Nem halványodó szupernóva

1355

Az SN1979C az M100 galaxisban felrobbant szupernóva. Közel negyed évszázaddal az esemény után az ESA XMM-Newton űrobszervatóriumával Stefan Immler (NASA GSFC) és kollégái tanulmányozták a csillag megsemmisülése utón visszamaradt anyag sugárzását. A szupernóvák megfigyelhető sugárzása a maximum gyors elérése után kb. 10 nappal durva közelítéssel a csúcsérték a felére csökken minden hullámhosszon. Ezúttal a röntgentartományban nem ez történt, ezeken a hullámhosszakon még ma is ez az M100 legfényesebb objektuma. Az érdekes jelenség a robbanás előtt kibocsátott anyag és a robbanás lökéshullámának kölcsönhatása nyomán jön létre.

A becslések alapján a robbanás előtt a csillag egy kb. 18 naptömegű objektum lehetett. A nagytömegű csillag a robbanás előtti évmilliók során sok anyagot bocsátott ki az űrbe, nagyságrendileg 10-4 naptömeg/év arányban. Az azóta is érzékelhető röntgensugárzás úgy keletkezik, amint a szupernóva-robbanás lökéshulláma az előbb említett, már korábban ledobott anyaggal találkozik. A sugárzás változásának követésével az anyagledobódás történetét időben visszafelé tudjuk durván követni. A becslés alapján a lökéshullám napjainkig a robbanás előtt 16 ezer évvel kirepült anyag távolságáig jutott el. A táguló lökéshullám a robbanást követően 4-8 éve után erősen lassulni kezdett, valószínűleg a korábban ledobott felhő sűrűbb részébe érkezett.

Az XMM-Newton felvétele az M100-ról (ESA/NASA/Immer et al. nyomán)

A csillagszéllel korábban kirepült anyag a Neptunusz pályájánál kb. 25-ször nagyobb térségben vált ki jelenleg sugárzást. Az ultraibolya tartományban készült megfigyelések alapján az átlagos anyagsűrűség itt 10 ezer atom/cm3 lehet, ami közel ezerszer nagyobb, mint ami a mi Napunkból kiáramló napszélben jellemző. Ez az első alkalom, hogy ilyen mérést sikerült végrehajtani és egy közel 18 naptömegű égitest életének végén, még a szupernóva-robbanás előtt ledobott anyagot megfigyelni.

Forrás: ESA News 2005.07.21.

Hozzászólás

hozzászólás