Magyarországi csillagászok nemzetközi együttműködései

5658

A nemzetközi kooperáció és a csillagászok szövetsége

Az a felismerés, hogy a nagy munkát igénylő kutatások felosztása több intézmény – és ennek következtében több ország – között több szempontból is előnyös, az európai csillagászok (szinte véletlenszerű) seebergi (Gotha melletti) találkozóján nyert talán először megfogalmazást, 1798-ban. Ennek a találkozónak némi magyar vonatkozása is van. A seebergi csillagvizsgálót ui. a magyarországi születésű gothai Franz Xaver von Zach báró (1753—1832) – a hazai tudománytörténeti irodalomban mint Zach Ferenc Xavér ismert – alakította újjá. Az új gothai obszervatóriumnak felavatására kereste fel Seeberget 17 európai csillagász, köztük – mint Zach írta – „legkedvesebb barátunk és minden csillagász nagypapája [sic!] La Lande”, Párizsból, és a cambridgei Buttler is. Zach ekkor már felvetette – az egységes un. középidő-számítás javaslata mellett – a nemzetközi csillagászati társaság gondolatát [1].

Két évvel később a Bréma melletti Lilienthalban, J. H. Schröter (1733-1816) agyszerű magánobszervatóriumában, Zach és négy további csillagász, ill. tudománykedvelő már határozott formában kidolgozta a nemzetközi együttműködés, és az ezt a célt szolgáló Csillagászati Társaság (Astronomische Gesellschaft) tervét. A közös munka célja az volt, hogy az égbolt egy sávját – a Föld nap körüli pályájának síkját jelző Ekliptikát – egymás között felosztva megkeressék a Mars és a Jupiter pályája közt feltételezett, eddig ismeretlen bolygót [2]. Bár a munkatársként felkért Giuseppe Piazzi Palermóban már a megbízás előtt felfedezte az első kisbolygót (a Cerest), az együttes munka eredményes volt. Zach nagyszabású terve helyesnek bizonyult.

Világosan kitűnt, hogy az égbolt nagy területeinek áttekintéséhez, nagy számú csillag átvizsgálása, vagy összehasonlítása jóval gyorsabban, pontosabban történhet a megvizsgálandó területek felosztásával. A megfigyelések többé-kevésbé folyamatossá váltak, hiszen ha az egyik helyen hosszabb ideig (pl. a borult idő miatt) szünetelt is az észlelés, más helyeken a megfigyelések folytatódtak. Az égbolt egyes területeinek észlelhetősége obszervatóriumok földrajzi helyzetétől is függ: az égi egyenlítő vidéke jobban vizsgálható alacsonyabb földrajzi szélességű helyekről (pl. Dél-Itália), a déli éggömb az egyenlítőtől délre fekvő obszervatóriumokból látható. Szükséges azonban az észlelések, mérések egységes elvek szerinti végrehajtása, az adatok kölcsönös közlése, és gyakran – az egyöntetűség érdekében – a mérő eszközök azonos, vagy közel hasonló mérete, szerkezete.

A Mars és Jupiter közt keringő kisbolygók vizsgálatába a budavári Egyetemi Csillagvizsgálóban Pasquich János (1754—1829) adjunktus, Zach régi barátja is megpróbált bekapcsolódni az 1800-as évek elején. Sajnos az akkora már teljesen elavult eszközökkel csak igen szerény hozzájárulást nyújthatott [3, 4]. Mégis a próbálkozása talán az első jele a magyar csillagászok bekapcsolódásának a nemzetközi együttműködésekbe.

Jóval eredményesebb és igen látványos volt Pasquich János közreműködése a Bajor Királyság (München), Ausztria (Bécs) és Magyarország (Buda—Gellérthegy) földrajzi hosszúság különbségeinek összemérésében, 1822. május 21—23. között. A budai (akkor már a Gellérthegyen felépült) új, modern csillagvizsgáló szerepe azért is jelentős, mert ez volt a kelet-nyugat irányú észlelési láncolat keleti végpontja, és sok függött az itt végzett időmérés pontosságán [5]. A helyi idő különbséget a Salzburg—Linz—Schneeberg—Bécs—Pozsony—Győr főpontokon fellobbantott puskapor tűzjelek alapján határozták meg. A mérés eredménye csak 3 időmásodperccel, azaz 45 szögmásodperccel nagyobb a valóságosnál, ami abban a korban kitűnő eredménynek mondható [6].

Magyar asztrofizikusok a nemzetközi életben

A Zach és Schröter által szervezett európai csillagászati társaság eredményes munkája ellenére sem bizonyult hosszú életűnek. A kor politikai helyzete – a Napóleoni háborúk időszaka – gátolta a tudományos kutatók nemzetközi kapcsolatait. Az első Astronomische Gesellschaft 1815-ben feloszlott.

Csak 1863-ban alakult újjá Közép-európai hatáskörű, német székhelyű Astronomische Gesellschaft a, amely Heidelbergben, 26 csillagász egyetértésével augusztus 28-án jóváhagyott alapszabálya szerint többek között a csillagászati kutatások nemzetközi összehangolását is szorgalmazza. Valóban az AG volt 1918-ig az egyetlen csillagászati egyesület, amely tagjainak több mint harmad részét külföldi szakemberek alkották. Már első programjában is szerepel egy nagy nemzetközi munka: a világ 17 csillagvizsgálójának közreműködésével összeállított Astronomische Gesellschaft Katalog (AGK), több mint hatszázezer csillag pontos égi koordinátrájáról. (Az AG szerepét 1919-től az akkor szervezett Nemzetközi Csillagászati Unió – az International Astronomical Union = IAU – vette át).

Bár a 19. sz-ban még nem egy nagy obszervatórium kezdett hozzá terjedelmes egyéni adatgyűjtő munkához, a század derekától már egyre gyakoribbá vált az átfogó észlelési programok nemzetközi szervezéséhez. Az 1850-es évek végétől a svájci Rudolf Wolf (1816—1893) kezdte szorgalmazni a napfoltok számának az egész Földre kiterjedő számlálását és az összesített adatok egységes feldolgozását. 1887-ben, Párizsban megalakult az égbolt fotografikus térképezésének nemzetközi szervezete, a „Carte du Ciel” munkacsoport. Ezek mellett több alkalmi együttműködést is szerveztek, a potsdami Porosz Királyi Asztrofizikai Obszervatóriumban pl. a csillagok színképtípus szerinti katalogizálását [7].

A szabadságharc utáni években – éppen az asztronómia új korszakának, a fizikai csillagászat kialakulásának korában – Magyarországon gyakorlatilag nem volt működő obszervatórium. Az újonnan alakult Astronomische Gesellschaft alapító tagjai között egy magyar résztvevőt találunk: Kondor Gusztáv (1825—1897) egyetemi tanárt, aki azonban obszervatórium nélkül, csak elméleti tevékenységet végezhetett.

Az 1870-es évektől azonban néhány magán ember kezdeményezésére új korszak kezdődött a magyarországi csillagászatban. Konkoly Thege Miklós (1842—1916), a vagyonos Komárom megyei földbirtokos 1871-ben csillagászati obszervatóriumot létesített ógyallai (ma: Hurbanovo) parkjában, amelyet rövidesen jelentős csillagvizsgálóvá fejlesztett. Az ő példája is ösztönözhette Haynald Lajos (1816—1891) kalocsai érseket, amikor 1877/78-ban az ottani Szent István gimnázium tetőzetén egy kis obszervatóriumot építtetett, és szakcsillagászok alkalmazását is lehetővé tette. A kalocsai Haynald-obszervatórium utóbb a Nap kutatása terén vált világszerte ismertté. Gothard Jenő (1857—1909) 1881-ben a Szombathely melletti herényi házán rendezett be jól felszerelt csillagvizsgálót, ahol főként a csillagászati fényképezés terén végzett értékes munkát.

Az 1870-80-as években egyre több magyar csillagásztól származó észlelési beszámoló és leírás jelent meg a külföldi szaklapokban, főként a németországi „Astronomische Nachrichten” hasábjain. Ez a lelkes magyar csillagász csoport elsősorban az asztrofizikával foglalkozott, és hamarosan bekapcsolódott a különböző, ilyen tárgykörű nemzetközi együttmüködésekbe is.

E téren kétségtelenül a jó szervező képességű, és külföldi utazásai révén széles körben ismert Konkoly Thege Miklós végezte a legkiterjedtebb munkát. Ógyallai obszervatóriumának egyik főprogramja kezdettől fogva az égitestek szinképének vizsgálata volt, de már 1872-ben megindította a napfoltok rendszeres megfigyelését, feljegyzését és helyzetük meghatározását. A napfoltok rendszresen észlelt adatait folyamatosan közölte a Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának közleményeiben (1874-től), majd 1879-től saját kiadásában megjelent évi beszámolóiban, német nyelven is (Beobachtungen angestellt am astrophiysikalischen Observatórium in Ó-Gyalla, in Ungarn, I—XIX. Köt, 1879—1898.)

A Nap felszínén fellépő, a környezetükhöz képest hidegebb sötét foltok számának, gyakoriságának szabályos hullámzását a 19. sz. első felében mutatták ki (H. Schwabe), és egységes nemzetközi észlelésüket 1877-től főleg a svájci Rudolf Wolf szorgalmazta. Annak érdekében, hogy mennél részletesebb adat sorozattal kövessék a naptevékenység ingadozását, felkérte a világ csillagászait a rendszeres napészlelésekre. Az adatokat a zürichi Szövetségi Csillagvizsgálóban gyűjtötték és dolgozták fel. (A zürichi csillagvizsgáló 1994-ig a napfolt adatok nemzetközi központja volt.)

Az ógyallai csillagvizsgálóban, 1872-ben kezdődött meg a folyamatos napészlelés. Egy 10 cm átmérőjű (lencsés) távcsövet használva minden derült napon rajz készült a Nap felszínéről, és pontosan kimérték a napfoltok helyzetét a napgömbön. Utóbb Konkoly külön e célra szolgáló 8 cm-es objektivü, speciális szerkezetű távcsövet szerkesztett és épített (1877), amelyet 1884-ben egy 9,5 cm-es napmegfigyelő távcső váltott fel. Az 1890-es évektől Konkoly megkezdte a kísérletezést a Nap fényképezésével. 1907-ben azután megépítette nagy napfényképező távcsövét (12,5 cm-es objektiv átmérővel), ettől kezdve a fotografálás vált a főprogrammá.

A napfényképek kimérésére egy kitűnő mérőeszközt, komparátort is szerkesztett. Ez a finom mérésekre alkalmas eszköz olyan sikeres és emellett formájában is tetszetős volt, hogy a drezdai Töpfer-cég sorozatban gyártotta (2500 Márkás árban forgalmazva!).

Konkoly 1884-től rendszeresen megküldte a zürichi „napfolt-központ”-nak az észleléseket, de R. Wolf és utóda, A. Wolfer már korábban, az ógyallai publikációkból is felhasználták az ógyallai adatokat. Rövidesen az ógyallai Konkoly-obszervatórium vált a zürichi napfolt adatgyűjtő központ egyik legfontosabb állomásává. Maga Rudolf Wolf a legfontosabb közreműködő obszervatóriumokat felsorolva, ezeket említi: Palermo, Madrid, Párizs, Haverford, Róma, Ó-Gyalla, Jena [8]. Egyes években ógyalláról érkezett a legtöbb adat. 1894-ben pl. 14 obszervatóriumból érkeztek észlelések a zürichi központba, de az összes adat egynegyed részét Ógyalla szolgáltatta. 1906-tól 1910-ig viszont valamilyen okból nem küldtek észleléseket. Az ógyallai megfigyelések utolsó sorozatát 1917-ben – Konkoly halála után – küldték a svájci csillagvizsgáló számára [9]. Ógyalláról 1885—1917 között 735 észlelési adatot használtak fel.

Konkoly példája nyomán a kalocsai Haynald-obszervatórium – ahol ugyan csak rendszeres napfolt észleléseket végeztek – öt éven át ugyan csak küldték a megfigyeléseket.

Nagyon értékes adatokat szolgáltattak az ógyallai napfolt helyzet-mérések a Nap tengelyforgási idejének megállapításához. Gustav Spörer a nagy jelentőségű nap-rotáció vizsgálataihoz (1879—1883) nagymértékben az ógyallai észlelésekre támaszkodott [8]. Később Terkán Lajos is felhasználta a fotografikus napadatokat számításaihoz.

A Nap kutatása terén más jellegű jelentősége van P. Fényi Gyula S.J. (1845—1927) kalocsai protuberancia megfigyeléseinek [10]. Fényi 1885-től kezdte meg a Nap peremén észlelhető, „lángnyelvszerű” képződmények rendszeres észlelését. A Haynald-obszervatórium kiadványában közzé tett protuberancia észlelési a fényképezés előtti időszak legkiemelkedőbb megfigyelései közé tartoznak. (Publikationen des Haynald`schen Observatorium).

Fényi Gyula észleléseit különösen az teszi értékessé, hogy szinte filmszerűen örökítette meg egyes protuberanciák mozgását és fejlődését. Utóbb ezek az adatok nagy jelentőségűvé váltak a protuberanciák mozgásának tanulmányozásában [11]. Másrészt az egyes naprajzok olyan finom részleteket is megörökítenek, amelyekre a legtöbb vizuális észlelő nem figyelt fel.

A méltányosság okából megjegyezzük, hogy a napfolt észlelések zömét Ógyallán a segédcsillagászok és asszisztensek végezték. Különösen sokat fáradozott a napfolt megfigyelések terén Farkas Ede (?—1904), meteorológiai észlelő. Kalocsán is a mindenkori asszisztens feladata volt a napfolt észlelés, a Zürichbe küldött adatok Johann Schreiber (1843—1903) szép munkái.

Színkép- és fényesség-katalógusok

Az ógyallai Konkoly-obszervatórium legfőbb munka területe 1871 és 1899 között a színképelemzés volt. E téren sokirányú vizsgálata mellett Konkoly Thege Miklós (és munkatársa, Kövesligethy Radó) érdeme volt az égi egyenlítőtől délre fekvő, 15 fok széles égbolt sáv csillagainak spektrális katalógusa.

A csillagászati spektroszkópia módszereinek kidolgozásával párhuzamosan a csillagok jellemző színkép típusokba történő sorolása, és az égbolt színkép katalógusának összeállítása. A színkép katalógusok számos további vizsgálat kiindulásává válhatnak. Már a spektroszkópia bölcsőjénél a kitűnő olasz P. Angelo Secchi S.J. kidolgozott egy színképi osztályzást, amely a csillagokat – jellemző vonásaik alapján – három spektrális osztályba sorolta. Utóbb a német Hermann K. Vogel (1842—1907) finomította ezt a rendszert, és „a”, „b”, „c” alosztályokat vezetett be.

Vogel, a potsdami Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója, jó kapcsolatban volt Konkolyval. Már 1874-ben felszólította, hogy vegyen részt a csillagok színkép katalógusának összeállításában. A színkép típusok szerinti jegyzék összeállításának kezdetéről Konkoly ezeket írta:

„Ezen felhívásnak szívesen engedtem s így négyen voltunk erre a munkára, t.i. Vogel Berlinben, D’Arrest Koppenhágában, Schmidt Gyula Áthénben, s én Ó-Gyallán. D’Arrest azonban alig bírt néhány csillagszínképet megfigyelni, midőn a halál megfosztott bennünket tőle, munkatársunktól, Schmidtnél a spectroscopikus megfigyelés igéretben maradt…” [11]..

Potsdamban a német csillagászok az 1880-as évek elején elkészítették az égi egyenlítőtől a 20 fokos deklinációs körig terjedő zóna csillagainak katalógusát, amely több mint négyezer csillag színképi osztályzását tartalmazta, a 7,5 fényrendig bezárólag [12, 13]. 1883 nyarán azután Konkoly Thege egy olyan segédcsillagászt kapott magánobszervatóriumába, aki különösen sokat foglalkozott színképelemzéssel, és így a tervezett munkában lelkesen vett részt: a fiatal Kövesligethy Radót (1862—1934).

Az ógyallai színképtípus-katalógus az égi egyenlítőtől a –15 fokos deklinációs körig terjed, tehát a potsdami katalógust dél felé kiterjeszti; ugyancsak 7,5 fényrendig öleli fel a csillagokat. (Időközben Vogel megkezdte az észak felé való kiterjesztést, a +40 fokos deklinációs zónáig.) Az egyes csillagok vizsgálatát és osztályozását Kövesligethy végezte, lehetőleg két alkalommal minden égitestről. Bizonytalan és vitás esetekben Konkoly ellenőrizte és döntötte el a problémát. A kisegítő számolást Farkas Ede végezte.

Az „Ógyallai színkép katalógus” meglepően hamar, 1886. évre készült el. A 15 szög-fok széles sávban összesen 2085 csillag színképi típusát tartalmazza, Vogel osztályzási rendszere szerint. Ezek közül csak 41 csillag hovatartozása kétséges. A maga idején jelentős teljesítmény volt, és értékes kiegészítése a potsdami jegyzéknek. Egy évtizeddel később azonban az USA Harvard Obszervatóriumában (Cambridge, Massachusetts) megkezdődött a nagyszabású fotografikus spektrum-katalogizálás, amely 1910-re készült el, és felülmúlta az addigi jegyzékeket. A csillagspektroszkópia története azonban megbecsüléssel tartja számon, és a nagy amerikai katalógus előkészítésénél is kiindulási alapul szolgált [14]..

Konkoly Thege Miklós 1899-ben a magyar államkincstárnak adományozta csillagdáját. A nagy külföldi intézmények gyors fejlődése mellett ekkor már a színképelemzés terén a magyar intézet nem vehette fel a versenyt. A Magyar királyi Konkoly-alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium aligazgatója, Kövesligethy Radó, és főobszervátora, Harkányi Béla br. (1869—1932) ezért úgy határozott, hogy a csillagászati fénymérésre térnek át főprogramként. Ebből a célból többféle vizuális, majd fotografikus fényesség mérő berendezést (fotométert) szereztek be.

Ezzel a munkával ismét a példaképnek tekintett potsdami intézetet követték, és annak munkáját egészítették ki. A Potsdamban Gustav Müller és Paul Kempf 1907-ben kiadta az északi égbolt több mint 14 000 csillagának vizuális fényesség katalógusát [7].

1904-ben indultak meg az észlelések és 1913 elején záródott a megfigyelő munka. „A déli csillagos ég photometriai megfigyelése” c. összeállítás (az állami Konkoly Obszervatórium Nagyobb kiadványainak 1. köteteként) 1916-ban került ki a nyomdából. A mérések oroszlánrészét Tass Antal (1876—1937) főobszervátor, és Terkán Lajos (1877—1940) obszervátor készítette. Fénymérésekhez az un. Zöllner-típusú fotométert használták, amelynél egy lámpa fényével előállított „mesterséges csillag” fényességét szabályozva lehet az égitest fényét mérni. Összesen 2122 csillag fényességét közli a katalógus, amely németül és magyarul is megjelent.

Az északi égboltot felölelő „Potsdamer Durchmusterung”-nak ez a déli kiterjesztés már kevésbé jelentős, mint a színkép katalógus. Ennek egyik oka talán az, hogy megjelenésekor már részben elkészült, részben munkában volt a méltán híres USA-beli „Harvard photometry”. Ám összehasonlítva a külföldi fényesség jegyzékekkel, Zsoldos Endre arra a következtetésre jutott, hogy az adatok többsége jól egyezik a pontosnak tartott „Revised Harvard Photometry” értékeivel [15].

Szinte már az első világháború küszöbén az ógyallai csillagászok egy újabb nagy vállalkozáshoz fogtak. A göttingeni csillagvizsgálóban készített fotografikus fénykatalógus példájára megkezdték a déli égboltsáv fényképezéssel mérhető csillag-fényesség jegyzékének elkészítését. A munka irányítója Terkán Lajos obszervátor volt. A fiotografikus katalógus nyersanyaga valóban elkészült, a háború kitörése azonban meggátolta a fényképlemezek pontos kiértékelését. Ezért az „Ógyallai aktinometriai katalógus” soha sem készült el. A háború után az értékes lemez anyagnak nyoma veszett.

Végeredményben azonban nem vitás, hogy a magyarországi csillagászok 1875—1917 között tevékenyen részt vettek a csillagászati megfigyelések és mérések több nagy nemzetközi jellegű és jelentőségű munkálatában. Teljesítményüket azért sem szabad lebecsülni, mert a ténylegesen észlelő csillagászok száma, a külföldi obszervatóriumok munkatárs gárdájához képest mindenkor aránylag csekély volt.

Hangsúlyoznom kell, hogy a fenti ismertetés nem terjed ki a nemzetközi jelentőségű egyéni kutatásokra, pl. Konkoly Thege üstökös vizsgálataira, vagy Gothard Jenő fényképező tevékenységére. Ezekkel együttesen érte el a hazai csillagászati kutatás, hogy amíg 1867-ben még működőképes obszervatórium sem volt Magyarországon, addig 1898-ban már Budapesten lehetett megrendezni – nagy sikerrel – az Astronomische Gesellschaft közgyűlését. Ez a közgyűlés annak az elismerése is volt, hogy a magyarországi kutatók az asztrofizika terén jelentősen hozzá járultak a csillagászati ismeretek bővítéséhez [16].

Az első világháború után, a békediktátum megfosztotta Magyarországot az egyetlen modern obszervatóriumától, az ógyallai csillagvizsgálótól, amely Csehszlovákia birtokába került. A csillagászati kutatások csak akkor kezdődhettek újra, amikor 1921—1927 közt felépült az új svábhegyi Asztrofizikai Obszervatórium (nagyrészt  kezdetben az ógyallai, ill. a Podmaniczky-féle magáncsillagvizsgálóból származó  műszerekkel). A 20. században ismét újjá éledő magyarországi csillagászat azonban már más célokkal, más irányzat szerint kezdte meg kibontakozását.

Források

[ 1] Brosche, P.-Vargha, M.: Briefe F. X. von Zach sein Vaterland. Publ. of the Astr. Department of the „L. Eötvös” University, No. 7. Budapest, 1984. 53—55. p.

[ 2] Gerdes, D.: Die Lilienthaler Sternwarte. Heimatverein, Lilienthal, 1971. 13.p.

[ 3] Pasquich, J.: Astronomische Nachrichten aus Ofen aus Briefen von – – -. Monatlische Correspondenz zur Beförderung für Erd- und Himmels-Kunde, 1805, April, 386. p. – Mai, 470—473. p.

[ 4] Bartha L.: Pasquich J. emlékezete. TIT Budapesti Szervezete, Szakosztályi füzetek, 1. sz.

[ 5] Witauschek Gy.: Hosszúságkülönbségek meghatározása lõporjelek útján. – Térképészeti Közlöny, 4. köt. 1-2. 1936. 82—90. p.

[ 6] Bartha L.: A legrégebbi magyarországi alapmeridiánok történetéhez. Technikatörténeti Szemle, 12. köt. 1980-81. Budapest, 1981. 103—105. p.

[ 7] Herrmann, D. B.: Geschichte der Astronomie von Herschel bis Hertzsprung. Berlin, 1978.

[ 8] Wolf, R.: Handbuch der Astronomie, Ihrer Geschichte und Litteratur, II. Zürich, 1892.

[ 9] Kálmán, B.: Konkoly Thege’s Research in Solar Physics. In: The Rule of Miklós Konkoly Thege in the History of Astronomy in Hungary. Konkoly Observatory of the Hungarian Academy of Sciences, Monographs No. 1. p. Budapest, 1992.

[10] Bartha L.: Fényi Gyula emlékezete. MCSE Csillagászattörténeti Szakcsoport Közleményei, 4. sz. Budapest, 1995.

[11] Pettit, E.: Forms and Motions of the Solar Prominences. Yerkes Obs. Publ. 3 Part.4. 1925

[12] Konkoly Thege M.: 160 álló csillag színképe. – MTA Értekezések a Mathematikai tudományok körébõl. 5. k. 1. füz. 1877. 4. p.

[13] Konkoly Thege M.: Értekezések a Mathematikai Tudományok Körébõl, 11. k. 4. sz. 1884, 12. k. 5. sz. 1885, 13. k. 3. sz. 1886. (MTA III. osztály közleményei.)

[14] Hearnshawm J. R.:The analysis of the starlight. Cambridge University Press, 1986.

[15] Zsoldos, E.: The Ógyalla Catalogues. In. The Role of M. Konkoly Thege… Monographs, No 1. Budapest, 1992. 59. p.

[16] Bartha L.: 100 éve tartottak elõször nemzetközi csillagászati találkozót hazánkban. In: Évfordulóink a mûszaki és természettudományokban 1998. Budapest, 1997. 124—126 p.

Abstract

A nemzetközi együttműködés gondolata a csillagászati észlelések terén a 18. század végén indult meg. Az egyik első nemzetközi kooperációt a magyarországi származású, németországi Zach Ferenc Xavér (1753—1832) szervezte 1800-ban az akkor még ismeretlen aszteroidák felkutatására és követésére. A magyar csillagászok a 19. sz. utolsó negyedében kapcsolódtak be a nemzetközi asztrofizikai együttműködésekbe. Konkoly Thege Miklós (1842-1916) az ógyallai magán obszervatóriumában, 1883-ban kezdte meg a potsdami csillag-színkép katalógus kiterjesztését az égi egyenlítőtől a –15°-os deklinációs övezetig, a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagokra. Az ógyallai spektrál-katalógus nagy részét Kövesligethy Radó (1862—1934) készítette el, 2083 csillagról. Konkoly Thege M. és asszisztensei már 1872-ben megkezdték a napfoltok rendszeres észlelését is. Ezeket az adatokat 1883-tól rendszeresen megküldték a zűrichi napfolt adatgyűjtő központnak. 1917-ig az ógyallai napfolt észlelések nagyon fontos kiegészítői voltak a zürichi adat sorozatnak. Konkoly Thege M. 1907-ben megkezdte a Nap fotografikus megfigyelését, és a fényképek kimérésére nagyon jó komparátort szerkesztett. 1899-ben a magán csillagvizsgálót a magyar államnak ajándékozta, ekkor a csillagászati fotometria vált a főprogrammá. 1904-ben Tass Antal (1876—1937) és Terkán Lajos (1877—1940) megkezdte az égi egyenlítőtől –10° deklinációs övezetig terjedő zóna 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagainak vizuális fényesség katalógusát. Ez az északi égboltot átfogó „Potsdamer Durchmusterung” folytatása volt. Megkezdődött a fotografikus katalógus munkája is, de a háború ezt félbeszakította.

Hozzászólás

hozzászólás