Első csillagászati élményemben keveredett a félelmetesség és a komikusság. Még 9 éves sem voltam, harmadikos általános iskolás, amikor véletlenül belekeveredtem egy majdnem teljes napfogyatkozásba. Már előző nap szóltak a tanárok, hogy másnapra hozzunk magunkkal ablaküveg-darabokat és gyertyákat, így 1961. február 15-én, ezen a hideg, tiszta, napsütéses szerda reggel ezekkel érkeztem a pécsváradi iskolámba. Az első óra helyett egy szaktanár robogott végig az osztályokon, elhadarva a napfogyatkozással kapcsolatos tudnivalókat. Mi, éretlen gyermekek, alig vártuk, hogy meggyújthassuk a gyertyákat, jól összecsöpögtethessük a padokat, és végre kormozhassuk az üvegdarabokat.
Miután a kezünk, arcunk, ruhánk kellően kormos lett, kitereltek bennünket az iskolaudvarra. A látvány félelmetes volt: a csaknem sötét udvaron a sokszáz gyermek, mindenfelé furcsa árnyékhatás, egy-egy égő gyertya fényével. Zsivaj, ordítozás, a nagy többség már kormos arccal, vagy éppen kormozódás közben. Néhányan sírtak félelmükben, vagy óbégattak a bekormozásuk ellen, menekülve a vásott társaik elől. Az égen csak egy vékony kiflivé csökkent napocska pislákolt. Igazi világvége-hangulat alakult ki erre a 10-15 percre, amíg a jelenség a legnagyobb fázisban, csaknem 98 %-os fedettséget produkált 08:51 körül.
Ugyanezekben a percekben Bulgáriában is jó idő volt. A totalitás tengelyén, a Magyar Tudományos Akadémia által kiküldött tízfős napfogyatkozás-expedíció tagjaként sikeresen észlelte és fényképezte a teljes napfogyatkozást Dr. Kulin György is, aki akkor már 56 éves múlt. Persze akkor én erről mit sem tudtam.
Mindezt persze egyszerűbben is kifejthettem volna. Éspedig így: jó 47 évvel voltam fiatalabb nála. Mivel ez a korkülönbség mindig megmaradt közöttünk, soha sem tudtam őt tegezni, hiába kérte később. Sőt még a Gyurka-bácsi se nagyon jött a számra, leginkább Igazgató úrként tituláltam, már ha a megszólítást nem tudtam kikerülni.
De ez még odébb van! Kisokos, nyitott, a világra rácsodálkozó, falusi gyermek voltam. Sok minden érdekelt, de a csillagászat nem. 1967 tavaszán jött be a televízió képernyőjére Öveges József, és nagy lelkendezéssel mutatta, hogyan lehet papírhengert sodorni két lencse köré, és máris kész a csillagászati távcső! Ez már megbizsergetett. Apám (talán kezdettől fogva) járatta az Élet és Tudományt, így amikor annak 1967. május 19-i számában megjelent Kulin György cikke „A legegyszerűbb távcsövek és készítésük” címmel, már elhatároztam, hogy nekem is lesz saját távcsövem. Írtam levelet a Lenin körút 96-ba (Uránia Bolt) és megrendeltem egy tárgylencsét és egy szemlencsét. Augusztusban megérkezett a küldemény, elkészítettem fekete fotókartonból a csöveket, kipróbáltam egy távoli templomtornyon, és augusztus 31-én hajnalban végre megláttam a Hold recés felszínét és tucatnyi kráterét. Az 50 mm-es, egytagú lencsével látott kép: lélegzetelállító, lenyűgöző, csodálatos, semmilyen szépséghez nem foghatóan gyönyörűséges volt!
A megyei könyvtárból csillagászati könyveket kölcsönöztem. Megvettem a Föld és Ég 1967. 3. számát, majd a kéthavi lap további számait. A Sánc utca 3/b-ből (Uránia Csillagvizsgáló) csillagtérképet rendeltem, és megkezdtem a csillagképekkel való ismerkedést. Évkönyvet szereztem. 1968. őszén egy 45/300 mm-es ragasztott lencsét kaptam, arra már 150-szeres nagyítást is mertem adni, és bolygókat is nézhettem. Miután egy Pécshez csak elvileg csatolt falu (Vasas) külterületén laktam, kiváló tanyasi egem volt. Így mindazt, amit csak láttam az égen szabad szemmel, vagy kis távcsöveimmel: feljegyeztem és a leírásokat, rajzokat elküldtem az Uránia Csillagvizsgáló címére. Napot, Holdat, bolygókat, meteorokat, állatövi fényt, ellenfényt, Tyndal-jelenséget, halokat. 1969 januárjától már változócsillagokat is néztem.
Kulin György leveleiben, pár sorban igazolta vissza rendeléseimet. Kezdetleges észleléseimet kiadta az adatgyűjtőknek, így újabb levelezőpartnerekhez jutottam. Nagy Sándor és Bartha Lajos egyengette utamat az 1968–1969-es években. Beléptem a Csillagászat Baráti Körébe, és a dr. Kulin aláírásával ellátott kis igazolványt büszkén őrizgettem.
Még szebb égi látványokra vágytam, és 1970. tavaszán egy 150/1500 mm-es távcsőtükröt rendeltem meg az Urániától. Most utólag értem: ezeket a tükröket nagyrészt Kulin György saját kezűleg csiszolta, a maga fáradozásával, drága idejének ráfordításával, a kívánt átmérő és fókusz figyelembevételével, és maga végezte a csomagolást, nyilvántartást is. Akkor azt hittem, leveszik a polcról a tükröt és küldik. Így igen türelmetlen voltam már, mire ez a kis fadoboz, tele vattával megérkezett, és benne egy nagyon jó minőségű Kulin-tükör. Ennek a tükörnek a távcsővé szerelésével nyílt ki nekem az Univerzum minden érdekessége és szépsége!
A fizika jól ment, a matek még jobban a pécsi Építőipari Technikumban, és a száraz középiskolai anyagot jól oldotta az éjszakai csillagnézés. De 1970 elején közeledett az érettségi és a felvételi. Dönteni kellett, hogy hol tanulok tovább: az ELTE matematika-fizika szakán (és esetleg csillagász lehetnék), vagy a BME Építészmérnöki Karán (és akkor az építészet mellett lehetnék műkedvelő csillagnéző). A felvételi űrlapot adataimmal kitöltöttem, csak az intézmény neve hiányzott, és dönteni nem tudtam. Írtam egy levelet Kulin Györgynek és tanácsát kértem a további életpályámat illetően. Postafordultával válaszolt nekem, a 17 éves falusi gyereknek. Egy teljes oldalt kitett gépelt levele, melyben hosszan elemezte a lehetőségeket. Lényege az volt: túl sok a csillagász máris, így ha majd végeznék, aligha tudnék csillagász-álláshoz jutni. És ha mégis, a csillagászok fizetése elég kevés, a megélhetéshez külön munkákat kellene vállalnom. Ezért mentem a Műegyetemre, lettem építész, és amatőrcsillagász.
Lassan elérkezett az első személyes találkozás ideje. A hazai csillagászat legnagyobb létszámú szervezete a Csillagászat Baráti Köre volt, és ennek is a legnagyobb szabású rendezvényei az éves, később kétéves CSBK Országos Találkozók voltak. A helyszíneket még ma is fejből sorolom: Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Ózd, Veszprém, Budapest, Szolnok, Kaposvár, Kiskunhalas, Szombathely, Debrecen, hiszen ezeken mind részt vehettem. Persze Kulin György is, hiszen nemcsak előkészítője, szervezője, előadója, aktív résztvevője volt ezeknek a rendezvényeknek, de tanúsíthatom, hogy nagyon jól érezte magát ezeken a seregszemléken. Látszott a csillogó szemein, fokozott lelkesedésén, örömén, hogy ilyenkor nagyon boldog! Hiszen az általa teremtett mozgalom lelkes tagjai jöttek össze három napra. Ilyenkor töltekezett mindenki. Az előadások, a szervezeti kérdések megvitatása, a kiállítások, a kirándulások, az esti távcsövezések vagy az asztalok melletti időtöltés a hasonszőrűekkel: adta a további erőt mindenkinek az amatőrcsillagászat lelkes folytatásához. Hiszem, hogy neki is!
Nekem Zalaegerszeg volt az első. A CSBK találkozóján 1970. augusztus 12-én ott voltam, több mint kétszázad magammal. Akkor láttam élőben Dr. Kulin Györgyöt, amint a megnyitó előadást tartotta. Szépen, hangosan, nagy hangskálával, értelmesen beszélt. A szünetben kiözönlött mindenki a Művelődési Ház előterébe, persze nem mertem odamenni hozzá. Rágyújtott egy cigarettára, egyet szívott, majd a tömeg közepén kiáltozni kezdett:
– Itt van-e köztünk az én levelezőtársam, Pécs mellől?
Irulva-pirulva odasündörögtem hozzá, illően bemutatkoztam.
– Ó, hát mi már sokat leveleztünk egymással! – mondta barátian, kezemet hosszasan szorongatva.
– Köszönöm szépen az Igazgató úrnak a küldeményeket – nyökögtem.
– Tegezz kiskomám, nyugodtan. Látod, ez itt egy baráti kör. Meg egyébként is: minden csillagász tegez, minden más csillagászt! – mondta vállamat lapogatva.
Így történt hát, hogy megismertem. Bár sem akkor, sem később nem mertem tegezni az említett korkülönbség miatt: egy szép atyai barátság alakult ki köztünk. Hasonlóan lehetett ez sokszáz, sokezer más csillagász barátjával is, nyilván.
1971 szeptemberétől 1977 júliusáig Budapesten laktam kollégiumban, albérletben, mindig a budai oldalon. Így minden derült este felmentem az Uránia Csillagvizsgálóba, és ott ténferegtem a kupolában, vagy a tetőteraszon. Az első estéken még jegyet vettem, hogy a távcsőbe nézhessek. Egy hét után már ingyen is belenézhettem a csőbe. A következő héten már megmutatták a 200 mm-es refraktor kezelését a bemutatók. Egy jó hónap után már rámbízták a távcsövet:
– Mi lemegyünk egy kicsit a Solemio-ba, ha jönnének az ápoltak, mutassad meg nekik a Holdat!
Én meg nagyon örültem, ha jöttek érdeklődők, olyan érdekes volt a gyermekeknek, vagy idős embereknek életükben először megmutatni távcsővel a holdkrátereket. Ha meg nem jött senki: észlelhettem kedvemre. Igen jó volt ez a műszer, főleg bolygókra, kettőscsillagokra, de a budapesti ég ellenére a halványabb változók és a tömörebb mély-egek is szépen látszódtak vele. A hosszú, hideg téli estéken sokat nézelődtem, sokszor csak egymagam. Szigorúan mindig 22:00-kor zárt a csillagvizsgáló. Társaim pár perccel előbb feljöttek, hogy gyorsan bezárjunk, mert soha semmilyen jelenség kedvéért sem maradhattunk tovább.
Kulin György az Uránia földszintjén berendezett műhelyben csiszolta esténként a tükröket. Az ablakok észak felé néztek, így láthattam már délután, amikor befelé jöttem. Az intézet igazgatója a géppel forgatott alsórészre nyomta a felső tükörelemet, közbe rakta a csiszolóporokat, megvizezve, néha felemelve, nézegetve. Amikor este 10-kor hazafelé mentünk, legtöbbször akkor is így láttuk a kivilágított műhely ablakain benézve. Így volt ez 70 éves kora, az 1975-ös végleges nyugdíjba vonulása után is.
Az Urániában egy nagyon jó közösséget alkottak akkoriban a távcsöves bemutatást végzők. Egy nagy dolgozószobában gyűltek össze, még azok is, akiknek aznapra nem volt beosztásuk, még borult idő esetén is. Esténként 10–15 fő nyüzsgött itt: Torma Tibor, Piroska György, Kelemen János, Mátis András, Kovács Zoltán, Kovács Péter, Peringer Miklós, Habina József, Bán András, Gellért András, Hegyessy Péter, Kenéz István, Pócs Mihály, Rigó Zoltán, Kovács György, Kunovits Jenő, Szalma Sándor, Turák József. Könyveket, folyóiratokat nézegettek, beszélgettek, észlelési terveket szőttek vagy feldolgoztak valamit. Fizikai kísérletként kilógattunk egy zacskós tejet a déli homlokzatra és hónapokig figyeltük sorsát. Egyszer egy elgázolt fekete kutya pár napos tetemét lógatta valamelyikünk a lépcsőházi Foucalt-inga helyére. Rádióvevővel figyeltük a budapesti taxisok vagy rendőrök beszélgetéseit. Sokszor csak vitatkozgattunk, nem is mindig csillagászati témákról. Hetente egyszer előfordulhatott, hogy a vita hevessége okán nyílt az ajtó, megjelent Kulin György foltos köpenyében, és csendre intett bennünket.
Évente egyszer Uránia-napot szerveztek, talán Gyurka bácsi januári születésnapja, vagy áprilisi névnapja környékére. Ezen esti alkalmakra mindenki megjelent, akinek valami köze volt az Urániához, sokszor a nagyelőadó is szűknek bizonyult. Oldottabb előadások voltak, vicceket meséltek, nagy pohárköszöntő szövegek hangzottak el, ezekben Róka Gedeon, Schalk Gyula, Zombori Ottó, Ponori Thewrewk Aurél járt az élen. A Kőháti Attila operaénekes-geológus szép orgánuma adta meg az alaphangot, majd egy-egy pohár fokozta, végül a csillagász-induló eléneklése zárta az ünnepélyt. „Az esti csillagot, ha látod…” Ilyesmi volt a ritkább. A napi munka volt az általánosabb. Jöttek a csoportok, nekik előadást kellett tartani, a kupolában megmutatni legalább a távcsövet, derült időben a látványos objektumokat is.
És már voltak amatőrcsillagászati lapok, azokba lehetett megfigyeléseket küldeni, így az észlelésekkel is törődni kellett. A változós megfigyeléseket Torma Tibor szedte össze havonta mindenkitől, legépelte, a legvégére odaírta: „Dr. Kulin György director, Urania Observatory”, szépen Kulinnal aláíratta, és úgy küldte el az Amerikai Változóészlelők Szövetségének. Így biztosabban odaér, mondta sokat sejtetően. Más észleléseket fogadott a Szentmártoni Béla szerkesztette Albireo, megint mást a Bartha Lajos által készített Meteor, mindegyikbe sok szép észlelés került innen. Aradi Katalin, Deicsics László, Róka László, Závodi László, Vadász Sándor, Holl András, Mizser Attila, Szerető Dániel, Motajcsek László kapcsolódott be itt a megfigyelőmunkába.
Akkor azt hittem Kulin háta mögött, lopva kell az észleléseket végezni. Utólag derült ki, hogy nemcsak figyelemmel kísérte, de ahol tudta segítette, dicsérte is tevékenységünket. Ő már szakcsillagászként bizonyított, most már inkább abban bízott, hogy a többezer távcsővel ellátott tízezernyi érdeklődő némelyike majd nóvákat, üstökösöket talál, vagy komolyabb észlelésekre is sor kerül a bemutató- avagy a magán-csillagdákban. Tudott a „meteorosok” (nem a hullócsillag-észlelők, hanem a Meteor-ban ténykedők) lelkes munkálkodásáról és bennük látta a mozgalom kovászát, és további fejlődésének zálogát. Igaz, hogy a Meteort favorizálta, ám a többi amatőrcsillagász lap is éppen olyan kedves volt neki, és az utóbbiak szerkesztői és olvasóközönsége szemében is népszerű maradt Kulin György mindvégig.
Még szólhatnék arról a sok csillagászati folyóiratról, amit alapított, és amelyet minduntalan megszüntettek a magyar történelem zivatarjai. Közülük talán a Föld és Ég volt a legsikeresebb, annak is a legnépszerűbb Baráti Köreink rovatát állította össze évtizedeken át, névtelenül. Számtalan cikket írt, sokszor neve feltüntetése nélkül, és nemrég szemtanúja voltam annak a sziszifuszi munkának, amint valaki megpróbálta összegyűjteni összes írását. Szerintem ez lehetetlen! Igen sok kiadványba adott cikket, nyilatkozatot. Vannak közöttük napilapok, ifjúsági lapok, ismeretterjesztő folyóiratok és az említett csillagászati kiadványok. Még a könyvei is: nemcsak a távcső-világák kiadásai, hanem sok más könyve: a gyakorlatias tükörcsiszolástól és távcsőépítéstől, egészen a filozófiához közeli műveiig.
Nem tudtam, hogy meggyőződéses vegetáriánus, és azt sem hogy komolyan focizott. Mindkettőről egy helyen és egy időben értesültem. Békéscsabán, 1975. június 28-július 7-ig volt egy 10 napos bentlakásos csillagászati továbbképző tanfolyam, melyen részt vettem, és így mindennap láttam őt. A napi háromszori étkezéskor a közelében ülőnek adta az általa nem fogyasztható étket, így jutott repeta sokszor nekem is. Neki meg ilyenkor külön összedobtak valami húsmenteset a szakácsok. Akkoriban jelent meg a Távcső Világa új, 1975-ös kiadása. Néhány példányt lehoztak neki a nyomdából, akkor körbeadogatva mi láthattuk először a hatalmas kötetet. Örült, hogy megjelent végre, mert évek óta húzódott a kiadása. Akkor este hozatott néhány láda sört a csoportunknak, melyet közösen fogyasztottunk el vele. Egy másik délután a kollégium füves kertjében nagy focimérkőzést szerveztünk. Ahogy választottuk a csapat tagjait, és mezesekre és mez-nélküliekre osztottuk: Kulin György is beállt közénk. Már nem tudom vele voltam vagy ellene, de Dinamó-gatyában, mez-telen felsőtesttel nagy hévvel játszott, szép cseleket csinált és nem kímélt bennünket, igaz mi se őt. Ekkor 70 éves elmúlt már, de mint mesélte sokáig rúgta a bőrt, korábban. Hónapokkal később a Népsportban jelent meg róla egy interjú, amelyben a riporternek elmesélte ezt a csillagászbarátokkal történt labdarugó élményét. (Ezt a cikket volt a legnehezebb előkeríteni 29 évvel később!)
Szép ajándéka a sorsnak, hogy megérhette 1989-et, és a Magyar Csillagászati Egyesület újbóli megalakulását. A 40 éves csipkerózsika-álomból való feltámadást először az Urániába hirdették meg, de már előzetesen olyan érdeklődés mutatkozott, hogy a rendezvényt át kellett tenni egy nagyobb térbe: le a Duna-partra, az I. kerületi Tanács Művelődési Házának nagytermébe. Csaknem kétszáz ember dörgő tapsa fogadta Gyurka bácsit, amikor a színpadra lépett és üdvözölte a megjelenteket. Az egyesület megalakult, az 1. számú tagsági könyvet Dr. Kulin György nevére állították ki, és az egyesület tiszteletbeli tagja lett. Az idős tudós ma is előttem van: jó fizikai állapotban látom, szellemileg frissnek, boldognak. Már így is marad meg, mert akkor láttam utoljára!
