Régi Meteorok elsárgult lapjait forgatva szemembe ötlött egy cím: „Egy sikeres program: a Plejád-okkultáció (1972. III.19.)” Emlékszem, gyönyörű tavaszi idő, ragyogó, tiszta, kék ég volt, a pár napos holdsarlót már kora délután jól lehetett látni. Az Erzsébet-hídon sétáltam át a Hegyalja útra, élvezve a langymeleg tavaszi vasárnapot. Az Uránia teraszán már tömött busz hangulat uralkodott. A Heydénél Aurél bácsi és a Schwarc család sürgött-forgott. A Zeiss 80/1200-est Piroska Gyuri és Bán Dínó élesztgette, a 80-as Merzet Bartha Lali és jómagam tologattuk, hogy elkerüljük a kémény és a tévéantenna takarását. A hangfalból kivételesen nem a Deep Purple üvöltött, hanem az OLB 5 rádió másodperc szignálja, ami mindenkit őrületbe kergetett. A társaság egy kibővített Laokoón-csoport összhatását keltette, különböző kábelekbe gabalyodva, mely kábelek egy ronda kis elektronikus panelbe csatlakoztak. Ez volt a Nepolár flexár opakop Cé! A továbbfejlesztett változat nem sokkal bolondabb neve jobban megvilágítja mibenlétét: „Tetrasíposz Quintoflex”. Tehát négy észlelő (tetra) saját hangfrekvenciáját (síposz) az OLB 5 rádiószignáljával (Quinto) keverte egy sztereo magnó bemenetére (flex). A négy észlelőkezében egy-egy nyomógombbal jelezte a kontaktusok bekövetkeztét. A felvett jeleket később lelassítva és többször visszahallgatva rögzítették a pontos időpontokat. A csoportot Gellért András irányította, majd a kiértékelést ő és a készülék készítői és kezelői, Kovács Zoltán és Kunovits Jenő végezték. Gellért egy 72/500-assal, Habina az AT-l-essel, Peringer a Somet Monárral észlelt.
Természetesen nem csak ezért volt sikeres a Plejád-okkultáció. Az akkori időkhöz képest országosan is sokan észleltek. Budapesten még Torma Tibor (éppen ki volt tiltva az Urániból), Papp János (Rákosrendező, MÁV Állomás), a Klausz testvérek Szerencsen, Ujvárosy Anti, Tóth Sanyi, Szoboszlai Zoli Hajdúnánáson, Mezősi Csaba, Keszthelyi Sanyi Pécsett, és még sorolhatnám. Sokuk neve ismert, észlelők voltak, vagy most is észlelnek. Ketten közülük — Tóth Sanyi és Kovács Zoli — már fiatalon eltávoztak az égi észlelőrétre. Kellemes, de fájó is emlékezni erre a csodálatos tavaszi estére, az akkori Urániára, a régi barátokra. Lelkesek voltunk, fiatalok voltunk: aznap lettem 25 éves — te jó ég! —, és azóta eltelt immár újabb negyed század.
A Meteor 1997/3. számában megjelent cikk másodközlése
