• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Bábel tornya – az ókori csillagvizsgáló







    A Tigris és az Eufrátesz termékeny folyamköze: ezen a már történelem előtti korokban is lakott földrajzi területen – a mai Irakban – ringott az emberi civilizáció bölcsője. A több mint ötezer évvel ezelőtt kialakult sumer társadalom, majd az őket követő, egymást elpusztító és egymással keveredő népek, a tündöklő, majd összeomló birodalmak néhány ezer éven át egyazon mezopotámiai tradíció hordozói voltak.

    A Dél-Mezopotámiában Kr. e. 3300-tól felemelkedő sumer civilizáció legelső korszakát olyan városállamok (Ur, Uruk, Eridu és így tovább) felemelkedése és bukása jellemezte, amelyeket – a délnyugati szemitáktól és a Tigris túlpartján élő elámiaktól eltérően – europid népesség lakott. E városállamokat a mezőgazdasághoz kapcsolódó öntözési munkák szervezése nyomán kialakult közösségek hozták létre.

    Kr. e. 2400 és 2350 között a sémi Akkád királya, I. Sarrukin – meghódítván a sumer városokat – létrehozta az egyes városállamok felett álló, egységes Akkád Birodalmat. Ezt az europid guti nép semmisítette meg, és létrejött a központját Ur városába helyező utolsó sumer hatalom. A rövid, kétszáz évig tartó korszakot a sémi amoriták és az elámiak támadása döntötte meg.

    A zavaros időszakot az egyik amorita törzs hatalomra kerülése és – az addig jószerivel jelentéktelen – Babilon városából kiteljesedő Óbabiloni Birodalom megszületése zárta le. A birodalom legjelentősebb királya a Kr. e. 1728-tól 1686-ig uralkodó Hammurápi volt (neki köszönhetjük az első írott törvényeket). Hammurápi a Kr. e. 16. századig sikeresen egybetartotta a tetőpontján Sumertől és Asszíriától Felső-Mezopotámiáig terjedő birodalmat, ami a régióban valaha létezett legnagyobb államalakulat volt. Az Óbabiloni Birodalom virágzásának végét a kis-ázsiai hettiták betörése, majd a kaukázusi eredetű kasszita királyok Kr. e. 12. századig tartó uralma jelentette.

    Babilon a Kr. e. 9–7. században a központját Assurból Ninivébe helyező, a termékeny félhold népeit rettegésben tartó, Izrael tíz törzsét deportáló Asszír Birodalom részévé vált. Korábbi dicsőségét csak az asszírokat legyőző káld királyok – Nabú-apal-uszur és fia, Nabú-kudurri-uszur, az ószövetségi Nebukadneccar (hagyományos alakban Nabukodonozor) – által létrehozott, a csúcspontján Asszíriát, Szíriát és Palesztinát is magában foglaló Újbabiloni Birodalom állította helyre. Kr. e. 539-ben azonban kelet felől új hódítók érkeztek: Babilon a Perzsa Birodalom része lett, és a sumerokig visszavezethető mezopotámiai tradíció véget ért.

    A hanyatló Babilon ezt követően a perzsák felett győztes makedón Nagy Sándor, majd a szeleukida királyok uralma alá került. A város teljes pusztulása a Mezopotámiát a Kr. u. 226-ig irányító iráni párthusok hatalma – melyet néhány évnyi római tartományi lét szakított meg – alatt következett be.

    Az ókori Mezopotámia legmonumentálisabb építészeti alkotásai a csillagászati megfigyelőhelyként is szolgáló lépcsős templomok, a zikkuratok voltak. Négyzetes alaprajzú teraszokból, valamint három, egymást derékszögben metsző és a felső szentélyhez vezető lépcsőből álltak. A legelső zikkuratok a Kr. e. 21. század körül épültek; maradványaikat tizenhat helyen tárták fel, de írott forrásokból és az általuk jelzett dombok alakjából következően jóval több ismeretes.

    A vastag fallal körülvett Babilon városát az Eufrátesz két részre osztotta. A folyó keleti partján állt a Marduk isten kultuszának szentelt templom, valamint zikkurat, a Bibliából is jól ismert Bábel tornya. A kilencven méter magas, hétemeletes, kilencvenszer kilencven méter alapterületű, a felső szinten tizenöt méter magas és huszonegyszer huszonnégy méteres szentéllyel bíró épület első változata a Kr. e. 18. században épült, míg a Kr. e. 6. századi újjáépítésének történetét őrizte meg a bibliai leírás. Neve – Étemenanki – azt jelentette: „az ég és a föld alapjainak temploma” vagy „ég és föld oszlopa”.

    Mivel a templom a város dombján emelkedett, százhúsz méterre magasodott a síkság fölé. Minden emelete más-más színben pompázott, és amint Nebukadneccar egyik okiratából megtudhatjuk, „Étemenanki csúcsát égetett téglákkal felemeltem, és fényes kék kövekkel felékesítettem, tetejét bronzzal burkolt cédrussal befedtem”. A templom legfelső szintjén őrizék a helyi istenség szobrát. Innen, a toronyteraszról végezték a babiloni csillagász papok, a kaldeusok – későbbi elnevezéssel mágusok – megfigyeléseiket, számításaikat az égitestek keltének és nyugtának pontos helyéről és idejéről.

    A város főútja, a felvonulási út Marduk templomától a 14,3 méteresként rekonstruált, mázas téglákból rakott domborművekkel díszített Istár-kapuhoz vezetett. A különböző szárnyakból, belső udvarokból, bástyákból és trónteremből álló királyi palotában halt meg a világhódító Nagy Sándor, és itt kaptak helyet az ókor hét csodája között számon tartott függőkertek is. A nyári napforduló időpontjában ünnepelték Marduknak a magas szentélyébe való bevonulását: ekkor a felkelő nap a másik főút, a Marduk út vonalán haladt, és délben Bábel tornya felett állt.

    Az Evangélikus Élet 2006/17. számában megjelent cikk másodközlése

    Ez a bejegyzés Ókor csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul