• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Két tudomány-terület magyar úttörője:
    Kövesligethy Radó emlékezete







    Pályakezdet: az ógyallai csillagvizsgáló

      Kövesligethy Radó 1862. szeptember 1-én született az itáliai Veronában, amely akkor még a Habsbug-birodalomhoz tartozott. (Keresztneve eredetileg Rudolf volt,) Kisgyermekként anyjának Bajor-országi családjánál élt, a gimnáziumot már a magyarországi Pozsonyban végezte el.  Így már fiatalon több nyelvet is elsajátított: a magyar anyanyelvén kívül az olasz, német, az iskolában a latin, antik-görög, francia, az egyetemen az angol nyelvet, idős korában oroszul is megtanult. Már 17. évesen kapcsolatba került Konkoly Thege Miklóssal, és a nyári szüneteket az ógyallai csillagvizsgálóban töltötte. A bécsi Tudományegyetemen (1881-1884) Josef Stefan professzornál elméleti fizikáét, Theodor v. Oppolzernél klasszikus csillagászatot, Edmund Weissnél az egyetemi csillagvizsgálóban asztrofizikát tanult. A modern csillagászatot és az égimechanikát egyaránt kitűnően megismerte.

    Doktori értekezésében („Prinzipien einer theoretischer Astrophysik auf grund mathematischer Spektralanalyse”) azt a célt tűzte maga elé, hogy elméleti úton levezesse a sugárzó testek színképeinek jellegzetességeit. Ezzel a kérdéssel több mint 15 éven át foglalkozott. 1883 őszén Konkoly Thege ógyallai magán-obszervatóriumában alkalmazta, fizetett obszervátorként.

    Az ógyallai csillagvizsgálóban a spektroszkópia gyakorlatát sajátította el. A legfontosabb feladat az volt, hogy Konkoly Thege irányításával összeállítsa az égi egyenlítőtől 15°-ra dél felé terjedő zóna csillagainak színképtípus szerinti katalógusát. Ez a katalógus a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumban az északi égboltról készült színkép-típus katalógus kiterjesztése volt. (Potsdamer Durchmusterung) Az „Ógyallai Átvizsgálás” keretében a 7,5 magnitúdónál fényesebb 2022 csillag színképtípusát határozta meg és foglalta jegyzékbe (Ógyalla´ Durchmusterung). A potsdami és ógyallai színkép katalógus később a Harvard Observatory ma is alkalmazott fotografikus „Henry Draper Catalogue”-jának fontos alapja volt. („Beobachtungen angestellt am Astrophysikalischen Observatorium in Ó-Gyalla”, Vol. VIII/2. 1887.)

    Kövesligethy egy spektrálfotométert is szerkesztett, a csillag-spektrumok meghatározott hullámhosszúságú részeinek fényességméréséhez. Több csillagnál hét különböző hullámhosszon megmérte a folytonos színkép relatív fényességét, hogy megállapítsa, miként változik a spektrum intenzitása a különböző hullámhosszúságokon (Beob. Astro. Phys. Obs. Ógyalla, Vol. VII. 1886, Vol. VIII/1. 1887.)

    A spektroszkópia gyakorlati alkalmazásában nagyon találékony volt. Elsőként használta fel a csillagok radiális sebességének mérését a Nap térbeli mozgásának meghatározásárra (1884, 1886). (Bestimmung der Bewegung des Sonnensystems durch Spektralmessungen, Astr. Nachrichten, Vol. 114. No. 2734. 1886.) Javasolta a változó fényű csillagok spektrumának változásait a fényesség ingadozás okának megállapítására. (Beiträge zur Erkentniss  der Natur variabler Sterne, Astr. Nachrichten, Vol. 108. No. 2585, 1884.)

    1885-ben Podmaniczky Geiza báró (1839-1923) Kiskartalon magán-csillagvizsgálót létesített, ennek berendezésében Kövesligethy is részt vett. 1885. augusztus 22-én Podmaniczky báró feleségével, Dégenfeld-Schomburg contessal, más észlelőktől függetlenül megpillantották az Andromeda-extragalaxis (M 31) akkor felvillant szupernováját (S Andromedae). Az „új csillag” jellegét azonban, más korai felfedezőkhöz hasonlóan, ők sem ismerték fel.

    Az asztrofizika elméleti alapjai

    Kövesligethy Radó legfőbb célja azonban az asztrofizika elméleti megalapozása volt. Ebben nagy előnyt jelentett a számára, hogy kitűnően kezelte a felsőbb matematika eszközeit. Arra törekedett, hogy a termodinamikára támaszkodva elméleti összefüggést találjon a csillagok állapotának jellemzői – elsősorban a hőmérséklete – és a színképük jellege között.  Már első vizsgálatai során, 1885-ben kapcsolatot talált a sugárzó abszolút fekete test hőmérséklete és színképének hullámhossz szerinti fényesség eloszlása között. A Magyar Tudományos Akadémia előtt 1885-ben felolvasott értekezésében elméletileg levezette az eltolódási törvényt, amelyet így fogalmazott meg: „minél magasabb egy test hőmérséklete, annál  inkább tolódik spektrumának fénymaximuma az ibolyavég felé – amit a tapasztalat tökéletesen bizonyít”. (Mathematische Spektralanalyse. Astronomische Nachrichten, Vol. 117. No. 2805. 1887.)

    Ez a megfogalmazás nem más, mint a fekete test sugárzásának „eltolódási törvénye”, amelyet ma a német Wilchelm Wien nevéhez kapcsolnak. Wien azonban csak 1896-ban írta le az eltolódási törvényt, amelynek levezetésével Kövesligethy Radó egy évtizeddel megelőzte. (L. még Kövesligethy R.: Ueber die beiden Parametergleichungen der Spektralanalyse. – Beiblätter  der Annelen für Physik, Vol. 24.  1280-81. p.)

    Az általa alkalmazott „sugárzási törvény” alapján kimondta, hogy a gyakorlatban elegendő a folytonos színkép két különböző hullámhosszúságú részén az intenzitás megmérése, és ennek alapján a hőmérséklet meghatározható. Ezzel a megállapítással Kövesligethy a mai csillag-színhőmérséklet mérés elvének első megfogalmazója. Eredményeit egy terjedelmesebb értekezésben foglalta össze, amely 1890-ben Podmaniczky báró költségén jelent meg, „Grundzüge einer theoretischen Spektralanalyse” címen. A következő években tovább fejlesztette elgondolásait. Az ógyallán végzett méréseit felhasználva meghatározta néhány csillag és a Nap felszíni hőmérsékletét. A sárga és vörös színű csillagokra a ma elfogadotthoz közel álló hőfokot nyert, de a forró fehér csillagok hőmérsékletére nagyon alacsony értéket kapott. Ennek oka a vizuális spektrálfotometriai mérés hibájában rejlik. A modern mérésekkel összehasonlítva a Kövesligethy-féle számítások a Nap fotoszférájának hőfokára 5700°K-t adnak. Ez jól egyezik a tényleges mérési eredményekkel.

    Köveligethy Radó célkitűzése a csillagok állapot-jellemzőinek leírására helyes volt. A csillagászat történetírása a termodinamikai alapra helyezett elméleti asztrofizika kezdeményezőjét, és a Wien-féle eltolódási törvény első leíróját tisztelheti benne.

    A föld-tudományok felé – a katedrán

    Kövesligethyt 1887-ben, Eötvös Lóránd (1848-1919) javaslatára kinevezték a Királyi Tudomány Egyetem Kísérleti fizika tanszékének tanársegédjévé. Ekkoriban kezdett Eötvös kísérletezni a  gravitációs mérésekkel, amelynek eredményeként 1890-ben megalkotta a róla elnevezett, nagy érzékenységű torziósmérleget )Eötvös-ingát). E munkájában nagy segítséget jelentett számára a fáradhatatlan szorgalmú és kitűnő matematikai felkészültségű Kövesligethy Radó. Szinte kezdettől fogva részt vett az Eötvös-inga próbáin, és annak első, nagyszabású terepi alkalmazásán, a Vas megyei Ság-hegyimérésekben. Ez utóbbi gyakorlati kivitelezése szinte teljesen Kövesligethy feladata volt.

    A gravitációs mérések lapján dolgozta ki Kövesligethy az „oroid” fogalmát, amely alatt a hegytömegek, befolyását értette a gravitációs nívófelületre. Foglalkozott a Hold árapály hatásával a Föld szilárd kérgére. Az angol A. Milnetől függetlenül kimutatta, hogy a nagy földrengések hatással vannak a Föld pólus-ingadozására (az un. szélesség-ingadozásra). Ezt a kapcsolatot a kéreg tömeg átrendeződésével magyarázta.

    1889-ben magántanárrá habilitálták, mint a „kozmográfia és geofizika” előadóját. Amikor 1891-ben az egyetem Földrajzi tanszékén Lóczzy Lajos professzor (1849-1920) megszervezte a földrajzi szemináriumot, a kozmográfiai-geofizikai előadások is ide kerültek. (Kozmográfia alatt a csillagászat és a felső geodézia együttes tárgykörét értették.) 1894-ben Kövesligethy Radót kinevezték a kozmográfia vezető tanárává, 1904-től nyilvános rendes tanár, 1911-ben megalakította az egyetem Kozmográfiai intézetét (1913-ban hagyta jóvá az egyetemi tanács). A csillagvizsgáló keretében egy gyakorló obszervatóriumot is berendeztek az egyetemi hallgatók számára. (A gyakorló obszervatórium 1910-ig működött Ógyallán, ekkor az Egyetem budapesti épületén rendeztek be egy kis csillagvizsgálót.)

    Kövesligethy Radó nem csak egyetemi szinten tartott előadásokat. Gyakran írt a tudomány népszerűsítő cikkeket a laikusok számára, a széles körben olvasott Természettudományi Közlöny, és az Uránia c. folyóiratba. Szívesen nyilatkozott és írt a napi-sajtó számára is.  A tudomány széles körű ismertetését nagyon fontosnak tartotta. Közreműködött a Magyar Földrajzi Intézet Részvénytársaság – térképkiadó és szemléltető-eszköz gyártó cég – irányításában, több hasznos oktató eszközt tervezett. A Magyar Adria Egyesület vezetőségének tagja volt, és a tengertani osztály iránytójaként részt vett az első magyar Adria-kutató hajóút előkészítésében

    A földrengés kutató

    Az 1890-es évek közepétől Kövesligethy Radó figyelme a szeizmológia elmélete és gyakorlata felé fordult. 1895-ben olaszországi tanulmányútja idején alaposan megismerte a szeizmológia műszereit és módszereit, az akkori elméleti kutatások eredményeit. Ennek az évnek októberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választott. Székfoglaló előadását a földrengéshullámok terjedésének elméletéről tartotta.

    A 19. sz. végéig a földrengések vizsgálata tapasztalati alapon történt. Magyarországon 1881-től a Magyar Földrajzi Társulat, illetve a Magyar Királyi Földtani Intézet keretében foglalkoztak rendszeresen a földrengések adatainak gyűjtésével és feldolgozásával.  Kövesligethy megpróbálta a földrengési adatokat, amlyek tapasztalati alapon dolgoztak fel, exakt fizikai alapra, matematikailag leírható formában kifejezni.

    Már 1895-ben elméletileg kidolgozta a földrengési hullámok terjedését a Föld belsejében. A hosszú és részletes matematikai apparátus a gyakorlatban nehezen kezelhető volt, ezért később egyszerűsítette a számolás menetét. (Neue geometrische Theorie der seismischen erscheinungen, Mathematische und Naturwisssenschaftliche Berichte aus Ungarn,Vol. 12. 1895.) Az elmélet lehetővé tette, hogy a műszeres adatai alapján a földrengések kipattanásának helyét és mélységét számításokkal meghatározzák. A számítások kiinduláságaz szükséges a szeizmográfok jelzéseinek értelmezése. Ezért igen alaposan kidolgozta a szeizmogrammok „olvasását” – kiértékelését. (Ueber Lesung seismischer Diagramme, Verhandlung der I, internationalen seismologischen Konferenz, 281-28ö. Leipzig, 1902.) Kövesligethy volt az első aki elméleti, matematikai alapokra helyezte a földrengések számolását.

    A számítások céljaira fontos volt a szubjektív, érzékelésen alapuló, 10 vagy 12 fokozatú földrengés-erősségi skála (a „Mercalli-skála”) átalakítása egyes fokozatainak átalakítása tökéletesen értékekre (a lökés okozta gyorsulásra). Az olasz Adolfo Cancani (1856-1904) már észrevette, hogy az egyes skála-fokozatokhoz rendelhető abszolút értékek mértani haladványt alkotnak. Kövesligethy alapos elemzéssel egy egyenletet állított fel a Merscalli-fokozatok átszámítására abszolút értékekre. Ezt a fontos képletet – amelynek a földrengések gyakorlati számolásában nagy jelentősége van – szerényen „Cancani-formulá”-nak nevezte el, bár helyesebb lenne „Kövesligethy-féle összefüggés”-nek nevezni. (Seismischen Stärkgrade und Intensität der Beben, Gerland´s  Beiträge zur Geophysik, Ergänzumgsband. Vol. 1. 1902.) 

    A szeizmológia elméleti megalapozását Kövesligethy két gyakorlati probléma megoldására kívánta felhasználni. Élete végéig foglalkozott a földrengések előrejelzésének (prognózisának)  kérdésével. Sok földrengési adat analíziséből módszert keresett arra, hogy a bekövetkező földrengést e lőrejelezhessék. Amikor 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, erről a kérdésről tartotta székfoglalóját. A probléma megoldásának lehetőségét megmutatta, de a gyakorlatban a módszer nem alkalmazható. A földrengés előrejelzés kérdését máig sem sikerült megoldani. (Sur l´hystérésis sismiques. Math. und Naturwiss. Berichte aus Ungarn, Vol. 26. 1910.)

    A másik kérdés, amely sokat foglalkoztatta, a Föld belső tömegeloszlásának, és központi sűrűségének meghatározása a földrengési hullámok terjedése segítségével. Ezt a vizsgálatát azonban már nem tudta lezárni. A gazdag szeizmológiai tapasztalatait és ismereteit egy latin nyelvű könyvben foglalta össze („Seismonomia”, Modena, 1906; később megjelent olasz nyelven is.) Kutatásaiba az egyetemi hallgatókat és tanítványait is bevonta. Az 1910-es években Kövesligethy körül egy „magyar földrengési iskola alakult ki, amely világszerte elismert eredményeket ért el  (Egerváry Jenő matematikus, Hoffmann  Ernő, Jánossi Imre, Pécsi Albert, Simon Béla és mások.)

    A gyakorlati földrengés kutatás előmozdítására, állami támogatással a Kozmográfiai Intézet keretében, állami támogatással megalakult az egyetemi Földrengéskutató intézet (1904), majd a Földrengési számolóintézet. Sikerült Magyarországon egy akkor korszerű szeizmográfokkal felszerelt földrengésjelző állomás-hálózatot kiépíteni. Ekkor már nemzetközi szaktekintély volt. Amikor 1905-ben megalakult a Nemzetközi Szeizmológiai Szövetség (Association Internationale de Sismologie), Kövesligethy Radót választották meg az „állandó bizottság” főtitkárává. Erre a feladatra jó szervező képessége és nagy nyelvtudása is alkalmassá tette.

    A Szeizmológiai Szövetség munkájában, 1909-ben már 19 ország vett részt. Az első világháborúig (1914) négy nemzetközi konferenciát tartottak, Kövesligethy szervezésével. A Szövetség állandó bizottságának központja Strassbourgban volt, de a számolóintézetet Budapestre helyezték. Budapesten jelent meg a közgyűlések publikációja „Comptes Rendus des scéances de  la … commission permanente de l´Association Internationale de Sismologie” címen. A vaskos kiadványokat Kövesligethy Radó szerkesztette és sok értekezést is ő írt. Az első világháború alatt a Szövetség feloszlott, munkáját 1922-től az „International Union of Geodesy and Geophysic”  szeizmológiai szekciója vette át.

    Kövesligethy Radó szerény, visszahúzódó ember volt. Csak családjának és tudományos munkájának élt. A vezető, irányító szerepet nem kereste, de érdemei alapján sok megtisztelő kitüntetést és kinevezést kapott.  A Magyar Tudományos Akadémiának levelező, majd rendes tagja volt, és több akadémiai munkabizottságban is részt vett. A Szent István Akadémia matematikai osztályának elnöke, a Magyar Filozófiai Társulatnak, Természettudományi Társulatnak élete végéig választmányi tagja, a Matematikai és Fizikai Társulat főtitkára volt. A Magyar Földrajzi Társaság a „Lóczy Lajos” éremmel tüntette ki. A földrengés prognózis elméletéért a 1909-ben a „Commandatore dell’Ordine della Corona d´Italia” éremmel tüntette ki. Több külföldi egyesület tiszteletbeli tagja volt.

    Az első világháború után (1919-ben) tudományos tevékenysége csökkent. Visszavetette munkakedvét az őt ért méltatlan támadás: azzal vádolták, hogy együttműködött a Tanácsköztársaság kultusz-kormányzatával. (Valójában egy – régi barátaitól származó – hivatalos felkérésre tervezetet nyújtott be a földrengéstani intézet fejlesztésére.) Különösen súlyosan érintette, hogy az egyetemi Földrengési Obszervatórium hálózatának egy része elveszett, anyagi keretei nagyon összezsugorodtak. Csak az 1930-as évek elején sikerült komolyabban újjá szervezi az Intézetet. 1932. végén az Egyetemen nyugdíjazták. Élete végéig dolgozott. 1934. október 11-én, 72 évesen hunyt el Budapesten.  Még megérte annak a két tudomány területnek gyors fejlődését, amelyeknek megindításában maga is részt vett: az elméleti asztrofizikáét és a szeizmológiáét.

    (Kivonat)

    Ez a bejegyzés 19-20. sz. csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul