Csillagászati anekdoták

1202

Fényi Gyula

…Egyébként a derék csillagász földsüket volt. Nem akadt olyan stentori hang, amely meg tudta volna rezegtetni a dobhártyáját. Egyszer, mikor számításaiba elmerülve ült a kalocsai csillagvizsgáló toronyban, hatalmas égiháború támadt, és a mennykő beleütött a toronyba. Az öreg tudós azt hitte, hogy kopogtatnak az ajtón. Udvariasan

kiszólt:

-Herein! (Szabad!)

Konkoly Thege Miklós

Eötvös Loránd világhírű találmányának, az Eötvös-ingának tökéletesítése végett — hogy minél finomabb platinahuzalt készíttessen — 1889 tájékán kiutazott Heidelbergbe…

…Elment a diáksörözések színhelyére, az ismerős "Keller"-be is. Leült egy üres asztalhoz ebédelni. A szomszédos asztalnál kecskeszakállas férfi ült söre mellett, és zsebkönyvébe vázlatokat rajzolt. Eötvös kicsit ismerősnek találta, de aztán ebédjével kezdett foglalkozni, és megfeledkezett róla.

Nem messze tőlük besörözött diáktársaság hangoskodott. Az asztalfőn egy "ősdiák" szónokolt — jó hat-nyolc éve járhatott már az egyetemre, de záróvizsgáitól még messze volt. Nagyhangú megjegyzéseket tett a kecskeszakállasra, aki sehogyan sem akarta észrevenni. Végül odament az asztalához.

Az idegen, aki műszeralkatrészeket rajzolgatott könyvébe, azon vette észre magát, hogy a diák az orra előtt hadonászik. A szóváltásból „provokálás" lett, a diák kihívta az idegent párbajra. A szabályszerű párbajhoz segédek is kellenek, s az idegen a hozzá legközelebb ülőt, Eötvöst kérte fel. Eötvös már bosszúsan arra akart hivatkozni, hogy átutazó külföldi, megy a vonatja, de hallja ám, hogy a bemutatkozó Konkoly Thege Miklós Magyarországról. Hírből jól ismerte Konkolyt, lapokban is látta a fényképét, azért volt ismerős. Kisalföldi földbirtokos volt, aki Ógyallán saját költségén nagy csillagvizsgálót tartott fenn s értékes megfigyelésekkel, műszerek szerkesztésével és készítésével foglalkozott. Most is ilyeneket rajzolt zsebkönyvébe. Eötvös aggódott, hogy baj lesz a párbajból, de Konkoly csak nevetett. Másnap reggel a környékbeli erdők egyik tisztásán találkoztak. Volt ott minden: díszes tokban rejtőző elöltöltő pisztolyok, cilinderes segédek, egyszóval nagy hókuszpókusz, ami mind szükséges volt, hogy az akkor pillanatnyilag háborútlan Európában valahogy hősi cselekedetet vihessenek végbe dologtalan, kötekedő alakok.

Mielőtt hozzáfogtak volna a szigorú szabályokba foglalt vérengzéshez, Konkoly „csak úgy gyakorlatként" egy ezüstpénzt feldobott a levegőbe, és pisztolyával rálőtt. A golyótól eltalált pénzdarab összegörbülve, nagy sivítással felrepült, és mikor lehullott, a cilinderes segédek komikus hajlongással keresték meg a fűben. Hüledeztek, majd összedugták a fejüket, és megállapodtak abban, hogy a kihívó fél "idegkimerültsége" következtében a párbajt befejezettnek tekintik. Az ősdiák bocsánatot kért, s a társaságok visszavonultak. Ezzel kezdődött Eötvös és Konkoly életük fogytáig tartó barátsága.

Kövesligethy Radó

Eötvös Loránd világhírű találmányával, az ingával szabadtéren kezdetben a Gellért hegy tövénél, majd Pest környékén végzett méréseket. Az első kísérletek után a Vas megyei Sághegyen tartott nagyobb szabású megfigyeléseket. Az expedíción Eötvös mellett részt vett többek között Kövesligethy Radó, Bodola Lajos és több térképésztiszt is. Katonai felszereléssel utaztak. Táborverés után Kövesligethy és Bodola nagy pontossággal meghatározták a hegy földrajzi fekvését: megmérték a Nap delelési magasságát, és rendkívül pontos kronométerrel meghatározták az időkülönbséget Pest és Sághegy között. Ezután gúla alakú sátorban felállították az Eötvös-ingát, és hozzáláttak a mérésekhez.

A társaság nagy része éjszakára levonult a hegy lábánál fekvő Celldömölkre. A hegytetőről létrán ereszkedtek le az alul törmelékes hegylábhoz és úgy iparkodtak szállásukra. A kronométert Kövesligethy vitte a nyakába akasztva.

Egy napon Eötvös megkérte Kövesligethyt és Bodolát, végezzenek új helymeghatározást, ellenőrizzék magukat és műszereiket. Nagy volt a megrökönyödésük, amikor kiderült, hogy számításaik mást mutattak, mint előzőleg. Talán csak nem változott meg a Sághegy helyzete? Hüledezve mutatták a többször átszámolt helymeghatározás eredményeit.

—No majd holnap újra kezditek a méréseket — nyugtatta meg Eötvös a geodétákat, aztán nyugodtan levonultak a hegyről. Kövesligethy óvatosan kúszott lefelé. Később sokszor elmondotta: azok a pillanatok voltak a legizgalmasabbak, amikor a létra tetején elfordult a mélység felé.

Másnap újból megváltozott az eredmény. Úgy látszott, mintha a Sághegy változtatná a helyét, s elmozdulna Pest felé.

—Ha ez így megy tovább, maholnap Pesten leszünk — mondta Eötvös mosolyogva, de ő sem tudta elképzelni, mi lehet a furcsa jelenség oka. A mérésekben nem lehetett hiba, hiszen a legkitűnőbb műszereket használták, a számítások pontosságához sem férhetett kétség.

Kövesligethy nagyon haragudott önmagára, ezért elhatározta, lesz, ami lesz, éjszakára a hegyen marad, „elűzi a szellemeket", hátha azok bántották a műszereket.

A kronométert és egyéb eszközöket ládába zárta, és melléjük feküdt. Másnap a méréseket megismételték. Csodálatosképpen ezúttal a hegy helyben maradt. Az eredmény megegyezett az előző napival.

— Alighanem mégis a szellemek lépnek közbe — nevetett az egyik térképésztiszt. Hamarosan megfejtették a titkot. Amikor Kövesligethy a létrához ért, s nyakában a kronométerrel megfordult, az óra finoman kiegyensúlyozott mozgásával ellentétesen mozdult el, s ezzel az óra járását kissé megváltoztatta. Naponként közel egy másodpercnyi eltérést okozott, ebből adódott a hegy „helyzetváltozása".

Annak örömére, hogy a magyarázatot megtalálták, Kövesligethy meghívta a társaságot a celldömölki nagyvendéglőbe „egy pohár sörre". Sör helyett inkább bor fogyott tekintélyes mennyiségben, s a társaság végül is emelkedett hangulatban hagyta el a vendéglőt. Főleg a katonák. Kövesligethy színjózan maradt. Eötvös nem vett részt a szórakozásban, Pestre utazott. A két császári és királyi térképészriszt kicsit gyengén állt a lábán. Mit volt mit tenni, Kövesligethy belekarolt a két katonába, úgy ment velük szállásuk felé. Azaz csak ment volna, mert hol a jobb, hol a bal oldalon levő katona húzta mindkét irányba. Végül is nagy nehezen hazaértek.

Másnap este visszaérkezett Eötvös. Bodola nagy titokzatosan félrehúzta:

— Látta volna professzor úr, hogy Kövesligethy milyen emelkedett hangulatban volt! A két térképésztiszt támogatta haza…

Kövesligethy józanságának ez lett a jutalma!

Otto Struve

A híres pulkovói obszervatórium második igazgatója, Otto Wilhelm Struve élete végéig kedvenc anekdotaként mesélte, mi történt 1866. november 13-án a 33 éves periódusú Leonida-meteorraj visszatérésekor. Struve családja körében vacsorázott, amikor kivágódott az ajtó, és berontott egyik műszer kezelője:

— Excellenciás Uram, tessék kijönni, csak úgy hullanak a csillagok az égből! Állítsa le, mert ha ez így megy tovább, mindnyájan állástalanok leszünk!

Kulin György

Kulin György, kezdő csillagász korában, minden derült éjszakát a távcső mellett töltött. Amikor éppen nem a kutatási programmal összefüggő munkáját végezte, a keresőtávcső segítségével gyönyörködött az égbolt szépségeiben. Egyszer a teleholdra irányította a műszert, és rengeteg pici fekete pontot látott elvonulni a Hold tányérja előtt. Mind egy irányban mozgott.

Riasztotta munkatársait és Detre igazgatót is. Először ők is csak csodálkoztak, de az egyik kolléga hirtelen fölkiáltott:

— Lebegtetik a szárnyaikat!

Hatalmas vadlúdcsapat vonult dél felé, az került véletlenül a telehold elé. Detre igazgató úr még negyven év múlva is mondogatta, hogy Kulin gágogó meteorrajt fedezett föl.

A Meteor 1997/4. számában megjelent cikk internetes változata

Hozzászólás

hozzászólás

MEGOSZTÁS
Előző bejegyzésGrafit a Holdon
Következő bejegyzésÉgi panoráma