A napóra kultúráról
Az első pillanatban valóban kissé anakronisztikusnak tűnik, hogy a tizedmásodperc pontosságú karórák korában a napórákkal foglalkozzunk. Ennek ellenére világszerte növekvő érdeklődést tapasztalhatunk a napórák – és kissé kiszélesítve a tárgykört – valamint az egyszerű csillagászati idő-meghatározó eszközök, a csillagórák (nocturlabiumok), gyűrűstekék, asztrolábiumok iránt. Napjainkban, több országban is működnek napóra (gnomonikai) egyesületek, szakcsoportok, amelyek az árnyékórák történetével, szerkezetével, új napórák tervezésével és kivitelezésével, napóra adatok gyűjtésével foglalkoznak.
A mintegy 500 tagot számláló angliai British Sundial Society egyik főfeladata a régi kerti és falinapórák helyreállítása, az iparművészeti értékűek restaurálása és megóvása., valamint újabb dísznapórák készítése; folyóirata (BSS Bulletin) azonban a technikatörténeti értékű hordozható napórákkal is foglalkozik. Olaszországban a Gnomoniche Italiani kétévente pályázatot ír ki, amellyel a legművészibb, és műszakilag legjobban megoldott napórákat jutalmazzák. A németországi „Deutsche Gesellschaft für Chronometrie” (Német Időméréstani Egyesület) Napóra-szakosztálya – mintegy 300-400 taggal – főleg a napórák pedagógiai alkalmazására fektet hangsúlyt, és a meglevő árnyékórák pontos nyilvántartását végzi. A spanyol Associación de Amigos de los Relojs del Sol (A Napóra-barátok Társasága) évente háromszor megjelenő folyóirata, az „Analemma” rendkívűl érdekes tanulmányok sorát közli a régi napórák, napóra típusok történetéről és fejlődéséről. Szomszédságunkban, Ausztriában az immár közel 150 tagú Gnomonicae Soocietas Astrica (Ausztriai Napóra-társaság) példamutatóan regisztrálja a meglevő napórákat, és szorgalmazza az újak tervezését, megvalósítását. Minden külföldi egyesület kiad folyóiratot vagy legalább hírlevelet.
Az érdeklődés, a gnomonikai egyesületek tevékenysége egyaránt azt igazolja, hogy a napórák (és rokon eszközök) ma is több szempontból megérdemlik figyelmünket.
– Sokan jelképnek érzékelik: a modern kor embere technikával túlzsúfolt mesterséges környezetben él; időbeosztását nagy részben az önkényesen beszabályozott gépórák „mesterséges idejé”-hez igazítja. A napóra mintegy kapcsolatot teremt a természet – a természetes időritmus – és az ember között. A nap- és a csillagórák csak a Föld forgása és keringése által megszabott időbeosztást képesek jelezni. Ezzel is figyelmeztetnek arra, hogy az ember végső soron sohasem függetlenítheti magát teljesen a természet törvényeitől, erőitől és hatásaitól.
– Az érdeklődő, figyelmes szemlélő számmára a napóra művelődéstörténeti szimbólum is lehet. A napóra a legrégebbi ismert időmérő eszköz (műszer). A ránk maradt leírások és leletek (Mezopotámia, Egyiptom, Kína) azt bizonyítják, hogy a napóra volt az első tudatosan megszerkesztett tudományos eszköz, amelyek a pap-tudósokon kívül egy szélesebb körű közösség használatára készültek. (Az antik görög városállamok központjában, ill. színház-arénáiban több helyen is felállítottak köztéri napórákat!)
– A napóra ma is hasznos szemléltetőeszköz. A közoktatásban évtizedek óta egyre inkább háttérbe szorul a természetföldrajz és a csillagászati földrajz alapjainak ismertetése. Az ilyen tárgyú tananyagot jelentősen kibővítheti, és sok – leírásban, rajzban nehezen magyarázható – fogalmat megvilágíthat egy jól szerkesztett és helyesen felállított napóra. Még a kisiskolásoknak is tanulságos, mivel érzékletesen szemlélteti az idő beosztását és múlását. (A napórán az árnyék néhány perc alatt szemmel láthatóan elmozdul, jelezve az idő haladását.)
A fenti felsorolásból kitűnik az is, hogy mit takar az a fogalom, amelyet mi napóra kultúrának nevezek. Összefoglalva napóra kultúra alatt érthetjük:
Az árnyékórák történetének, a régi és érdekes napórák számontartását, helyreállítását, megóvását, újak szerkesztését és kivitelezését a környezetbe illő vagy stílusos megoldással. A napóra-nyilvántartásoknál nem kevésbé értékes a napóra-irodalmi bibliográfia, a kép-archívum és a szerkesztés, ill.. kivitelezés széleskörű ismertetése.
A hazai napóra kultúrának ma még eléggé kettős arculata van. Egyrészt az elsősorban Keszthelyi Sándor barátunk kezdeményezésére megindult adatgyűjtés a rögzített napórák adatgyűjtésére vonatkozóan valóban példamutató. Ezt támasztja alá az is, hogy a ma tekintélyes angliai és ausztriai gnomonikai egyesületek az indulásukkor (1990 körül) a magyarországi tapasztalatok és szervezési módok iránt érdeklődtek. Az elmúlt tíz évben három napóra kiállítást is sikerült szervezni, sőt ennek kivitele alapján az Iparművészeti Múzeum, valamint az Országos Műszaki Múzeum a múlt évben (2003) újabb, főként napórákat bemutató kiállítást is rendezett. Talán ez is közrejátszott abban, hogy mind több magán- és középületen, vagy azok kertjében találunk új napórákat.
Másrészt máig nem sikerült elérni, hogy a meglevő napórák – elsősorban a kerti és fali árnyékórák – szebb példányai hivatalos védelmet, felújítási lehetőséget kapjanak. Műemlékvédelmünk nagyon alkalomszerűen, és a helyi szakemberek érdeklődésétől függően óvják, vagy éppen pusztítják az építmények napóráit. Néhány múzeumunk szép hordozható napóra-gyűjteménnyel rendelkezik, de ezek alig kerülnek a látogatók szeme elé, és csak alkalmi időszakos kiállításokon láthatók. Kétségtelen, hogy e téren még sok a tennivaló.
A magyarországi napóra kultúráért
A napórák két alapvető típusba sorolhatók: a rögzített (helyhez kötött, fali vagy kerti) árnyékórákra, és a hordozható (asztali vagy zseb-) napórákra. Általában a legtöbb gnomonikai társaság főleg a rögzített napórákkal foglalkozik, és ezek készítését szorgalmazza. Ugyan akkor a hordozható napórák inkább múzeumi tárgyként szerepelnek, katalógusaik is többnyire múzeumi gyűjtemények többé-kevésbé szakszerű leírásai.
A magyarországi napóra kutatás korábban elsősorban ugyancsak a rögzített árnyékórák felkeresésére, regisztrálására, esetleg újak készítésére ill. régiek helyreállítására törekedett. A nyilvántartás szempontjából a helyzet eléggé kedvezőnek mondható, sőt az utóbbi időben helyreállításnak, ill. műemlékvédelemnek is néhány szép példáját láthattuk. A hordozható napóráknál már közel sem ilyen kedvező a helyzet. Annak ellenére, hogy több kiállításon is jelentős számú hordozható napórát sikerült bemutatni, teljes, átfogó jegyzék (kataszter) az ország közgyűjteményeiben található példányokról még nincsen. E sorok írójának katalógusa a „Hordozható napórák”-ról csak a jelenleg ismert állománynak mintegy a felét tartalmazza. Egy teljes katalógus elkészítése és kiadása ma már időszerű lenne, annál inkább, mivel az elmúlt években dr. Holló Szilviával sikerült nagyjából felmérni a magyarországi állományt. Úgy véljük, hogy kb. 90 százalékban ismerjük a magyarországi hordozható napórák lelőhelyét és a példányok adatait.
Sajnos jelenleg szinte egyetlen „napórakedvelő” sincsen, aki kis, hordozható napórák készítésével foglalkozna. Pedig ez a tárgykör érdekes együttműködésre adna lehetőséget iparművészek és napóratervezők között. Ez a helyzet a múzeumi másolatokkal is: csupán egy ötvösművész készített keresedelmi forgalomba kerülő muzeális napóra másolatot (Tauerné Ripka Edit).
A rögzített napórák védelme – mint már láttuk – a műemlékvédelem mostohagyermeke. Ugyan ez mondható el az újonnan felépült középületek díszítésével kapcsolatban az építészmérnökről is, ill. a kerti napórák esetében a parkrendezőkről. Ezen a területen nagyobb propagandára, és főleg jó, utánzást érdemlő példákra lenne szükség. Nem hagyhatjuk azonban említetlenül a néhány példamutató kezdeményezést: pl. Budapesten a III. kerületi Romkert napóráját, vagy Sárváron a Fekete Bég szobor-napóráját.
Itt kell megjegyeznünk, hogy sem külföldön, sem nálunk nem sokat ügyeltek a napóra-esztétikára. Bár vannak jó pédáink a szépen megoldott, a környezetükhöz, ill. az építményhez illő napórákra – ilyen, pl. a Mókus-utcai romkert környezetbe illő napórája, vagy a népligeti Planetárium személyzeti bejárata felettire, az újabbak közül pedig a Pasaréti-úti villa modern vonalú árnyékórájára -, általában a legtöbb semleges, nem kelt különösebb benyomást. Néhány pedig esztétikailag kimondottan elrettentő. Ebben a vonatkozásban nehéz általános útmutatást adni. Talán leginkább azt az elvet követhetjük, hogy modern vonalú építményhez nem illik a barokkos, díszes napóra, viszont a romantikus, vagy barokk környezethez alkalmazható a jelképes díszítés.
A napóra esztétika természetesen nagyon vitatható kérdés, hiszen egyrészt az árnyékóra működése, másrészt a rendelkezésre álló hely és annak iránya eleve korlátozást jelent. Ugyan akkor azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egy valóban szépen és találékonyan megoldott napóra kelt feltűnést és ösztönöz követésre.
Nagyobb propagandát kellene kifejteni a napórákra, mint oktató eszközök elterjesztése érdekében. A Nemzeti Alaptanterv „Ember és természet” c. III. sz. tétele a következőket írja:
A.) Szerezzen gyakorlatot [a tanuló] az idő mérésében, az időtartamok becslésében. Tudja, hogy a természeti jelenségek, folyamatok egyik alapvető jellemzője az idő. Tudja, hogy az idő alapmennyiség, és felhasználása révén meghatározható néhány más mennyiség is.
B.) Ismerje a napszakok és az évszakok változását, és ennek okát. Tudja, hogy az idő múlásával az élőlények is változnak. Legyen áttekintése a Föld, és a földi élet időbeli változásairól, fejlődéséről…
A fenti követelmények szemléltetésére, tapasztalati – szinte játékos – elsajátítására aligha találnánk jobb eszközt a napóránál. Mintegy három évtizeddel ezelőtt történt is próbálkozás az iskolai földrajzi gyakorlótér kibővítésére a Nap égi mozgását szemléltető berendezésekkel (napóra, gnomon). Némi visszhangja volt ugyan a próbálkozásnak, de a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt, és az iskolai napórák eltűntek. Szomorú példája ennek Nógrád megye, ahol a szépszámú iskolai napóra 90 százaléka megsemmisült.
Az iskolai napórák megtervezése, elkészítése és eléterjesztése természetesen nem könnyű, nem is olcsó vállalkozás. Azt gondoljuk azonban, hogy a nemrégiben megvalósított kerámia gömbhéj-napóra (szkáfosz) sok szempontból kielégíti az oktatási követelményeket, és költségei is elviselhetők (Romhányi Mariann). A népművelési alkalmazás széleskörű lehetőségeit Bardács László Pál tanulságos szakdolgozatában foglalta össze.
Itt kell megemlítenem, hogy talán némi figyelmet érdemes fordítani a napóra típusok változatosságára is. Általában három-négy típus uralkodik: a fali függőleges, és a kerti vízszintes számlapú napóra mellett legfeljebb az „ökörszarv” rendszerű ekvatoriális, és újabban elvétve néhány analemmatikus árnyékórával találkozunk (a rögzítettek csoportjában). Szkáfosz – gömbhéj – rendszerű napórát korábban csak Rékási Csaba készített fémből, és újabban a szerzők egyike az Iparművészeti Egyetemen bemutatott diplomamunkával kerámiából. Pedig a szkáfosz szemléltetésre igen alkalmas, hiszen a bemélyedő félgömb-felület mintegy kicsinyített tükörképe az égboltnak. (Újabban még egy tetszetős fém-szkáfoszt láttunk Pap Szilvia fiatal iparművésztől, amely azonban a tulajdon körüli viták miatt eddig nem került a helyére.) Kertjeinkből, parkjainkból hiányzanak a gömbnapórák, a gyűrűsteke rendszerű, és más érdekes, látványos típusok.
Ez a viszonylagos egyhangúság alighanem azzal (is) magyarázható, hogy Magyarországon nincsen részletes, alapvető napóra irodalom. Vállas Antalnak több mint egy és háromnegyed évszázada megjelent könyvecskéje (Rövid értekezés a napórakészítésről, Pest, 1833) önálló kötet a napórákról magyar nyelven még nem jelent meg. (Leszámítva Keszthelyi Sándor és a szerző katalógusait.) Az egyetlen szerző, aki bővebb ismertetést közölt a szerkesztés módjáról, Ponori Thewrewk Aurél, akinek aránylag részletes írásai különböző kötetekben jelentek meg (Távcső Világa, Meteor Csillagászati Évkönyv, Meteor), ezért ma már nehezen hozzáférhetők. Időszerű lenne egy alapos „napórakönyv” kiadása. (Reméljük, hogy Ponori Thewrewk Aurél vállalkozna egy napóra-könyv elméleti fejezetének megírására is.)
A napóra kultúrához tartozik az árnyékórák múltjának, fejlődésének, történetének, sőt készítőiknek kutatása. Ezen a téren sok fehér folt van még nálunk. Buka Adrienne és F. Gát Eszter néhány cikkét leszámítva többnyire csupán Bartha Lajos foglalkozott a magyarországi napórakészítés – főleg a hordozható napórák gyártásának – múltjának vizsgálatával. Talán az is hozzájárult a csekély érdeklődéshez, hogy sokan úgy vélték, nálunk valójában nincsen számottevő múltja ennek az iparnak.
Pedig a napórakészítés igen érdekes ipartörténeti, sőt művelődéstörténeti problémát is felvet. Csupán két, megoldatlan, vagy vitatott kérdésre utalok. A világ számos múzeuma őriz kis méretű, különös díszítésű un. összecsukható zsebnapórát, amelyek a beléjük vésett évszám szerint a 15. sz. második felében készültek. Ugyan akkor azonban több jel is arra mutat, hogy ezek a – díszítésük, alapján „majmos” és „vademberes” napórák valójában utánzatok (vagyis magyarul hamisítványok), valamikor az 1800-as évek közepéről. A kérdés végleges tisztázásához azonban további technológiai és metallurgiai vizsgálatok kellenének.
Egy másik különös napóra típus a felfüggeszthető, „sonka alakú” napóra, amely a 18. sz. végén és a 19. sz. elején jött divatba. Ma már mintegy 15 példányáról van tudomásom. Egyesek felirata: „F. Zappeck” (az „F” jelentheti a fecit szót, azaz készítője Zappeck), de ez a családnév olyan, hogy szinte egész Közép-Európában előfordul. A földrajzi szélesség-adatok arra utalnak, hogy általában Magyarország, Ausztria, talán Dél-Németország területére készültek. Ám a gyártó iparos kilétét mindeddig nem sikerült felderíteni, pedig kétszáz éve igen elterjedt árnyékórákat gyártott.
Pozitív eredmény viszont, hogy ma már bizonyosra vehetjük: a 15. sz. utolsó harmadának egyik legjelentősebb finommechanikai műhelye, Hans Dorn domonkosrendi csillagász manufakturája Budán (és Bécsben) működött. Dorn mester készítményei a kor legjelentősebb precíziós műszerei és megelőzik a híres nürnbergi iparosokét. Tevékenységének folytatását azonban megakadályozta az ország tragikus katonai és politikai helyzete, valamint az európai ipar súlypontjának eltolódása nyugatra. Néhány szép, művészi gyártmányról azonban a következő évtizedekből-évszázadokból is tudomásunk van. A hordozható napórák nagyobb mennyiségű gyártása csak a 18. sz. végén éledt újjá. E korból ismerjük az első modern napóra készítők nevét: Devecseri István rektort, aki több rögzített árnyékórát is tervezett, és Haurant Mihály pesti műszergyártó hordozható eszközeit.
A fentiek csupán gondolat töredékek egy magyarországi napóra kultúra kialakításához. Bizonyára sok ötlet, de sok pozitívum is felsorolható még. Magunk azonban úgy véljük, hogy ha egy fiatal, önzetlen szervező gárda látna hozzá a megvalósításhoz, a nehézségek nem lennének legyőzhetetlenek. Ehhez a jó szándék megvan, csak a megvalósítás útját kell megtalálni.
(2004. április 21.)
