Újabb kutatásainak kiindulópontját a babiloni királylisták képezik és ennek folytán Babilónia és Asszíria kronológiája is. Már 1909-ben, idézett történeti művének II. kiadásában beható megfontolás alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a 11 királyból álló úgynevezett tengerparti dinasztia, mely az A-val jelzett királylajstromban az első (úgynev. amorita) és a harmadik (úgynev. kosszai) dinasztia között mint második szerepel, soha nem uralkodott Bábel fölött és így a koronológiában egyáltalában nem jöhet tekintetbe, hanem az úgynevezett harmadik dinasztia közvetlen az elsőt követte. Ily módon M. arra az eredményre jutott, hogy Sumu-ábu, az I. bábeli dinasztia megalapítója Kr. e. 2060-ban került a trónra és hogy Hammurabi, akinek nevéhez a híres babilóni törvénykódex fűződik, Kr. e. 1958–1916-ig uralkodott, mely adatok teljesen összevágnak e sorok írójának több ízben* összeállított és megmagyarázott kronológiai rendszerével. 1912-ben azonban Kugler-nek sikerült két, az Assurbanipal könyvtárából származó ékírásos agyagtáblácskán oly asztronómiai adatokat fölfedezni, melyek a Venus-nak Ammicadúka király idejében történt heliakus felkeléséről és lenyugvásáról tudósítanak bennünket és ezeknek az adatoknak alapján M. arra érezte magát indíttatva, hogy 1913-ban művének III. kiadásában előbbi kronológiai rendszerét lényegesen módosítsa s így az első bábeli dinasztiának kezdetét a Kr. e. 2225. évre tette s e szerint Hammurabi uralkodását a Kr. e. 2123–2081-ig terjedő időre. De pár évvel később (1924) Kugler maga helyteleneknek találta előbbi téziseit m. p. olyan adatok alapján, melyek számos, Hammurabi idejéből származó, különféle aratási termékek szállításáról szóló szerződésekben fordulnak elő és ennek az volt a következménye, hogy M. megint régebbi rendszeréhez tért vissza, igaz ugyan egy kis eltéréssel, amennyiben az első dinasztia kezdetét a Kr. e. 2049. (előbb 2060.) évre tette és Hammurabi uralkodásának első évét a Kr. e. 1947. (előbb 1958.) évre. És így a már 1909-ben (történeti művének II. kiadásában) az úgynevezett tengerparti királyokról felállított thézise újból érvényesült, amennyiben M. kutatásainak legújabb eredményeiről szóló dolgozatában azt mondja:* «Hier ist also ganz deutlich, dass, im Gegensatz gegen die Auffassung der späteren Königslisten, die Könige des Meerlandes nicht als Herrscher von Babel oder Akkad betrachtet wurden, dass vielmehr auf die erste Dynastie, nach einer Unterbrechung durch die chetitische Invasion, sogleich die kossaeische gefolgt ist».
Ez klasszikus példa arra, hogy milyen elővigyázattal kell lennünk kronológiai problémák tárgyalásánál; nagyon könnyen előfordulhat az, hogy valaki, aki teljes mértékben fel van ruházva a történeti kritika összes módszereivel, mégis botlik a kronológia terén, mert nem tudja helyesen kezelni a kronológiai kritériumokat.
A mellett az első bábeli dinasztia – talán eltekintve egy tízévi eltértől – mégis elég jól van megállapítva. De nem állíthatjuk ugyanazt a többi ókori dinasztiákról. Itt annyira gyarapodnak a hipotézisek, hogy majdnem lehetetlen biztos következtetéseket feltenni s így nem szabad csodálkoznunk, hogy M. sem tud ebben a káoszban kellőleg tájékozódni, úgyhogy az Assurban napfényre került I. Salmanasszar-féle kőtábla feliratát, mely az Uspia király által felépíttetett Asur-templomról szól, csak úgy tudja összhangba hozni az ugyanazt az eseményt tárgyaló, de bizonyos időponti adatokra nézve eltérő Aszarhaddon-féle tudósítással, hogy ez utóbbi tábla írója az itt fellépő asszír király (I. Samsiadad) uralkodási idejét összecserélte volna egy későbbi, ugyane nevet viselő király uralkodási éveivel. Ezt a tézist különben Weidner* is megvédte.
Szükséges azonban – így kérdezem – olyan feltevéseknek tért engedni? Aszarhaddon jelentése szerint* az Uspia asszir király által felépített Asur-templom romba dőlt és Írisu, Ilusumma fia, ismét helyreállította; 126 évvel később e templom újból javításra szorult és Samsiadad, Bélkábi fia, ezt végrehajtotta, de 434 év mulva tűzvész következtében elpusztult és Salmanasszar, Adadnirári fia, újból kijavította és visszaadta hivatásának és 580 évvel később Aszarhaddon ismét renoválta.
I. Tukultininib egyik felirata szerint* Ilusumma és I. Tukultininib közti időköz = 780 esztendő. Minthogy I. Tukultininib mint I. Salmanasszar utódja 1260-ban került uralkodásra, úgy Ilusumma utolsó s ennélfogva Írisu első uralkodási éve a Kr. e. 2040. évre esik (hiszen 1260 + 780 = 2040). De Íriusi utolsó éve és I. Salmanasszar első éve közti időtartam = 159 + 580 = 739 év,* így tehát Írisu utolsó éve a Kr. e. 2020, azaz Írisu uralkodott Kr. e. 2040–2020-ig e ennélfogva Samsiadad-nak, Bélkábi fiának utolsó éve a Kr. e. 1894. év (2020 – 126 = 1894). És ez igen jól összevág a többi ránk maradt emlékek tudósításaival is, amelyek szerint Sumuábu, az első bábeli dinasztia alapítója kortársa volt Ilusumma asszír királynak* és amelyeknél fogva Hammurabi tizedik évében Asszíriában Samsiadad, Bélkábi fia uralkodott.* De most előáll a kronológiai nehézség: Aszarhaddon jelentése szerint Samsiadad és I. Salmanasszar közti időköz 434 évet tett volna ki (7 Uš 14 šanâti = 7 × 60 + 14 év), ez azonban I. Salmanasszar király uralkodási idejétől (Kr. e. 1280–1260) éppen 200 évvel tér el (hiszen 1894–434 = 1460). Tehát nagyon valoszínűnek tartották azt a feltevést, hogy – tekintettel arra, hogy a régibb listákban úgyis több uralkodó a Samsiadad név alatt szerepel – az Aszarhaddon-féle jelentésben fellépő eltérés csak úgy jött létre, hogy az író, aki ezen felirat szerkesztésével meg volt bízva, I. Samsiadad uralkodási idejét egy későbbi Samsiadad nevű királynak éveivel tévesztette össze.
De azt hiszem, hogy egy sokkal egyszerűbb és elfogadhatóbb magyarázat is vezethet a célhoz. I. Samsiadad-tól I. Salmanasszar-ig ugyanis 1894–1260 = 634 év. Ezt a számot így írták: Tegyük most fel, hogy az író e három kettős ékből egyet kihagyott, azaz hogy ő helyett csak írta, akkor az eredeti 634-es számból lett 434, amelyből a sexagesimalis számrendszerbe átírva a 7 Uš + 14 (= 434) jött létre.
Igaz, hogy ez a feltevés az illető szám kettős írásmódját tételezi fel: előbb a dekádrendszer szerint és aztán azt átültetve a sexagesimalis rendszerbe; de ez nem olyan rendkívüli dolog, hiszen minden időben mind a két írásmód volt szokásos, sőt egyes szövegekben mind a két rendszert egymás mellett is használták. Így van ez pl. I. Tiglatpilezar egyik feliratában,* ahol a 641-es szám a dekádrendszerben van kifejezve, míg az öt sorral lejebb említett 60 év az «1 šu-ši šanâti» által van visszaadva.
De még másképpen is megmagyarázhatjuk a dolgot, a nélkül hogy a 434-es számot kétségbe kellene vonni. Az 1460-as évszám, mely Samsiadad utolsó uralkodási éve és a 434-es szám közti különbségként szerepel, megfelel Asurnádináchi asszír király utolsó évének. Erre a királyra vonatkozólag egy későbbi asszír uralkodó, neve Adadnirári, azt jelenti, hogy ő egy romba dőlt palotát, melyet Asurnádináchi Asur városában felépíttetett, újból helyreállított. Így tehát az a lehetőség sincsen kizárva, hogy Asurnádináchi volt az is, aki 434 évvel I. Samsiadad után a düledező Asur-templomot újból kijavította és 200 évvel később e templom tűzvész által elpusztult és Salmanasszar, Adadnirári fia újból helyreállította. A ránk maradt Aszarhaddon-féle szöveg a megfelelő helyen így hangzik:
«21 Šam-ši-Adad 22 már Bęl-ka-bi 23 a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš 24 7 Uš 14 šanâti 25 il-lik-ma bîtu su-ú 26 ina ki-me-it Gira uš-tal-pit 27 Sul-mânu-ašaridu 28 mâr Adad-nirâri 29 a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš.»
Tehát csak azt kell feltételeznünk, hogy az eredeti szövegben, amely a tábla írójának mintául szolgált, a 25. sorban álló «il-lik-ma» és «bîtu» szavak közt a következő mondat állott: «i-tur e-na-ah-ma Ašur-nâdin-ahi a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš 3 Uš 20 šanati il-lik-ma»; ezt a mondatot a tábla írója – mert mind a két mondat «il-lik-ma» szóval végződik – tévedésből átugorhatta, minek következtében a 25. sorban álló «il-lik-ma» szó után a «bîtu šu-ú…» következik. Az eredeti szöveg tehát így hangzott:
« Šam-ši-Adad mâr Bęl-ka-bi a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš 7 Uš 14 šanâti il-lik-ma i-tur e-na-ah-ma Ašur-nâdin-âhi a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš 3 Uš 20 šanati il-lik-ma bîtu su-ú ina ki-me-it Gira uš-tal-pit Sul-mânu-ašaridu mâr Adad-nirâri a-bi šan-gű Ašur e-pu-uš.», azaz: «Samsiadad, Bélkábi fia, az én elődem, Asur isten papja, újból építette fel. Miután 434 év lejárt, elhajlott és düledezőben volt; Asurnádináchi, az én elődem, Asur isten papja, újból építette fel; 200 év járt le s e templom tűzvész által pusztult el és Salmanasszar, Adadnirári fia, az én elődem, Asur isten papja, újból felépítette…»
Az első «il-lik-ma» szó és a «bîtu» szó közti mondatot tehát a tábla írója elhibázás folytán kihagyta – ilynemű elhibázások még ma is gyakran fordulnak elő – és így az I. Samsiadad és I. Salmanasszar közt fellépő 200 évet magában foglaló hézag könnyen megmagyarázható, a nélkül hogy I. Samsiadad uralkodási idejének egy későbbi Samsiadadéval való felcserélését kellene feltennünk.
Jobban van megoldva az ókori egyiptomiak kronológiai rendszere. Mindenesetre vannak itt is kérdések, amelyek határozott megoldásra várnak. Különösen áll ez a palermói kőtábla adataira. Ezekről Borchardt* azt hitte, hogy többé-kevésbbé kielégítő megoldást talált, mégis Meyer véleménye szerint* összes bizonyítékai csupa problematikus, erőltetett feltevéseken épültek fel. Általában az egész fejezet, amelyet M. az egyiptomi kronológiának szentel, kritikai megvilágítása azoknak a tételeknek, amelyeket Borchardt, mint a régebbi kor (t. i. a 12. din. előtti idő) kronológiája rekonstrukciójának alapelveit állított fel. Ezeket próbálja M. minden tekintetben gyöngíteni és meggyőző szavakkal a mellett küzd, hogy az egyiptomi történet legrégibb kora kronológiájának a rekonstrukciójánál nem szabad a turini királylajstrom-nak, mint hasznavehetetlen anyagnak a mellőzésével a Manethe-féle adatokat hiteles forrásul elfogadni, amint ezt Borchardt teszi.
De M. kitételeit sem szabad minden kritika nélkül elfogadnunk, mert bármilyen nagy is a turini papirusznak az értéke a régibb egyiptomi kronológia rekonstrukciójára nézve, még sem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy e papirusz tulajdonképpen egy, több hézagos darabból összeállított fragmentum, amelyről azt sem mondhatjuk, hogy az egyes darabok éppen a legügyesebb módon volnának egymással összeillesztve, úgyhogy ez csak addig szolgálhat kutatásunk méltó alapjául, amíg a véletlenség nem juttat kezünkbe oly forrásanyagot, mely azt a lehetőséget fogja nyujtani, hogy az egyiptomi kronológia legrégibb korszakát éppoly biztosan határozhassuk meg, mint ez ma a 12. dinasztiától kezdve történik. Igaz, hogy itt is néha még egész lényeges elvi véleményeltérések lépnek fel; így pl. Meyer szerint a Sziriusz csillag heliákus felkelését, mely fontos szerepet játszott az egyiptomiak naptárában, csak ciklikus számítás alapján határozták volna meg, míg mások (ezek közt Borchardt is és én) azt állítják, hogy ez mint égi tünemény csak észlelés útján történt s így néha igen lényeges, a kronológiai kritériumokat is érintő eltérések lépnek fel. A legérdekesebb a mellett az a szívósság, amellyel M. az általa felállított, az egyiptomi naptár berendezésének évét illető dátumot megvédi. Míg az egységes fáraói birodalom alapítása nézete szerint a Kr. e. 3400–3200-ig terjedő időbe esik, addig a naptárnak kezdetét az egyiptomiaknál a Kr. e. 4241. évbe teszi, tehát oly korszakba, mely a Menaét 800–1000 évvel előzi meg. Ez azonban oly merész feltevés, amely ellen a legsúlyosabb kétkedéseknek kell felmerülniök.
De bárhogyan is áll a dolog, mindenesetre nagyon örvendetes, hogy végre Ed. Meyer is szükségesnek tartja kronológiai kérdéseket kutatásának tárgyává tenni, amiáltal a kronológia végre a történeti tudományok körében elfoglalja a már régóta megillető helyet; most ez már nem speciálstudiuma az asztronómusoknak, akik úgyis csak a legritkább esetekben jártasak a történeti kritika alapelemeiben.
A Turul, A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye 1926/[1] számában megjelent cikk másodközlése
