A gammakitörésekről 1997 óta tudjuk, hogy nagyon nagy (kozmológiai) távolságra vannak. Ez előtt azonban vita folyt a csillagászok között arról, hogy galaxisunk neutroncsillagai a forrásai ezen kitöréseknek, vagy jóval távolabbi (és így jóval energikusabb) objektumokról van-e szó. Jelenleg közel háromszáz kitörésnek sikerült a távolságát meghatározni. Mindegyikük távoli galaxisban fénylett fel, ezért azt gondoljuk, hogy ezek nagy tömegű csillagainak szupernóva-robbanásai során keletkezik igen erős gammasugárzás, amit milliárd fényév távolságokról is meg tudunk figyelni.
Közel ezer kitörésnek nem ismerjük a távolságát, de a csillagászok többségének meggyőződése, hogy ezek is hasonlóan távoli jelenségek. A Swift műhold által 2011 februárjáig detektált gammakitörések adatainak elemzésén alapuló, megjelenés előtt álló cikkükben spanyol és magyar csillagászok (Bagoly Zsolt, ELTE és Veres Péter, PennState University) azonban újra felvetették annak a lehetőségét, hogy a minta elemeinek egy része nem távoli, hanem a Tejútrendszerben található forrás. A kutatók az ún. FRED (Fast Rise, Exponential Decay) típusú kitöréseket vizsgálták, melyek esetében – mint a nevük is mutatja – a gyors felfénylést egy lassú lecsengés követi.
Az ún. FRED típusú gammakitörés intenzitásának időbeni lefutása.
[Tello és tsai]
A gammakitörések az égen egyenletesen helyezkednek el, hasonlóan a távoli galaxisok eloszlásához. Ez azt jelenti, hogy az égbolt bármely pontján feltűnhetnek. A FRED típusú kitörések több csoportjának eloszlását célzó vizsgálatból azonban az következik, hogy a kitörések egy része a galaxisunkban található. A "leggyanúsabb" csoport esetében ez a kitörések egyharmada, 17 darab a 49-ből.
A vizsgált gammakitörések eloszlása az égbolton. A piros körökkel jelölt források nagy valószínűséggel a Tejútrendszerben találhatók.
[Tello és tsai]
Forrás: