• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Detre László (1906-1974)







       Detre László Szombathelyen született, 1906. április 19-én. Eredeti neve Dunst László volt (kiadott doktori értekezésén a Ladislaus Dunst név szerepelt), de állítólag felesége, az ugyancsak neves csillagász Balázs Júlia nem volt hajlandó „Dunstné” lenni – így magyarosított Dunst Detrére. A budapesti tudományegyetemen (a mai ELTE, SOTE és Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös elődje) tanult, 23 évesen, 1929-ben vált a Magyar Állami Konkoly-Alapítványú Sváb-hegyi Asztrofizikai Obszervatórium asszisztensévé (ennek az intézménynek a neve ma MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet (MTA KTM CSKI)– a többszöri névváltoztatáson átesett csillagvizsgálót angolul mindvégig az egyszerűen megjegyezhető Konkoly Observatory-nak hívták és hívják…). Közben Németországba ment doktorálni – többek közt Albert Einstein és Max Planck is tanárai voltak -, doktori értekezése sztellárasztronómiai témájú volt (a sztellárasztronómia a csillagoknak a Tejútrendszerben való eloszlásával foglalkozik). A Konkoly Obszervatórium kiadványának, a Communications from the Konkoly Observatory (Mitteilungen der Sternwarte Budapest) első köteteként jelent meg ez az értekezése 1929-ben. (A kiadványsorozatnak azóta 100-nál több kötete jelent meg, mindegyik letölthető a www.konkoly.hu weblapról.)

       Hazatérése után változócsillagokkal kezdett el foglalkozni. Az MTA KTM CSKI munkatársaitól hallottam, hogy ennek talán köze volt a Budapesten 1930-ban tartott nemzetközi csillagászati kongresszusnak. Ebben az évben a német Astronomische Gesellschaft (AG) Budapesten tartotta közgyűlését, amelyen részt vett az angol Arthur Eddington is. Eddington oly’ sok minden mellett foglalkozott a csillagok belső szerkezetével és stabilitásával is: ez utóbbi kérdéskör tanulmányozása során magas szintre fejlesztette a csillagok pulzációelméletét, és már gondolkodott azon, hogy a pulzáló változócsillagok periódusváltozásaiból ki lehetne mutatni a csillagok fejlődését. Eddington eredményei szerint ugyanis a pulzáló változócsillagok periódusidejének és a csillag átlagsűrűsége gyökének szorzata állandó (Pρ1/2 = állandó). Eddington a csillagok sugarának időbeli változását gyanította (egyébként helyesen), ami a csillag térfogatának változását is eredményezi. Mivel a csillag tömege állandó (a csillagszél jelenségét akkoriban még nem ismerték), a térfogat változása miatt az átlagsűrűség változik – Eddington fentebbi híres pulzációs egyenlete következtében azonban a periódus is változni fog. A periódus viszont könnyen és rendkívüli pontossággal megfigyelhető jelenség: nincs a csillagászatban még egy asztrofizikai jellegű mennyiség, amit olyan pontossággal mérhetnénk, mint a periódust. Valószínűsíthető, de nem bizonyítható ma már, hogy a sváb-hegyi csillagda vezetői és Eddington Budapesten beszélgettek erről a kérdéskörről. Az azonban bizonyos, hogy az AG kongresszus után szinte azonnal megkezdődtek Budapesten egyes pulzáló változócsillagok periódusának és periódusváltozásainak vizsgálatai, amelyeket Detre László vezetett.

       Még ma is, de abban az időben meg különösen nagyon is korszerű csillagászati téma volt ez a kérdéskör. Az 1930-as években még csak spekuláltak a csillagok belső szerkezetéről, a téma vezető tudósai Eddington, Chandrasekhar és Russell voltak. Az 1930-as évek legelején még nem tudták, mi fán terem a csillagok óriási mértékű energiatermelése – Eddington 1926-ban megjelent tudománynépszerűsítő könyvében, „A természettudomány új útjai”-ban még csak spekulált a hidrogénfúzióról, mint lehetséges energiaforrásról. Bethe, Gamow és a magyar Teller Ede csak 1936-ban és utána mutatták meg, hogy a szén-nitrogén-oxigén és a proton-proton ciklusban végbemenő termonukleáris magfúzió fedezi a csillagok energiatermelését, a részletes számításokat pedig csak az 1960-as években végezték el Fowler vezetésével – a megfigyelési bizonyítékot (napneutrínók érkezése a Napból) pedig csak az 1970-es évek elején szolgáltatta a Davis-kísérlet! Az első csillagfejlődési számítások az 1940-es években jelentek meg – ekkora már több, mint évtizedes megfigyelési anyag halmozódott fel a sváb-hegyi csillagvizsgálóban erről a témáról Detre László és Balázs Júlia vezetésével. Henyey vezetésével 1950 után jelentek meg azok a matematikai módszerek, amelyek alkalmasnak bizonyultak a csillagfejlődési számítások keresztülvitelére – ekkora már nagyon híresek voltak a budapesti megfigyelők és megfigyeléseik. Icko Iben csak az 1960-as évek végére számolta ki az első megbízható csillagfejlődési útvonalakat – Detre Lászlót pedig 1970-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió Változócsillag Kommissziója elnökének választották. (Mellesleg a csillagok fejlődése ma sem kielégítően megértett kérdés, de ez egy másik cikk témája kell, hogy legyen.)

       Detréék a csillagfejlődés kimutatásához az ún. RR Lyrae típusú csillagokat választották. Ezek fényesek (abszolút fényességük +0,5 magnitúdó), pulzációs periódusidejük rövid (tipikusan fél nap), amplitúdójuk nagy (mintegy fél magnitúdó, de ennél kisebbek is előfordulnak). A gyors periódus nemcsak azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a periódusváltozás hamarább kimutatható, de a közép-európai időjárási viszonyok mellett célszerűbb is rövidebb periódusidejű célpontokat választani. Akkoriban a megfigyelésekhez rendelkezésre állt Konkoly Thege Miklós három régi távcsöve (19, 20 és 25 cm-es távcsövek), valamint az 1926-ban felállított új, 60 cm-es Newton-reflektor (ne feledjük, akkoriban 250 cm átmérőjű volt a világ legnagyobb távcsöve!). A 60 cm-es távcsövön fotografikus munka folyt, de csak miután a távcső óragépét rendbehozták – erre jó néhány évet kellett várni. A távcsőidő egy részét a változócsillagok kutatása elől elvitte – az egyébként sikeres és fontos – kisbolygó-kutatási program. A többi távcsövön – ha használták – vizuális megfigyelések folytak, Detre pl. egy ékfotométerrel, vizuálisan végezte kezdetben éveken keresztül a megfigyeléseit. Ez is azt mutatja, hogy a körülményekre nem lehet mindig mindent fogni, nehéz időkben, világszínvonalú eszközök nélkül is lehet világszínvonalú munkát folytatni. Detre azonban azt is felismerte, hogy ez a végtelenségig nem folytatható így, egy idő után a világ és Magyarország között a különbség már áthidalhatatlan lesz – neki köszönhető az MTA KTM CSKI piszkéstetői megfigyelőállomásának felépítése, felszerelése is (ne feledjük, a piszkéstetői Schmidt-teleszkóp még ma is a világ 10. legnagyobb ilyen rendszerű távcsöve!). Az első eredmények néhány addig ismeretlen típusú változócsillag típusának és periódusidejének megállapítását hozták eredményül, sőt néhány RR Lyrae-nek gondolt változóról megmutatták, hogy valójában más típusú. Jó néhány ezek közül fedési változócsillagnak bizonyult: Detréék észleléseikből kiszámították a fedési kettőscsillagok adatait (pályahajlás, sugárarányok, luminozitásarányok, stb.). Munkájuknak ezeket a mellékeredményeit is lelkiismeretesen végigszámolták és az Astronomische Nachrichten-ben illetve a fentebb már említett Mitteilungen sorozatban folyamatosan publikálták. Ezek az eredmények külföldön tudatosították, hogy Magyarországon nemcsak csillagvizsgáló van, de folyamatos munka is, bár az igazi ismertséget és elismertséget nem ezek a munkák hozták meg Detréék számára.

    Az MTA KTM CSKI 0,9 m-es Schmidt-távcsöve

       Nemsokára megjelent az első tanulmány is a Mitteilungen sorozatban az AR Herculis RR Lyr-típusú pulzáló változócsillagról. Hosszú évek fotografikus megfigyeléseivel nemcsak a csillag periódusváltozását mutatta ki Detre László, de azt is, hogy a csillag fénygörbéje néhányszor tíz napos periódusidővel változik. A jelenséget Detre Blazskó-effektusnak nevezte el, mert egy orosz csillagász több, mint 30 évvel azelőtt már utalt hasonlóra – bár igazságosabb lett volna Detre-Blazsko – effektusnak nevezni a jelenséget. Az évtized végéig több, hasonló periódusidővel fénygörbeváltozást mutató RR Lyr-csillagot fedezett fel Detre László. A jelenség teljességgel váratlanul érte az akkori csillagászati társadalmat – különösen az, hogy Detréék megmutatták azt is, hogy az effektus kimutatható külföldi csillagvizsgálókban készített megfigyelésekből is, de az ottani kollégák nem vették észre a jelenséget!

       Időközben, a II. világháború után Magyarország végre tagja lett az IAU-nak (International Astronomical Union, Nemzetközi Csillagászati Unió), ezt jórészt Detre kezdeményezésének és szervezésének köszönhetjük. 1948-ban Shapley-től kapott egy fotoelektromos fotométer építéséhez szükséges fotoelektron-sokszorozó csövet ajándékba Detre – ezt a zürichi IAU Közgyűlésről hazatérve mellényzakója zsebében csempészte be Magyarországra. Nemsokára megépült a fotométer, az 1950-es évek elejétől vezette be a hazai csillagászati méréstechnikába Detre ezt a nagyon precíz fényességmérést lehetővé tevő eljárást. A fénygörbék pontossága javult – és az RR Lyrae-csillagok vizsgálata folytatódott.

       Többen úgy vélik – e mendemondákat a csillagászattörténeti kutatásoknak megfelelően dokumentálniuk kell majd még! -, hogy Detre László személyes ambíciói kiélésére kitúrta Lassovszky Károlyt a csillagvizsgáló éléről, és nem túlságosan etikus magatartásával érte el, hogy 1943-ban kinevezzék a csillagvizsgáló igazgatójává. Ezt a tisztséget haláláig, 1974-ig töltötte be. (Érdemes felfigyelni, hogy a Horthy-korszaktól kezdve a közép-Kádár korszakig folyamatosan igazgató lehetett és volt!) A vezetése alatt álló intézetből személyi okok miatt kivált a napfizikai osztály 1950-ben, ebből lett a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumű. Jóval Detre halála után a Debreceni Napfizikai Obszervatóriumot visszacsatolták az MTA KTM CSKI-hoz, ma ismét annak részeként működik.

       Amatőrcsillagászok számára külön is érdekes a Detre-Kulin konfliktus (ha ilyen valóban volt). Ponori Thewrewk Aurél egy visszaemlékezésében nem felejti el megemlíteni, hogy Detre László levelet intézet a Magyar Csillagászati Egyesület 1946-os alakuló közgyűléséhez, amelyben a tervezett egyesület megalakítását feleslegesnek ítélte és közölte, hogy a nagyközönség továbbra is, mint addig, ingyenesen látogathatja a vezetése alatt álló sváb-hegyi csillagvizsgálót és távcsöves bemutatókon vehet részt, illetőleg csillagászati kérdéseire választ kaphat. Tény, hogy a kora 1940-es években volt, amikor 4000 látogatónál is többen keresték fel a sváb-hegyi csillagdát távcsövezés céljából, noha akkor még a város szélén, nagy kényelmetlenséggel járó utazás után volt elérhető a csillagvizsgáló (ráadásul késő este), és háborús idők is jártak. (Az akkoriak munkaszorgalmára egyébként jellemző, hogy egyszer kezemben foghattam egy olyan lemezt, amit 1944. november 25-én exponáltak a 60 cm-es távcsővel – Budapest bombázása idején, amikor a szovjet csapatok már majdnem körülzárták Budapestet és alig volt élelem, a nyilas terror pedig tombolt a fővárosban!) Sajnos, ez a szép hagyomány megszakadt, csak 2000 után újították fel, hogy a csillagvizsgáló távcsöveibe bele lehet nézni – egyelőre azonban csak a májusi és novemberi 2-2 nyílt napon, máskor nem. Az is tény, hogy 1947-ben Detre László egyszeri 5000.- Ft kölcsönzési díj ellenében korlátlan időtartamra az addigra megalakult és szervezetét kiépített Magyar Csillagászati Egyesületnek kölcsönadta az obszervatórium 20 cm-es, 302 cm fókusztávolságú Heyde-refraktorát (ami eredetileg még Konkoly Thege Miklósé volt), és azzal a bemutatások el is kezdődtek az MCSE által épített és fenntartott budapesti, Gellért-hegyen található Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban. (1949-ben a kommunista hatalom az MCSE-t – nem fizikai – erőszakkal feloszlatásra kényszerítette, az Uránia Csillagvizsgálót a Heyde-távcsővel együtt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tulajdonába juttatta. E szomorú változások ellenére azonban a távcső akkor és azóta folyamatosan, mind a mai napig a nagyközönség céljait szolgálja, és csekély belépti díj ellenében a csillagvilágot bárki megtekintheti vele.) Detrét egyébként az amatőrcsillagászok 1964-ben a Csillagászat Baráti Köre elnökévé választották (az a mai napig kétséges, egy ilyen választásnak akkoriban mi volt a jelentősége, tény azonban, hogy Detre lelkiismeretesen ellátta elnöki feladatait és szabadidejének megfelelően részt vett az ismeretterjesztésben is). Detre támogatta az amatőrcsillagászokat, nem nézte rossz szemmel őket, erre példa a bajai amatőrcsillagászokkal folytatott levelezésének sok részlete (közreadta Hegedűs Tibor „Csillagászat Baján” c. könyvében).

       Detre Lászlót 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagjának választották. (Azóta sem volt csillagász tagja az MTA-nak!) 1967 és 1970 között az IAU Változócsillag Kommissziójának alelnöke, 1970 és 1973 között elnöke volt. Az IAU 1961-es, az USA-beli Berkeley-ben tartott Közgyűlésén elhatározták, hogy a változócsillagokkal kapcsolatos kommunikáció jobb elősegítése céljából egy új kiadványt adnak Information Bulletin on Variable Stars (IBVS) címmel, és a kiadás, valamint szerkesztés jogát a Detre László vezette MTA Csillagvizsgáló Intézetre (akkoriban így hívták az MTA KTM CSKI-t) bízzák. Az első szám még abban az évben megjelent. Mára már 5500-nál is több száma jelent meg az IBVS-nek és mind a mai napig Intézetünkben, magyar szerkesztők alatt jelenik meg. (Jelenlegi szerkesztői Oláh Katalin és Jurcsik Johanna, a korábbi években Detrén kívül Szabados László és Szeidl Béla volt még szerkesztő.) Mindez Detre személyes elismerése volt, a változócsillagászatban betöltött vezető szerepét nyugtázták ezzel külföldi kollégái. 1964-1968 között az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője volt, de ezután is haláláig tanított. Ő szervezte meg, hogy hazánkban lehessen csillagász szakos diplomát kapni (azelőtt a csillagászok matematika-fizika szakos tanári diplomát kaptak, később fizikus diplomával a kezükben lettek csillagászok). Mindezt annak tükrében kell értékelnünk, hogy tanszékvezető működése kezdetéig az országban nem volt elegendő számú jól képzett, magas tudományos színvonalon álló csillagász az országban, nagyobb részük 1956-ban emigrált, a többiek pedig hiába voltak kiváló tudósok, nem voltak elegen. Létszámukat feltétlenül bővíteni kellett. (Abban az időben 10 csillagász volt Magyarországon! Detrének sikerült ezt a létszámot mintegy 40-re emelnie – ez annak a fényében tűnik igen jó eredménynek, hogy utódai is csak 55-60 csillagászra tudták emelni ezt a létszámot mára Magyarországon, ami GDP-nket és lélekszámunkat tekintve nemzetközi összehasonlításban nézve elkeserítően siralmasan kevés.)

       Időközben még két jelentős tudományos eredményt elért. Az egyik az volt, hogy az 1950-es években kimutatta és az 1960-as években továbbfejlesztette elképzelését, hogy az RR Lyrae-csillagok periódusváltozását véletlenszerű tényezők alakítják, így a csillagfejlődés igazolására nem alkalmas periódusváltozásokról van szó. Ez óriási eredmény volt – a megfigyelhető csillagfejlődés kimutatására később került sor (közvetlen bizonyíték pedig még ma is csak a P Cygni esetében van! (Patkós), ugyanakkor nagyon nagy ösztönzést adott azoknak a munkáknak, amelyek a csillagok belsejében végbemenő nukleáris, hidrodinamikai és más fizikai folyamatokat kutatták elméletileg.

       A másik eredmény felesége, Balázs Júlia ugyancsak az 1950-es években publikált elképzelése igazolásához kapcsolódik. Balázs Júlia ugyanis felvetette, hogy az RR Lyrae típusú csillagok peridikus fénygörbeváltozása (az előbb említett Blazskó-effektus) a csillagok tengelyforgásával kapcsolatos, a Blazskó-effektus periódusideje pedig megegyezik a csillag tengelyforgási idejével. Ha a csillag mágneses tengelye nem esik egybe a forgási tengellyel (ez az ún. ferde rotátor hipotézis), akkor ennek következtében a mágneses tengely imbolyog, és a távoli megfigyelő által észlelhető fénygörbeváltozásokat okoz a csillag fotoszférájában uralkodó viszonyokra gyakorolt hatásával. Bár ezt az elképzelést ma még néhányan vitatják, az elképzelést részletesen is kidolgozták. Ha a ferde rotátor hipotézis igaz (márpedig igen elfogadott az elképzelés a csillagászok között), akkor a Blazskó-effektusban ugrásokat kell megfigyelnünk, amelyeket a csillag mágneses tengelyének átfordulása okoz. (Hasonló átfordulást (polaritásváltást) maga a Nap is mutat, hiszen átlagosan minden 11 évben megfordul a Nap mágneses tengelye; érdemes emlékeztetni, hogy szabálytalan időközönként, átlagosan néhány millió évente a Föld mágneses tengelye is megfordul). Az 1970-es évek elejére munkatársával, Szeidl Bélával kimutatta, hogy magának az RR Lyrae-nek az egyik periódusideje a Napnál is megfigyelhető mágneses periódusnak felel meg. Az RR Lyrae-n a mágneses tengely 4 évente fordul meg eredményeik szerint. Először tehát magyar csillagászoknak sikerült egy másik csillagon mágneses ciklust kimutatni!

       Detre kiváló és szorgalmas megfigyelő volt – talán ezt a tulajdonságát kellett volna leginkább kiemelnem. Tudta, hogy a magyar csillagászat fejlesztése érdekében magashegyi, jól felszerelt intézetre van szüksége nemzetünknek. Már az 1950-es években elkezdte az Intézet piszkéstetői megfigyelőállomását kiépíteni. 1962-ben egy 60/90/180 cm-es Schmidt-távcsövet, 1966-ban egy 50 cm-es Cassegrain-teleszkópot helyeztetett üzembe Piszkéstetőn. Nem sikerült elérnie célját, egy 2m kategóriájú távcső piszkéstetői felállítását (ebben az 1973-as olajválság következményei is ludasak), ezzel kapcsolatban erős nemtetszését fejezte ki a Csillagászati Évkönyvekben… Végül is csak 1m objektívátmérőjű Ritchey-Chrétien-Cassegrain rendszerű távcső építését sikerült befejeztetnie, de az első észlelést ő már nem érte meg (bár a távcső 1974-ben elkészült, az első megfigyeléseket csak 1975-ben végezték vele). Annak fényében, hogy mind a mai napig ez a legnagyobb magyar csillagászati műszer, erőfeszítései nagyra értékelendőek.

     

    Az MTA KTM CSKI 1m-es RCC teleszkópjának dómja Piszkéstetőn

    Magyarország jelenlegi legnagyobb csillagaszati távcsöve, az 1m-es RCC teleszkóp

       1974. októberében öngyilkos lett, október 15-én hunyt el Budapesten. „Búcsúlevelében azt kérte, hogy halála alkalmával ne jelenjen meg róla nekrológ. Kívánságának eleget tettünk; így történhetett meg, hogy a magyar csillagászat e kiemelkedő személyiségének még a halálhíre sem jelent meg a Csillagászati Évkönyvben.” – írta róla Marik Miklós a Csillagászati Évkönyv 1985. évre szóló kötetében, majd így folytatta: „Halála után több, mint tíz évvel már nem számít kegyeletsértésnek, ha röviden megemlékezünk munkásságáról.” Valóban rövid volt a megemlékezés! Mindössze 16 sornyi terjedelmű!!!

       Szombathelyen egyelőre nincs emléktábla Detre László szülőházának helyén vagy falán (ha egyáltalán megvan még, ez is kutatásra vár). Nevét az 1538-as sorszámú Detre kisbolygó őrzi. (Talán javaslatot kellene tenni egy róla történő holdkráter elnevezésére is?) Ezt a kisbolygót korábbi munkatársa, Kulin György fedezte fel és ő tett javaslatot az elnevezésre. Ugyancsak Detre nevét őrzi a Detre-terem (az ELTE Csillagászati Tanszékének 6.88-as sorszámot viselő szeminárium-szobája). Születésének 95. évfordulóján az MTA Csillagászati Kutató-intézetében gyűltek össze a csillagvizsgáló munkatársai, volt munkatársai és tanítványai, családtagjai, és előadásokkal, felszólalásokkal emlékeztek vissza rá. (Joggal kifogásolta azonban egyik fia, hogy édesanyjáról, Detre feleségéről, Balázs Júlia neves csillagászról nagyon keveset emlékeznek meg, pedig eredményeik többségét közösen érték el, Balázs legalább ugyanannyit járult hozzá a sikeres pályafutáshoz, mint maga Detre. Talán nem kellene nekünk, kortársaknak és utódoknak egy kisbolygót elneveztetnünk Balázs Júliáról?) 2002-ben egy emlékkövet avattak Detre Lászlónak Piszkéstetőn. Felirata: „Detre László (1906-1974) az obszervatórium alapítója”. Azóta minden csillagász, amikor napnyugta után a szürkületben csendesen kisétál az 1m-es RCC teleszkóphoz, hogy tudományos programjához az észleléseket elvégezze Magyarország eddigi legnagyobb csillagászati távcsövével, útja során, 122 lépcsőfokkal a távcsőhöz való megérkezése előtt, alig néhány lépésnyire elsétál e lencse alakot formázó emlékkő mellett és hajnalban, az éjszaka végeztével újra látja a követ. Az emlékkő átmérője 1016 mm. Pontosan ugyanannyi, mint a Detre László által kiharcolt 1m-es RCC teleszkóp hiperboloid alakú főtükrének.

    Egy szép felvétel az 1m-es RCC teleszkóppal.
    /A képet Csizmadia Szilárd és Nagy Zsófia készítette az
    1m-es RCC teleszkóppal 2004. augusztus 28/29-en, B,V,R szurokkel az M13 gömbhalmazról. Az expozíciós idő minden  szűrővel 5 másodperc volt./

    Irodalom:

    Marik Miklós, Csillagászati Évkönyv az 1985. évre, 268-269. oldal

    A Vega 69. számában megjelent cikk másodközlése

    Ez a bejegyzés 19-20. sz. csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul