A falusi gyerek természetes élettere a természet, a növények, az állatok közelsége, szeretete.
Számunkra mindez magától érthető volt, mint az, hogy a tisztesség személyes erkölcsi és etikai normát jelent, amelyet semmilyen körülmények között nem szabad áthágni. Az tisztesség belső norma, amelyekhez cselekedeteink méretnek.
Ezzel az otthonról kapott indíttatással kerültünk az iskolapadba, hogy jó TANÍTÓINK ezt megerősítve, sok tárgyi tudást adva, neveljenek emberekké bennünket. Ehhez pedig a munkaszereteten keresztül vezetett az út. A feladatvállalás és végzés mindig örömet ad, ki többre, ki kevesebbre tehet szert, tehetsége szerint.
Az alkotó munka műhelyét az Általános Iskolában a Szakács László Tanár Úr által megálmodott botanikus kertek, később az új iskolában létesült melegház jelentette. Először idősebb testvéreimmel jártam szívesen a volt Székely-villa kertjében levő botanikus kertbe. Nem volt baj, hogy kicsi vagyok, bátran mehettem. Ott csodálkoztam rá tágra nyílt szemmel eddig soha nem látott növényekre, a rendszertant követő megannyi parányi ágyásra. Nem a tanári szigor, hanem a felszabadult tenniakarás indította el a vetélkedést. Mert délutánonként még nyáron is mentünk, és tettük rendbe ágyásainkat azért, hogy szép legyen.
Később a botanikus kert a Tanácsháza udvarában kapott helyet. Felső tagozatosként itt már "saját" parcellám volt. Jobb kéz felöl az első (moszatok, zuzmók, mohák, páfrányok). Méreteiben ugyan nagyon kicsiny, de annál gazdagabb fajtaválasztékban pompázott a kert. A kicsiny útmutató táblák pedig szótlanul is mindig magukért beszéltek. Észrevétlenül jegyeztük meg a neveket, mert láttuk, kézzel fogható volt, és főleg az, hogy mi gondozhattuk. Szakács Tanár Úr nagy-nagy tudással, szeretettel és bizalommal irányította munkánkat, egyengette lépteinket, nyesegette vadhajtásainkat. Ő az a Pedagógus, Aki nem alattvalókat, hanem embereket igyekezett nevelni belőlünk.
Számomra az "új" iskolánál létesült melegház, az akváriumokkal, szökőkúttal, a pálmákkal ás több szebbnél szebb növénnyel, maga a csoda világa volt. Ápolhattam, gondozhattam a halakat, növényeket és néha még a vendégeket is én kalauzolhattam.
Tanár Úr bizalmáért ma is hálás vagyok! Mi ott játszva tanultunk, mert az ott végzett tevékenység ma is jó játéknak tűnik.
Nagyon szerettem a Földtörténeti Kép (ez a földtörténeti korokat bemutató, csigaházakkal, kagylókkal és egyéb megkövült maradványokkal "élővé" varázsolt hatalmas falikép volt – R.N.) előtt állni, és csodálni a "Nagy egészet", egy falra épített világot. Kár, nagyon kár, hogy csak emlékezetünkben létezik. Végtelenül sajnálom, hogy a történelem embert sorvasztó sivatagi szelei magukkal sodorták valaha volt gyermekkori csodáink közül a mi botanikus kertünket, a melegházat, a Földtörténeti képet, az első élő tankönyvünket.
A Betelgeuse 2001. július-augusztusi számában megjelent cikk másodközlése
