• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Nap- és holdfogyatkozások a történelemben







         Idővel az égi jelenségek megfigyelése, számontartása majd kiszámítása is az erre a tevékenységre specializálódott csillagász-papok feladatává vált. Ám az égi jelenségeket – már csak gyakorlati okokból – a hétköznapi emberek is megfigyelték. Különösen nagy figyelmet, többnyire rémületet keltett, ha valamilyen szokatlan jelenség tűnt fel: váratlanul felragyogó vagy fényes nappal is az égen látható csillag, ragyogó, szokatlan megjelenésű üstökös, vagy napfogyatkozás, holdfogyatkozás. Az ókoriban, de még a középkori Európában az égi tüneményekhez sorolták a szokatlanul heves zivatarokat, mennydörgést és villámlást, és más időjárási jelenségeket is, amelyek látszólag az „égen” zajlottak le.

    A fogyatkozások csillagászata

         A legfeltűnőbb égi jelenségek – a nagyon fényes üstökösökön kívül – kétségtelenül a nagy elsötétedést okozó napfogyatkozások.  Bizonyos, hogy már az írott történelem előtti korokban is megdöbbenést, riadalmat keltett a teljes, vagy nagyon nagy százalékú napfogyatkozás. Egy-egy meghatározott földrajzi helyen azonban csak ritkán látható teljes fogyatkozás, és a napkorong 75-90 százalékát lefedő részleges fogyatkozás sem gyakori. A teljes napfogyatkozás aránylag keskeny sávban látható: legnagyobb kiterjedése mintegy 250 km, leghosszabb időtartama sem több 7 percnél.

         Napfogyatkozás akkor jön létre, hogyha a Nap, a Hold és a Föld közel egyvonalba kerül. Bár a Hold egy év alatt több mint tizenkétszer kerüli meg a Földet, tehát ennyi alkalommal helyezkedik el nagyjából a Nap irányában (újhold idején), aránylag kevés alkalommal jut majdnem pontosan az összekötő vonalba, Mivel a Hold földkörüli pályája kb. 7 fokkal hajlik a földpálya síkjához, bolygónkról nézve a napkorong fölött vagy alatta halad el. A Hold árnyéka ilyenkor nem érinti a földgolyót.  Évente legfeljebb ötször – de gyakran csak kétszer – történhet meg, hogy a holdárnyék a Földet érinti.

         Szerencsés véletlen, hogy a Hold és a Nap korongját hozzávetőleg egyforma nagynak látjuk az égen. (Ez annak köszönhető, hogy a Nap 400-szor nagyobb ugyan a Holdnál, de éppen 400-szor messzebb is van tőlünk.) Ezért a teljes fogyatkozás idején is éppen eltakarja a napkorongot, és látható marad a Nap peremének több lenyűgöző jelensége, valamint az ezüstfényű, kiterjedt naplégkör, a korona. A látszólagos méretek véletlen egybeesése az újkorban sokat lendített a napfizika fejlődésén, de az általános fizikai csillagászaton is. Lehetséges, hogy a napkorona látványa már az ókorban is megmozgatta a képzeletet, és hozzájárult a szárnya napkorong képzetéhez.

         Éppen a fogyatkozások feltűnő, gyakran riadalmat keltő voltának köszönhető, hogy már az ókor kultúrnépei is gondosan feljegyezték ezeket az eseményeket. A mezopotámiai csillagászok érdeme, hogy felismerték a fogyatkozások ismétlődésében mutatkozó szabályosságot. A napfogyatkozások, un. szárosz-ciklusát, a Kr. sz. 8. sz-ban állapíthatták meg: eszerint a fogyatkozások sorrendje 18 éve 10 (vagy 11) nap és 8 órás szakaszokban ismétlődik. Ha kellő számú fogyatkozás időpontja ismert, akkor ebből több-kevesebb valószínűséggel előre jelezhető a ciklus ismeretében a bekövetkező nap- és holdfogyatkozások időpontja.

         Valójában ez és a hasonló de hosszabb ciklusokon alapuló statisztikus módszerek nem adnak teljes biztonságot az előrejelzésben. A tényleges fogyatkozás-számításokra csak Newton fizikája adott lehetőséget, a 17. sz. végétől. Ehhez azonban szükség volt a Föld és a Hold mozgásának a korábbiaknál pontosabb ismeretére is. Éppen az ókori és középkori napfogyatkozás feljegyzések alapján mutatta ki Edmund Halley 1693-ban, hogy a Hold mozgása gyorsul, ill. a Föld tengelyforgása lassul. Az elméletileg kiszámított és a ténylegesen feljegyzett adatok között ui. annál nagyobb eltérés mutatkozott, mennél régebbi időpont eseményét számolta vissza.

         A régi fogyatkozás feljegyzések másik fontos alkalmazási módja a történelmi dátumok meghatározásának lehetősége. Számos történeti időpontról van tudomásunk, de ezek egy részét nem tudjuk a mai naptár rendszer szerint átszámolni. Ha azonban ezekben az adat sorozatokban akad egy-két napfogyatkozás megfigyelés is, akkor azok időpontjai visszamenőleg kiszámíthatók. Ebből kiindulva pedig a további időpontok is meghatározhatók. Például ha van egy olyan adat, amely szerint egy uralkodó trónra lépését követő harmadik évben napfogyatkozást észleltek, akkor a fogyatkozást visszafelé kiszámítva az uralomra jutás ideje is meghatározható. Természetesen a számításhoz ismerni kell a földrajzi helyet, és legalább évszázad pontossággal az esemény hozzávetőleges idejét is. A pontos időpont meghatározása ezután már a csillagászati számolók feladata.  

         A holdfogyatkozások akkor következnek be, amikor a Hold a Föld árnyékába lép. (A holdtölte idején.) A Föld árnyékkúpja  közel 1,4 millió kilométerre nyúlik a térbe, több mint háromszor hosszabb a Hold távolságánál. Ezért a Hold távolságában a kúp szélessége még kb. 9000 kilométer, kb. 2,5-ször nagyobb a holdkorongnál. A Hold teljesen belemerül a földárnyékba, és kedvező esetben 1 ¾ óráig tartózkodhat a teljes árnyékban (az umbrában). A félárnyékba (penumbrába) lépéstől – mivel az egy széttáguló kúpot alkot -, a kilépésig a holdfogyatkozás időtartama a 6 órát is eléri.

         A holdfogyatkozások ritkábban következnek be, mint a napfogyatkozások. Egy évben legfeljebb három holdfogyatkozás lehetséges, de vannak évek, amikor egy sem következik be. Ennek ellenére mégis több holdfogyatkozást láthatunk, mint napfogyatkozást. A holdfogyatkozás ui. a Földnek mindazon pontjáról megfigyelhető, ahol a Hold a látóhatár felett van.  Mivel a fogyatkozás tartama alatt a Föld – az időtartamtól függően – elfordul a tengelye körül, a holdfogyatkozás a földgolyó felénél nagyobb területről látható.

         A holdfogyatkozások legfeltűnőbb jelensége, hogy a Föld árnyékában a holdkorong nem tűnik el teljesen, hanem hol világosabb, hol sötétebb szürkés, kékesszürke vagy vöröses szürke színben dereng. A Föld légköre ui. megtöri és szétszórja a rajta áthaladó napsugarakat. Ez okból a teljes árnyék – amelybe nem jut gyakorlatilag semmi napfény – mindössze 260 000 km-re nyúlik a Nappal ellentétes irányba, amely így nem éri el a Holdat. Az árnyék tovább nyúló szakaszába már több-kevesebb szórt napfény jut, amely kisebb-nagyobb mértékben megvilágítja a holdkorongot. Ennek a megtört, ill. szórt fénynek az erőssége és színárnyalata nagyon változatos, és szinte minden fogyatkozáskor más és más jellegű. A holdfogyatkozások színe és fényessége, sőt az átmérője is a Föld légkörének pillanatnyi állapotától függ. Nagymértékben befolyásolja, pl. az erős vulkáni kitörések idején a magaslégkörbe jutó vulkáni por, de pl. a nagy meteorrajok idején a légkörbe jutó kozmikus por hatása is kimutatható. Nagyon ritka esetekben a légkör annyira átlátszatlan lehet, hogy a teljes fogyatkozás idejére a holdkorong teljesen elsötétedik.

         A holdfogyatkozás kevésbé alkalmas időpontok visszaszámítására, mint a napfogyatkozások, éppen a gyakoribb láthatóságuk következtében. Néhány esetben azonban a dátumok pontosítására igen jól felhasználhatók. Néha már az ókori krónikások kiemelten feljegyezték az elsötétedés mértékét, főleg, amikor a holdkorong teljesen elsötétedett. Ezeket az adatokat a légköri folyamatok kutatói igen jól felhasználhatják az éghajlat hosszú idejű változásainak megállapításánál.

         Egy szárosz ciklus (18 év 11 nap) alatt 15 teljes és 13 részleges holdfogyatkozás áll be. A napfogyatkozások száma ugyan ennyi idő alatt 43. Ebből 15 teljes, 13 gyűrűs – amikor is a holdkorong a fogyatkozás idején kisebb a Napénál, és ezért a maximális takaráskor is egy fénylő gyűrű látható marad -, és 13 a láthatóság területén mindenütt részlegesnek látszik csupán.

    Baljós égi jelek

         Az antik görög világ tudós filozófusai már tisztában voltak a nap- és holdfogyatkozások okával. Hérodotosz írta le az alábbi kis történetet: Kr. e. 430. augusztus 3-án az athéni hajóhad az ellenséges  flotta megtámadására készült, amikor napfogyatkozás állt be. Periklész vezérhajójának kormányosa megrettent, és tétovázott. Periklész ekkor köpenyét tartotta a rémült ember szeme elé, megkérdezve, ezt is félelmes előjelnek tartja-e?  Amikor az „nem”-mel válaszolt, azt mondta: „Miben különbözik akkor ez meg a fogyatkozás, kivéve, hogy a Napot valami nagyobb takarja el, mint a köpenyem?” 

        De ugyan akkor széles körben – még a tanultabbak körében is – tovább élt a félelem, a rettegés a fogyatkozásoktól. A legősibb hiedelmek úgy tudják, hogy a Nap és a Hold kergetik egymást, és amikor egyik utoléri a másikat, bekövetkezik a fogyatkozás. Több régi kultúrnépnél – egymástól függetlenül – felbukkan az a nézet, hogy napfogyatkozáskor egy szörny, vagy sárkány falja fel a Napot. A Napot felfaló, vagy a Holdat eltakaró sárkány emléke ma is él a tudományban, mivel a Hold pályájának metszéspontjait a Föld-pálya síkjával, drakonikus, vagyis „sárkány” pontoknak nevezik. A magyar nép körében is élt még a 18-19. sz-ban a hiedelem, hogy a fogyatkozás idején a „markoláb” vagy másként a „martalóc” falja fel a Napot vagy a Holdat. Más hiedelem szerint a napfogyatkozások idején a Holdba lakó szellemek az árnyék kúpjában a Földre suhannak, hogy azután holdfogyatkozáskor a földárnyékon visszaszálljanak kísérőnkre. Splényi Béla naplója szerint az 1842. évi Magyarországon is teljesnek látszó napfogyatkozás idején, faluhelyen sokan befedték a kutakat, hogy az árnyék meg ne mérgezze a vizet.

         A rettegésnek eredményeként több történeti feljegyzésben és vallási tárgyon is megörökítettek egy-egy fogyatkozást. A legkorábbi adat, amely feltehetően egy napfogyatkozásra vonatkozik, Kínából származik, egy un. jóscsontba vésett szövegen. Ez talán a Kr. e.  2136. október 22-i napfogyatkozás emléke. A jelenleg ismert legkorábbi közvetlen napfogyatkozás adat Kínából, Anji egykori város (a későbbi Anjang) közelében előkerült un. jósló csonton olvasható. A fogyatkozás a számítások szerint a Kr. e. 1302. június 5-én következett be. A Közel-Keleten a legrégebbi adat egy Ugaritban (Szíria) napfényre hozott agyagtáblán olvasható:

    „A nap hatodik órájában [dél körül] hiyaru hónapban a Nap lenyugodott, a kapuőrző Rsp volt.”

    T. de Jong holland kutató elemzése szerint az Rsp a Mars bolygót jelenti, amely a fogyatkozás idején feltűnt az égen. Hiyaru hónap február vége—március eleje. Ezeknek az adatoknak legjobban az a napfogyatkozás felel meg, amely Kr.e. 1223. március 5-én állt be, helyi időben 12 óra 28 perckor volt a legnagyobb, ekkor Ugaritban a napkorong 97 %-t fedte el a Hold. Ezzel hozzá jutottunk Ugarit történelmének egy biztos dátumához.

         Néha a régi fogyatkozások nem bájthozó előjelek voltak, hanem csodás események előidézői. Egy ilyen csoda-jelenségről ad hírt a kínai krónika a „Bambusz-évkönyv”, a Kr. e. 9. sz-ból, amikor Cseng városáéban egy napon kétszer hajnalodott. A város lakóinak nagy rémületére az égbolt már kivilágosodott, amikor újból – bár derült volt az ég – sötétség borult a tájra. Néhány perc után azonban ismét „szürkület” állt be, majd lassan felkelt a Nap. Kevin Pang számítása szerint a legvalószínűbb időszakban éppen egy teljes napfogyatkozás következett be, amely a napkelte előtti percekben Csengnél kezdődött. Ennek a fogyatkozásnak az időpontja Kr. e. 899. április 21. A hajnalt megtörte a napkorong teljes eltakarása, de néhány perc múltán a teljes fogyatkozás véget ért, és ismét kivilágosodott az ég [6].  Majdnem hasonló jelenségnek tanúi lehettünk Magyarországon 2003. május 31-én.

