Pluto és holdjai: frissen, fiatalosan

8697

Fiatalos felszín, hatalmas hegyek és mély szakadékok, aktív anyagvándorlás, és sok-sok válaszra váró kérdés. Ezt hozták az első közelképek a Pluto rendszeréről.

Hatalmas meglepetésként jelentette be tegnap esti sajtótájékoztatóján a NASA, hogy rendkívül fiatalos felszíneket, és vélhetően jelenleg is aktív geológiai folyamatokat találtak a Pluto és holdjainak felszínén, de a szakmabeliek azért tudják, hogy nem is akkora meglepetés ez. A 100 millió évnél nem régebbi felszín a Pluto egy részletén persze valóban figyelemre méltó, de az elmúlt években, évtizedekben a földi és az űrszondás vizsgálatok megmutatták, hogy attól, mert valami távoli, kicsi és hideg, még nem feltétlenül halott és unalmas. Az óriásbolygókat három évtizede végiglátogató Voyager-2 űrszonda rendkívüli megjelenésű, aktivitást mutató holdakat fotózott még a távoli Neptunusz körül is. A Plutót és testvéreit vizsgáló űr- és órástávcsövek pedig megmutatták, hogy 30-40 CSE-re a Naptól is roppant változatos színű és felszínű égitestek sorakoznak a Kuiper-övben, gyakran egyenetlen felszíni anyageloszlással, amit csak aktív folyamatok okozhatnak.

Jégpiramisok és jégredők a Pluto felszínén, de legalább ilyen érdekesek az alsó részen látható, horpadásra emlékeztető mélyedések. Itt még másfél órára volt a szonda az elhaladástól, mintegy 77 ezer km távolságban, vagyis lesznek még részletesebb képeink is. (NASA/JHUAPL/SwRI)

Ezt támasztotta alá a tegnap bemutatott négy felvétel is, amely a Plutóról, Charon nevű nagy, és Hydra nevű apró holdjáról készült. A Pluto felszínének egy piciny részletét felfedő képen 3,5 km magas kiemelkedések látszanak, amelyek vélhetően a jeges égitestekre jellemző térfogatváltozások során felpréselődött blokkok. Viszont egy fia kráter sincs, ami nagyon fiatal felszínre utal, hiszen becsapódások folyamatosan érik az égitesteket. Ha nincs kráter, valamilyen folyamatnak el kellett tüntetni őket, a legújabbakat is. A korábban közzétett távolabbi felvételeken azért látszanak kráteres régiók, tehát ez az extrém fiatalosság nem az egész égitestre, csak bizonyos tartományaira igaz.

Ez a tegnap nyilvánosságra hozott csodás felvétel még jóval a közelség előtt, 446 ezer km-es távolságból készült a Charonról, így sokkal jobb felbontású képeket is kapunk majd. Itt egy Rolando Ligustri által feldolgozott, az eredetinél sokkal látványosabb verziót mutatunk be. (NASA/JHUAPL/SwRI)

A Charon felszínének anyageloszlása talán nem annyira változatos mint a Plutóé, ám a publikált kép jobb szélén látszó 6-8 km mély hasadékvölgy igen komoly geológiai múltra utal. Az egyetlen nagyobb inhomogenitást a már sokszor említett sötét poláris sapka jelenti, a vizsgálatok szerint ez csak egy vékony, talán a legvastagabb részeken is mindössze néhány méteres jégréteg. Rendkívül érdekesek a hold alsó részén látható formációk, ahol egy jól láthatóan magasabb, felföld-szerű rész hirtelen lezökken, és egy más felszínű, mélyebb síkságban folytatódik. A határvidéken több, a felföldről leszakadt és elsodródott blokk is látható, mintha jéghegyek úsztak volna be a megolvadó, de aztán gyorsan újra megfagyó tengerbe. A Jupiter Europa nevű holdján látunk hasonlókat, de a Charon esetében valamilyen lassabb, szilárd vagy közel szilárd fázisban történt eltávolodás a valószínűbb.

A Hydra elnyúlt alakja, és inhomogén fényességeloszlású, vízjégből álló felszíne még tartogat titkokat, hiszen ez a felvétel még igen messziről, 640 ezer km-ről készült. (NASA/JHUAPL/SwRI)

A Hydra nevű holdról készült 14×11 pixeles kép vélhetően nem fog bevonulni a csillagászat történetének tíz legszebb felvétele közé, ám szakmai szempontból ez is rendkívül érdekes. Egy elnyúlt alakú, 43×33 km-es égitestet látunk, melynek fényes felszíne nagyon inhomogén fényvisszaverő képességű, ami ennél az apró égitestnél is aktivitásra, az anyagokat mozgató, újra elosztó és frissítő folyamatokra utal. Lesz ez még jobb is, ahogy a Pluto és a Charon esetében sem a legkisebb távolságból készült képeket mutatták be. A negyedik, a Pluto felszínének metáneloszlását mutató hamisszínes képpel nem is traktálnánk az olvasót, inkább egy érdekes szemléltető ábrával zárjuk mai beszámolónkat, amely a jól megérdemelt helyére, a holdak és a kisbolygók közé teszi a Pluto-Charon rendszert.

A Pluto és a Charon oly szépen belepasszol a Naprendszer holdjainak és kisbolygóinak sorába, hogy nem is vágyik vissza a bolygók közé. (E. Lakdawalla, G. Arrillaga, NASA/JPL/JHUAPL/SwRI/UCLA/MPS/IDA, T. Stryk, G. Ugarkovic, J. Perry)

Hozzászólás

hozzászólás