• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Sidus Iulium és Dudith András







    A kritikai kiadás nem tudta azonosítani ezt az istenséget.[5] Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a szövegrész Plinius természetrajzának II. könyvére megy vissza,[6] ezt használhatta a magyar humanista forrásnak, amit könyvtárának[7] Stockholmban fennmaradt példánya is tanúsíthat.[8] Dudith könyvtára rekonstrukciójában még fellelhető egy hannoveri és egy drezdai Plinius-példány. A leírásokból úgy tűnik, hogy Dudith a stockholmi példányból dolgozhatott. Plinius a következőképpen említette meg az égitestet, amit később Caesar csillagának neveztek el:

    „Az egész földkerekségen csak egy helyen tisztelik az üstökösöket templomban, mégpedig Rómában: éppen az isteni Augustus volt az, aki magára nézve igen kedvezőnek ítélte meg egy üstökös megjelenését, aki ezzel nyitotta meg azoknak a játékoknak a kezdetét, amelyet Venus Genetrixnek ajánlva nem sokkal atyjának halála után még az általa felállított collegium rendezett.”[9]

    Dudith halála után egy darabig Boroszlóban maradt könyvtár, majd özvegye 1610 körül adhatta el, s így kerülhetett a könyv feltételezhetően a nikolsburgi Dietrichstein-könyvtárba. A bibliotéka akkori tulajdonosa Franz Dietrichstein olmützi érsek-bíboros volt. A 30 éves háború svéd hadvezére, Lennart Torstensson 1645-ben elfoglalta és kirabolta Nikolsburgot, s a zsákmányolt könyveket Krisztina királynőnek küldték el Stockholmba, ahol a neves filológus Isaac Vossius, udvari könyvtáros vette állományba.[10] A könyvben szövegkiemelések és margón lévő jegyzetek találhatók Dudith (és más) kezétől vörös (és fekete) tintával. Sajnos az inkriminált résznél (2,23) nincs megjegyzés vagy aláhúzás a magyar humanistától. A hannoveri Stadtbibliothek és a drezdai Universitätsbibliothek példányaival kapcsolatban a könyvtár-rekonstrukció adatai alapján még inkább negatív eredményre számíthatunk. A neves Dudith-kollekció másik része Drezdába, Frigyes Ágost fejedelmi könyvtárába került.[11] A drezdai példány tulajdonosa Valentinus Engelhart erfurti matematikus volt,[12] aki például az 1556-os üstököst is megfigyelte.[13] A hannoveri példány esetében sincs semmiféle jel Dudith tulajdonlására. A drezdai könyvtárosok szerint Otto Walde, a híres svéd kutató Dietrichstein exlibris-sze miatt gondolta, hogy a példány a magyar humanistáé lett volna. A Dudith-könyvtár monográfusai a következő ismérvek alapján próbálták meghatározni egy-egy könyv a magyar humanistához (Bibliotheca Dudithiana) való tartozását: tulajdonosi bejegyzés, dedikáció, jelmondat, metszésen lévő D-szám vagy marginália.[14] A kérdéses szövegrésznél nincs semmiféle jegyzet, marginália vagy aláhúzás.[15]

    Úgy tűnik mégis, hogy Dudith a stockholmi (s nem a drezdai vagy a hannoveri) példányt használhatta, mivel Plinius egy másik, gyakran idézett helyén aláhúzások és margón lévő megjegyzések vannak.[16] Erre a legjobb bizonyíték maga az üstökösökről írt traktátusa, ahol Julius Obsequens Liviust kivonatoló római író mellett, igaz közvetve, Pliniusra is utal:[17]

    „Most szemünk elé tárulnak a csodálatos égi tüzek különféle formái: a szakadékok, árkok, gyertyák, üszkök, gerendák, repülő sárkányok, függőleges tüzek, oszlopok, kardok, lándzsák, lámpák, dárdák, pajzsok, tornyok, hajók, keresztek, továbbá azok a kettős tüzek, amelyeket Castorról és Polluxról neveztek el, azután égő hadsorok és tüzes fegyverek, amelyekről Julius Obsequens és mások bőven értekeznek.”[18]

    Plinius így ír erről:

    „Fáklyák is feltűnnek időnként az égbolton, de ezek csak akkor láthatóak, ha lehullanak; ilyen szelte át az eget akkor is, amikor Germanicus Caesar gladiátori játékokat tartott, mégpedig délben, a nép szeme láttára. A fáklyáknak két fajtája van: világítótesteknek hívják az egyes fáklyát, a másikat nyílnak, amilyen a mutinaiaknak szerencsétlensége idején volt látható. A két fajta abban különbözik egymástól, hogy a fáklyák hosszú nyomot hagynak maguk után, miközben elülső részük lángol, a nyíl pedig vég nélkül lángolva hosszabb lángoló csíkot húz maga után. Hasonlóképpen feltűntek gerendák is, amelyeket dokos-nak, neveznek, amilyeneket akkor láttak, amikor a lakedaimoniaiak, hajóhaduk legyőzése után elveszítették a Görögország feletti hatalmukat.”[19]

    A következő évszázadban Komáromi Csipkés György az asztrológia-kritikájában (1665) szintén megemlítette Caesar csillagát és név szerint citálta Pliniust, mint forrást.

    „Igy nem sokkal az Augustus csaszar attya halála utan, mikor ö uralkodni kezdene, láttzott egy üstökös csillag, melly ezen Augustustol igen jo szerencsesnek itiltetett a maga részéröl, melly tiszteltetett is az templomban Roma várasában s tartott hét napokig. Ennek historiajat meg-beszelli Plinius.”[20]

     

    Ugyanis az üstökös feltűnésekor rendezték meg a Iulius nemzetség mitikus ősanyja tiszteletére a Venus Genetrix ünnepi játékokat, amelyet éppen Caesar alapított a Pompeius felett aratott győzelme után.[21] Erre utalhatott Dudith, mikor a rómaiak babonaságáról értekezett. Plinius szerint Caesar halála (március 15.) után, a tiszteletére rendezett játékok alatt (ludi Veneris Genetricis), július 20-a és 30-a között,[22] és nem hónapokkal később Kr.e. 44. szeptember 23-án jelent volna meg a híres üstökös, amelyet sidus Iuliumnak neveztek el.[23] Gyakori tévedés ugyancsak, hogy a szakirodalomban többen a Halley-üstökössel (1P/Halley) keverték össze Caesar csillagát, pedig az előbbi Kr.e. 12-ben (Augustus) illetve Kr.u. 66-ban (Nero) tűnt fel.[24]

     

    Üstökösünkről rengeteg forrást ismerünk,[25] beszámolt róla például Suetonius:

    „Ötvenhatodik évében halt meg, az istenek sorába iktatták, éspedig nemcsak a senatus határozata alapján, hanem a nép őszinte meggyőződéséből is. Az első ünnepi játékok idején ugyanis, melyeket örököse, Augustus, nyomban Caesar istenné avatása után tiszteletére rendezett, délután öt óra felé üstökös tűnt fel, és hét napig egyfolytában ragyogott az égen; általában azt tartották, hogy az égiek közé befogadott Caesar lelke az, és ezért ábrázolják őt azóta is csillaggal a feje fölött.”[26]

    Seneca, Apollónioszt idézve:

    „Ezenkívül nincs okunk úgy gondolni, hogy ugyanaz az üstökös jelent meg Claudius idejében, amelyet Augustus idejében láttunk, sem hogy ez a mostani, amely Nero Caesar idejében tűnt fel, és megfosztotta az üstökösöket rossz hírüktől, ahhoz hasonlított, amely az isteni Iulius halála után a Venus Genetrix-játékokon délután öt óra tájban bukkant fel.”[27]

    és Cassius Dio, aki az északi égbolton feltűnt üstökösről beszélt, amely a legtöbb ember számára azt jelentette, hogy Caesar halhatatlanná vált, s lelke helyet foglalt a csillagok között. Octavianus bronzszobrot készíttetett róla, fején a csillaggal, s Venus templomában helyezett el.[28] Kr.e. 44-ben a szenátus úgy határozott, hogy pénzt veret a még élő Caesar arcképével. Calpurnius Siculus szerint Caesar halála után egy üstökös jelentette be a háborút a boldogtalan népnek.[29] Livius nyomán a római történelemből ismert csodajeleket összeíró Julius Obsequens is beszámolt a játékok alatt feltűnt üstökösről,[30] csakúgy mint Plutarkhosz, Horatius, Ovidius és Vergilius is.[31]

    Dudith traktátusában éppen Vergiliust idézve immár egyértelműen utalt a sidus Iuliumra.

    „Felvonultatják még a költők fejedelmét [Vergiliust] is, aki – úgy látszik – egyetértett azzal, hogy Julius Caesar meggyilkolását egyéb csodás tüneményeken kívül egy üstökös is jelezte: »Soha máskor nem sújtott le több villám a derült égből, // és soha annyisszor nem lobbant fel vészjósló üstökösök.«[32]

    Maurus Servius Vergilius-kommentárja újabb adalékokkal szolgált az üstökös történetéhez.[33] A szóban forgó szöveg folytatásaként Plinius Augustus császár elveszett életrajzi feljegyzéseiből is idéz:

    „Éppen azokban a napokban, amikor játékokat rendeztem, egy üstökös volt látható hét napon át az égbolt északi részén. A nap 11. órájában tűnt fel, fényes volt, és a Föld minden pontjáról látszott. A nép úgy gondolta, hogy ez az égitest jelképezi Caesar lelkének a halhatatlan Istenek numenjei sorába való felvételét, továbbá hogy ebben a jelenségben az ő fejének képe jelent meg, amelyet később a Forumon is felszenteltünk.”[34]

    Plinius szerint Augustus úgy értelmezte mindezt, hogy Caesar lelkének felemelkedése az ő felemelkedését fogja jelenteni. Vagyis a nyilvánosság számára az üstökös megjelenése Caesar istenné válásának (apoteózis) jele, ám Octavianus számára az eljövendő uralkodói karizma megtestesülése.

    „Ezt így hozta nyilvánosságra; titkos örömmel azonban úgy értelmezte, hogy az ő számára emelkedett föl az üstökös, és ő is vele együtt fog fölemelkedni – az igazat megvallva –, a világ megsegítésére. Egyesek hiszik, hogy ezek az égitestek örökké léteznek, és saját keringésüket járják, de csak akkor látszanak, ha a Nap elhagyja őket; mások szerint véletlenül keletkeznek nedvességből, és a tűz erejéből, ezért van az, hogy újra feloldódnak.”[35]

    A megváltás, Istenné válás és az új uralom jelképévé váló üstökös az eredeti történetben csillag volt, a Rómával szembeszálló Mithridates jelképe, kinek születésekor illetve trónra lépésekor is megjelent egy-egy üstököscsillag (stella cometes).

    „Ennek [Mithridates] jövendő nagyságát az égi jelek is előre megjósolták. Mert abban az évben, amikor megszületett, meg abban is, amikor uralkodni kezdett, egy üstökös mindkétszer hetven napon keresztül oly fényesen ragyogott, hogy úgy tűnt: az egész égbolt lángba borult. Nagyságával elfoglalta az égbolt negyedrészét, ragyogásával pedig felülmúlta a Nap fényét, továbbá felkelése és lenyugvása négy órányi időt vett igénybe.”[36]

    Caesar szobrát felállították az ünnepség helyszínén a feje fölött a nevezetes csillaggal és egy felirattal „Caesarnak, a félistennek” (Caesari emitheo).[37] Egy Vulcatius nevű etruszk jövendőmondó pedig jósjelként értelmezte ezt a feltűnt égitestet:

    „Üstökös ez, amely a kilencedik világkorszak végét és a tizediknek beköszöntését hirdeti meg. Ezek után a jós kijelentette, hogy most az istenek akarata ellenére árulta el a jövő titkait, s tudja, tüstént meg kell halnia; még be sem fejezte szavait, amikor ott, a népgyűlésen holtan esett össze.”[38]

    Caesar csillagát megemlítette még egy 16. századi, latin-görög nyelvű Sibylla-kötet[39] tulajdonosa is margóra írt jegyzetében, ami jól mutatja a hagyomány továbbélését a koraújkori olvasmányainkban.[40] A Sibylla-jóslatok egy része Egyiptomban keletkeztek a Kr.e. 2. és a Kr.u. 6. század között. Ezeknek a szövegeknek egy része a megváltást megelőző összeomlást és felfordulást jósolja meg.

