A nagyszombati egyetem csillagvizsgálója

1090

   Az iskola számára az asztronómia oktatása, művelése és népszerűsítése a csillagda felépülte előtt is fontos feladat volt. Kezdetben Arisztotelész és Ptolemaiosz, az 1700-as évek első évtizedeitől már Kopernikusz és Newton eszméit terjesztették. Az univerzitáshoz kötődik az első dokumentált magyarországi távcsöves megfigyelés: Misch János matematikaprofesszor saját készítésű műszerével észlelte az 1661-es esztendő fényes üstökösét. Utóda a korszak másik jónevű, asztronómiával is foglalkozó jezsuitája, Szentiványi Márton szerkesztette az 1679-től magyar, német és latin nyelven kiadott csillagászati évkönyvet, a Nagyszombati Kalendáriumot, illetve elsőként rendezett be csillagászati észlelőhelyiséget az egyetemen.

   Magának a csillagvizsgálónak, akkori nevén a "matematikai toronynak" az építése 1753-ban kezdődött. Ennek kezdeményezője és pártfogója Kéri Borgia Ferenc professzor-rektor, csillagászati tankönyvszerző, lelkes távcsőépítő és távcsöves megfigyelő, míg a tervezés, a berendezés és a felszerelés minden idők egyik legnagyobb magyar csillagászának, a számos hazai obszervatórium létrehozását előmozdító Hell Miksának, a bécsi csillagvizsgáló későbbi igazgatójának köszönhető. Az intézmény hivatalosan 1755-ben kezdte meg működését, az építkezéssel járó munkálatok azonban 1756-ban fejeződtek be, és ténylegesen ettől az esztendőtől vették használatba a csillagdát. Az obszervatórium kialakításakor egy meglevő, barokk stílusú egyetemi épületszárny átépítése során, annak emeleteként húzták fel a csillagászati megfigyelőtornyot.

   A megfigyeléseket a felső szint észlelőtermének ablakaiból, a tetőteraszról, illetve az ennek négy sarkán álló kupolákból végezték, valamint asztronómiai szakkönyvtárat és tantermeket is kialakítottak. A csillagdát nagyszámú kiváló minőségű műszerrel, többek között az akkori időszak legfontosabb eszközeivel, kvadránsokkal, illetve tizenhárom távcsővel szerelték fel. Az intézmény vezetője a tudományággal 1739 óta foglalkozó matematika és asztronómia tanára, Weiss Ferenc lett. Elsősorban nap- és holdfogyatkozásokat, csillagfedéseket észleltek, a Naprendszerrel kapcsolatos és égi mechanikai kérdésekkel foglalkoztak, de fontos szerepet játszott Nagyszombat a Halley üstökös 1759-es, továbbá a Vénusz-átvonulások 1761-es és 1769-es megfigyelésében is – utóbbi esetben Hell Miksa és a hazai nyelvtudomány úttörője, Sajnovics János asszisztens a dán király meghívására lappföldi expedíción vett részt. A csillagvizsgáló elvégzett munkáját Observationes astronomicae… című kiadványaiban publikálta. 1770-től a megfigyelőállomás és a csillagászati tanszék formálisan is két különálló intézményként funkcionált, de az obszervatórium igazgatója azonos volt a tanszék mindenkori professzorával. Ugyanettől az évtől az univerzitás egy császári rendelettel állami intézményként működött tovább, a jezsuita rend 1773-as feloszlatását követően pedig a tanárok világi papként végezték oktatómunkájukat.

Az alapító szándékával egyezően végül az egyetem, így a csillagászati tanszék és maga a csillagda is a királyi palotába, Budára költözött. A Nagyszombatban maradt műszerekkel Taucher Ferenc adjunktus, későbbi budai igazgató és tanszékvezető még néhány évig folytatta a megfigyeléseket. A felvidéki csillagvizsgáló-maradvány végül 1785-ben szűnt meg létezni, miután a még használható állapotú felszereléseket is átszállították Budára. Napjainkban már csak az eredeti épület áll a jelenleg Trnava néven Szlovákiához tartozó történelmi magyar városban. A megfigyelőtorony már nem látható. Az intézmény élete, oktató- és nevelőmunkája azonban a budai, később pesti, majd a jelenleg budapesti ELTE Csillagászati Tanszék működésével napjainkban is tovább folytatódik.

Az Új Ember 2006/29. számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás