A csillagászat nem ismeri a szuperholdat, a kifejezést nem használja. Holdunknak négy fő fázisa van, úgy mint újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed – ezek között nem szerepel a szuperhold. Vannak még holdfogyatkozások, melyek látványa kétségkívül szuper, de ettől még nem szuperezzük le a Holdat.
Szuperföldek viszont igenis vannak, ezek olyan exobolygók, amelyek a Földnél nagyobb tömegűek, ám nem érik el a 15-szörös földtömeget. Már alig várom, hogy értelmes életet fedezzünk fel egy ilyen szuperföldön, és kifaggathassuk az ottani kollégákat: náluk vajon létezik-e olyan médiaostobaság, mint a szuperhold? Érdemes a témával kapcsolatban faggatni a wikipédiát is, persze inkább az angol nyelvű szócikket nézzük, mely, mint általában, most is alaposabb, mint a magyar verzió.
Szuperholdak tehát legfeljebb a szuperföldek körül keringhetnek, de a mi Földünk körül egészen bizonyosan nem! A „szuperhold” fogalma – ha jól rémlik – 2011 márciusában ment be a köztudatba. A holdtölte és a Hold földközelségének (majdnem) egybeesését illették ezzel a jelzővel, és ez jó alkalom volt arra, hogy némelyek egyszersmind katasztrófákat is előrejelezzenek. (Melyek természetesen elmaradtak.) És jó alkalom volt arra is, hogy „némi ezoterikus gerjedelem keltetődjön a világban”. A felvilágosodás után több mint két évszázaddal mindez egyszerűen röhejes, még röhejesebb a szuperholdazás az űrkorszakban, és szuperröhejes annak fényében, hogy 1969 és 1972 között embertársaink (12 űrhajós) alaposan összejárkálták Holdunk felszínét.
A „szuperhold” szó a médiában persze nem ezt sugallja, hanem azt, hogy „ma este szuper látvány lesz, a Hold szupernagy, szuperfényes, megaközeli lesz, apám, ez az igazi buli, csatlakozz, lájkold a eseményt!” Élmény alapú társadalmunkban már mindent megaturbó gigalájkolással kell bejelenteni, kisebb tűzijáték és minimum 8,5-ös erősségű földrengés kíséretében, hogy pár másodpercre odafigyeljenek a speciálisan exkluzív újdonságra. Pedig hát a kutya nem venné észre (márpedig a kutya vonítani szokott a teliholdra), hogy a Hold most egy kozmikus paraszthajszálnyival közelebb van hozzánk, valamivel fényesebb, valamivel nagyobb az ábrázata, mint egyébként. Csak ha a média megmondja, sulykolja, reklámozza, akkor lesz szuper a Hold! A Hold átlagosan 384 ezer km távolságban kering a Föld körül, de nem szabályos körpályán, hanem enyhén elnyúlt ellipszispályán. Földtávolban 405 ezer km-re távolodik, földközelben 356 ezer km-re jut, mindez nem túl jelentős méretkülönbséget jelent a földi megfigyelő számára. Ezeket a különbségeket az egyszerű földi halandó nem érzékeli, csak fotókon lesznek feltűnőek.
A Hold fázisváltozásával, Föld körüli keringésével kapcsolatos kedvenc illusztrációmat a portugál Antonio Cidadao készítette még a múlt évezredben, és időről időre még ma is találkozhatunk vele az APOD-on:
Az animáción egy hónap, pontosabban egy lunáció, vagyis azonos holdfázistól azonos holdfázisig lezajló eseményeit láthatjuk irtózatosan felgyorsítva. A Hold közeledik-távolodik, közben kicsit „bólogat is” (ez a libráció jelensége), a holdfázis szédületes sebességgel változik. Ebből az őrült táncból az egyszerű földi halandó semmit nem vesz észre, de így felgyorsítva nagyon szemléletes!
A Hold látványa éppen hogy akkor nem szuper, amikor tele! Részletet alig látni a teleholdon, csak az elkötelezett holdészlelők számára igazán érdekes valamennyire a látványa. Szabad szemmel persze „nagy” és fényes, akár napilapot is olvashatunk teleholdfénynél (bár nem túl életszerű), égi kísérőnk mégis olyankor nyújtja a legszebb látványt, amikor súroló fényt kap, vagyis első negyed vagy utolsó negyed környékén. (Első negyed időszakában érdemes ellátogatni egy bemutató csillagvizsgálóba, ha a Hold igazi szépségeire vagyunk kíváncsiak.) Ekkor látni, hogy nem csupán világos és sötét foltok éktelenkednek rajta, hanem valódi, és nagyon látványos kráterek, hegyek, rianások sokasága, egy igazi, felfedezni való izgalmas világ! Galilei már 1609-ben tudta ezt – mi miért nem tudjuk 2012-ben?!
A telehold látványa holdfogyatkozás idején kétségkívül szuper, de ezt nem szuperholdnak, hanem teljes vagy részleges holdfogyatkozásnak hívjuk, mely jelenség csakis teleholdkor jöhet létre. Sajnos (vagy szerencsére) nem minden teleholdkor, erről bővebben itt olvashatunk.
A kelő telehold látványa 2009. december 31-én Dobogókőről. A Naszály fölött látható Hold nem sokkal később belépett a Föld árnyékába: részleges holdfogyatkozást láthattunk (Mizser Attila felvétele).
Magát a szuperhold kifejezést egyébként egy asztrológus találta ki 1979-ben. De a csillagászat nem emiatt nem használja, hanem azért, mert a holdtölte és a holdközel egybeesésének nincs csillagászati jelentősége.
A valóban fontos, valóban szép és valóban érdekes csillagászati jelenségek szuperlatívuszok nélkül is érdemesek a figyelemre.
- Kérjük, támogassa az SZJA 1%-ával a Magyar Csillagászati Egyesületet! Adószámunk: 19009162-2-43