         Az ótestamentumi csoda magyarázata, de egyúttal történelmi kormeghatározó értékű lehet, ha elfogadjuk a jeles magyar kelet-kutató Mahler Ede (1857-1945) feltevését az egyiptomi tíz csapás kilencedikének, a teljes sötétségnek magyarázatául. (A tíz természeti csapás késztette arra Egyiptom uralkodóját, hogy az ott rabszolga sorban dolgozó zsidók elvándorlását megengedje.) Mózes II. Könyve szerint

    „… sűrű sötétség támad egész Egyiptomban három napig.
    Az emberek nem látták egymást,
    És három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéból”.

    Mahler Ede szerint a mai központozás helytelen. Nem a sötétség volt három napos, hanem a sötétség miatti félelem volt olyan mértékű, hogy az emberek három napig nem mozdultak ki házaikból.  Maga a „sűrű sötétség” esetleg csak percekig tartott, de rémítő volt. A helyes szöveg ez lenne:

     „…sűrű sötétség támad egész Egyiptomban. Három napig az emberek nem látták egymást, és [mert] három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéből”.

         A feltevés és a további körülmények alapján Ponori Thewrewk Aurél újabb számítása szerint a sötétséget a Kr. e. 1262. április 14-i napfogyatkozás okozta, amely Egyiptom akkori fővárosában 85,4 %-os volt.  A napfogyatkozás tényét erősíti, hogy a sötétség csak a fővárosban volt rémületet keltő, míg – a Biblia sorait idézve – Gósenben, ahol a zsidók többsége élt, alig okozott elhomályosodást. Eszerint  Kr. e. 1262-ben kezdődött a zsidók kivonulása Egyiptomból, és négy évtizedes vándorlásuk, mai országukba.

         Ennek a vándorlásnak végét, a zsidó „honfoglalás” időpontját Ponori Thewrewk Aurél egy másik napfogyatkozással rögzítette. A gibeóni csatáról van szó, amelyet a kánaánita királyok seregét Józsué azért győzhette le, mert a sokáig eldöntetlen ütközet alatt „megállította” az égen a Napot, amíg csak a hadai nem győzedelmeskedtek. Könnyen elképzelhető, hogy az ütközet közben a harcosok nem is érzékelték az idő múlását, csak azt látták, hogy – a napfogyatkozás során – szürkület állt be. Rövidesen ismét kivilágosodott, és csak később állt be a valódi napnyugta. Gibeónnál valóban bekövetkezett egy nagy fokú (89 %-os) részleges napfogyatkozás Kr. e. 1223. március 5-én délután, amely elhomályosíthatta az eget. Ez az időpont a „negyven éves vándorlás”-sal is jó összhangban van. Ilyen módon az ótestamentumi történetek korára kaptunk felvilágosítást. A gibeóni napfogyatkozás egyébként emlékeztet a kínai Csang-város kettős hajnalodására.

         Az antik világ történetének egyik fontos fogyatkozása volt a Kr. e. 585. évi, amely a Hülasz-folyónál volt teljes. A fogyatkozás annyira megrémítette az egymás ellen harcoló lüdiai és méd hadsereget, hogy az ütközetet félbeszakítva békét kötöttek. Hérodotosz szerint ez az esemény a görög olimpiai időszámítás 48. olimpiádjának 4. évében történt.
    Az ókori görögség városállamonként eltérő időszámítást használt, de volt egy közös évszámlálási rendszerük is. Az elsőként megnevezett olimpiai játékoktól  számolták, 4 éves szakaszokban az éveket, vagyis azt, hogy jelölték meg, hogy az elsőt követő mely sorszámú olimpiai játok, és az azt magában foglaló 4 éves szakasz melyik évében történt valamelyik esemény. Az okozott azonban nehézséget, hogy a történészek nem tudták, a mai naptárrendszer melyik évére esett az első olimpia?

         Az utolsó lüdiai-méd háború időpontját Kr. e. 620 és 580 közé lehetett tenni. Ebben az időközben azonban csak egy napfogyatkozás jöhetett számításba: a Kr. e. 585. május 28-i. Ebből visszafelé számolva viszont megállapítható, hogy az I. Olimpia Kr. e. 776-ban volt. Ilyen módon most már bármelyik, olimpiai éra szerint keltezett történelmi esemény átszámítható naptárrendszerünkre.

         Az európai középkor századaiban a váratlan vagy a szokatlan égi jelenségeket többnyire baljós jelnek, esetleg csodás események előjelének tekintették. A középkorban Bajor Lajos király, 840-ben belehalt a napfogyatkozás okozta rémületbe. Valóban a krónikák, egyházi és uralkodói évkönyvek (annalesek), utóbb a városi és plébániai naplók, magánfeljegyzések gyakran tesznek említést különféle égi jelenségekről.

         A magyar krónikákban, évkönyvekben, naplókban is eléggé gyakran bukkanunk különféle égi jelenségek leírására. Bár a régi magyar krónikák, annalesek, kéziratos feljegyzések nagyobb számban pusztultak el, mint a Dél- és Nyugat-európai hasonló korú művek, a ránk maradt feljegyzésekben is sok csillagászati utalást találunk.

         Bár nem magyar krónikákban maradt ránk, de magyarországi vonatkozása miatt érdekes két középkori napfogyatkozás.  Ma már eléggé ismert, hogy egy Bizáncban, 991-ben megfigyelt, közel teljes napfogyatkozás nyújtott először megbízható lehetőséget a magyar honfoglalás időpontjának megállapítására. Ebből kiindulva – a krónika további eseményeinek időrendjéből – tették a magyar honfoglalást 995-re (amit később más feljegyzések is megerősítettek). (L. pl. Meteor Csillagászati Évkönyv 1999. évi kötet, 211-212. old.) Ezért itt egy másik példát említünk, amely ugyan nem magyar észlelés, de a honfoglalás előtti magyarságra vonatkozik. Az un. Salzburgi Évkönyvekben olvasható a 881. évnél:

    „A Nap elsötétedett a harmadiktól a hatodik óráig. Az első csatározások a magyarokkal Bécs [Vvienna] mellett”.

    Ez a fogyatkozás 881. augusztus 28-án következett be, Salzburgban csupán 27 %-os volt. Érdekessé teszi azonban, hogy ebben a szövegben látjuk először leírva Bécs ma használatos német nevét: Wien. Másrészt arra is közvetlenül utal, hogy a magyar törzsek egyik-másik csapata már a honfoglalás (886) előtt eljutott a Kárpát-medencébe, sőt attól is nyugatabbra.  

    Érdekes módon, bár a nap- és holdfogyatkozások okát, és bekövetkezésének törvényszerű voltát már az antik görögség ismerte, a jelenség még a középkorban, sőt az újkorban is rémületet váltott ki. Tamás spalatói (spliti) esperes, pl. az 1239. június 3-án délben beálló napfogyatkozással kapcsolatban ezeket jegyezte fel

    „Urunk születésének 1239. esztendejében június havának 3-án csodálatos és rettenetes napfogyatkozás lőn; mert az egész Nap elhomályosodott, és az egész levegő besötétedett, és az égen a csillagok, mint éjszaka feltűntek… És mindenkit olyan rémület lepett meg, hogy mintegy észnélkül kiabálva futkostak ides-tova, azt hívén, hogy a világ vége jelen van”.

         A fogyatkozásban egyébként a magyarországi tatárjárás előjelét látták, persze utólag. Átugorva már most egy sor, rémületet keltő napfogyatkozást, érdemes még idéznünk – tanulságos következményei miatt – az 1539. október 3-i részleges napfogyatkozást, amelyről a brassói Simon Nösser ezt jegyezte meg :

    (Október 3.) „Ismét ez év októberében a Nap elsötétedett és másfél órára megállt”. 
        
         Az utolsó szavakról – „a Nap másfél órára megállt”  – óhatatlanul a Biblia csodája jut eszünkbe, amikor Józsué állította meg a Napot. Nösser krónikája akaratlanul is megerősíti Ponori Thewrewk gondolatmenetét, amely szerint a fogyatkozás keltette az égen megálló nap képzetét. Az erdélyi krónika alátámasztja ezt a feltevést, de azt is megmutatja, hogy még a 16. sz. emberében is, a csoda képzetét idézte egy nem is nagy fogyatkozás. A másik bibliai csoda, a kilencedik csapás hatását ismétli – és Mahler  nézetét támasztja alá  – Vass László erdélyi főúr 1699-ben bécsi feljegyzése:

    „…az Bécs vize mellé mentünk ki az napbéli eclipsist nézni, az mikor az bécsiek még az házakból sem mertek kijőni, annál inkább künn járni, mintha ember sem lött volna Bécsben”.

         Ha a felvilágosodás korának hajnalán egy európai nagyváros (és egyetemi város!) lakóságára ilyen hatással volt a majdnem teljes napfogyatkozás, milyen rémületet kelthetett az ókori Egyiptomban.

    Érdekes egyébként, hogy a rémület mellett is a korabeli krónikások többnyire igen részletesen leírták, hogy az égen láthatók lettek a csillagok – néha már a 85 %-nál nagyobb fogyatkozáskor is feltűnt a Vénusz, a Jupiter és néha más fényesebb égitest is -, megfigyelték, miként viselkednek az állatok, növények. 1748. július 25-én pl:

    „A tyúkok a fákra telepedtek, a madarak az erdőbe igyekeztek az égen láthattuk a Vénuszt és a Kutyacsillagot [Procyont] nagyon fényesen”.

         Hosszasan sorolhatnánk és idézhetnénk még a magyarországi  feljegyzéseket, hiszen majdnem mindegyik rejt valamilyen érdekességet. A terjedelmes felsorolás helyett talán érdekesebb néhány tanulságot említeni.. Megállapítható, pl. hogy a laikusok, ha nem számítottak már jó előre a fogyatkozással – pl. kalendárium nyomán -, a 25 %-nál kisebb részleges fogyatkozásokra már nem figyeltek fel. Az 50 %-nál nagyobb takarás esetében viszont gyakran túlozva emlegetik a homályt, sötétséget. Pedig ekkora mértékű napfogyatkozás nem okoz nagyobb elsötétedést, mint amikor a Napot felhők takarják. Nyílván a lélektani hatás fokozza a benyomást erősségét.

         A Nap fizikájára, a fogyatkozáskor látható napjelenségekre vonatkozó megjegyzések – talán éppen az élénk összbenyomás miatt – aránylag ritkák, szegényesek. A Napot körülvevő, halványan fénylő koronára W. E. Maunder szerint talán már az ókori Egyiptomban felfigyeltek. Ez sugallhatta esetleg a „szárnyas Nap” képzetét. Plutarkhosz egyik művében,  a Kr. e. 1. sz. végén olyan kitétel olvasható, amely feltehetően a napkoronára utal („A holdkorongon látható arcról”). Biztosabb az a krónikás feljegyzés, amely Kr. sz. 968. december 22-én Korfu szigetéről látható teljes napfogyatkozást említi.

         Az elsötétedett napkorong peremén kinyúló „lángok”-ra, a protuberanciákra vonatkozó adataink mégszegényebbek. Igaz, hogy egy Kr. e. 1502-re datált kínai jóscsontból ez a szöveg értelmezhető:

    „Három lángnyelv nyúlt ki a Napból, és a fényes csillagok láthatók voltak”

         Ezt követően szinte az újkorig nincsen bizonyosan értékelhető adat a Nap lángjairól. Óhatatlanul felmerül a kérdés, elképzelhető-e, hogy az ókor és korai középkor egyes időszakaiban a naptevékenység olyan gyenge volt, hogy a Nap-jelenségek nem váltak feltűnővé?

         A modern műszertechnika jóvoltából a Nap különféle jelenségei ma már a fogyatkozásokon kívül is megfigyelhetők. A fogyatkozások kontaktus-időpontjainak pontos meghatározása azonban jelenleg is értékes adatokat nyújt a Hold mozgásáról. Ilyen szempontból nagyon értékesek lehetnek a teljes hold-árnyék északi és déli határának pontos rögzítése. A Hold kismértékű eltérése a kiszámított pályától, a teljes árnyék határa kilométerekkel eltolódhat. A hazánkon is áthaladó 1842. évi teljes napfogyatkozás déli határa az akkori holdmozgás-adatokból számítva, Budapestnél Csepel-sziget északi csúcsánál húzódott. A korabeli megfigyelések – amelyek jobbára laikusoktól erednek! – az árnyék déli pereme jóval északabbra, Óbudán, a Kecske-hegynél volt. Ekkora (kb. 8 km-es) hibát okozott a holdmozgás mindössze tized-ívmásodpercnyi pontatlansága.

    A Hold feketévé változott    

         A régi korok holdfogyatkozásairól elég gyakran az égbolt egykori hivatásos megfigyelői, a csillagász papok számolnak be. A Hold fényváltozását már az ókor korai időszakában is gondosan megfigyelték, hiszen Mezopotámiban a hónapok számlálása – akár csak a mai mohamedán világban is – a hold-perióduson (29,5 nap) alapult.

         Holdfogyatkozásról még ókori irodalmi mű is megemlékezik. Arisztofánész a „Felhők” c. komédiájában Kr. e. 425. október 9-én, Athénből látható fogyatkozás volt. Tragikusabb következménye lett annak a holdfogyatkozásnak, amelyet Kr. e. 413. augusztusában figyeltek meg. A Peloponézoszi háborúban, Szicília megszállására küldött athéni sereg vezére, Nikiasz már-már vissza akarta szállítani meggyengült csapatait. A fogyatkozásról azonban csillagjósai azt jövendölték, hogy maradjon helyben még „háromszor kilenc napig”. A várakozási idő alatt azonban a Spárta hajóhada szétszórta az athéniek csapatszállító hajóit, a szárazföldön pedig a felkészült ellenfél megsemmisítette Nikiasz seregét. Voltaképpen ez jelentette a Peloponézoszi   háború végét.

          Szélesebb körben ismert „Kolumbusz holdfogyatkozása” 1504-ben. A negyedik útja során, Jamaicán veszteglő hajói minden élelemből kifogytak, a szigeten élő bennszülöttek pedig ellenségesen viselkedtek (nem alaptalanul!) Kolumbusz végső szorultságában kiböngészte csillagászati táblázataiból – Regiomontanus híres kalendáriumából -, hogy 1504. február 29-én teljes holdfogyatkozása lesz, amely ott a koraesti órákban látható. Összehívta a törzsfőnököket, és megfenyegette őket, hogy isten megharagszik rájuk, ha nem látják el élelemmel.

    „Figyeljétek a Holdat, és meglátjátok, így lesz”!         

         A Holdat istenként tisztelő bennszülötteket rémület fogta el a fogyatkozás látványára, és könyörögtek az admirálisnak, adja vissza számukra. Amikor azután a fogyatkozás véget ért, az indiánok Kolumbusz minden kívánságát teljesítették.

          A holdfogyatkozások különösen akkor keltettek feltűnést, amikor – a földi légkör nagyfokú átlátszatlansága miatt – az árnyék nagyon sötét, a holdkorong teljesen eltűnik. Johannes Kepler az 1620. június 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozásról jegyezte meg, hogy az árnyék rendkívül sötét volt. De az európai megfigyelők jóval korábban is észlelték a sötét fogyatkozásokat. A tudós szerzetes, Beda venerabilis (A „csodálatraméltó” Beda) a 754. január 24-i fogyatkozás nagy mértékű elsötétedésére figyelt fel.

          A régi magyar krónikákban több holdfogyatkozásra vonatkozó adat is előfordul. Az egyik legkorábbi magyarországi megfigyelés is egy nagyon sötét fogyatkozást ír le, 1056-ban:

    (Szeptember 26.) „Mikor a Hold ragyogó fényben fürösztötte a Földet,  hirtelen fogyatkozás lőn, rőt ragyogását pedig nem sáppadság, hanem sötétség követte, ez mint nemsokára kitűnt a két fejedelem közeli halálának előjele volt” (Inchoffer M.: A Magyar Királyság egyházi évkönyveinek fennmaradt írásai…)

          A két fejedelem: III. Henrik német-római császár már 1056. október 5-én elhunyt, III. Viktor pápa pedig a következő év elején. Természetesen nem volt nehéz visszamenően előjelet látni a jelenségben. Egyébként az 1056. év során a Föld légköre tartósan homályos volt, mert már az április 2-i holdfogyatkozás fekete árnyékát is feljegyezte egy belgiumi krónikaíró. A sötét árnyék jelensége bizonyára összefügg egy Dél-amerikai vulkánkitöréssel, amely a régészek szerint 1054-ben következett be, és igen sok port lökött a felső légkörbe.

    Feltűnően sötét volt az 1563. évi fogyatkozás, amelyet Erdélyben is megfigyeltek:

    Az 1563. esztendőben, Szent Margit asszony nap [június 10] előtt való hétfőn esete, mikor a Hold tele volna, a Hold teljességgel feketévé változott, és semmilyen világossága nem vala. Tartott ez a dolog mintegy óráiglan…(”Borsos S.: Világnak lett dolgairól írott krónika”.)

    Hasonlóan rendkívül sötét holdfogyatkozásról emlékezik meg Segesvári Bálint krónikája is:

    1680. december 9. „A Hold teljességgel elveszté fényét este nyolc óra előtt, annyira hogy délután négy órától tartott nyolc óráig, és egy óráig volt teljességgel elborítva a Hold, hogy teljsséggel semmi fénye nem volt” (Segesvári B. Krónikája.)

    Ez az utóbbi valóban nagyon nagy fokú lehetett, mert számos európai csillagvizsgáló és magán ember naplója is megemlíti.  A földárnyék színére és elsötétedésére vonatkozóan egy érdekes adatot találunk Széchényi István naplójában is,  1848. március 19-én:

    „Meskó mama és Iréne… ijedten: >vérveres a hold< . Igaz volt. Holdfogyatkozás! – Viczai Marie rémületében állítólag félrebeszélt.” (Széchényi I. Napló. Bp. 1978. 1211-2. old.) 

         Az angol H. Lamb a légburok átlátszóságának kifejezésére egy un. „vulkáni porfátyol jellemszám”-ot szerkesztett, amely annál nagyobb fokozatú, mennél átlátszatlanabb a levegő. A jellemszám 1680-ban valóban nagyon magas csúcsot mutat, egyezően a holdfogyatkozások képével. A cseh Frantisek Link igen szoros összefüggést talált a holdfogyatkozások elsötétedése és a földi légkör különböző okokból bekövetkező átlátszóság-csökkenése között.

           A holdfogyatkozások időpontjainak észlelését már Hipparkhosz is ajánlotta a Kr. e 2. sz-ban  a földrajzi hosszúság-különbségek meghatározására. Könnyű ui. belátni, hogy a fogyatkozás jelensége, pl. a kezdete és a vége, vagy egyes holdkráterek eltűnése a teljes árnyékban, a Föld minden pontján egyazon pillanatban látható. A helyi időt mutató óra azonban eltérő időpontot fog mutatni, attól függően, hogy az egyes észlelési helyek közt mekkora a hosszúság különbség.

         Ez a módszer a távcső alkalmazása után terjedt el, és egészen a pontos kronométerek megszerkesztéséig felhasználták. A holdkorong be- és kilépése ugyan kevéssé alkalmas, de gondosan megfigyelték, mikor érinti a földárnyék először a Hold valamelyik jól azonosítható képződményét – krátert, hegycsúcsot – és mikor vonul el arról. Ha sikerül egyazon fogyatkozás azonos kráter-fedéseit megfigyelni a két összemérendő helyen, úgy az időkülönbségekből adódik a hosszúság különbség.

         Magyarország területén a 18. sz. elejének jeles földmérője, Mikoviny Sámuel (1700-1750) alkalmazta ezt a módszert, 1724-1736 között az ország néhány fontosabb pontjának összemérésére Bécs ill. Párizs földrajzi hosszúságával. Pozsony hosszúságát egy sor európai várossal összemérte:  Párizs, Bologna, Bécs, Berlin, Nürnberg, Szentpétervár hasonló megfigyeléseivel hasonlította össze saját észleléseit.  Buda és Selmecbánya helyét azután a Pozsonnyal vetette egybe. (A pozsonyi délkör pontos meghatározása azért volt fontos, mert Mikoviny ezt választotta kiinduló délkörként Magyarország felméréséhez.)

         Ennek a módszernek legnagyobb hátránya, hogy a Föld árnyékának határa nem éles, hanem elmosódott, pereme néha alig vehető ki tisztán. Ezért egyazon kráter fedést is  percnyi időeltéréssel észlelik a különböző megfigyelők. Ez pedig nagy hibákra vezethet a földrajzi hosszúság különbség meghatározásánál. A 18. sz. végén ezért ezt a módszert már csak elvétve alkalmazták.

    Magyarországról látható Nap- és holdfogyatkozások 2010-ig

    Napfogyatkozások

    Takarás

    Kezdete

    Közepe

    Vége

    2005. október 3.

    53%

    8:04

    9:20

    10:39

    2006. március 29.

    59%

    9:43

    10:50

    11:58

    2008. augusztus 1.

    19%

    9:02

    9:49

    10:37

    2010. január 15.
    (Napkeltekor csak a vége figyelhető meg)

    6%

    -

    -

    6:49

    Magyarországról teljes napfogyatkozás legközelebb 2081. szeptember 3-án lesz megfigyelhető. (A fogyatkozás Budpesten 97%-os, részleges lesz, a Dél-Dunántúlon lesz a teljesség látható). A fogyatkozás kezdete 6:43, közepe 7:49, vége: 8:59.

    Holdfogyatkozások
    (A teljességbe merüléstől a kilépés kezdetéig)

    Takarás

    Kezdete

    Közepe

    Vége

    Megjegyzés

    2004. május 4.

    130%

    19:53

    20:31

    21:08

    Teljes

    2004. október 28.

    131%

    2:22

    3:02

    3:42

    Teljes

    2006. március 14-15.

    0%

     

    23:47

     

    Éppen elmerül a teljes árnyékban

    2006. szeptember 7.

    18%

    18:08

    18:53

    19:37

    Részleges

    2007. március 3-4.

    123%

    22:43

    23:20

    23:56

    Teljes

    2008. február 21.

    110%

    3:00

    3:25

    3:49

    Teljes

    2008. augusztus 16.

    80%

     

    21:25

     

    Részleges

    Ez a bejegyzés Naptártörténet és kronológia kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul