Tittel halálakor

924

Téged, egek s csillagkoronák éjféli barátját,
     A föld fellegein túl rideg ormi lakót,
Hogy közelebb jutnál, a csillagok ősura, téged
     Tittel! ohajtásid tűzseregéhez emelt;
Ah de utánad gyász maradott. Most felmegy az útas,
     S nem leli, melyet várt, lelke az égi gyönyört:
Puszta halommá lőn az imént meglelkesedett szirt,
     S néma jegy a csillag, mely megyen orma fölött.

1831. augusztus 27.

A Hasznos Mulatságok 1831. szeptember 24-i számában megjelent vers másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás