Már megint itt a világvége!

1256

Micimackó és Róbert Gida egy szép napon elhatározták, hogy
elmennek a világ végére. Napokig mentek, mendegéltek (de délután háromkor megálltak,
mert uzsonnázni kellett), mígnem egyszer csak elfogyott talpuk alatt a föld.
Hoppá-nahát, itt a világ vége! Szépen leültek a peremére, lelógatták a lábukat a
semmibe, és gyönyörködtek az alattuk elterülő pampákban. Miközben vidáman kalimpáltak,
bámulták a nagy síkságot. Mindenfelé mindenféle Érdekes és Veszélyes Állatokat láttak,
olyanokat, amilyenek a Százholdas Pagonyban nem tartózkodnak. A Serengeti Nemzeti
Park élővilága lenyűgözte őket, nem győztek betelni a látvánnyal. Nézegették a
gnúcsordákat, az antilopokat, a zsiráfokat, a zebrákat, a tapírokat. Még eleven Jaguárt és
Februárt is láttak! Egészen napnyugtáig nézelődtek, utána szépen hazaindultak.

Ideális esetben valahogy így néz ki a világ vége. Valami jó
kis hely valahol Afrika és Argentína határvidékén, ahol az emberek (és főleg a
Mackók) kicsit elmélázhatnak.

A december 21-i világvége, amiről mostanában annyi szó esik,
egészen másként néz ki. A felkészült jósok szerint minimum pár milliárd
ember fog kihalni különféle homályos okokból. Legfőképp azért, mert „megérdemeljük”,
mivel „tönkretettük” a bolygót. Hát kérem, nem kötelező a Földön lakni, és ha már
úgy is tönkre van téve, akinek nem tetszik, nyugodtan elmehet lakni mondjuk az Ióra, csuda
dolgokat fog tapasztalni – nagyon jó túlélő-felszerelést vigyen magával! A
beszámolókat kíváncsian várjuk a Meteor szerkesztőségében. Vajon mégis, mennyit tudnak a
világvége-teoretikusok az Ióról? Mennyit a Naprendszerről? Mennyit a
Földről, ahol laknak? Mennyit a földi társadalomról? Ahol nyilván kizárólag összeesküvés
zajlik, mert valahol, valakik (jóltudjákkik) eltitkolják az emberiség elől az aktuális
végveszedelmet, például a Nibiru elnevezésű nem létező objektumot, amelyik igazi
kaméleon, egy nyolcszoros földtömegű óriástörpe-kisbolygó, mely néha neutroncsillag, máskor
üstökös képét ölti, és úgy mozog a Naprendszerben, mint egy elmeháborodott, csak hogy dacoljon
mindenféle létező égimechanikai számítással és a józan emberi ésszel. Ha már
világvége! Mennyit tudnak a világvége-teoretikusok a világ elejéről, az ősrobbanásról?
És úgy általában a világegyetemről, ahol élünk? Keveset, viszont azt is rosszul.


Megjöttek a földönkívüliek, itt a világvége! A kép természetesen életlen, hogy ne lehessen felismerni a földönkívülieket. Viszont a szerző tudja, hogy a sejtelmes vörös fényt észlelőlámpák okozták, és a piros szemű földönkívüli nem más, mint Varga Róbert amatőrcsillagász. (Fotó: Mizser Attila)

A dologban egyedül az az érdekes, hogy az égvilágon semmi
nincs eltitkolva előlük, az emberiségnek szép nagy könyvtárai vannak, a
legnagyobb nyilvános könyvtárat, az internetet pedig még niburistáknak is szabad használniuk.
Kényelmesebb ostobaságokat szajkózni, mint rádöbbeni a szörnyű valóságra: ennek az
egész világvége-pánikkeltésnek zérus tudományos alapja van.

A december 21-i világvége után szép, nyugodt karácsonyunk
lesz, elcsitulnak a világvégemondók egy darabig, hogy azután újabb, többszörösen
perturbált elméletekkel rukkoljanak elő. Mert ugye nem szó szerint kellett ám érteni
a pólusváltást, a megaturbó-napkitörést, a vulkánföldrengést és egyéb katasztrófákat,
inkább valamiféle lassú folyamatról van szó, néhány évig, évtizedig, esetleg évszázadig tart
majd az átmenet, de ők már most látják a sötétet az alagút végén. Meglehet, ötmilliárd évig elhúzódik az átmenet, akkor válik
a Nap vörös óriássá. Nem árt már most felkészülni rá, vásároljon konzerveket!

Most, hogy eddig jutottam az írással, kikapcsolom a
számítógépet, és megyek ki észlelni kicsit a világ végén, a Pilisben. Valami
sokkal érdekesebb dolgot, mint a Nibirut. A V811 Cygnit fogom észlelni!

  • A cikk a Meteor 2012/12. számában jelent meg. A Meteorban még ennél is jobb cikkek olvashatók minden hónapban. Rendelje meg Ön is!
  • A közelgő világvége ellenére a Magyar Csillagászati Egyesület kiadta a 2013-as Csillagászati évkönyvet. Már ebből is tudni, hogy a világvége elmarad. Kérjük, támogassa Ön is az egyesület könyvkiadó tevékenységét a kötet megvásárlásával!
  • Mikor volt/lesz világvége? Bartha Lajos előadása az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban december 11-én 19 órakor.

Hozzászólás

hozzászólás