    „Új csodajelet támaszt akkor majd az Isten: // felragyog egy fényes koszorúkhoz hasonló csillag, // pompázón tündökölve a kéklő ég boltozatán, // nem kevés napon át…”[41]

    Még a felvilágosodás századában is élt a legenda Caesar csillagával kapcsolatban, II. Katalin orosz cárnő úgy gondolta, hogy egy üstökös fogja bejelenteni a halálát, mint a római diktátornak.[42] A történet érdekessége, hogy Heinrich Wilhelm Matthaus Olbers német csillagász 1796-ban valóban felfedezett egy üstököst, amelynek parabolikus pályáját az általa kidolgozott módszerrel számolta ki. Olbers április 3-án észlelte először az üstököst, Katalin pedig november 17-én halt meg.[43]


    [1] Hellman, C. Doris: The Comet of 1577: its Place in the History of Astronomy. New York, 1944.

    [2] Barsi János–Farkas Gábor Farkas: Egy ismeretlen kézirat az 1572-es szupernóváról. = Magyar Könyvszemle 121. (2005) 435–442.

    [3] Dudith András: De cometarum significatione commentariolus. Basileae: ex officina Petri Pernae, 1579. – Costil, Pierre: André Dudith humaniste hongrois 1533–1589. Sa vie, son oeuvre et ses manuscrits grecs. Paris, 1935. 176–181.

    [4] Dudith András: Rövid kommentár az üstökösök jelentőségéről. In: Janus Pannonius – Magyarországi humanisták. Válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Klaniczay Tibor. Bp., 1982. 1143.

    [5] Dudithius, Andreas: Epistulae. Pars I–VI. Editae curantibus Lecho Szczucki et Tiburtio Szepessy. Bp., 1992–2002. P. VI. 108. „Quorum videtur superstitio veteri illi Romanae similis, quae Cometen in deorum numerum relatum in templo Romae coluit.”

    [6] Plinius: Historiae. 2,23 „Cometes in uno totius orbis loco colitur in templo Romae, admodum faustus Divo Augusto iudicatus ab ipso, qui incipiente eo apparuit ludis, quos faciebat Veneri Genetrici non multo post obitum patris Caesaris in collegio ab eo instituto.”

    [7] A Dudith-könyvtár. Részleges rekonstrukció. Összeállította és az előszót írta Jankovics József, Monok István. Szeged, 1993. 119.

    [8] Plinius Secundus, Caius: De mundi historia cum commentariis Jacobi Milichii. Francoforti: apud Petrum Brubachium, 1553. Hozzákötve Erasmus Reinhold, Johannes Regiomontanus csillagászati táblázatai (Tübingen, 1554).

    [9] Plinius Secundus, Caius: Természettudományának 2. könyve. Fordítás és feldolgozás Gábli Cecília. Pécs, 2005. 69. Gábli szeptemberre teszi az üstökös megjelenését, hivatkozást nem hoz rá.

    [10] Jankovics József–Monok István: Dudith András könyvtára. Magyar Könyvszemle 110. (1994) 18–19. – Madas Edit–Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig. Bp., 1998.149–150.

    [11] Jankovics–Monok i.m. 1994. 19. – Mosley, Adam: Bearing the Heavens. Tycho Brahe and the Astronomical Community of the Late Sixteenth Century. Cambridge, 2007. 175. Tycho is szerette volna megszerezni Jacob Monau segítségével a könyvtár becsesebb darabjait.

    [12] Plinius Secundus, Caius: De mundi historia cum commentariis Jacobi Milichii. Francoforti: apud Petrum Brubachium, 1553.

    [13] Engelhart, Valentin: Observatio und bedeutunge des Cometen, so dieses M. D. LVI. Jhar, im anfang des Mertzens erschienen ist. Erffurdt: Sachssen, 1556.

    [14] Jankovics–Monok i.m. 1994. 17.

    [15] Plinius Secundus, Caius: Historia naturalis prima (-tertia) pars. Venetiis: in aedibus haeredum Aldi et Andreae Asulani, 1535–1536.

    [16] Plinius: Historiae. 2,25-26. „Emicant et faces, non nisi cum decidunt visae, qualis Germanico Caesare gladiatorum spectaculum edente praeter ora populi meridiano transcucurrit. Duo genera earum. Lampadas vocant plane faces, alterum bolidas, quale Mutinensibus malis visum est. Distant quod faces vestigia longa faciunt priore ardente parte, bolis vero perpetua ardens longiorem trahit limitem. Emicant et trabes simili modo, quas δοκούς vocant, qualis cum Lacedaemonii classe victi imperium Graeci amisere.”

    [17] Dudithius P. VI. 121. „Iam vero obiciuntur aspectui nostro multae aliae in caelo admirabilium ignium formae: hiatus, fossae, candelae, titones, trabes, dracones volantes, igens perpendiculares, columnae, gladii, lanceae, lampades, iacula, clipei, turres, naves, cruces et gemini illi ignes, qui Castoris et Pollucis nomen obtinuerunt, tum ardentes acies et ignita arma, de quibus Iulius Obsequens et alii fusius disserunt.”

    [18] Dudith i.m. 1982. 1159.

    [19] Plinius i.m. 2005. 70–71.

    [20] Komáromi Csipkés György. Az Iudiciaria Astrologiarol. és Üstökös Csillagokrol valo Judicium. Debrecenben Nyomt.: Karanci Gyoergy, 1665. 85.

    [21] Borzsák István: Caesar Funeralien und die christliche Passion. = Acta Antiqua Academiae Hungariae 10. (1962) 23. – Bernstein, Frank: Ludi publici, Untersuchungen zur Entstehung und Entwicklung der öffentlichen Spiele im republikanischen Rom. Stuttgart, 1998. 327. – Hoffmann Zsuzsanna: Divus Iulius. Adalékok a Caesar-mítoszhoz. = Aetas 18. (2003) 21.

    [22] Hahn István: Hitvilág és történelem. Tanulmányok az ókori vallások köréből. Bp., 1982. 175–202. – Köves-Zulauf, Thomas: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Bp., 1995. 192. – Hoffmann i.m. 2003. 12–23. – Tar Ibolya: Vergilius 4. eklogájának szerkezetéről. = Antik Tanulmányok 49. (2005) 263. – Ramsey, T. John-Licht, A. Lewis: The Comet of 44. BC and Caesar’s Funeral Games. Atlanta, 1997. Sajnos a könyvet nem sikerült megszereznem, de az ismertetők alapján egyértelműnek tűnik, hogy a filológus-csillagász szerzőpáros forrásokkal támasztja alá, miszerint a Kínában május közepétől megfigyelt üstököst a rómaiak júliusban látták meg, s nem szeptemberben. – Kronk, Gary W.: Cometography. A Catalogue of Comets. Vol. I. Ancient–1799. Cambridge, 1999. 22–24. Kronk szerint május 12. és augusztus 1. között volt látható az üstökös.

    [23] Pesce, Gennaro: Sidus Iulium. = Historia 7. (1933) 402–415. – Scott, Kenneth: The Sidus Iulium and the Apotheosis of Caesar. = Classical Philology 36. (1941) 257–272. – Williams, Mary Frances: The Sidus Iulium, the Divinity of men and the Golden Age in Virgil’s Aeneid. = Leeds International Classical Studies 2.1 (2003) http://www.leeds.ac.uk/classics/lics/2003/200301.pdf.

    [24] Hahn i.m. 1982. 175. – Hoffmann i.m. 2003. 20–23. – Halley Kr.e. 12-es megjelenésére l. Cullen, Christopher: Halley’s Comet and the Ghost Event of 10 BC. = Quarterly Journal of the Royal Astronomical Society 32. (1991) 113–119.

    [25] Barrett, A. Anthony: Observations of Comets in Greek and Roman Sources Before A.D. 410. = Journal of the Royal Astronomical Society of Canada 72. (1978) 95–96.

    [26] Suetonius: Iulius. 88. – Suetonius Tranquillus, Caius: A caesarok élete. Fordította Kis Ferencné. Bp., 1975.53.

    [27] Seneca: Naturalium quaestionum. VII. 17,2. – Seneca, Lucius Annaeus: Prózai művei. II. Természettudományos vizsgálódások. Fordította Kopeczky Rita. Bp., 2004. 686.

    [28] Cassius Dio: Rhómaiké hisztoria. XLV. 7,1. – A Sidus Iulium-érmék: http://www.coinarchives.com/a/.

    [29] Calpurnius: Bucolica. I. 78–84.

    [30] Obsequens: De prodigiis. 1,68.

    [31] Plutarkhosz: Caesar 69. – Horatius: Odae. I. 12,46. – Ovidius: Metamorphoses. 15, 840–851. – Vergilius: Eclogae. 9,46-49.

    [32] Dudithius P. VI. 112. „Inducunt etiam poetarum principem, qui Iulii Caesaris necem, praeter alia prodigia, a cometa quoque notatam fuisse innuere videatur: Non alias caelo ceciderunt plura sereno // fulgura nec diri toties arsere cometae.” – Dudith i.m. 1982. 1147–1148.

    [33] Servius: Aeneis. VIII, 681.

    [34] Plinius: Historiae. 2,23. – Plinius i.m. 2005. 69–70.

    [35] Plinius: Historiae. 2,23. – Plinius i.m. 2005. 70. – Köves i.m. 1995. 192.

    [36] Justinus: Historiae. XXXVII. 2. – Justinus, Marcus Junianus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig, Fülöp királynak és utódainak története. Fordította Horváth János, sajtó alá rendezte Bollók János, az utószót Borzsák István írta. Bp., 1992. 267–268. – Fotheringham, John Knight: The New Star of Hipperchus and the Dates of Birth and Accession of Mithridates. = Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 79. (1919) 165–167. – Hahn i.m. 1982. 186–187.

    [37] Servius: Bucolica. 9,46.

    [38] Servius: Bucolica. 9,46. – Hahn i.m. 1982. 179.

    [39] Sibyllinorum 1555. 72. „Tunc autem signum dabitur divinitus ingens, // Namque relucebit clarissima stella, coronae // Assimilis clarae, coelo visenda sereno, // Lucibus haud paucis: humanis nempe coronam // De coelo ostendet, qui praemia quaerere certant, // Nam tunc incipiet magnum procedere seclum // Urbi coelesti, dispensatorque vacabit // Omnibus humanis, aevi immortalis honores // Qui teneat, cunctus tunc immortalia propter // Praemia contendet populus, victoria quando // Accendet praeclara animos, nam rite licebit // Cuilibet argenti claram petere inde coronam.”

    [40] Sibyllinorum 1555. 72. „Stella haec fuit in Julii // Caesaris morte 7 diebus // ut historiae testantur.” A tulajdonosi bejegyzés a címlapon: „Ex lib. Ludovici Blacherij”. A szerzőre l. Lièvre, Auguste-François: Histoire des protestants et des églises réformées du Poitou. Tome III. Paris, 1859. 37–38. Loys de la Blachière, Niort (Nyugat-Franciaország) lelkésze a Szent Bertalan éji mészárlások (1572. augusztus 23–24.) idején.

    [41] Hahn i.m. 1982. 189.

    [42] Costil i.m. 1935. 176. – Bartha Lajos: A Halley-hozta író: Mark Twain. = Meteor 33. (2003) 29–32. Mark Twain (1835–1910) amerikai író pedig a Halley-üstökös 1835-ös és 1910-es megjelenését kapcsolta össze önirónikusan a születésével és a halálával. „I came in with Halley’s Comet in 1835. It is coming again next year [1910], and I expect to go out with it. It will be the greatest disappointment of my life if I don’t go out with Halley’s Comet. The Almighty has said, no doubt: ’Now here are these two unaccountable freaks; they came in together, they must go out together.”

    [43] Kronk i.m. 1999. 499–501. (C/1796 F1)

    A 2007-es kiadású "Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei XIII." című kötetben megjelent írás internetes változata

    Ez a bejegyzés A középkor csillagászata kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul