Konkoly Thege Miklós csillagászra emlékezünk

1674

Időpont: március 3. csütörtök 17 óra

Helyszín: Lívia-villa, 1121 Költő u. 1/a.

Konkoly Thege Miklós (1842–1916) csillagász, meteorológus, akadémikus, az asztrofizika tudósa, a hazai tudományos élet kiemelkedő alakja, emellett 1896 és 1905 között Tata országgyűlési képviselője volt.

Neki köszönhető az ógyallai, valamint Budapesten a Széchenyi-hegyen lévő csillagvizsgáló létrehozása, amely a Magyar Tudományos Akadémia csillagászati kutatóintézetének alapjául szolgált. Közreműködött több más, hazai csillagvizsgáló alapításában is, köztük említendő a kalocsai, a herényi és a kiskartali csillagda. Az ország csillagászati kultúrájának kiteljesítése az ő nevéhez fűződik, s lényegében ő teremtette meg kora magyar csillagászati szaknyelvét.

Két évtizeden át ő vezette az Országos Meteorológiai és Földdelejességi Intézetet. Szervezőmunkájának köszönhető, hogy Magyarországon kiteljesedett a meteorológiai szolgálat, s hogy azóta állnak rendelkezésünkre térképes időjárás jelentések, valamint hogy megindultak a komoly időjárás-előrejelzések.

Kiváló műszertervező és műszerépítő volt, a meteorok és üstökösök neves kutatója. A Magyar Tudományos Akadémia gondozásában nagyszámú munkája jelent meg, köztük színképelemzéses vizsgálatairól.

Sokoldalú munkásságára jellemző, hogy a fényképészet jeles művelője is volt, továbbá hogy hajóskapitányi és mozdonyvezetői vizsgával is rendelkezett, ezen túlmenően több zeneművet is komponált.

Halálának 100. évfordulója alkalmából előadásokkal egybekötött emlékkiállítással készülünk.

A kiállítást megnyitja és Konkoly Thege Miklós tudós kortársait bemutatja Dr. Gazda István tudománytörténész.

A sokoldalú tudós, Konkoly Thege Miklós életművéről vetített képes előadást tart Dr. Zsoldos Endre csillagász.

 Megközelíthető:

A Lívia-villa az Istenhegyi út és a Béla király út sarkán álló sárga színű épület, ami a fogaskerekű, valamint a Széll Kálmán térről induló 21-es és a 21/a jelzésű autóbusszal közelíthető meg. A villa a „Városkút” megállójától egy percnyire található. Az épület autóval a Devecseri Gábor park felől közelíthető meg.

A rendezvényre a belépés ingyenes!

A kiállítás a megnyitó napját követően március 31-ig megtekinthető, előre egyeztetett időpontban. Tel.: 200-8713.

Hozzászólás

hozzászólás