozmosz a Holdon túl kezdődött, alatta nem volt teljes rend, hiszen történhetett rossz és változás is, tehát a görög világkép egy szublunáris (Hold alatti), tökéletlen, és egy szupralunáris (Hold feletti), tökéletes világ képével rendelkezett. A tökéletlenség a Hold szférájával kezdődött. Ezért az emberi törekvés arra irányult, hogy szupralunáris kozmosz rendjét saját belsőjében érje el az ember. Az erkölcsi törvényt (a lélek számára kívánt viselkedést) a kozmosz adta: kozmonómia.4 Lássuk, hogy mi változott ehhez képest a középkorra!

    2. A centrum eltolódása: középkor. A tudomány magvai

        Ha a XIII. század emberére azt mondták volna: középkori, biztosan megsértődik. Ennek a kornak számos olyan eredménye volt, amelyek miatt az ekkor élők egy haladó korszak szülöttének tartották magukat. A középkor (aevum medium) elnevezés a késői felvilágosodás szülötte, és manapság rosszalló értelemben szokás használni. Igyekszünk megmutatni, hogy igaztalanok azok a vádak, melyek a középkor szellemét sötétnek festették le.

        A középkor találékonyságára elég csak néhány példát felhozni, hogy megmutassuk, a haladás nem állt meg. Erre a korra esik a szügyhám felfedezése, emiatt lehetett lovakkal is szántani. Szintén középkori találmány a patkó, az excentrikus tengely (mely pl. a fűrészmalmokban használatos), a szemüveg és a mechanikus óra, a sor tovább folytatható.

        A keresztény világkép valami gyökeresen mást hozott, mint ami az ókorban elfogadott volt. Alapvetően elfogadta a zsidó teremtésmítoszt, hiszen egész gyökereit onnan származtatta. Ez az előbbi állítás sok mindent jelenthet. Jelenti többek között azt, hogy a középkor folyamán senki sem tagadta a nagy gondolkodók közül azt, hogy a világot Isten alkotta meg a semmiből.5Jelenti, hogy az emberek könnyen elfogadták: a világban minden Teremtőjére utal: az élőlények, a Föld, a csillagok. Minden Isten nyoma (vestigium Dei). Ezért mondhatjuk, hogy a középkori gondolkodás szimbolikus volt, abban az értelemben, hogy a létezők túlmutattak saját magukon, nevezetesen Isten felé.6

        Az a posteriori (másodlagos, azaz közvetett) istenbizonyítások ezeket a nyomokat használták fel, hogy eljussanak Istenhez. A középkor legnagyobb szellemi alakja, Aquinói Szent Tamás, öt ilyen utat állított fel. Ezek mindegyike arra épül, hogy elégséges ok nélkül semmi sem történik, vagy jön létre. Mivel az okok láncolata nem lehet végtelen7, így létezik egy első ok (causa prima), és akit mindenki Istennek mond (quod omnes dicunt Deum), mondja Tamás.

        A középkor világképe leginkább abban különbözött az ókori görög világképtől, hogy Isten volt a középpontjában, azaz teocentrikus volt. A görög világkép sokkal inkább az Univerzum felé fordult, hisz ahhoz igazította erkölcsét (kozmonómia) – azaz kozmocentrikus volt.

        A világban rendnek, teljes rendnek kell lenni, mert az egészet Isten alkotta. A középkorban az egyik legtöbbet idézett hely a Bibliából a következő volt:

    … Te (ti. Isten) mindent mérték, szám, és súly szerint rendeztél el.” (Bölcsesség Könyve 11,20)

    A Teremtő kiméri a világot. Ikon.

        Ha a világ minden része Isten alkotása, abban mindenhol igaznak kell lenni a fenti bibliai megállapításnak. Nem lehet különbség a Hold alatti és a Hold feletti régiók között. Emlékezzünk vissza a szublunáris szférák tökéletlenségére az ókorban, és máris egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, hogy megértsük, miért a középkorban keresendők a tudomány gyökerei.

        Johannes Buridanus, a XIII-XIV. század fordulójának jelentős filozófusa8 is valószínűleg ismerte a fenti verset a Bölcsesség Könyvéből. Ismert egy másik nevezetes helyet is:

    Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (Teremtés Könyve 1,1)

        Ez már elég volt ahhoz, hogy megalkossa a következő gondolatmenetet. Mivel Isten a világot az időben teremtette, az nem örök. Ezzel Buridanus ellentmondott Arisztotelésznek, aki a De coelo et mundo (Az égről és a földről) c. könyvében azt állítja, hogy az égbolt mozgása örök.9 Szembe kellett tehát néznie azzal a kérdéssel, hogy az égi mozgások miként jöttek létre. A középkor során némelyek azt hitték, hogy az égi szférákat angyalok mozgatják.10 Így ír erről:

        „A Bibliában nem olvashatunk olyan szellemi lényről, aki azzal van megbízva, hogy az égi pályákat úgy mozgassa, ahogy az sajátjuk; így tehát megengedett annak kimutatása, hogy nincs is semmi szükség ilyen szellemi lények létezésének feltételezésére. Valóban azt lehetne mondani, hogy Isten, amikor a világot teremtette, úgy mozgatta az égitestek mindegyikét, ahogy neki tetszett; így mindegyikkel közölt egy impetust, amely azóta is mozgatja.11 És minthogy Istennek nem kellett tovább mozgatni e testeket, hacsak nem egy általános hatással, ahhoz hasonlóan, ahogy minden történésben részt vesz, ami csak létrejön; így aztán pihenhetett a hetedik napon, megalkotván művét, és rábízván a teremtett dolgokra a cselekvést és a kölcsönös vonzalmakat.

        Ezek az impetusok, amelyeket az Isten az égitesteknek adott, nem gyengülnek, se le nem rombolódnak az elkövetkezőkben, minthogy ezekben az égitestekben semmi hajlam nem volt más mozgásra, és nem is volt semmi ellenállás, ami elronthatta vagy elnyomhatta volna ezeket az impetusokat (kiemelés tőlem). (Buridanus: Kommentárok Arisztotelész De coelo et mundo című művéhez)12

        A második bekezdés világosan kimondja az általunk inerciatörvényként, vagy Newton I. törvényeként ismert természettörvényt. Enélkül nem lehet felírni a többi hármat, és biztosan nem a legfontosabbat: F = ma. Descartes, aki mivel szintén francia volt, jól ismerte Buridanus eredményét, és általánosította azt az egyenes mozgásra is. Newton tőle vette ezt át, és így a második törvény közelébe jutott, mely kimondja, hogy a gyorsulás arányos a gyorsító erővel.

        Buridanus másban is ellentmondott Arisztotelésznek. A görög filozófus azt állította ugyanis a hajításokról, hogy azok úgy zajlanak, hogy a levegő mindig szétnyílik az elhajított test előtt és mögötte összezáródik, ezzel előrelöki. Ha így állna, az autókhoz nem kellene benzin. Buridanus ezt vetette ellen a Filozófusnak:

    … aki távolabb akar ugrani, erősebben nekirugaszkodik, hogy futásával olyan nagy impetust szerezzen, amely messzebbre viszi őt ugrásában. Ugyanis a futás és ugrás közben senki sem érzi úgy, mintha a levegő mozgatná; ellenkezőleg, úgy érzi, hogy az erősen fékezi.”(uo.)

        Miután fizikát a mozgásban lévő dolgok megfigyelésével lehet művelni, nem volt kétséges, hogy ha a világra mindenütt igaz, hogy rendezett (azaz kozmosz), akkor a világegyetem mozgásaira is igaz a fizika. Ez volt dióhéjban Buridanus útja. Láthatjuk, hogy az érvelés egy fontos pillérje a kereszténység Istenébe vetett hit. Ez a hit az egész emberiség fejlődését meghatározta ebben a korban.

        Egy másik nevezetes alak, Nicole d’Oresme (XIV. szd.), aki Buridanus kortársa volt, szintén kommentárt írt Arisztotelész De coelo et mundo c. könyvéhez, amelyben igen meggyőzően bizonyítja, hogy a Föld tengelye körül foroghat. Ebben a műben felveti a relatív mozgás fogalmát, amivel megmagyarázza, hogy az égbolt forgása látszat. A relatív mozgás majd Galileinél bukkan fel újból, a Galilei-féle relativitási elv kapcsán. Nicole d’Oresme egyébként Lisieux püspöke volt.

        Most megvizsgáljuk, hogy milyen volt a középkor csillagászati világképe, aztán visszatérünk annak elemzéséhez, hogy miért a középkor a bölcsője a tudománynak, és nem más.

    2.1. A középkor világképe

        Bizonyára voltak olyan misztikus alakjai a kereszténységnek, akik az evilági tudomány haszontalanságát hangoztatták, illetve nem érdekelte őket különösebben annak egyetlen eredménye sem. Szent Ágoston, a korai kereszténység nagy gondolkodója13 is megkülönböztetett tudást (scientia) és bölcsességet (sapientia), természetesen a magasabb rendű bölcsesség tárgya Isten volt. Ágoston azt is hangoztatta, hogy a megértéshez hitre van szükség: hiszek, hogy értsek (credo ut intellegam), ezt ellentétbe állíthatjuk mindazokkal, akik a rajongó miszticizmusban messzire menvén, mindenféle evilági tudást megvetettek, és azt hangoztatták, hogy azért hisznek, mert hitük tárgya ésszerűtlen: credo, quia absurdum est (hiszem, mert érthetetlen). Ám a visszafogottabb és egyúttal kellő műveltségű keresztény gondolkodó, főleg az idő előrehaladtával14 nem utasította el a tudományt sem. Maga Ágoston több dolog miatt is nevezetes, tudománytörténeti szempontból.

        1. De ordine (A rendről) c. művében így ír: „a csillagászat nagyszerű téma a vallásos ember számára.”15 Hogy miért, azt rögtön meglátjuk.

        2. Tudta, és hangoztatta is, hogy a Föld gömb alakú. A Föld déli féltekéjén élő, ún. ellenlábas emberekkel azonban nem tudott ő sem mit kezdeni. Létüket kétségbe vonta.

        3.Vallotta, hogy a tudománynak elsőbbsége van a tudományos magyarázatban a teológiával szemben. Ha az Egyház későbbi vezetői eszükbe idézték volna Hippó püspökének szavait, biztosan elkerülhető lett volna a Galilei-per.

        Amikor az értelem biztonsággal megállapította a fizikai világnak ezt, vagy azt a vonását, a Biblia ezzel a ténnyel ellentétes állítását ennek megfelelően kell (át)értelmezni, hiszen előfordul, hogy a tudomány „abszolút bizonyossággal és tapasztalati bizonyítás alapján ismeri a földet, az eget, és ennek a világnak más elemeit…” (De genesi ad litteram lib.1, cap. 19. – azaz A Teremtés Könyvéről, betűről-betűre)

        Ráadásul a tudományos kérdésekre vallásos igyekezettel adott választ „minden áron mellőzendőnek” vélte, hiszen annak hallatára a nem hívő természetfilozófusok sokszor „alig tudják visszatartani nevetésüket, amint mondani szokás, hogy a tévedés az égbe kiált.16

    Szent Ágoston, az észak-afrikai Hippó püspöke.

        A patrisztikus korban17 a legnagyobb atyák – noha nem foglalkoztak kifejezetten természettudománnyal – ismerték az ókori görögség eredményeit, és egy-egy megjegyzésük arra enged következtetni, hogy pl. tisztában voltak a ptolemaioszi rendszerrel. Elszigetelt jelenség lehetett az olyan páter, mint például Cosmas, aki a lapos Föld gondolatát hirdette,18 bibliai érvekkel alátámasztva. Ezt a művelt körökben akkor már senki sem hitte.

        Azt pedig a középkoron nem lehet számonkérni, hogy a műveletlenebb ember a Földet laposnak hitte, hiszen nem azért hitte annak, mert az ószövetségi zsidó felfogást magáévá tette – az egyszerű ember általában nem tudott olvasni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a világból kb. annyit tapasztalt meg, mint egy ókori pásztornép fia, ehhez mérten világképe is hasonló kellett legyen. Amikor sommás ítéletet fogalmazunk meg a középkorról, ne felejtsük el, hogy a felvilágosodás korának egyszerű földművese semmivel sem tudott többet az őt körülvevő világról, mint középkori elődje. Érdekes lenne tanulmányozni, hogy vajon mi lehet a helyzet ma?

    A középkori világkép az ókorból örökölt szférákkal. A legkülső szféra a kiválasztottak és Isten lakóhelye.

        A középkor világképe szinte teljesen megegyezett az ókorival: az áttetsző kristályszférák fogják körül a Földet, a csillagos égre (mely a legmesszebbi szféra) feltekintő ember egyúttal az azon túl lévő, nem tér- és nem időbeli Isten felé tekint. A Hold alatti szféra itt is tökéletlen, de nem olyan értelemben, mint az ókorban, hiszen láttuk, hogy a keresztény számára a világ egységes. Itt a tökéletlenség az ember bűnös voltával függ össze: az emberi bűn és engedetlenség elrontotta a Hold alatti világot.19 Tehát aki felfele néz, az egyúttal befele is néz: be a tökéletesbe, Isten irányába. Ezért nagyszerű dolog csillagászkodni Ágoston szerint – ez ma is szép megfogalmazás lehet, bár tekintettel a modern olvasóra, azért más mozgatórugók is lehetnek a csillagász számára…

    {mosimage}

    Aquinói Szent Tamás, az "angyali doktor".

        A késő középkor a gondolkodás változását hozta. Szent Tamás már nem azért hisz, hogy aztán megérthesse Istent (ld. Ágostonnál), hanem az ész által is Istenhez akar eljutni: értek, hogy hihessek (intellego, ut credam). A késő középkor mindenképp előkészítette a terepet a természettudomány számára. Hogy a tudománynak bölcsője lett, az az előzőekből világos. Ám miért nem benne bontakozott ki? Ennek több oka van. A középkor világképe rendezett volt, emiatt statikus és hierarchikus, azaz a létezők egymás alá-fölé voltak rendelve. Legfelül az Isten, alatta az angyalok hierarchiája, majd az egek, a Föld az emberekkel, közepén a pokollal.

        Ráadásul a világot, mint valami könyvet értelmezték, melynek olvasása Istenhez vezethet. Ezért míg az ókorban egy állítást egy másik állítás cáfolhatott (logiko-filozofizmus) és nem a tapasztalat, addig a középkorban az írott tekintély szava volt szent, és az empíria, a tapasztalat nem sokat ért (auctoritas=tekintély). Az empíria majd Galileinél kerül elő, aki így ír erről:

    Vannak, olyan emberek, akik azt gondolják, hogy a filozófia valamiféle könyv, akárcsak az Aeneis, vagy az Odüsszeia, s hogy az igazságot nem a mindenségben, nem a természetben kell keresni, hanem szövegek megértése útján.” (Egy Keplerhez írt levélből)

        Amíg pedig a tapasztalat nem elsődleges, addig kísérleti fizika nem alakulhat ki, csak egy-egy találó elmélet, mint pl. Buridanusé.

    K.1. Miért Európa, miért a középkor?

        A középkor érett korszakára Európa magára talált, és a tudomány bölcsőjévé válhatott, amelyben Buridanus kimondhatta az inerciatörvényt. Ám az a kérdés mindenképp jogos, hogy miért pont a keresztény Európa volt erre képes, és mások nem? Vegyük sorra a tudomány „halvaszületéseit”!20

        Az ókori világképek általában ciklikusak voltak. Így az idő körkörös szemlélete segítségével kikerülhetővé vált a kezdet problémája, és ezzel bármilyen kezdeti, vagy peremfeltétel vizsgálata. A körkörösség végtelen szemlélete pedig a legkiválóbb elméket is elriasztotta attól, hogy egy mindörökre ismétlődő, mindig változó (elpusztuló és újjáéledő) Univerzum értelmét keressék. Ilyen kultúra volt (és még ma is ilyen) a hindu, a kínai buddhista21 és univerzalista, és bármilyen meglepő a görög is – gondoljunk csak a körbe-körbe haladó csillagokra. Ráadásul szinte mindegyik kultúra istennek vélte az Univerzumot, olyan istennek, mely a megjelenés/kiáradás során „elsőszülött”, így aztán – mivel isteni – nem lehet magyarázni. Ez bizonyos értelemben panteizmus, azaz a világ isten és az isten a világ. Legtisztábban a görög gondolkodásban látszik ez utóbbi tény.

        Ahhoz, hogy a kezdet gondolata egyáltalán felmerülhessen, lineáris időszemléletre van szükség. Ez pedig a kinyilatkoztatott vallásokban tulajdonképpen megvan (judaizmus, kereszténység, iszlám). Ezek után már véletlen, hogy éppen a kereszténységben állt össze egésszé a kép? Nem. Vegyük sorra a másik kettőt.

        Legkönnyebb a dolgunk az iszlámmal. Ebben ugyan Allah a világ teremtője, de bizonyos értelemben önkényúr – az iszlám fatalista, azaz végzetszerű vallás. A természettörvények teljesen Allah mindenható akaratától függően vannak, de lehet, hogy holnap már nincsenek, mert úgy akarja Allah…

        Egyszer Iránban – még a sah idejében – kihajtott az amerikai követ a városba. A kocsi megállt. Az iszlám sofőr kiszállt és öngyújtóval akarta megnézni, hogy van-e még benzin a tankban. A nagykövet idegesen rászólt: „Ember, megőrült? A lángtól felrobban a benzin!” A sofőr nyugodtan válaszolt: „Nem uram. Ha Allah úgy akarja, felrobban, ha úgy akarja, nem.”

        Ilyen közegben semmi esély nincs konstruktív tudomány kiépítésére, hiába van meg minden hozzá (pl. a korai arab időktől megvolt az összes görög forrás), csak részleges eredményekre telik.

        A zsidóság egyrészt történelmi okok miatt (szétszórták a Római Birodalomba a második, Bar Kochba-féle felkelés után) nem volt képes a tudományig eljutni, másrészt a középkor során a zsidó filozófusok is rátaláltak a görög hagyományra, de az nem segített rajtuk, hanem panteistává tette a legkiválóbbakat, így pl. Maimonidész rabbit. Miért lettek panteisták? Mert átvették az újplatonizmus azon állítását, hogy a világ az isteni elsődleges kiáradása (emanatio-ja), és maga is isteni. Ez szintén a tudomány vége, még mielőtt az elkezdődne.

        Most már világosnak kell lennie, hogy miért a kereszténység a bázis. Csak a kereszténység vallja, együtt, hogy a világot egy értelmes Teremtő alkotta, az időben, akinek megtestesült az egyszülött Fia is, aki maga az elsőszülött és nem a világ. Így a világ nem lehet az Isten elsőkénti kiáradása, nem lehet elsőszülött, hanem teremtmény – még ha oly kiváló is.

    Megjegyzések:

    1: Ez a megfigyelés azok számára teljesen magától értetődő, akik már jártak más kultúra által kialakított társadalomban, mondjuk Kínában, vagy az arab világ országaiban.

    2: Egy kis gondolkodás után nyilvánvaló, hogy az anyag a potenciával függ össze, az aktuális lét pedig a formával.

    3: Mégis az egyetlen természettudományos mű, ami a kora középkorban is ismert volt Európában az nem Arisztotelész Fizikája volt (ami később, a XIII. századi arab közvetítéssel került Európába), hanem Platón Timaiosz c. írása.

    4: A kozmosz adja a törvényt (nomosz). V.ö. az autonómia és heteronómia fogalmakkal. Autonómia: saját törvényemet követem (auto – nomosz), heteronómia: más törvényét követem. Ha az emberben nem lenne rossz – ami egyébként lehetetlen, hisz nem éterből van – akkor a kozmonómia egyben autonómia is lenne számára, vélték az ókoriak.

    5: A dolgok (azaz a világ) teremtése előtt nem létezett más, mint Isten, aki a keresztény teológia szerint maga a magában létező, magától fennálló Lét (ipsum esse subsistens), így nincs szüksége eredetre. Mindent magából hozott létre. Így értendő a semmiből teremtés.

    6: A symbolon (gör.) eredetileg egy kettétört dolgot jelentett, aminek egyik fele szorosan illeszkedett a másikhoz, ezért annak szimbóluma lehetett.

    7: Mert akkor végtelen sok dolog lenne a világban, ez pedig logikai ellentmondáshoz vezet.

    8: A szónak az eredeti értelmében ez természetfilozófiát is jelent, Buridanus tehát tudós volt. Még Galilei is filozófia névvel fogja illetni a természettudományt!

    9: Mivel az égi szférák tökéletesek, ezért mindig is létezniük kellett, hiszen csak a tökéletlen dolgokat jellemzi keletkezés és elmúlás. Az egek tökéletességéből következik, hogy az égi szférák a) tökéletes (gömbhéj) alakúak, és b) tökéletes mozgást (körmozgást) végeznek. Egyébként Buridanus a fenti gondolatmenetet épp Arisztotelész jelen könyvéhez írt kommentárjában fejti ki.

    10: Arisztotelész maga úgy vélte, hogy az Első Mozgató (Primus Movens) maga mozgatja a külső szférát.

    11: Buridanus impetuson pontosan a mai impulzust értette (mv).

    12: Idézi Simonyi K. in A fizika kultúrtörténete, p. 142-143. Gondolat, Bp, 1986, 3. kiadás)

    13: V. század.

    14: Ahogy távolodott az az idő, amikor Jézus a Földön járt, egyre világosabb lett, hogy nem egyhamar jön el ismét, így a keresztényeknek együtt kell élni másokkal. Ez miatt a hétköznapi dolgok újra „polgárjogot” nyertek az apokalipszist váró keresztény közösségekben, mint például a tudomány, vagy a munka…. Ez utóbbi igen hamar. Már Szent Pál apostol is figyelmezet, hogy a Krisztus újbóli eljövetelének várása miatt azért a munkát nem szabad abbahagyni: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2. Tesszaloniki levél 3,10)

    15: De ordine, lib. 2c, cap. XV,42

    16: Az idézetek szintén a De genesi ad litteram-ból valók, uo.

    17: Az Egyház korai korszakában, a 700-as évek elejéig, amikor a tanítás nagy alakjai, az egyházatyák (patres ecclesiae) működtek.

    18: in Alvajárók, p. 116-7.

    19: Az égitestek nem képesek bűnt elkövetni, ennyiben tehát jobbak az embernél.

    20: Jáki Szaniszló nyomán. in. Science and Creation. 1988 Scottish Academic Press, Edinborough

    21: Egy érdekes adalék a középkor találékonyságához. Európa amint lehetett, kihasználta a szél erejét, rengeteg szélmalom volt ebben a korban. Tibetben szintén sokat fúj a szél, de ott csak imamalmokat mozgat, melyek a szent „Om mani padme hum” szöveget forgatják körbe-körbe, ami egy lemezre van írva. Eszükbe sem jutott a malommal munkát is végeztetni.
     
    Irodalomjegyzék (bővebb elmélyülésre):

    Arzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiába Bp. 2001 Cartaphilus

    Bolberitz Pál: Lét és Kozmosz Bp. 1985, SzIT

    Gilson, Etienne: A középkori filozófia szelleme, Bp. 2000, Kairosz

    Huyhge, Edit és Bernard: Világképek Bp. 2000 Európa kiadó

    Jáki Szaniszló: Tudomány és világnézet Bp. 1996, Lexica

    Jaki, Stanley: Science and Creation. Edinborough,1988, Scottisc Academic Press

    Koestler, Arthur: Alvajárók Bp. 1993, Európa kiadó

    Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete Több kiadás

    Ez a bejegyzés Koraközépkor csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul