A Naprendszer

1005

Vénusz
Mivel a Vénusz belső bolygó, így hajnalban vagy alkonyatkor lehet jól megfigyelni, ezért mondják népiesen Esthajnalcsillagnak. Ha hajnalkor látható, akkor Hajnalcsillagnak, ha este, akkor Alkonycsillagnak, Vacsoracsillagnak vagy Vacsorakori csillagnak hívják. Mondják, hogy az Alkony- és Hajnalcsillagot régente két különböző bolygónak tartották. A Vénuszt szép, erős fénye miatt Szerelemcsillagnak is nevezik.

Mars
Vörös fénye miatt vészhozó, harcias égitestnek vélték. Népünk Hadakozó, Vérszeműcsillag néven ismeri.

Jupiter
Nálunk Magyarok csillagának nevezték.

Szaturnusz
Nálunk Székelyek csillagának tartották.

Hold
Néhol Istenkalácsának emlegetik.

Hold felszíni alakzatai
A Hold foltjaiban nálunk leggyakrabban Dávid királyt látják, amint Szent Annának vagy Cecíliának (ahogy népünk nevezi: Cicellének) hegedül. Máskor a foltokat botjára támaszkodó juhásznak nézik. Ez – a mese szerint – úgy került a Holdra, hogy egyszer kiterítette a kapcáját egy bokorra és várta, hogy a Hold majd megszárítja. De nem szárította meg, erre a juhász elkezdte szidni a Holdat, az pedig bokrostól-kapcástól magához ragadta a juhászt.

meteorok
Magyarul hullócsillagoknak hívjuk őket.

üstökösök
A nép az üstökösöket Futosónak, Hajas csillagnak, Lüdércnek nevezi, s háború, dögvész, elemi csapások és egyéb baj előjelének tartja. Az Üstököscsillag elnevezés is ismert.

Hozzászólás

hozzászólás