A társát elpusztító barna törpét találtak

4870

Szokatlan kettőst figyeltek meg csillagászok a Perseus csillagképben. Kiderült, hogy a pár egyik tagja egy közönséges barna törpe, azonban a másik egy egzotikusabb típus, egy nagyon kis tömegű fehér törpe. Másképpen fogalmazva az előbbi komponens soha nem is tudott „igazi csillaggá” válni – azaz kialakulásakor nem gyűjtött elég tömeget ahhoz, hogy a belsejében beindulhasson a magfúzió –  míg az utóbbi már elhagyta az energiatermelő állapotát. A fehér törpék olyan égitestek, melyek belsejében már nincsen magfúzió, egyfajta maradványcsillagok, melyek a Napunkhoz hasonló kis tömegű csillagok „halálakor” maradnak hátra. Ez már önmagában is egy elég szokatlan párosítás egy kettőscsillag esetében, azonban az igazán meglepő még csak nem is ez. Valószínűsíthető, hogy a barna törpe tehető felelőssé testvérének „korai haláláért”.

A barna törpe (balra) okozhatta testvére „korai halálát” – nem mérethelyes művészi ábrázolás (a barna törpék a Jupiterhez, míg a fehér törpék a Földhöz hasonló átmérőjűek). Forrás: Agencia FAPESP

De hogyan pusztíthatunk el egy csillagot idő előtt? A kutatók szerint a HS 2231+2441 rendszer eredetileg egy normális, a Napunkhoz hasonló csillagot és egy valamilyen apró, szubsztelláris tömegű objektumot tartalmazott, egy nagyobb gázóriást vagy kisebb barna törpét (a kezdeti tömegétől függően). A normális csillag a fejlődése során eljutott a vörös óriás állapotba, tágulása során bekebelezte apró kísérőjét, amely a saját elpusztulása helyett az elnyelő csillag anyagának kidobódását váltotta ki. Ez volt az a tett, amivel a barna törpe végül is nagyobb tömegű társa számára végzetesnek bizonyult.

Kezdetben az óriásból csak anyag szivárgott át a kísérőjére, majd amikor kellően nagyra felfúvódott, teljes mértékben el is nyelte (ezt hívjuk közösburok-fázisnak a szoros kettőscsillagok fejlődését leíró elméletekben). De a kisebb égitest megmaradt, továbbra is keringett az óriás burkán belül. Ez persze súrlódást okozott a csillag külső rétegeinek anyaga és a benne keringő szubsztelláris objektum között. Az így felszabaduló energia végül egy hatalmas kitörési eseményt okozott, ami majdnem teljesen szétfújta az egykori óriást. A kitörés során az óriás elvesztette eredeti tömegének zömét, csupán a csillag „fehér törpére lecsupaszított” magja maradt hátra.

A Nap, egy kis tömegű csillag, egy barna törpe, a Jupiter és a Föld méretének összehasonlítása. Forrás: NASA/JPL-Caltech/UCB

Az ilyen szokatlan „halálra” nyugodtan mondhatjuk, hogy „korai”, mert általában nem így alakulnak ki a fehér törpék. Különösen érdekessé teszi a rendszert, hogy az apró kísérő végig megmaradt, bár nem szerzett elég tömeget a társától, hogy beindulhasson a belsejében a fúzió. A két égitest most nagyon szorosan kering egymás körül, mindössze 3 órás periódussal. Mindezen jellemzőkkel a páros igen érdekes asztrofizikai laboratóriumot kínál a szoros kettős rendszerek fejlődésének tanulmányozására.

Forrás: http://www.astronomy.com/news/2017/10/kronos
Eredeti cikk: https://arxiv.org/pdf/1709.05344.pdf

Hozzászólás

hozzászólás