• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Gellért püspök csillagászata







    Gellért püspököt halála percétől szentként tisztelte a nép, míg 1083-ban pápai kanonizációja is elkövetkezett, Szent István és Imre fölemelésével egyidejűleg. Nagyjából ennyi derül ki a történelemkönyvekből Szent Gellért életéről.

    Töredékesen fönnmaradt legendája írja, hogy messze földön híres szónok volt – a legenda nem véletlenül említi a húsvéti szónoklaton kívül a diósdi prédikációt, melyben a püspökök mártírhalálát jósolta meg. Tudjuk, hogy sok könyvet írt, ezek közül azonban csak a Deliberatio, Elmélkedés a három fiú himnuszáról című nagyívű munka maradt fönt XI. század végi másolatban – a nevén kívül a szöveg maga is minden kétséget kizáróan azonosítja a szerzőt. Szinte biztos, hogy 1042 nyarán, rekkenő forróságban, valahol a Dél-Alföld szívében keletkezett e könyv, olaszos helyesírású latin nyelven.A Deliberatio nyolc könyből áll, melyek tárgya a Dániel 3,58-65 egy-egy verse fölötti szabad elmélkedés. A terjedelmes mű megismertet minket a szerző világnézetével, teológiai fölfogásával. És még valamiről meggyőződhetünk, szinte oldalanként: arról, hogy Gellért püspök mennyire szerette a csillagászatot, magát a Napot, a Holdat, a csillagos eget. Most ezekből a részekből válogatunk, abba a reményben, hogy az Árpád-kor csillagászati nézeteinek színvonaláról is képet kapunk. Az idézeteket és ezek helyét a Scriptum Kiadó (Szeged, 1999) Deliberatio-kiadása szerint idézzük.

    Az egyház és a tudomány viszályáról divatos volt írni a borús XX. században. Nos, Gellért úgy látja, a természettudomány művelése nemhogy gátolja, kifejezetten segíti az Egyház működését!

    „Aki tehát teremtőjét bármi tudatlanságtól gátolva nem tudja vagy nem képes megismerni, nézzen az égre és belőle tanulja meg, hogy milyen nagy, milyen erős és milyen rettenetes az, aki ezt a semmiből megteremtette. (…) Azt akarta, hogy mindenki a lehető legbölcsebb legyen a jó és csodálatos tudományban” (VI. 80,2).

    Álláspontjához híven teológiai érveit nagyon gyakran további természettudományos párhuzamokkal illusztrálja. A II. 20 helyen olvassuk, hogy az ég szónak több jelentése van. Az eget „a Szentírásban firmamentumnak is nevezik azért, mert a csillagok pályái és bizonyos meghatározott törvények rögzítik”. Olykor azonban az ég szót levegő értelemben használjuk, „ahol a felhők, viharok és ciklonok keletkeznek”. Az „ég madarai” kifejezést is használjuk, pedig a madarak a levegőben repülnek. Gellért szerint az első meghatározás a helyes, de a második szóhasználat sem helytelen, „ha nem a természettudomány, hanem a jelképek nevén akarunk szólni”.

    A III. Könyv 31 foglalkozik azzal az ellentmondással, hogy Isten később teremtette a világító testeket és az időmérő égitesteket, mint a fényt vagy az időt. Fölveti továbbá, hogy a felső és alsó vizeket az eretnekek szerint nem teremthette Isten, mert azok már kezdetben voltak (1 Móz 1,1). E kérdést haszontalannak titulálja, az ellentmondásokat Sirák fia 18,1 idézetével oldja meg: „Aki örökké uralkodik, egyszerre teremtett mindent”. Alább kifejti, hogy jelképes szóhasználattal olykor az apostolokat nevezzük egeknek, az ég feletti vizek a szilárd lelkeket, az ég alatti vizek a bukott lelkeket szimbolizálják. (Az ég alatti-feletti vizekről bővebben l. pl. Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában c. könyvét.)

    Tudja, hogy a Nap nagyobb a Földnél. A VI. 84. szerint „A halandók törékeny és nyomorúságos természete parancsol a Napnak, amely megáll az ember parancsára, holott nagyobb az egész Földnél, bevilágítja a keleti és nyugati világot, és nagyságát Istenen kívül senki sem képes fölmérni”. Máshol egész prófétikus kijelentést olvasunk (V. 58): „Azt mondják, hogy a Nap a föld alatt ismeretlen utakon halad. Mi más ez jelképesen, mint annak bemutatása, hogy a földkerekség (orbis terra) ismeretlen, soha nem hallott népeihez elküldetett az apostoli prédikáció ragyogása?” Vagyis, a Föld egyrészt gömbölyű (ezt egyébként evidenciának veszi, máshol sem sokat magyarázza), másrészt az általunk be nem látott oldalon bizonyára élnek ismeretlen népek, akiknek akkor van nappal, mikor nálunk éjszaka van. Különös látomás 450 évvel Amerika fölfedezése előtt!

    Allegóriában magyarázza a csillagok természetét a VI. könyv 74. oldala. Úgy tudja, hogy a csillagok a Naptól kapják fényüket, s a Nap is mástól, az „örök fényességtől”, Istentől nyeri fényét. A csillagok különb-különb távolságra vannak a Földtől; nevük háromféle: a stella magányos, a sidera több csillagból áll, mint például a Hyadok és a Pleiadok, az astra a nagy csillagok együttese, pl. Orion, Bootes. Vannak továbbá szabálytalanul mozgó vagy visszafelé haladó csillagok is, ezekre a fentiek szintúgy állnak. Később a csillagképek pogány neve ellen fakad ki, melyeket „rászedetve és babonába süllyedve és az ördög tanításába bonyolódva” neveztek el (sorolja) Mercurius vagy Jupiter csillagoknak; s az égre helyezték Andromédát, ennek hitvesét, Erichtonius kocsist, Callistót, és Licaon fejedelem leányát, amelyet Nagy Medvének szoktak nevezni, a Lantot és Kentaurt, Aesculapius és Achilles nevelőjét. E csillagképek imádóiról azt tartja, hogy ők az „egyszarvúak, bivalyok és orrszarvúak módjára élnek”. (További állatokat l. még VI. 77).

    Úgy tudja, a Pleiádok 6 csillagból áll, s a hetedik sohasem látszik. E képet a Jelenések Könyve alapján magyarázza, szerinte akkor fog a hetedik csillag fölragyogni, ha eljön az Isten országa. Különös, hogy Gellért nem látta soha a hetedik csillagot – pedig bizonyára gyakran fölnézett az égre – írja, hogy a Bootes és az Orion alakja tényleg emberhez hasonló, ismeri az égi mozgásokat, a csillagképek kölcsönös helyzetét stb. Bizonyára látta a Pleiádokat is. Sosem látta volna a hetedik csillagot? Vagy látta, és mégis csak hatról értesít? Elve szerint, hogy lélekkel és nem testtel kell értelmezni a körülöttünk lévő világot, lehetséges, hogy egyszerűen nem hitte el, hogy hét csillagot lát olykor, ha olvasmányai ezt ékesen cáfolták.

    A holdfogyatkozás pontos magyarázatát is ismeri (V. 62). „Akkor van holdfogyatkozás, valahányszor a Hold belefut a Föld árnyékába. Ugyanis, mint erre kiskorodtól fogva bölcsen oktattak, úgy tartják, nincs saját fénye, ezért elfogy, ha közé és a Nap közé beékelődik a Föld árnyéka.” E képet üdvtörténeti szimbólumként fejleszti a későbbiekben, mi szerint valahányszor világi dolgokba bonyolódunk, a Föld árnyéka elfogja előlünk az isteni fényességet. Itt szól a képmutatókról, különösen a gonosz, hatalmaskodó, kapzsi és kicsapongó papokról, kikről „meséljen Germánia, de Pannónia se hallgasson”, az ilyen föld szüli az eltávolodást a világosságtól.

    Úgy gondolom, a Deliberatio alapján rámutathatunk egy, a kolostorok csillagászatáról kialakult elképzelés téves, legalábbis nem általános voltára: már azon túl, hogy az itt leírt ismeretek: gömb alakú Föld, fogyatkozások magyarázata, geocentrikus, többé-kevésbé ptolemaioszi világkép, természetesen hozzátartoztak a középkor ismereteihez. Szent Gellért értelmezésében a tudományt elsősorban elfogulatlan szellemmel kell művelni, s a vizsgálódás célja az, hogy a teremtett világ által annak teremtőjét ismerjük meg. A Deliberatio csillagászata nem azt mutatja, hogy a Biblia vagy a dogmák szellemét kívánná az egyház ráerőltetni a természettudományra. Épp fordítva látszik: a természettudomány eredményeit a világ megfigyelésével, és elsősorban szellemi megismerésével igyekszik fölfogni, minden dogmáktól szabadon. S hogy utána az ismereteket mi módon használja föl a hittételek illusztrálására, az már nem a tudós, hanem a prédikátor dolga.

    A Meteor 2003/9. számában megjelent cikk másodközlése

    Ez a bejegyzés A középkor csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul