• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    A Gothard-fivérek bolygó észlelései







    A bolygó megfigyelések első fénykora

          A Gothard testvérek abban az időszakban kezdtek hozzá észleléseikhez, amikor a csillagászok világszerte fokozott érdeklődéssel fordultak a bolygók felé. A 19. sz. utolsó harmada túlzás nélkül a bolygó észlelések fénykorának nevezhető. Ezt gyakran azzal magyarázzák, hogy az 1860-as és 80-as éveik között több figyelemkeltő vizsgálat is történt ezen a téren: az 1860-as évek (főként angol műkedvelők által végzett) Mars-észlelései alapján R. Proctor megrajzolta az első, aránylag reális marstérképet , majd 1877-ben V. G. Schiaparelli hosszú egyenes vonalakat – a „csatornák”-at – vélt látni a Marson, amelyek létezése körül azután évtizedes vita bontakozott ki. Ugyan ebben az évben fedezte fel az amerikai A. Hall a Mars két parányi holdját. Az 1870-es évek végén több észlelő (köztük jó néhány amatőr) észreveszi a Jupiter déli félgömbjén mutatkozó „Nagy Vörös Folt”-ot, amelynek szorgos észlelése során kitűnik a Jupiter felhősávjainak nagy mértékű változékonysága is.

         A fokozott érdeklődés mögött valójában a távcső optika haladásának és a műszergyártás fejlődésének eredményét kell látnunk. A 18. sz. végéig a kis objektív nyílású, rossz felbontású távcsövek csak a bolygók felszínének legdurvább részleteit mutatták meg. A 18/19. sz. fordulóján legfeljebb egy tucat észlelő rendelkezhetett olyan átmérőjű és felbontású tükrös távcsővel, amely már a finomabb részleteket is láthatóvá tette (pl. az idősebb és ifjabb Herschel Angliában, J. H. Schröter Bréma mellett, F. P. von Gruithuisen Münchenben, és mégnéhányan). A 19. sz. első évtizedeiben azonban Fraunhofer, majd Merz jelentősen javított az objektívlencsék leképezésén.

         A 19. sz. elején néhány észlelő – jobbára műkedvelők – ezekkel a jobb leképezésű objektívekkel egyre több finom részletet észleltek a Hold és a bolygók felszínén, bár többnyire alig 10 cm-es átmérő körüli refraktorokkal rendelkeztek. Bár a „hivatásos” csillagászok nagy része kezdetben meglehetősen lebecsülte az ilyen fajta vizsgálatokat, a Mars-felszín térképeinek, vagy a Jupiter-sávok változásainak látványos eredményei nyomán a század közepe táján néhány, nagyobb műszerrel is rendelkező obszervatóriumban is megkezdték a rendszeres bolygó megfigyeléseket. A washingtoni csillagvizsgálóban a két Bond (apa és fia), utóbb az óriás refraktorokkal (Lick, ill. Yerkes Obszervatórium) E. E. Barnard és E. Holden, a Flagstaff-csillagvizsgálóban a fantasztikus P. Lowell, Franciaországban E. Trouvelot és C. Flammarion – utóbb  munkatársa, E. M. Antoniadi -, Oroszországban T. Bregyihin, Itáliában Páter Secchi és főleg V. A. Schiaparelli, Angliában az amatőrök csoportján (R. Davis és társai) kívül a Maunder-fivérek, valamint N. Lockyer, Német-földön pedig elsősorban a potsdami O. Lohse, míg Magyarországon Konkoly Thege Miklós szerzett jelentős érdemeket a bolygók megfigyelésében.

         A 19. sz. végéig a bolygókutatás jelentős ága volt az akkori idők modern csillagászatának. A 20. sz. elején azonban a az elméleti asztrofizika kibontakozása, a csillagközi anyag (ködök) vizsgálata és a csillagrendszerek fellendülő kutatása háttérbe szorította a Naprendszer égitesteinek vizsgálatát. Kitűnt, hogy az akkor rendelkezésre álló műszerekkel számottevően új eredményeket már nem lehet elérni. (A 20. sz. közepéig megjelent könyveknek, cikkeknek a bolygókról szóló részletei zömmel a századfordulóig összegyűjtött vizsgálatokra támaszkodnak; talán csak a Mars nagy oppozíciói idején végzett munkák hoztak még újdonságot.) A fiatal kutató nemzedék szemében ezért nem tűnt vonzónak a bolygókutatás. Csak az új kutató eszközök megjelenése: a radar és rádiócsillagászat, ill. a rakétatechnika fejlődésének eredményeként megalkotott bolygószondák eredményei hozták előtérbe – és helyezték új megvilágításba – a Naprendszer bolygóit és azok holdjainak tanulmányozását. Az új, és gyakran meglepő eredmények teljes körű értékeléséhez azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a 19. sz. szorgos megfigyelőinek adatgyűjtését sem.

    A herényi bolygó észlelések

         A Gothard-fívérek a herényi csillagvizsgáló alapításakor programjukba vették a nagybolygók észlelését. E téren is – mint első munkálataik más vonatkozásaiban – Konkoly Thege Miklós (1842-1916) ógyallai tevékenysége volt a példaképük. Konkoly Thege 1877 őszén fogott hozzá – előbb a Mars, majd a Jupiter rajzolásával – a rendszeres bolygó észleléshez, minden bizonnyal a más vonatkozásban is mintaképeként tekintett potsdami asztrofizikusok (H. C. Vogel, O. Lohse) szép eredményei láttán [2].  Az 1890-es évek közepéig a bolygó rajzok zömét maga készítette, majd a századfordulóig az ógyallai Meteorológiai Obszervatórium néhány munkatársa is bekapcsolódott ebbe a munkába.

         A Gothard-csillagvizsgáló berendezésekor, 1881-ben a testvérek még úgy tervezték, hogy a csillagászati észlelések megoszlanak Jenő és Sándor között.  Ezekről Gothard Jenő, az Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya előtt felolvasott beszámolójában ezeket írta:

    „Én részemről az összes spectroscopikus észlelések teljesítését vállaltam el… Kiváló figyelmet fordítok a változó csillagokra. [Azok színképi észlelésére. B.L.] Észlelem a bolygók spectrumát is, a mennyire azok alkalmas tárgyul szolgálnak, úgyszintén az esetleg feltűnő üstökösök spectrumát is. — Gothard Sándor a nagy bolygókat észleli. Minden este megfigyeli a rajtok végbemenő változásokat, s róluk rajzokat készít, lehetőleg minden észlelésnél, egy este többet is, ha a bolygó felület-változása igen rohamos. Kiválóan a Jupiter s a jelen oppositió alkalmával a Marsot észleli” [3, p.9.].

         Az észlelések 1881. október 20-án kezdődtek, és (mind végig) azzal a 26 cm-es nyílású, 198 cm gyújtótávolságú, Browning-gyártmányú, Newton típusú reflektorral, amelyet Gothardék Konkoly Thege Miklóstól vásároltak meg. Konkoly Thege ezt a kitűnő távcsövet 1874-ben szerezte be Londonból, és a következő években a színkép megfigyeléseken kívül sok szép bolygó rajzot is készített e műszerrel.  A bolygó megfigyelésekhez többnyire 240 x-es nagyítást használtak, de ha a légköri viszonyok megengedték, a nagyítást 436 x-ra, sőt 560 x-ra növelték. 1881-ben és 1882 tavaszán a legtöbb Jupiter és Mars megfigyelést valóban Gothard Sándor készítette. Betegsége miatt azonban 1882 őszén az orvos eltiltotta az éjszakai távcsöves észlelésektől. (Izületi betegségben szenvedett.) 1882 novemberétől a megfigyelések zömét, 1883-tól pedig az összes bolygó rajzot Gothard Jenő készítette.

         Sajnos nincsen adatom arról, hogy Gothard Sándor gyakorolta-e már 1881. okt. 20 előtt a bolygók rajzolását. Tény azonban, hogy már az első, nyomtatásban is közölt Jupiter-rajza jó szemű, ügyes rajzkészségű megfigyelőre vall. A későbbi munka során ez a készsége még finomodott. Általában azonban azt tapasztalhatjuk, hogy Sándor bolygó-rajzaiban van egyfajta „lágyság”,  ritkán húz éles határokat, a körvonalak néha elmosódnak. Jupiter-rajzain gyakran feltűnnek a nagy felhősávok peremén a kisebb fodrok, „bárányfelhő” jellegű csipkézettségek. Ez az ábrázolása Konkoly Thege Miklós Jupiter-sáv ábrázolásain is feltűnik, néha szinte túlzott. Gothard Jenő bolygó rajzainak részletei határozottabbak, markánsabbak, mintha élesebben látná felületi alakzatokat. Ez azonban csak látszólagos eltérés a látásmódban, valójában csupán a felfogásbeli különbség eredménye.

         A Jupiter sávjainak  Konkoly Thege által alkalmazott, és néhány Gothard-rajzon is feltűnő „bárányfelhős” ábrázolását Wonaszek A. Antal (1871-1902) kiskartali bolygó észlelő kritizálta igen élelesen, de nem egészen tárgyilagosan [4]. Gothardék megfigyeléseiről több elismeréssel írt, bár itt is felrója néha a gomolyfelhő-ábra megjelenést [5]. Kritikája mai ismereteinkkel már csak azért sem fogadható el teljesen, mert az űrszondák bolygóközeli felvételei valóban örvényes, csipkézett szerkezetet mutatnak a felhőzet pereménél.

         A Marsról az 1881. decemberi, ill. 1884. februári földközelség megelőző és követő heteiben készítettek rajzokat. Az észlelések zömét Sándor végezte. A Vénuszról 1884-ben Gothard Jenő megjegyzi, hogy több alkalommal is látta távcsövön, nappal is és a hajnali égen, de különösebb megörökíteni valót csak egy alkalommal jegyzett fel. 1883 őszétől Jenő még végzett Jupiter és Mars észleléseket, de már az 1884. év végén megszűnnek a bolygó megfigyelések.    

         Gothard Jenő alighanem kevéssé érdeklődött ez iránt a munka iránt, más irányú tevékenysége, és mérnöki munkája is lefoglalta. Már kezdettől fogva nagy érdeklődéssel foglalkozott a csillagászati fényképezéssel, és segédműszerek (asztrográfok, spektroszkópok és spektrográfok, fotométerek) készítésével. Az asztrofotográfia akkoriban hosszadalmas és türelmet igénylő munka volt. A kis érzékenységű lemezekkel gyakran félóránál, óránál hosszabb expozíciós időket kellett alkalmaznia, hogy a halvány ködök, halmazok képét megörökítse. Így a csillagászati észlelésekre szánt – egyre kevesebb – idejét is az őt leginkább érdeklő munkának szentelte. Ebbe már nem fért bele a bolygók rajzolgatása.  Az utolsó bolygó megfigyelés (Jupiter) 1884. dec. 25-én történt.

         A Gothard-fivérek bolygó észlelései az egyes években a következők képpen alakultak:

     

    Jupiter

    Mars

    Vénusz

    Év

    nap/észlelés

    észlelés

    észlelés

    1881

    23/30 ( J=1; S=29)

    10 (J=1; S=9)

    0

    1882

    32/36 (J=7; S=29)

    11 (J=0; S=11)

    0

    1883

    20/20 (J=17; S=3)

    0

    0

    1884

    23/27 (J=27; S=0)

    2 (J=2; S=0)

    2 (J=2; S=0)

    Összesen:

    98/113 (J=52; S=61)

    23 (J=3; S=20)

    2 (J=2; S=0)

    A rovatok rövidítései: nap/észl. = az észlelési napok száma, és az összes észlelések száma. J = Gothard Jenő észleléseinek száma, S = Gothard Sándor észleléseinek száma.

         Az egyes években végzett megfigyelések száma aránylag csekélynek tűnik. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy az 1880-as években a Jupiter negatív deklinációval aránylag közel állt a látóhatárhoz. Az időjárási körülmények is rendkívül kedvezőtlenek (miként ma is a nyugati Dunántúlon), 1884-ben, pl. 85 derült éjszaka volt csupán, ebből 65 estén történt csillagászati megfigyelés. A Mars is túl volt már a „nagy” oppozíción, és földközelség körül is majdnem kétszer volt, mint a nagy oppozíció (1877) idején. A kicsi korongon csak a közelség körüli hetekben lehetett részleteket látni. A megfigyelések száma egyébként Ógyallán sem volt több, sőt pl. 1884-ben csupán 3 Jupiter-észlelés történt. Az észlelések számánál figyelembe kell vennünk, hogy a bolygók megfigyelési lehetősége nem oszlik el egyenletesen az egész év során, hanem a szembenállások körüli hetekre, vagy hónapokra korlátozódik.

         Ebből a szempontból kétségtelenül értékes kiegészítést jelentenek a Gothard-fivérek Jupiter észlelései: a legtöbb megfigyelés olyan időpontban történt, amikor Ógyallán nem készült rajz. Az 1881-84. évi időszakban a két sorozat kiegészíti egymást. A másik jelentős szempont:  bár a herényi észlelések aránylag rövid időszakot ölelnek fel, olyan években történtek, amikor a Jupiter felhő sávjaiban gyors és jelentős átrendeződés mutatkozott, és ezt a folyamatot igen híven örökítik meg.

    1. A Jupiter megfigyelések

         A herényi észlelők a Jupiter felszínén általában 5-6, néha 8-9 sötét sávot, és az ezeket elválasztó ugyan ennyi világos zónát láttak. Ahogyan az észlelési gyakorlatuk nőtt, úgy finomodtak a megfigyelt részletek. Ámbár a megfigyelések leírása eléggé szűkszavú, a lényeges vonásokat jól jellemzik, és gondosan kitérnek a színárnyalatok jellemzésére is. Az 1882. év őszétől a Jupiter-rajzok színvonala és pontossága elérte a hasonló műszerekkel végzett külföldi megfigyelések minőségét.

         Az 1881. évi oppozíció (november 12) Gothard Sándor szerint a bolygó felhőzete még az általánosan megszokott képet mutatta [6].  Mint írja:

    „A Jupiteren mindig három fősáv látszott… Az egyenlítői sáv színe majdnem mindig rézvörös vagy barnás, s azt tapasztaltam, hogy mennél vékonyabb a sáv, annál inkább vörös annak szííne. (…) A déli sáv színe szürke a  legkülönfélébb árnyalatokban majd folyam-felhőkhöz, majd cumulus fellegzethez hasonló (…) A déli sáv tüntet fel a legtöbb változatosságot. — Az északi sáv alakja majd mindig egyforma, szabályos, egyenközűen egyenes vonalakkal határolt, míg színét a szürke és a minden árnyalata közt változtatja.”

    „Sokkal állandóbb azonban a déli sáv fölött megjelenő vörös folt… színe igen finom árnyalatú szennyes-vörös, inkább hússzín.”

    „Kisebb rendű sávok legtöbbször az északi félgömbön helyezkednek el, míg a déli félgömbön inkább felhőszerű foltokat látni [7].”

    Ebben az évben a fősávok egyenlítő felőli részén gyakran mutatkoztak nyúlványok, míg maguk a sávok sokszor hullámosaknak látszottak, néha a „melléksávok” helyenként megszakadtak.

         Az 1882. évben jelentős változás következett be a sávok helyzetében.  Gothard Sándor leírása szerint az év első felében még az előző esztendőkhöz hasonlóan a három fősáv látszott. A december 18-i együttállás előtti hónapokban azonban már egészen más képet, mutatottt a bolygó [8, 9]:

    (November 2-án) „A déli féltekén barnás színű sáv vonul át, mely az egyenlítő két helyén hiányzik. Az egyenlítőtől délre és északra széles öv terül el, melynek színe igen világos zöldes-sárga. Ezen öv északi felét szürkés színű sáv határolja, mely keleti felén felhő bodrokban szélesedik el. Az északi félteke homályos szürkés színű” [8, p. 11]. (Ezek a megfigyelések Gothard Sándor betegsége miatt már Jenőtől származnak.)

         A Nagy Vörös Folt egyre halványult, sőt az őszi időszakban eltűnt, csak a következő év elején (az oppozíció után) tűnt fel ismét újra, nagyon halvány színben. Néha fényes fehér övezet választja el a déli fősávtól.

         Az 1883. év őszi-téli észlelései voltaképpen már az 1884. jan. 24-i oppozícióhoz tartoztak. Gothard Jenő szerint – ebben az évben Sándor már csak 3 észlelést végzett – az általános kép hasonló az előző szembenálláskor kialakult felhőzet megoszlással. Megállapítja [9, p. 25-26]:

    „A déli sáv rozsdavörös, nagyon állandó színű, néha kettős t.i. északon és délen sötétebb, míg középső része világos színű. Az egyenlítői zóna sötétes sárga, vagy zöldes-szürke színű, mindig tele van felhőkkel… északon sötét sáv határolja. Erre egy intensiv elefántcsont színű öv következik, melyben némelykor finom vékony, egyenes sáv látható”.

         A vörös folt nagyon halvány, néha alig látható, fehér öv veszi körül [9. p. 25-26].

         A következő év észlelési sorozata nagyon figyelemre méltó változásokat mutat. 1884. január 9-ig a felhőzet képe nagyjából az előbb vázolt megoszlást mutatta. „… utána azonban gyors változás következett, úgy hogy január 26-án [1884] az új típus teljesen kifejlődött” [10. p. 26-27]. A gyors változás tehát a szembenállás napjaiban következett be.

         „A déli fősáv világos piszkos sárga színű, ritkán van erősebb elhomályosodás, a 30-35°.os déli szélességnél egy, néha kettős egyenes szürke sáv látszik. A déli fősáv barnás-szürke, igen sötét… Ez a legsötétebb rész az egész bolygókorongon, többnyire kettős, déli oldala legtöbbször egyenes… északi része erősen kifoszlott… A déli fősáv egyenes, gyakran kettőzött. Ettől délre helyezkedik el a vörös folt… színe igen világos, testszínű, határai is meglehetősen élesek, alakja is szabályosabb mint a múlt évben, egyáltalában jobban ki van fejlődve”.

         „Az egyenlítői zóna szennyes sárgás-zöld, majd bodor füsthöz hasonló, majd egyenes, majd más, phantasztikus alakú felhőzettel” 

         Az egyenlítői zónában január 9-től kezdve gyakran ellipszis alakú, fehéres vagy gyöngyház színű foltok mutatkoztak. A két fősáv közötti terület az év végén – voltaképpen már az 1885. február 26-i oppozícióhoz tartozó időszakban – egyre nagyobb, összefüggő világos zóna jelentkezett, mintegy jelezve a két fősáv éles elkülönülését.

         Az 1881-84. közti időszakban tehát bekövetkezett a sávoknak az a helyzete, amelyet utóbb „maximum” fázisnak neveztek el  [4, 5]. A Gothard-fivérek rajzai ezt jól szemléltetik. Szépen kitűnik a rajzokon maguknak, a fősávoknak a „felhasadása”, amikor is belsejüket hosszú (néha teljesen körbe érő) világos zóna választja ketté.**

         Két érdekes, akkoriban érdeklődést keltő alkalmi megfigyelését is feljegyeztek.  1881. november 20-án a fivérek észlelték az egyik Jupiter-hold árnyákénak elvonulását a Nagy Vörös Folt fölött. Ekkoriban élénk vita folyt arról, hogy a Vörös Folt egyszintben van-e környező felhőzettel, vagy pedig kiemelkedés, esetleg bemélyedés. Az árnyék áthaladása során azonban sem annak mozgásában nem észleltek ugrásszerű változást, sem korong alakjának eltorzulása nem jelentkezett.Ebből arra következtettek, hogy a Vörös Folt azonos szintben van a felhőkkel [3, 6].

         Mai szemmel érdemel figyelmet egy negatív adat. Weinek László, magyarországi származású prágai csillagász 1884. február 17-én, 19h 31m prágai középidő szerint egy 15 cm-es refraktorral egy rendkívül sötét kerek foltot észlelt a déli fősáv közepe táján. Hamarosan kiderült, hogy nem egy Jupiter-hold árnyéka vetül a bolygóra, hanem az a felszín képződménye.  (Astronomische Nachrichten, 2631. 1884.) Ugyan ezt a jelenséget a belga F. Terby is észlelt Louvainban. (Astr. Nachr. 2637. 1884.) Weinek azt is feljegyezte, hogy 15 perc múltán a sötét folt kezdett elmosódottá válni, és 20 órakor már nem észlelte [11].

         Gothard Jenő február 17-én herényi középidő szerint 20h –kor észlelte a Jupitert. A sötét foltnak nyomát sem látta. A Weinek-Terby-féle sötét felhő csomó tehát félórán belül eltűnt [8]. A rendkívüli sötét folt keletkezésének időpontjára, és ezért élettartamára sincsen adat. Lehetséges, hogy alkalmi képződmény. A Shoemaker-Levy 9 üstökös mag-töredékeinek 1994. évi becsapódása a Jupiter légkörébe, talán ezt a régi észlelést is új megvilágításba helyezni. A hasonlóság alapján nem lehetetlen, hogy Weinek és Terby egy óriás meteorit, vagy kicsiny üstökös mag ütközésének nyomát vették észre, amely ekkor már eltűnőben volt. Mindenesetre az aznapi herényi bolygó rajz déli sávjának nagy mértékű csipkézettsége is gyanút kelt. A kérdés további vizsgálatot érdemelne.

    2. Mars észlelések

        A Gothard testvérek Mars megfigyelései mennyiségükre és jelentőségükre nézve is szerényebbek a Jupiter észleléseknél. Az 1881-84 közti időszakban két Mars-közelség volt, amelyek azonban a kedvezőtlenek közé tartoztak. Az 1881. szeptemberi közelség idején a bolygó korong legnagyobb látszólagos szögátmérője 18,4˝, az 1884. januári idején 16,6˝ értékű volt (a legnagyobb közelség idején a maximális átmérő 29˝-nél nagyobb). Ezért a kis korongon csak a nagyobb és sötétebb felületi részletek voltak észlelhetők.

         Az 1881. évi oppozició idején végzett megfigyelések alapján Gothard Sándor az alábbi összbenyomást írta le:

    A bolygón elterülő foltokat vagy sárgásvörösnek, vagy zöldnek, zöldes-szürkének és különböző árnyalatú szennyes-szürkének találtam. A bolygó tábla alapszíne sárga” [12].

    „A vörös részletek itt igen élénk színűek, az ezeket körülvevő szürkés-zöld részletek a legsötétebb árnyalatúak, ezen ellentét következtében a határvonalak néha igen jól követhetők” [8].

         Az 1884. évi oppozició előtti megfigyeléseknél Gothard Jenő megjegyzi, hogy a Mars-korong igen kicsi, legjobban a sarki pólussapkák fehér fénye ragyog.  1884-ben voltaképpen csak két észlelés történt [10]. A bolygó felszíni részletei úgy az 1881. mint az 1884. évi közelség rajzain nehezen hasonlíthatók össze a megszokott Mars-térképekkel. O. Lohse ezekkel egyidejű potsdami észlelései alapján rajzolt (32 cm-es refraktoron át) akkori térkép azonban szépen egybevethető a herényi rajzokkal [13].

         Mind két közelség idején rendszeresen megfigyelték, hogy a bolygó pereme felé a felszíni részletek elmosódottabbá, színük tompábbá válik. Ez a Mars légkörének hatása, amely akkor meglehetősen átlátszatlan volt. Valószínűleg az átlátszóság gyengülése okozta részben a felszíni alakzatok jelentős eltérését az általános képtől.

         Gothard Jenő 1882. február 5-én a bolygótól nyugatra, 9-én attól délkeletre kicsiny halvány fénypontot pillantott meg, amelyet a Mars nagyobbik holdjának (a Phobosnak) vélt [8]. Elvileg nem zárható ki, hogy 26 cm nyílású reflektorral a 13 fényrend körüli hold látható legyen. Gyakorlatilag a két Mars-hold azért nem látszik közepes méretű távcsövekkel, mert a bolygó erős fénylése „túlragyogja” a szorosan mellette látszó kísérőket. Elhihető azonban, hogy jó légköri körülmények mellett, a legnagyobb látszó kitérés időpontjában adott látási képséggel a külső hold valóban észrevehető.

    3. Vénusz megfigyelések

         Érdekes  módon a herényi csillagvizsgálóban csak kis számú vizuális észlelés történt a Vénuszról. Ennek egyik oka talán az lehetett, hogy az 1882-83. években a hajnali és esti láthatósága eléggé rossz volt. Emellett, mint maga Jenő feljegyezte, többször is megnézte a bolygót – a nappali égen is – de semmiféle figyelemre méltó jelenséget nem látott  [10, p. 35-36]. Csak 1884-ben szentelt némi figyelmet a bolygó felszínnek. Ekkor a hajnali láthatóság (nyugati kitérés) alkalmával egy rajzot készített.

         A leírás szerint a sarló alakú Vénusz terminátorának középső része majdnem egyenes volt. „A homályos elmosódás sem egyenletes, hanem, mint a rajz mutatja, gyenge folt-alakok vannak rajta. Ép oldala nagyon intensiv fényes”. 

         Gothard Jenő a Vénusz színképének észlelésével is próbálkozott. 1884.  április 12-én és június 25-én vizuálisan figyelte meg a bolygó-sarló spektrumát [10, p. 15-16]. A leírás alapján kitűnik, hogy lényegében a visszavert Nap-színkép mutatkozott. Mai szemmel nézve nem túlságosan jelentős ez a két megfigyelés. A sötét, elnyelési vonalakat a földi légkör is befolyásolta, innen eredhet, hogy pl. a D jelzésű nátrium vonal igen sötétnek mutatkozott (főleg a D2). Vélhetőleg a földi magaslégkör nátrium tartalma járult hozzá a fokozott abszorbcióhoz. Sajnos később, a jobb szórású spektroszkópok és spektrográfok birtokában nem folytatta bolygó-színkép vizsgálatait.

    Bolygó-fényképezési kísérletek

         Gothard Jenő már a herényi csillagvizsgáló berendezésekor különös figyelmet szentelt a csillagászati fényképezésnek. Az 1880-as évek derekától azután az asztrofotográfia, és nem utolsó sorban az égitestek színképének fényképezése vált a csillagvizsgáló főfeladatává. Az első években a csillagászati fotográfia különböző területeivel és eszközeivel ismerkedett, kísérletezett. Ennek során próbálkozott a bolygók, főként a Jupiter és a Vénusz fényképezésével (az utóbbi eredményeiről azonban nem közölt ismertetést). Eszközeiről – amelyek egy részét maga szerkesztette és készítette el – több tanulmányban is beszámolt. Bolygó fényképezési próbálkozásait legrészletesebben a Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya számára benyújtott értekezésében ismertette [14].

         Amint cikkének bevezetőjében is leszögezi, az általa alkalmazott, aránylag rövid gyújtótávolságú (nem egészen 2 m fókuszú) távcső közvetlen gyújtópontjában a legnagyobb látszó átmérőjű bolygók képe is igen parányi. A Jupiter pl. mindössze 0,8 mm átmérőjű képet ad. Ezért a bolygó képeket még a fotólemez előtt nagyítani kell.  Erre a célra különféle optikai segédberendezéseket alkalmazott.

         A Hold és bolygó felvételekhez egy külön kiegészítő kamerát alkalmazott, amely az okulár kihuzatba helyezhető. A közvetlen fókusz-képek készítésére csak a kamera toldalék lemeztartója és élesség állítója szolgál, amelyet még Konkoly Thege Miklóstól vásárolt, és jelentősen tökéletesített.

    A kis lemezek befogadására alkalmas tartó hátlapja kinyitható, és fölötte egy elfordítható nyélen egy kis összetett nagyító (20x-os mikroszkóp) is helyetfoglal.  A mikroszkóp arra a síkra van élesre állítva, ahova a tartóba helyezett lemez fényérzékeny rétege (emulziója) kerül. A fényképezendő égitestet tehát a mikroszkóppal élesre állítható, és ekkor majd a lemezen is éles kép jelenik meg.

         Mivel a közvetlen fókuszban keletkező Hold vagy bolygó kép igen kicsiny, azt nagyítani kell. Ehhez Gothard kétféle megoldással próbálkozott.  A fotótoldalék csövébe egy második cső csavarható be, amelynek felső végére egy színtelenítő (akromatikus) szórólencse, vagyis egy Barlow-lencse csavarozható. Ezzel megnyújtható a távcső eredeti fókusza, ezáltal a kép nagyobbodik Ezzel a módszerrel a gyújtótávolság két-háromszorosára nő, és ennek arányában növekszik az effektív fókuszban keletkező kép.

     


    * A herényi csillagvizsgálóról szóló ismertetések sajnálatos módon eléggé kevés teret szentelnek Jenő két testvérének, Sándornak és Istvánnak. Gothard Istvánról örvendetes módon most jelent meg egy tartalmasabb cikk, az Egyesületi Híradó 2003/1. sz-ban. Ehhez csak annyi kiegészítést fűznék, hogy István az 1880-as évek elején „besegített” a Herényben végzett meteorológiai megfigyelésekbe és az adatok feldolgozásába is.** A Gothardék által Egyenlítői sávnak és Északi ill. Déli fősávnak nevezett felhősávok ma Egyenlitői Sáv = EB, Északi és Déli Egyenlítői Sáv = NEB és SEB, a Nagy Vörös Folt (GRS) sávja a Déli Mérsékelt Sáv = STB jelölésűek.

     

    Források:
    1. Sragner M. (Szerk.): Gothard Sándor – 1859-1939 – természettudós. Bibliográfia, életrajzzal. Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület, Szombathely, 1998.
    2. Bartha L.:  Konkoly Thege Miklós, 1842-1916.  15-16 p. Magyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 1992.
    3. Gothard J.: A herény astrophysikai observatorium leírása és az abban tett megfigyelések 1881-ben – ÉMTK. 9. k. 3. sz. 1882. (hozzá csatolva Gothard Sándor két beszámolója is. L.:  7., 11.
    4. Wonaszek A. A.: A Jupiter feületi képződményeinek periodiczitása. In: A Kis-kartali Csillagvizsgáló Intézet tevékenysége, I. Budapest, 1901.  p. 24.
    5. Bartha L. Wonaszek Antal: az elfeledett bolygóészlelő – Meteor, 32. évf. 7-8. sz. 2002.
    6. Gothard, A[lexander]: Beobachtunng der Oberflächen der Planeten Jupiter und Mars. In: Publikationen des Astrophysikalischen Observatorium zu Herény in Ungarn. Herausgegeben von Eugen v. Gothard. Herény, 1884. 65-95 p. 3.  tab.
    7. Gothard S.: Jupiter megfigyelések. A 3. sz. alatti függeléke, I. rész. 19-32 p. + 2 tab. 1884.
    8. Gothard S.: Adatok a Jupiter és Mars physikájához. A herényi astrophysikai oobservatoriumon az 1882-dik évben történt megfigyelések után – ÉMTK, 10. k. 9. sz. 16 p + 3 tab. 1883.
    9. Gothard J.: Megfigyelések a herényi astrophysikai observatóriumon 1883. évben – ÉMTK, 11. k. 5. sz. 34 p.+ 2  tab.
    10.  Gothard J.: Az 1884. évi megfigyelések a herényi astrophysikai observatóriumban – ÉMTK, 12. k. 3. sz. 40 p. + 2. .tab.
    11.Gothard S.:  Mars megfigyelések 1881-ben. A 3. sz. alatti  II. függeléke, 32-35. p. 1884.
    12. Weinek, L.: Astronomische Beobachtungen an der K. k. Sternwarte zu Prag im Jahre 1884. Appendix zum 45. Jahrgang. 57-58. p. Prag, 1886.
    13. Lohse, O.: Beobachtungen des Planeten Mars. Publikationen des Astrophysikalischen Observatorium zu Potsdam, Nr. 28. Bd. 8. Stück 2. Potsdam, 1891.
    14.  Gothar J.: Tanulmányok az égitestek photographálásának terén – ÉMTK, 12. k. 8. sz. 1885. 18. p. + 1 tab.: Megjelemt: Gothard A,atőrvdillagászati Egyesület. 2003/2. sz-ban, 36—45. old.

    Ez a bejegyzés 19-20. sz. csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul