8. Az obszervatórium további sorsa
Az elõbbiekben áttekintettük az alapítást és az Obszervatórium felszerelését. A továbbiakban megvizsgáljuk az Obszervatórium további sorsát, az ott dolgozó szerzetes csillagászok munkáját. Nem célunk, hogy e tevékenységet túl részletesen mutassuk be, hiszen most az intézmény történetével foglalkozunk elsõsorban. A csillagászati és mûszaki kérdéseket igyekszünk röviden és közérthetõen tárgyalni, hogy e mûvet kezében tartó olvasó kedvét ne szegjük. A jobb áttekinthetõség kedvéért tárgyalásunkat több részben végeztük el, és az idõhatárokat az intézmény élén bekövetkezett változásokhoz igazítjuk. Kis intézmény lévén az õ személye volt a meghatározó, másrészt a többi csillagász életérõl gyakorlatilag nem rendelkezünk információkkal. Három fõ dolgozott általában a Csillagdában: egy igazgató, egy asszisztens, egy "értelmes szolgálat-tevõ" (40).
Igyekeztünk minden életrajzi adatot összegyûjteni, sok esetben azonban csak a név maradt fenn. Az életrajzi adatokat a 3. melléklet tartalmazza. Ugyanebben a mellékletben közöljük a kutatók publikációit (125, 126).
8.1. CARL BRAUN MUNKÁSSÁGA
C. Braun nagyon alapos képzést szerzett. Életében meghatározó volt Secchivel való barátsága, feltehetõen ezért kezdett el csillagászattal foglalkozni.
Ez a – kortársak szerint – csapongó fantáziájú, türelmetlen ember mind az elmélet, mind a gyakorlat terén fontos eredményeket ért el. Nyugodtan állíthatjuk azonban, hogy élete fõ mûve mégis a kalocsai csillagda megszervezése, és munkájának beindítása volt.
Nem ismerjük azokat az információkat, amelyek alapján az alapító Haynald Lajos õt választotta a Csillagda igazgatójának. Utólag azonban e választás helyessége – legalábbis szakmai szempontból – teljes egészében beigazolódott. Braun felkészültsége, végletes precizitása volt annak biztosítéka, hogy a Csillagda felszerelése nemcsak az oktatási céloknak, hanem a tudományos munka támasztotta követelményeknek is megfeleljen. Braun kezdeti munkássága – még kalocsai évei elõtt – elsõsorban gyakorlati jellegû. Elsõ mûve egy könyv, amely 1865-ben Lipcsében jelent meg. Ebben lényegében három mûszer leírását adja közre. Az elsõ az úgynevezett passzázsmikrométer, amelynek segítségével a csillagok délkörön való átvonulását a személyi egyenlettõl függetlenül lehet meghatározni (127).
Mint nekrológjában írja Fényi, (17) Braun ezt az ötletét is a végletekig kidolgozta, a lehetõ legsokoldalúbb mûszerré akarta fejleszteni. Nem akadt azonban mûszerész, aki azt úgy meg tudta volna valósítani.
Lényegesen nagyobb horderejû felfedezése volt a Nap fényképezését monokramatikus fénnyel végzõ készülék (128). Ezt sem valósította meg, pedig az ötlet nagy lehetõségeket rejtett magában. Harminc (!) évvel késõbb a spektrohéliográf megalkotói – Hale és Deslandres – úgy nyilatkoztak, Braun közeljárt a spektrohéliográf felfedezéséhez (Idézi Dezsõ Loránd is, ld. még 19).
Braun sokoldalúságára, de személyisége összetett voltára is, jellemzõ, hogy többféle tüzérségi lövedéket, bombát talált fel és szabadalmaztatott (127). Ilyen elõzmények és eredmények után érkezik Kalocsára, hogy átvegye az alakuló intézmény vezetését. A mûszerbeszerzés és felszerelés körüli nehézségekrõl már szóltunk. Jellemzõ, hogy Braun még 1880 elején is panaszkodik az érseknek arra, hogy nedvesek a falak, az asztalosok lassúak (129). E levelében számol be a Csillagda munkájáról, elsõ eredményeirõl. A következõket emeli ki:
1. Meghatározták a meridiánt;
2. A székesfehérvári kiállításon bemutatta a nephoskopot, saját találmányát a felhõk sebességének meghatározására (127);
3. Fémbõl öröknaptárt készített, ezt nem tudjuk mi lehetett;
4. Két új projekciós eljárást talált ki a földgömb leképezésére.
Itt ismét megemlíti, hogy a passzázsmikrométert még mindig senki nem tudta megvalósítani.
Braun talán megsejtett valamit, mert voltak, akik nem nézték jó szemmel a Csillagdát. Erre utal az a, Pester Lloyd-ban megjelent cikk, amely szerint a Csillagda tétlen, nem funkcionál (130). Braun ezt a vádat egy válaszcikkben igyekezett elhárítani. A válaszcikk tervezetét ugyan 1881. október 4-én (Bizony elég nagy a késés…) küldi meg az érseknek (131). Ebben jelzi, hogy novemberben kész lesz egy mûvel, amit kér benyújtani a Magyar Tudományos Akadémián. Jó helyre fordul, amit mutat az, hogy két év múlva a XXVI. összes ülés 1883. június 25-én Haynald Lajost a Mathematikai és Természettudományi Bizottság elnökévé választják. Érdekes a többi tisztségviselõ is, alelnök Szabó József rendes tag, elõadó Eötvös Loránd rendes tag (132). Ez a mû, minden valószínûség szerint a Csillagda földrajzi helyzetének meghatározásáról szólt (111) .
Braun elsõ fontosabb munkája Kalocsán ugyanis az Obszervatórium földrajzi helyzetének meghatározása volt. Erre akkor két módszer állt rendelkezésre: Az egyik módszer szerint az észlelés helyét, azaz a Csillagda helyét az országos háromszögelési pontokhoz viszonyítva, geodétikus úton határozták meg. Pontosabb a másik módszer, a csillagászati, ahol a helymeghatározást az idõmérésre vezetik vissza. Ennek során Braun az idõmérést úgy oldotta meg, hogy távírójelek segítségével óráját a Bécsi Obszervatórium órájához igazította, erre használták tehát a távírót, amelyrõl az Obszervatórium leírásakor szóltunk. Késõbb a helymeghatározást trigonometrikus úton is elvégezték, az így korrigált érték már megfelelt az akkori követelményeknek. E munkákról Braun a Magyar Tudományos Akadémia osztályülésein rendszeresen beszámolt (99, 111).
A csillagda földrajzi helyzetét így adták meg:
+18° 58’ 35" Greenwichtõl keletre
+46° 31’ 41"
Ugyancsak Braun nevéhez fûzõdik a Nap-kutatás megindítása Kalocsán. Feltehetõen ehhez Secchi adta az indítást, bár nem zárható ki Konkoly hatása sem. A Csillagda felszerelése lehetõvé tette, hogy ezeket a megfigyeléseket akkor a kor színvonalán végezzék. Bár Braun kidolgozott eljárásokat a Nap-jelenségek fényképezésére, ezek – részben a szükséges anyagiak hiánya miatt – nem valósultak meg. Így az észleléseket projekciós úton, rajzolással rögzítették. Ezt a módszert használta a késõbbiekben Fényi is. (Az elsõ jelentõs eredményeket hazánkban a Nap-fényképezés terén a Gothard-fivérek érték el 1881-ben Herényben alapított csillagvizsgálójukban.)
Braun a továbbiakban több kisebb jelentõségû észlelést is végzett Kalocsán. Leírta az 1882. május 16-i napfogyatkozást, kisbolygókat figyelt meg, folytatta a mûszerek tökéletesítése terén végzett munkáit, de foglalkoztatta õt a kozmikus porfelhõ is. Találóan jellemzi saját tevékenységét egy, Haynald-hoz írt, levelében (133), miszerint az inkább technikai, mint megfigyelés. A kapcsolat Konkollyal ekkor sem szakad meg. Haynald levélben köszön meg egy megküldött észleléssorozatot (134). Ebbõl az idõszakból is sok anyagi természetû levél maradt meg. Így Braun 1881. áprilisában tájékoztatja Haynald Lajost a költségek alakulásáról (135). Az építkezéssel, mûszerbeszerzéssel kapcsolatos elszámolás is folyik még (136, 137).
Az intézménynek terjed a híre. Erre utal egy kérvény, amit Emil Regler írt Haynaldnak állásért folyamodva a Csillagdában (138). Az Obszervatórium tevékenysége egyre bõvül, Braun erejét túlfeszítve dolgozik. A nyarakat Radegundban tölti (139) , ahol lemondása után is szívesen idõzött (140) .
Carl Braun 1884-ben felmentését kérte az igazgatói tisztség alól, és visszavonult Mariascheinba. Itt írta meg könyvét, amelyben részletesen ismerteti a Haynald-Obszervatórium felszerelését és az elsõ öt évben ott végzett munkát (6).
Visszavonultságában is foglalkoztatta a Nap protuberanciáinak fényképezése (141). Közel tíz évig foglalkozott a gravitációs állandó értékének meghatározásával.
E munkájáról a Bécsi Akadémián is beszámolt 1896-ban, munkáját ott ki is nyomtatták (142), bekapcsolódott a Nap felületi hõmérséklete körül zajló vitába (143).
Külön ki kell térni Braun élete utolsó mûvére a "Kosmologie vom christlichen Standpunkt" c. könyvére (144). Ebben összefoglalja a századforduló kozmológiai ismereteit a katholikus egyház felfogása szerint. Fényi szerint a könyv sok új ötletet, eredeti nézõpontot képvisel, még a hit tételeivel egyet nem értõk számára is tanulságos olvasmány.
8.2. AZ OBSZERVATÓRIUM TEVÉKENYSÉGE HÜNINGER IGAZGATÁSA ALATT
Braun hivatalbeli utódja egykori asszisztense, Hüninger Adolf lett. Rövid ideig, nem egészen két évig állt az intézmény élén. Mûködése inkább a meteorológia terén volt jelentõsebb, ezért tevékenységének ismertetése elõtt ismerkedjünk meg a Haynald Obszervatóriumban végzett meteorológiai munkák eredményeivel.
A Kalocsán végzett, szervezett meteorológiai észlelések kezdetét Schenzl Guidó (1823-1890) fõmeteorológus, királyi igazgató 1870. augusztus 28-i levelének kézhezvételétõl számíthatjuk (145). Ebben a körlevélben ismerteti a Meteorológiai és földdelejességi magy. kir. központi intézet 1870. július 12-én kelt alapítólevelét. Ezután láttak neki a rendtagok a szükséges mûszerek beszerzésének. Jelentõs tétel volt ez akkor, hiszen a mûszerek hazai elõállítása nem volt még megoldva. A szükséges mûszerek beszerzésére Haynald Lajos 100 Ft támogatást ad. Ez az adomány jelenti a kezdetét annak a nagylelkû pártfogásnak, amellyel az 1867-ben kinevezett érsek a tudomány ügyét támogatta.
Ezen a pénzen szerzik be az észlelésekhez szükséges "mûszerparkot", amely a következõ mûszerekbõl állt: (146)
1 szélzászló,
1 szélrózsa,
1 max-min hõmérõ,
1 barométer,
2 hõmérõ,
1 nagyobb psychrométer ernyõ horganyból felakasztási kereszttel,
1 1/10 m2-es esõmérõ és gyûjtõpalack,
1 esõmérõ üveghenger.
Ezekkel a mûszerekkel indulnak az észlelések, amelyeket addig a gimnázium mindenkori természettan tanára végzett (11). Hüningeré az érdem, hogy a kalocsai meteorológiai állomást a Csillagdával egyesítette (12).
Õ kezdte meg a szélviszonyok vizsgálatát, amihez maga állított össze egy anemográfot. Felismerte, hogy a kalocsai állomás fekvésénél fogva nagyon alkalmas a szélviszonyok beható tanulmányozására. A város szinte tökéletesen sík vidéken fekszik, a legközelebbi dombok a Dunántúlon vannak, 25-30 km távolságban. Rendszeres észleléseinek eredményeit az általa indított kiadványsorozatban tette közzé, amelybõl õ három füzetet szerkesztett (147, 148, 149).
A csillagászat terén Hüninger elsõsorban a napfoltok megfigyeléseivel foglalkozik (148, 150, 151), de már õ is végzett protuberencia-észleléseket (147), továbbá foglalkozott a Vénusz (152), továbbá a Jupiter felszínén lévõ vörös folt megfigyelésével (153). Hüninger Kalocsán 1880. március elsején kezdte meg a napfoltmegfigyeléseket (150). Megfigyeléseinek eredményeirõl 1885. január 19-én számol be az Akadémián. Mint írja, az addig lefolytatott 758 észlelési nap alatt 14057 napfoltot figyelt meg. Ezeket úgy jellemezte, hogy ha ezek mind egy nap jelentkeznének, akkor egy egész napra sötétbe borítanák a Napot. Nem tudjuk, mi volt az oka annak, hogy ily rövid idõ után Fényi vette át az intézmény vezetését. Munkái alapján ítélve Hüninger aktív korban lévõ kutató lehetett még. Nem tudjuk, miért és mikor került Szerbiába. Ottani tudományos mûködésérõl nincs adatunk (154).
Fõ érdeme abban foglalható össze, hogy egységes intézménnyé szervezte az Obszervatóriumot, megindította annak Közleményeit, és szinten tartotta a mûszerparkot, elõkészítve ezzel a lehetõséget Fényi Gyula, hivatalbeli utódja számára. Bár a Csillagda vezetésétõl megvált, feltehetõen egy ideig Kalocsán maradt és dolgozott, mert a késõbbi években is publikált.
8.3. AZ OBSZERVATÓRIUM FÉNYKORA – FÉNYI GYULA MUNKÁSSÁGA
Amikor Fényi az Obszervatórium vezetését átvette, az már egy kialakult kapcsolatokkal rendelkezõ intézmény volt. Körvonalazódott tevékenységi köre, a Nap-kutatás, amelyre az akkori mûszerpark megfelelõ lehetõséget biztosított. Rendszeres meteorológiai megfigyelés folyt.
Fényi Gyula munkásságát két részletben tekintjük át. Az elsõ részben meteorológiai munkásságát ismertetjük a második rész megkísérli áttekinteni csillagászati, elsõsorban Nap-fizikai, tevékenységét. Nehéz dolgunk lesz, hiszen az életmû hatalmas. A munkák jól kapcsolódnak egymáshoz, a meteorológiai megfigyelések értelmezésében segít a csillagászati ismeretanyag.
8.3.1. Fényi Gyula meteorológiai munkássága
Amikor Fényi átvette az Obszervatórium vezetését, akkor már a meteorológiai munkának ott másfél évtizedes hagyománya volt. Sok kísérleti adat gyûlt össze, rendszeres észlelés folyt. Mérték a szél irányát, erõsségét, a levegõ hõmérsékletét. A napsütéses órák számának mérésére Fényi új mûszert konstruál – ez a Jordan – Fényi-féle mûszer – és rendszeresen méri a napfényes órák számát (155). A szélmérõ is fontos adatokat szolgáltatott. Így ír errõl Fényi (156) "1885 óta a Haynald-Obszervatóriumon egy Robinson-féle anemométer van felállítva, amely 1887-ig csak a szél útját, 1888-ban pedig annak irányát is folytonosan feljegyezte. A készülék a gimnázium tetején áll és 15 méternyire emelkedik a város többi házai fölé, úgy, hogy a szél minden felõl szabadon hozzáférhet; csak azon negyedben, amely DNY és ÉNY között terül el, majdnem ugyanazon magasságig érnek fel az intézet épületei. Minthogy nagy belföldi síkságon véghez vitt anemométer észlelések különös tudományos jelentõséggel bírnak, amennyiben a szél általános törvényeit legtisztábban tüntetik elé, bátorkodom a feldolgozás eredményeibõl következõket a T. Akadémiának tudomására hozni. A szél erõsségének mindennapi periodikus menetét a következõ képlet fejezi ki:
v=6,0442-1,5250sin(81°28’+15°x) +0,5611sin(78°+30°x)+
+0,0877sin(111°24’+454°x)
melyben a v a szél óránkénti sebességét jelenti kilométerben, x pedig az órákban kifejezett idõt jelenti éjjeli félegy órától kezdve." (Tessék belegondolni, négy értékes jegyre számolni és görbét illeszteni számológép nélkül…)
Korszerû légnyomásmérõ eszköz került az Obszervatóriumba dr. Boromisza Tibor szatmári püspök – a gimnázium egykori diákja – adományából. Ez egy kitûnõ Richard-féle barográf volt, amely folyamatosan regisztrálta a légnyomás menetét. A hosszú észlelési periódus itt is új eredményre vezetett. Fényi kimutatta, hogy a légnyomás hármas hullámmal írható le (157).
Ezt a hármas hullámot sikerült kimutatni a Boromában tett – késõbb ismertetésre kerülõ – észlelésekbõl is. A meteorológiai szaksajtóban nagy érdeklõdés kísérte a Kalocsán folytatott észlelések hosszú idõre vonatkozó feldolgozását (158). A meteorológiai munka fontosságára utal az is, hogy az Obszervatórium közleményeiben is külön füzetet, az ötödiket, ennek szentelik (159). Ebben, és az Idõjárás c. folyóiratban késõbb publikált cikkben (160) is, bebizonyítja, hogy a szélfordulások "Sprung-törvénye beigazolódott és kétségtelen, hogy ez a törvény bármily idõszakban megfelelõ biztossággal érvényre jut". A törvény érvényességének, mint ezt Fényi kimutatta, az a feltétele, hogy az anemográf minden irányban nyílt helyben legyen felállítva, amint az a magyar Nagyalföldön lehetséges (22) .
Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mi a helyzet a hõmérséklettel, amelyet talán legfontosabb meteorológiai adatnak érzünk. Ennek oka korántsem abban van, mintha Fényi ezzel a kérdéssel nem foglalkozott volna. A kalocsai állomás elhelyezése azonban ebbõl a szempontból nem szerencsés, mivel az észleléseket a talaj szintjétõl 14 m magasságban végezték, az itt mért hõmérsékleti adatok azonban jelentõsen eltérhetnek a talajszintjén mért értéktõl. Fényi sokat fáradozott azon, de sajnos hiába, hogy megbízható egyént találjon, aki legalább egy évig, megfelelõ szabad helyen a városon kívül terminusészleléseket végezne, hogy ezekbõl redukciós faktort állapítson meg (22).
Fényi sokat foglalkozott az állomás mûszereinek fejlesztésével, beszerzésével. Mikor az igazgatói tisztet átvette, a meteorológiai állomás csak harmadrendû volt, õ fejlesztette elsõrendûvé. Még kölcsön is kért mûszert! Az elsõ barográfot, egy ún. kis Richard-típusút, J. Hann küldte Bécsbõl, mert a légnyomás változás értéke és menete nyilván õt is nagyon érdekelte (22). Késõbb épp Julius Hann bizonyítja be a légnyomás napi menetében észlelhetõ hármas sõt négyes hullám létezését (22).
Bár ez irányú tevékenységét nem az Obszervatóriumban, hanem a Zambezi partján fejtette ki, mégis külön meg kell emlékezni Menyhárt László meteorológiai munkásságáról.
Menyhárt László (1849-1897) középiskolai tanulmányait az egri érseki fõgimnáziumban végezte. Talán természettudományos érdeklõdése felkeltésében szerepet játszott az Egri Líceum és az ott lévõ Csillagda, amely ugyan már hanyatló periódusában volt (14) .
Felsõfokú képesítését Pozsonyban, Insbruckban és Angliában szerzi. Az 1885-ben lezajlott nagy tisztújítás – Fényit is ekkor nevezték ki a Csillagda igazgatójává – alkalmával a kollégium rektorává és a gimnázium igazgatójává nevezik ki. 1890 nyarán vág neki missziós küldetésének, Dél-Afrikába utazik. Bár itt is elsõsorban botanikával és ásványtannal foglalkozik, rendkívül fontosak meteorológiai megfigyelései, amit Kalocsán, elsõsorban Fényi Gyula dolgozott fel (161 -166) ill. Schinz (125) és Hauer (126) is végeztek kiértékelést.
A missziós állomás, BOROMA, 16 km-re volt TETE városától, amely a portugál gyarmat belsõ-afrikai kerületének székhelye volt, és a Zambesi jobb partján feküdt. Földrajzi helyzete:
33°30’ Greenwich-tõl keletre
16° déli szélesség
Tengerszint feletti magassága: 187 m. Az állomást 1883-ban Hiller alapította. Az állomás vezetését Menyhárt 1893 novemberében vette át Czimmermann Istvántól, volt kalocsai rendtársától. Czimmermannak egyébként is nagy szerepe lehetett abban, hogy Menyhárt Afrikába került, hiszen mikor 1889 õszén Kalocsára szabadságra visszatért, ekkor döntötte el végleg Menyhárt, hogy õ is Afrikába megy.
Czimmermann, mikor az állomás vezetését átadta Menyhártnak, még 400 km-rel tovább haladt az õsvadonban a Zambezi mentén. A boromában lévõ állomás egyre jobban kiépül. Megtisztítják a helyi lakosok által szent helyként tisztelt MARENGA nevû szent hegyet, és a Zambesi partjáról oda költözik át a meteorológiai állomás, és a méréseket 1892. október 24-tõl kezdve itt folytatják. Késõbb felépül a rendház és az állomás ennek tornyába települ.
1895 áprilisában Czimmermann meghal, Menyhárt utazik helyébe Zumbo-ba, ahol észleléseit tovább folytatja. Eközben természetesen botanikával is tovább foglalkozik, így õshonos paprikanövényt fedez fel Afrikában.
Tanulságos megismerkednünk a korabeli viszonyok közt jól felszerelt állomás felszerelésével. A mûszerek a Zambezi partjához közel, egy szalmatetejû házban nyertek elhelyezést. Az alapmûszerekre a pénzt Haynald Lajos adta. Az õ költségén szerzik be a psychrométert (száraz-nedves hõmérõ), a légnyomás és hõmérséklet-regisztráló készülékeket. A szélirány mérésére szélzászlót állítanak fel. A légnyomásregisztrálót a párizsi Richard Fréres cégtõl szerezték be, az általa mutatott értéket aneroid barométerrel hitelesítették, az alapetalon pedig egy hypsométer volt, amely a légnyomás abszolút értékét adja. Az állomás mûszerkészletét három nagy és hat kisebb hõmérõ egészítette ki. Késõbb az állomást felszerelték a légköri villamosság mérésére alkalmas készülékkel is, amelyet 657 koronáért vásároltak.
Rendkívül nagy jelentõségûek voltak ezek a megfigyelések, hiszen ebben az idõben a hazai hálózat is problémákkal küszködött, Afrika ezen részének éghajlatáról pedig gyakorlatilag teljesen hiányoztak a szisztematikus észlelések és feldolgozásuk. A mai Mozambik területén, az akkori portugál gyarmaton fekvõ állomás végzett észlelés egy olyan, még akkor földrajzilag sem eléggé feltárt területrõl szolgáltatott adatokat, amely 30 napi járóföldre feküdt a tengertõl és a civilizált helységektõl. Menyhárt megfigyelései nemcsak a légköri adatokra korlátozódnak, hanem lejegyzi a benszülöttek megfigyeléseit, a meteorológiai jelenségekhez kapcsolódó szokásokat is. Megállapítja, hogy az õslakók jól ismerik szûkebb környezetük éghajlati viszonyait, bár természetesen írástudatlanok.
Fényi Gyula Menyhárdt László adatainak feldolgozását a rájellemzõ gondossággal végezte el, és azokat a "Haynald Observatórium Közleményei" két önálló – VII. és IX. kötetében is közzétette (167, 168). Ezen észlelések fordították Fényi figyelmét a légnyomás napi hullámzásának tanulmányozására (22). Élénk volt tehát a szellemi kapcsolat a Dél-Afrikában fekvõ magyar missziós rendház és a Haynald Obszervatórium között. Így joggal írja Fényi, hogy Menyhárt meteorológiai állomása a Haynald Obszervatórium kihelyezett részlege.
Bár Menyhárt László munkásságának súlypontja a botanika és az ásványtan területére esik, mégis meteorológiai munkássága is életmûve elévülhetetlen része.
Fényi Gyula mindent megtett, hogy Menyhárt László váratlan halála miatt megszakadt majd egy évtizedes folyamatos észleléseit folytassák. Ennek ellenére sem sikerült elérnie, hogy egy rendtagot teljes idõben a meteorológiai észlelésekkel foglalkoztassanak. A további meteorológiai észlelésekrõl, vagy feldolgozásukról nem rendelkezünk adatokkal.
Mint fentebb többször is kitértünk rá, mind Braun, mind Fényi sokat fáradozott a mérõeszközök tökéletesítésén. Igazán sokat azonban Fényi a viharjelzõ tökéletesítésén fáradozott. Lapozva a korabeli szaksajtót, az a benyomásunk támadt, hogy e mûszert mindenki, aki adott magára, egy kicsit tökéletesítette. E nagy lelkesedés azzal magyarázható, hogy a századfordulón a drót nélküli hírközlés hatalmas fejlõdésen ment át. Anélkül, hogy a rádió felfedezése körül zajló prioritási vitába be kívánnánk kapcsolódni, megjegyezzük, hogy a viharjelzõ felfedezése egyértelmûen A. Sz. Popov ( 1859-1905) érdeme. Nézzük, mi is ez a viharjelzõ! Mindenki jól ismeri azt a kellemetlen sercegést a rádióban, amely a nyári zivatarok átvonulásakor a villámlás miatt hallható. A villám, mint közismert, elektromos kisülés, frekvenciaspektruma rendkívül széles, így tehát szinte tetszõleges hullámsávban hallható zavarokat okoz. E zavarokat vették a századfordulón és igyekeztek azokat a viharok vonulása meghatározására felhasználni. A viharjelzõ elsõ alapkísérletét Popov 1895-ben ismerteti. Ekkor – április 25-én – mutatja be kísérletét a vasreszelék és az elektromágneses hullámok kölcsönhatásáról (169).
Kísérleteit tovább folytatta és következõ munkájában már az így feltalált elrendezés – többek között – viharjelzésre való alkalmasságát is demonstrálja (170).
Sajnos, ez a mûve csak jelentõs késéssel 1900-ban jelent meg angolul, ismertebb lapban (171). A viharjelzés hazai szakértõje, Szalay László így ír errõl: "Az elsõ ilyen mûszert Popov orosz tanár alkotta, aki ezt a zivatarok lefolyásának grafikai módon való regisztrálására akarta felhasználni. Popov ezúton nyert kísérleteinek eredményeit egy, csak orosz nyelven megjelenõ szaklapban tett közzé, amely körülmény elegendõ volt, hogy az a tudomány számára egy ideig ismeretlen maradjon, amelyet ezután néhány évvel késõbben egy könyvbúvárnak újból fel kellett fedeznie és a tudomány számára visszaszereznie. Dacára, hogy Popov-féle zivatarjelzõ készülék nem is volt tökéletesnek nevezhetõ, mégis minden utóbb létesült szerkezet az õ rendszerének eszméjén alapszik" (172). Szalay László ebben a mûvében részletesen elemzi az akkori mûszerkonstrukciókat. Kitér Ducretet kísérleteire, elemzi F. G. GLEW villám-fényképezési kísérleteit – amelyeket Szalay különösen érdekesnek tartott (173) – és részletesen ismerteti BOGGIOLERA cataniai tanár viharjelzõjét. Ennek késõbb külön cikket is szentel (174), melyben már a Fényi-féle készüléket is ismertette.
Hogyan is épül fel egy viharjelzõ? Lényegét tekintve ez egy egyszerû rádióvevõ, melyben detektorként kohérert alkalmaztak. A kohérer (amely legtöbbször üvegcsõbe zárt fémport, például vasreszelék) ellenállása a külsõ elektromágneses tér hatására lecsökken. A nagy ellenállású állapotot rázogatással vagy ütögetéssel lehet visszaállítani. Ezt használta a legtöbb kísérletezõ a detektálási feladat elvégzésére. Az eszköz elég megbízhatatlan, sok problémát okoz üzemközbeni használata.
Egyszerûbb, megbízhatóbb erre a feladatra a kristálydetektor, amelyet még 1874-ben fedezett fel Braun [4], aki ezért késõbb, Marconival megosztva, Nobel-díjat kapott (175). A század elején készített viharjelzõk azonban még többnyire kohérerrel mûködtek.
Látjuk tehát, hogy új, érdekes téma volt a viharjelzõ-készítés. Így érthetõ, hogy a meteorológiával egyébként régen és szívesen foglalkozó Fényi is elkezdett ezzel a problémával ismerkedni. Így ír errõl Fényi: "Schreiber egyik érdekes megfigyelése volt az, amely bennem a viharok (zivatarok) automatikus regisztrálásának egy kohérer segítségével történõ megvalósításának gondolatát elindította. Schreiber a fizikai szertár eszközeibõl egy szikratávírót akart készíteni. A készülék a szobájában volt, így észrevette, hogy az 1900-as évben elõforduló elsõ viharnál készüléke jelet adott minden villámnál. Erre én megpróbáltam ezt a jelet valamilyen módon egy órával megörökíteni, hogy a zivatarjelenséget meg lehessen figyelni. A nyár folyamán Schreiber további megfigyeléseket tett és sok kísérletet végzett és hozzálátott egy erre a célra használható készülék megkonstruálásához. Késõ õsszel jelentette, hogy a készülék kész, alkalmas a viharok idõbeli lefutásának regisztrálására." (176). Így indult a viharjelzõ, amely késõbb sok vihart kavart. Fényi nagyon pontosan írja le a készüléket, Schreiber szerepét. Késõbb mégis többen meggyanúsították õt az ötlet eltulajdonításával. Mások azt hitték, hogy a késõbb valóban Fényi által konstruált, az elsõ változattól gyökeresen különbözõ készüléket sem õ találta fel.
Az elsõ készülék (176) lényegileg különbözött az addigi ismeretektõl, mivel kohérerként két, nem mágneses varrótût (!) használt benne Schreiber az egyenirányításra. A tûkön az írószerkezet árama átfolyt, így azok oxidálódtak, egy idõ után mûködésük bizonytalanná vált. Ez volt a Schreiber-féle viharjelzõ legnagyobb hátránya.
A Fényi által feltalált viharjelzõ ettõl lényegesen eltérõ megoldást tartalmaz. Itt a regisztrálás és az észlelés áramkörei nincsenek galvanikus kapcsolatban egymással. A készülék felépítését mutatja a 11. ábra. A mûszer mûködése röviden a következõ. Az automata által felfogott jel a két tûbõl álló kohérerre jut, minek hatására ellenállása jelentõsen lecsökken, így a vele sorbakötött tekercsen, amelyet egy rövidre zárt, tehát kis kapocsfeszültségû, Meidinger-elem táplál, nagy áramlökés keletkezik. Ez elmozdítja a tekercs belsejében lévõ iránytût, amely egy kis platinalapkán keresztül zárja az írókészülék áramkörét. Az írókészülék lényegében egy villanycsengõ, amely behúzásakor egy kis jelet húz a papírra. Ennek az elrendezésnek az a hátránya, hogy a mérõkört tápláló elem rövidzárra dolgozik, így hamar lemerül. Ezt Fényi az elsõ változatban azért használta így, mivel a kohéreren legfeljebb 1/30 V lehet. Akkor még nem ismert olyan elemet, amelynek kapocsfeszültsége állandóan 1/4…1/10 V lett volna. Elõny viszont a Schreiber-féle változattal szemben az, hogy a rövidzár ellenállása már elérheti az 1 ohm értéket. A tekercs árama így 1/1400 amper, ami nem terheli túl a kohérert. E készülék mûködésérõl Fényi Az Idõjárás címû folyóiratban is beszámol (177).
Ebben így ír: "A kalocsai csillagászati obszervatóriumon már a múlt esztendõben készült egy mûszer, amely kohérer alkalmazásával úgy a közeli, mint a távoli villámokat automatice jegyezte." (177).
11. ábra A Fényi-féle viharjelzõ
1-antenna, 2-tûkohérer, 3-írókészülék, 4-Leclanché-féle elem, 5-Meidinger-féle elem, 6-rövidzár
A kutatási szenvedély nem hagyta Fényit nyugodni, készülékét tovább tökéletesítette. Így állt elõ az új változat, amelyben több kohérert kapcsolt sorba, így közvetlenül rájuk adható a mérõkört meghajtó telep, nincs szükség a telep energiáját gyorsan felemésztõ rövidzárra (178). Így Meidinger-féle elem alkalmazásával négy, Léclanché-féle elem alkalmazásával hat kohérert kötött sorba. Így ír az új készülékrõl: "Ugyanazon eredeti eszmém alapján, hogy a kohérer alkalmazásával a zivatartüneményt önjelzõ készülékkel észlelhessük, egészen új alkotás van elõttünk." (178). Felismeri, hogy a készülék érzékenységét az antenna hossza szabja meg. Egy zivatar – tehát villámlás – mentes napon készült regisztrátumot mutat a 12. ábra (179). Egy másik regisztrátumon jól látszanak a villámcsapások jelei (180). (13. ábra)
12. ábra A Viharjelzõvel felvett regisztratum (179).
A szélére írt szüveg: "October 22. d.e. 523, egész idõ alatt tiszta, -4° hideg reggelenként és éjjel"
13. ábra Villámlások nyomai a zivatarjelzõ regisztrátumán (180).
A szélére írt szöveg: "Szept. 17 dél 12°° ma d.e. 6 órakor kezdett az esõ esni dörgésekkel"
További javítást jelent a készüléken az az elem, amely tartósan alacsony feszültséget szolgáltatott. Ez az elem a kénsavas alumíniumba helyezett alumínium, vagy agyaghengerbe állított kénsavas cinkoxidba merülõ cink (181).
Készüléke kiállta a gyakorlati próbákat, ellentétben a Boggio-Lera-féle készülékkel, amelyrõl "a viharágyúzás II. nemzetközi kongresszusa (!) kimondta, hogy a meteorológiai elõrejelzések – viharjelzõk – tudománya meglévõ telepekre jelen állapotukban nem használhatóak" (181). Másik nehéz pontja volt a készüléknek a regisztrálás, amely úgy történik, hogy a regisztráló tengelyére cérna csavarodott, amely az írótollat fokozatosan a kör közepe felé húzta. Új indításkor a cérnát le kellett csavarni. Erre javasolt egy új megoldást W. Zukotynski, aki több levelet írt Fényinek errõl a témáról. Érdekesek ezek a latin nyelven írt, szemléletes ábrákkal illusztrált levelek (182). E levelezés során alakul ki a viharjelzõ. Így a javasolt regisztráló szerkezetet Zukotynski 1903. május 19-i levelében javasolja Fényinek (183). Levelének részletét mutatja a 14. ábra. Sajnos, ilyen regisztrátum nem maradt fenn.
14. ábra A W. Zukotynski által javasolt regisztráló szerkezet (183).
A regisztrálás lényegében egy ébresztõóra mutatója által hajtott, menetes orsó segítségével haladó mozgást is végzõ henger felületére történt.
A viharjelzõ egyre több kutató fantáziáját mozgatja meg. Konkoly munkatársa, Büky Aurél is bekapcsolódik a munkába (184). Herényben a Gothard-fivérek laboratóriumában is foglalkoznak viharjelzõk készítésével, bár õk Boggio-Lera rendszerét használták (185). A mûszer egy példánya ma is látható, információnk szerint Fényi részére is készítettek a mûszerbõl egy példányt (186), amely eltûnt. Fennmaradt viszont egyetlen lap az észlelési naplóból, ezt mutatja 15. ábránk (187).
A viharjelzõ elkészítésének viszonylag egyszerû módja adott lehetõséget arra, hogy egy ifjúsági lapban a diákoknak szünidei feladatként kiadják (188, 189, 190). Ez a cikk nagyon rosszul érintette Fényit, hiszen rendtársa részérõl érte támadás. A cikk (189) ugyanis azt sugallja, mintha Fényi "tudományos lopást" (191) követett volna el. A cikkben Buzna így ír: "A Schreiber zivatarjelzõ lényegében nem változhatik, de változhatik külsõ formájában és e tekintetben olyan átalakulásokon ment keresztül, hogy elsõ pillanatban alig ismernénk rá." (189).
15. ábra Zivatar-megfigyelés Herényben (Naplórészlet, IGI)
Fényi erre éles hangú helyreigazítást fogalmaz. Így ír (192). "Erre kijelentem, hogy az én készülékem nemcsak "külsõben megváltozott formája" vagy "átalakulása" és eszerint nemcsak "elsõ pillanatra" hanem értelmes tanulmányozás után is – nem "alig" hanem épp nem ismerhetõ fel benne a Schreiber-féle készülék. Nem is az." Majd így folytatja "De azután a kohérer természetét alaposan kutattam, és sok mérés után új elmélet alapján saját szerkezetû zivatarjelzõt állítottam elõ. Ennek már semmi köze a Schreiber szerkezetéhez, nincs közös része sem, nem is annak alapján készült, még annyiban sem, mintha a zivatarjelzõnek mint meteorológiai eszköznek általános eszméjét Schreibertõl kaptam volna; mert ezt ugyan már 1900 tavaszán én közöltem vele, mint saját találmányomat, nem pedig õ velem. Csakis ezen tekintetben, nem pedig valami módosítás alapján HOSER mûszerész a Schreiber szerkezetû eszközt "Fényi-Schreiber" címmel hozta forgalomba. Egyébiránt a találmány prioritása kérdésbe sem jön; mert ez Boggio-Lera tanárt illeti meg Cataniában, aki az õ zivatarjelzõjét már félévvel elõbb közzétette."
Feltehetõen valami vizsgálat is indulhatott, esetleg a renden belül, mivel fennmaradt egy gépirat, amelyben Schreiber kijelenti, hogy elismeri, hogy Fényi a viharjelzõ feltalálója, és valóban tõle hallotta 1900 májusában az ötletet (193). Joggal érezhette magát sértve Fényi, hiszen rengeteget dolgozott a készülék tökéletesítésén. Sokat kísérletezett, számolt, publikált e témában. A 16. ábra egy Fényi által javított kéziratot mutat, az egyetlen, ami tudomásunk szerint fennmaradt ( 194).
16. ábra Fényi által javított kézirat (IGI)
A Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetben Szalay László fáradhatatlanul dolgozik az országos viharjelzõ szolgálat kiépítésén. 1904. augusztus 14-i levelében azt írja Fényinek, hogy négy nap alatt 1811 zivatarjelentést kapott, amit már nehezére esik feldolgoznia (195). Saját készüléket is mûködtet, kipróbálta a Marconi- és Slaby-féle elrendezést is. Az országban 1904 elején már 1323 készülék mûködött, amelyek – tekintve, hogy érzékelési távolságuk kb. 400 km volt – átfedték az ország területét.
Fényi az egyes észlelõkkel kiterjedt levelezést folytat. Közben a külföldi kutatók érdeklõdését is felkelti a készülék, több rendelés is érkezik. A készülék gyártását HOSER VIKTOR pesti órás vállalja, aki megfelelõ felkészültséggel rendelkezett. Már 1903-ban az alábbi helyeken használták a Fényi-féle készülék egy-egy példányát (172).
Budapesten: a m. kir. orsz. meteorológiai intézetben;
Kalocsán: a Haynald Obszervatóriumon;
Temesvárott: a meteorológiai obszervatóriumon;
Pécsett: dr. Czirer fõorvosnál;
Verseczen: Sávoly F. hittanárnál;
Eperjesen: Reichmann Tivadar építésznél;
Berzován: Kovách Aladár fõerdésznél
külföldön pedig:
Kremsmünster: Sternwarte des Benediktiner Stiftes;
Pola: K. u. k. Hydrographisches Amt;
Lemberg: K. u. k. Technische Hochschule;
Potsdam: Meteorol. Magnet. Observat;
Manila: Observatorio Meteorologico de los P: P. de la Compania
Jesus;
Lissabon: Observatorio Infant Don Luiz;
Bukarest: Institute Météorologique;
Nürnberg: Wetterwarte.
Késõbb készült egy példány Újvidékre – itt lakott W. Zukotinsky, aki az írószerkezetet tökéletesítette – Párizsba, Johannesburgba. A készüléket bemutatták a St. Louis-ban tartott világkiállításon. Készítettek viharjelzõt a Boromában lévõ misszióstelep részére is. Az elkészítéshez szükséges – feltehetõen Fényi által készített – vázlatot mutatja 17. ábrán.
17. ábra A Boromában lévõ missziósállomás részére készített viharjelzõ vázlata (IGI)
A készülék hazai népszerûsége is nõ, Sávoly Ferenc a Borászati Lapokban készült cikket írni róla (196). Palatin Gergely, pannonhalmi szerzetes tanár is beszerzett egy készüléket, bár õ a tûkohérert kötõtûkohérerrel kívánta helyettesíteni (172).
Látható, hogy a készülék mind belföldön, mind külföldön nagy sikert aratott. Fényi hamarosan az észlelések feldolgozását is elkezdte (197).
Foglalkozott a kohérer elméletével (198), viharjelzõjét Párizsban is ismertetik (199).
Tovább folytatva megfigyeléseit Fényi késõbb új jégesõmérõt is konstruált, ez azonban nem terjedt el (200).
Késõbb Fényi figyelme elsõsorban a meteorológia és a csillagászat kapcsolata felé fordult. Így 1907-ben elméletet állított fel a néhány évvel elõbb felfedezett sztratoszféra kialakulásáról (201, 202), amely a 35-55 km magasságban elhelyezkedõ ózonréteg viselkedését helyesen írja le.
Élete alkonyán Fényi elsõsorban a hosszú, periódikus jelenségek vizsgálatával foglalkozott, így feldolgozta a napsütéses órák periódusát Kalocsán az 1893-1913 közti észlelések alapján (203).
8.3.2. FÉNYI GYULA CSILLAGÁSZATI MUNKÁSSÁGA
Sajnos e roppant sokoldalú értékes tevékenységrõl alig-alig maradt fenn levéltári anyag, így az életmû e részét megkíséreljük Fényi közleményei alapján összefoglalni.
Fényi csillagászati tevékenységének súlypontja a Nap-fizika területére esik. Harmincegy éven át rendszeresen figyelte és értékelte a protuberanciák mozgását. E hosszú periódus során nem változtak az észlelés körülményei sem, így e területen ez a sorozat a – fényképezés elõtti – leghosszabb homogén észlelési sorozatnak tekinthetõ (23), így a protuberanciák eloszlásának és gyakoriságának vizsgálatára különösen alkalmas. A protuberanciák vizsgálata is áttételesen feltehetõen Seccitõl ered. Ismeretes, hogy 1875-ben õ osztályozta elõször a protuberanciákat nyugalomban lévõ, nyugvó és aktív (eruptív) csoportba sorolva õket (204). Késõbb PETTIT osztályozta a protuberanciákat, épp Fényi méréseit használva fel ehhez. PETTIT-nek a protuberanciák mozgási törvényszerûségeit tárgyaló elsõ fontos dolgozatában (205), melyben a PETTIT-féle törvények elsõ megfogalmazását olvashatjuk, a vizsgálat alá vett felszálló protuberanciák egyharmadát Fényi észlelései képezik (2). Természetesen e hosszú észlelési periódus alatt Fényivel sikerült szélsõségesen nagy protuberanciákat is megfigyelnie. Egy átlagos protuberancia mintegy 100-200 ezer km magas (206). Fényinek sikerült 500 ezer km magas protuberanciákat is észlelnie. A 18., 19. és 20. ábrák Fényi eredeti megfigyelési anyagából származnak.
18. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseibõl
19. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseibõl
20. ábra Részletek Fényi Gyula eredeti megfigyeléseibõl
A protuberanciák elhelyezkedése és vándorlása a napciklus során rendkívül érdekes téma, ezzel Fényi is sokat foglalkozott. Vizsgálatainak eredményét az alábbi tézisekben foglalhatjuk össze (24).
1. A napfoltok és a protuberanciák közös eredetûek, de megjelenésük és vándorlásuk egymással semmi összefüggésben nincs.
2. A naptevékenység minimuma idején a protuberanciák gyakoriságának értéke a Nap egyenlítõjén a legkisebb, az észak és déli 50° szélességû napövben lényegesen nagyobb értékû.
3. A naptevékenység maximuma elõtt kevés idõvel a protuberanciák gyakoriságának legnagyobb értéke a Nap sarkvidékére esik, a maximumkor magán a Napsarkokon is megjelennek a protuberanciák.
4. Maximum idején éppen a sarkvidéken vannak a legsûrûbben.
5. A maximum után gyorsan eltûnnek és 9-10 évig nem is tûnnek elõ.
6. A napkorona alakváltozását szigorúan követik a protuberanciák gyakoriságának változásai.
Illusztrációként bemutatjuk Fényinek a protuberanciák gyakoriságról készített függvényét (21. ábra).
A protuberanciák vándorlásának vizsgálata ma is a kutatók érdeklõdésének középpontjában áll (204, 206, 207). Fényi alapvetõen helyesen ismerte fel a mozgás törvényszerûségeit. A törvényszerûségek okát ma is kutatják, egy feltételezés szerint a jelenséget kelet-nyugat irányú gázáramlások okozzák (208).
{mosimage}
21. ábra A protuberanciák száma Fényi szerint
Fényi nemcsak a protuberanciák helyzetének változásával, hanem az izzó gáz vándorlásával is sokat foglalkozott, s megállapította, hogy a protuberanciák légüres térben mozognak (209). Észleléseinek eredményeirõl a Magyar Tudományos Akadémián is rendszeresen beszámol (210, 211). Tevékenysége során nagy súlyt helyezett arra, hogy munkájáról magyarul, a szakemberek széles körének is beszámoljon. Erre biztatta õt Haynald érsek is (212, 213).
A hosszú megfigyelési periódus azzal is járt, hogy Fényi szinte alig hagyta el Kalocsát. Visszautasított több ajánlatot, egyet fogadott el, amikor 1905-ben Spanyolországba utazik. Útjára elkísérte õt hivatalbeli utóda Angehrn Tivadar is, aki beszámolt a megfigyelések eredményérõl (214). A 3 perc 37 mp-ig tartó napfogyatkozás alatt színképelemzést is végzett.
Fényi – megfigyeléseinek eredményeirõl – igyekezett a Napon lezajló jelenségek fizikájára következtetni. Erre vonatkozó legfontosabb mûvét 1896-ban tette közzé (215). E dolgozatában a protuberanciák színképeltolódására, a protuberanciák természetére és a kromoszféra struktúrájára vont le – lényegében véve ma is helytálló – következtetéseket. Egyik utolsó közleményében a Nap keleti és nyugati szélén fellépõ protuberanciákkal foglalkozik, megállapítva azt, hogy fellépésük gyakoriságában nincs lényeges eltérés (216).
Nap-fizikai kutatásai mellett rendszeresen folytatott üstökös megfigyelést is, így a Halley-üstököst is megfigyelte (217).
Jelen munka jellege nem teszi lehetõvé, hogy részletesebben elemezzük ezt a hatalmas életmûvet, amely ily sok területet fog át. Tevékenységével kivívta a külföldi és hazai tudósok és tudós társaságok elismerését. Életmûve mutatja, hogy a megfelelõen megválasztott területen viszonylag szerény eszközökkel is végezhetõ világszínvonalú kutatás.
8.4. ANGEHRN TIVADAR MUNKÁSSÁGA
Fényi 1913-ban megvált az Obszervatórium vezetésétõl, bár megfigyeléseit tovább folytatta. Sajnos az elsõ világháború, és az azt követõ békekötések egyre rosszabb körülményeket biztosítottak a tudományos munkához. Bár Haynald utódai igyekeztek támogatni az Obszervatóriumot, a pénzeszközök – az érseki uradalom területének az új határok miatti erõs csökkenése következtében is – jelentõsen lecsökkentek.
A Csillagda mûködésének költségeit ugyanis kezdetben meghatározott mennyiségû búza értékesítésébõl fedezték. Ma is megvannak a tõzsdei levelezések. Késõbb Haynald 50 éves papi jubileuma emlékére 1889. jún. 27-én új alapítványt tett. Ennek megfelelõen Horváth Ignácz jószág-igazgató 1889. december 1-én beszünteti a fizetést, és a Csillagda költségeit a továbbiakban 15 db 1000 Ft-os 5%-os magyar papír járadék kötvényeibõl fedezték (218). Jellemzõ a viszonyokra, hogy Fényi már 1893-ban levélben jelzi, hogy romlik az alapítvány, az addig évente kapott 750 Ft az ún. konversió folytán 600 Ft-ra csökkent, ebbõl még kezelési költséget is vontak le (219). A támogatás növelése iránti kérést Horváth Ignácz jószágigazgató 1893. július 10-én elutasítja, javasolja, hogy a hiányt az alapítványból fedezzék (220). Ezt nem tették. Még egy adatunk van a gazdasági viszonyokról, eszerint 1906-ban az Obszervatórium 1100 Kr-val gazdálkodhatott (221).
Így érthetõ, hogy jelentõsebb fejlesztés a századforduló után nem is történt. Az egyre romló lehetõségek arra késztetik Angehrnt, hogy érdeklõdését egyre inkább a meteorológia felé irányítsa. Kezdetben még Fényi megfigyeléseinek feldolgozását végzi, majd meghatározza a soláris állandót, azaz a Napból a Földre 1 min. alatt sugárzott hõmennyiséget, amelyre 2,1 cal értéket kap. Ez némileg eltér a jelenleg elfogadott 1,98 cal-ás értéktõl (222).
A fejlõdõ ipar és közlekedés – különösen a légi – egyre jobban megkövetelte a megbízható meteorológiai adatszolgáltatást, így a szerény fejlesztést is inkább meteorológiai mûszerek beszerzésére fordítják. A Belügyminisztérium parancsára szervezendõ öt pilóta állomás egyikét is Kalocsán kívánták megszervezni. Mivel 1912-ben a Gimnázium épületén több átalakítást hajtottak végre, ezért a régi, már amúgy is felújításra szoruló anemográf helyett, új készüléket állítottak fel. A készülék Sprung-Fuess típusú, villamos regisztráló készülék, amely 16 szélirányt jelzett. Ez az akkor rendkívül korszerûnek tartott készülék lehetõvé tette a szélviszonyok pontos regisztrálását. A készüléket új állványra helyezték, 2,2 m magasra a tetõgerinc fölött, így a készülék mûködését légörvények nem zavarták.
A meteorológia terén elsõsorban a hosszú észlelési periódusú mérések adatainak feldolgozásával foglalkozott. Így a széljárás vizsgálatából megállapította, hogy Kalocsán az uralkodó szélirány a déli, a legerõsebb szél az északi (223). E témából tartotta székfoglaló értekezését az 1933. április 7-i rendes osztályülésen, amikor az MTA levelezõ tagjai közé választották (224).
Az Obszervatórium igazgatójaként sokat fáradozott azon, hogy a mûködéshez szükséges összeget elõteremtse. Elõbb a világháború, majd az azt követõ nehéz idõszak komolyabb fejlesztést nem tett lehetõvé. Eredménytelen volt az a kérelem is, amelyet 1914. november 8-án terjesztett elõ Dr. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Ebben 6000 K-t bõvítésre és további 1000 K-t kér évenként a mûködési költségekre (225). Az Obszervatórium, amely a város büszkeségei közé tartozott, a huszas évekre már nehéz helyzetbe jutott (226). A segélykérések állandó érve volt az, hogy a Csillagda az államtól semmi támogatást az ideig nem kapott. Történt kísérlet arra, hogy – tekintve a Csillagda oktatási funkcióira – az iskolai alapból fedezzék a Csillagda mûködési költségeit (227), ebben még a pilóta állomásra is hivatkozik. Az elöregedett mûszerpark felújítására Angehrn 7000 Kr-t kért 1914-ben (228). A kérést azonban elutasítják. Csak az I. világháború után 1918. márc. 7-én kap az Obszervatórium 10000 Kr-t, majd 1922-ben 20000-et, ez azonban az inflálódás miatt már nem elegendõ (229). Még nehezebb volt a mûködési költségek elõteremtése, a nyomtatás, levelezés költségeinek biztosítása. Ezért volt rendkívül nagyjelentõségû az az adomány, amely egy máig is ismeretlen amerikai állampolgártól érkezett, lehetõvé téve, hogy Fényi összes munkái az Obszervatórium Közleményei sorozat XI-XV. kötetében megjelenhessenek 1922-1924. között (23). Így Fényi eredményei, amikor már a protuberanciákat spektróhéliográfokkal fényképezték, közkinccsé váltak. Épp e spektrohéliográf felfedezése terén szerzett Fényi elõdje múlhatatlan érdemeket, mivel a mûszer felfedezõje szerint is Braun közel járt a spektrohéliográf megalkotásához (230).
Angehrn Tivadar sokat tett Fényi Gyula munkássága elismertetéséért. Róla írott nekrológjaiban jól határozza meg életmûve és emberi nagyságát.
A Csillagda oktatási szerepe viszont változatlanul nagy. Tovább folytatódnak a rendszeres csillagászati elõadások, amelyeket Fényi kezdett el Riegl Sándor igazgatása idején. Igazgatása alatt 1913. január 20-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter 178/1912 sz. rendelete megengedte az igazgatónak az 536/1912 sz. jelentésében kért csillagászati és fizikai gyakorlatokat. Így kapott szervezett jelleget az a tevékenység, amelyet eddig inkább alkalomszerûen folytattak. Ezeket a gyakorlatokat Fényi Gyula vezette. A diákok érdeklõdésére jellemzõ, hogy a tanév hátralévõ részében Fényi Gyula 44 elõadást tartott. A következõ tanévben a hallgatók négy csoportja 59 elõadást hallgatott (231).
Külön meg kell emlékezni a Kalocsán folytatott légelektromos kísérletekrõl. A kísérletek 1909 õszén kezdõdtek Felix Max Exner (1876-1930) osztrák meteorológus bátorítására. Bár õ különösen a ciklonkeletkezés problémájával foglalkozott (232), mégis nagy figyelmet fordított a magyar Alföld légelektromos viszonyainak vizsgálatára (233). E célra az Obszervatórium és a fizikai szertár megfelelõ eszközökkel rendelkezett. Ezek az alábbi készülékek (233):
BENNDORF-féle regisztrátor
ELSTER-GEITEL-féle szórókészülék
WULF-féle elektrométer
EBERT-féle ionaspirátor
E vizsgálatokat elsõsorban Riegl Sándor végezte (234, 235), aki a viharjelzõvel nyert adatok feldolgozásával is foglalkozott (236).
A fokozatosan nehezedõ anyagi helyzeten kívül az Obszervatórium elhelyezése sem volt megfelelõ. A Gimnázium tetején, egy mind élénkebb forgalmú város közepén helyezkedett el. Nem sikerült megnyugtató módon meghatározni a mért meteorológiai adatok átszámítási szorzóit a városon kívül mérhetõ értékekre. Mivel az országos megfigyelõ hálózat a talajhoz közel esõ értékekre épül, így a felszíntõl majd 22 m magasságban mért adatok nem feleltek meg ezeknek a követelményeknek. Ezért merült fel a huszas évek végén, hogy az obszervatóriumot Pécsre telepítsék. A rend hajlandó lett volna a pécsi Pius gimnáziumba áthelyezni, esetleg az Egyetemmel kapcsolatba hozni (237). Erre az érsek a hozzájárulását 1928. november 5-én elvben meg is adta (238), azonban a Fõkáptalan állásfoglalása az átadást meghiúsította, mivel az alapítvány szellemével ellentétesnek találta azt (62) .
Angehrn munkásságának súlypontja elsõsorban a meteorológia területére esik. A leromlott mûszerek már nem biztosítottak lehetõséget színvonalas csillagászati munkára (239).
8.5. TIBOR MÁTYÁS TEVÉKENYSÉGE KALOCSÁN
Tibor Mátyás nehéz idõkben vette át az Obszervatórium igazgatói tisztét. A háborús évek természetesen semmi új fejlesztést nem tettek lehetõvé, így maradtak a régi problémák is. A meteorológiai megfigyeléseket igazgatása alatt Holovics Flórián végezte (121). Holovics Flórián jelenleg Pannonhalmán él (240).
A városban a II. világháború során harcok nem folytak, így az Obszervatóriumban háborús károk nem keletkeztek. A felszabadulás után Tibor Mátyás erõfeszítéseket tett a Csillagda modernizálására, új távcsövet próbált beszerezni (241). A háború után a Csillagda úgy adott életjelt magáról, hogy megjelentették a Közlemények XVII. – utolsó – kötetét. Ebben Fényi 1896-1902 közötti észleléseit teszik közzé.
Az újjáépítés nehézségei, majd az oktatásügy körüli politikai csatározások nem tették lehetõvé az Obszervatórium továbbfejlesztését.
9. Az Obszervatórium államosítása
1948. május 15-én Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter sajtófogadáson jelenti be, hogy az iskolákat államosítják, a nevelõket állami státuszba veszik. A Fõgimnázium és a Stephaneum állami tulajdonba vételének lebonyolítására Rudnay Andrást bízzák meg 1948. június 17-én (242, 243). Õ hajtotta végre a 6500/1948. sz. kormányrendeletet, és az 1948. január 1-i leltár szerint államosítják az intézményt, amelynek új neve Kalocsai Állami Gimnázium és Nevelõotthon lesz. 1948. július 21-én Csapp János megbízott igazgató átveszi az intézmény vezetését Pozsarko Nándor-tól. Õ átadja a kulcsokat és az anyakönyveket, kéri viszont a következõket:
- biztosítsa a gimnáziumban elhelyezett Földrengésvizsgáló Intézet, s az itt található meteorológiai állomás és Csillagvizsgáló Intézet zavartalan ellátását az eddigi személyzet akadálytalan bejárásának engedélyezésével;
- biztosítsa a szertárakban elhelyezett tudományos gyûjtemények használatának lehetõségét, és azok karbantartását szolgáló állandó ügyeletet – természetesen a gimnázium érdekeinek sérelme nélkül… (244).
Az egymás melletti épületszárnyban elhelyezkedõ rendház és állami intézmény élete azonban nem volt zavartalan.
Ilyen helyzetben találta az intézményt az 1950. június 9-én bekövetkezett államosítás, melynek során a Népmûvelési Minisztérium az 5140/1945. VII. 28. M. E. sz. rendelet alapján a 4175/1945 Korm. sz. rendelet 4. §-ában biztosított jogkörénél fogva a Csillagdát igénybe vette (245).
A Csillagda fõmûszerét a nagytávcsövet leszerelték, Budapestre került, könyvtárára hasonló sors várt. Fényi észlelései késõbb Debrecenbe kerültek (206).
10. Adatok Kalocsán, a Haynald Obszervatóriumban folytatott földrengésvizsgálatok történetébõl
Kétségtelen, hogy a csillagászat és a meteorológiai észlelések mellett az Obszervatóriumban folytatott megfigyelések közül a földrengésvizsgálat a legkevésbé jelentõs. Ezt tükrözi a ránk maradt adatok csekély száma. A megfigyeléseket nem fémjelzik nagy egyéniségek. E téren – az egyéb lehetõségek szinte teljes beszûkülése miatt – talán Angehrn Tivadar tett legtöbbet.
A földrengések vizsgálatának megkezdése Hüninger Adolf nevéhez fûzõdik. Az õ igazgatása alatt hozták létre a Geodinamicus Intézetet. A mûszerek beszerzésével azonban komoly problémák lehettek. Az elsõ földrengésvizsgáló készüléket Olaszországból de Rossitól rendelték 1884-ben (246). A készülék 1140 lírába került, ami akkor 557 Ft-nak felelt meg (247). A készülék hiányosan érkezett, a hiányzó alkatrészeket – a ránk maradt 1888. márc. 27-i (248), az 1899. május 24-i (249) reklamáló levelek tanúsága szerint – nem is sikerült megszerezni. Az észlelések mégis megindultak, a készüléket elõször a Convictus pincében helyezik el, az épület azonban a diákok járásától is remeg.
Fényi látva az észlelések sikertelenségét, azt javasolja, hogy a készüléket adják el Konkoly-Thege Miklósnak (249). Õ a készülékért 300 Ft-ot fizetne.
A helyzet úgy oldódott meg, hogy Várossy Gyula kalocsai érsek alapítványt tett korszerû földrengésjelzõ készülék beszerzésére. 1909-ben meg is vásároltak egy Wiechert-féle horizontál szeizmográfot, amely 711 Kr-ba került (250). Ezt a készüléket is elõször a Convictus pincéjében állítják fel. Itt is jelentkeznek azonban a régi hibák, így új helyet kell keresni. Várossy Gyula – aki ugyan történetíróként jeleskedik, de a természettudományokra is szívesen áldoz – újabb pénzösszeget ad. Ebbõl az összegbõl készíti el Greif József kalocsai építõmester azt az oszlopot, amely három méter mélyen lévõ alapra támaszkodik, így a földfelszín rengései a további méréseket nem zavarják. Érdekes, hogy a munka elvégzésére megkötött szerzõdés egyik pontja elõírja, hogy az építõmester csak a keresztény szakszervezethez tartozó munkásokat alkalmazhat. Az építkezés elkészül, az új obszervatóriumot 1910. november 10-tõl használják.
A földrengésvizsgálathoz szükséges nagypontosságú idõjelet elõször a Gimnáziumban lévõ három ingaóra közül az egyik szolgáltatta, késõbb erre a célra egy, a jénai Zeiss-cégtõl vásárolt rádióvevõkészülék szolgált.
A földrengésjelzõt késõbb Angehrn Tivadar igazgatása alatt felújították, mert az már 1917-tõl kezdve nem mûködött (251). Ennek ellenére – eddig ki nem derített ok miatt – mégis azt javasolja 1936-ban, hogy a készüléket adják át az Országos Földrengésjelzõ Obszervatóriumnak.
Ez 1937. január 26-án meg is történik (252). A készüléket 1940-ben Zichy Gyula érsek költségén ismét felújítják, áprilisban üzembeállítják, majd júliusban két új írószerkezetet készíttetnek hozzá (253).
Kalocsa földrajzi helyzete szerencsés, földrengések nagyon ritkán fordulnak elõ, így az ott végzett észlelés adatai elsõsorban a távolabbi környezetben lezajló rengések regisztrálása szempontjából fontos.
Kutatásaink során nem sikerült olyan dolgozat nyomára bukkanni, amely az ott végzett földrengésvizsgálatok eredményei alapján készült volna. Az MTA keretében elkezdett földrengésvizsgálatok indulásakor a mûszert leszerelték.
11. Összefoglaló
A rendelkezésre álló adatok alapján igyekeztünk felvázolni a Haynald Obszervatórium történetét, az ott dolgozó – kivétel nélkül szerzetes – kutatók tevékenységét. Célunk elsõsorban nem a kutatók tevékenységének kritikai értékelése volt, hanem inkább a helytörténeti és tudománytörténeti vonatkozások összegyûjtése.
(Tartalmi kivonat)
"A kalocsai Haynald Obszervatórium története" című könyv másodközlése
A kalocsai Haynald Obszervatórium története 4/1.
A kalocsai Haynald Obszervatórium története 4/3.
A kalocsai Haynald Obszervatórium története 4/4.
