Minden csillagra egy bolygó, minden napra egy szenzáció. Avagy hogyan veszik el a lényeg a kattintásmágnes cím és egy kilúgozott sajtóközlemény mögött.
„Minden vörös törpecsillagnak van legalább egy bolygója!” – kürtölte világgá egy nemrég megjelent sajtóközlemény. Ez így önmagában egy fontos állítás, de mintha valahogy furcsán ismerős lenne. Két éve már felbukkant egy hír, amely levezette, hogy a Tejútban szabály, és nem kivétel a bolygórendszer a csillagok körül, és ugyanannyi bolygó lehet a galaxisunkban, mint ahány csillag. Aztán bő egy éve a Kepler-űrtávcső megfigyeléseiből is az derült ki, hogy a csillagok egy jelentős hányada rendelkezik Föld-szerű bolygóval. Sőt, nem sokkal később egy másik cikk szintén arra jutott, hogy nagyságrendileg 100 milliárdnyi bolygó lehet odakint, ugyanannyi, mint ahány csillag van a Tejútban. Ezek alapján némileg megkésettnek tűnik a mostani bejelentés.
Ahhoz, hogy jobban megértsük, miért is fontos ez az eredmény, a kattintásmágnesként funkcionáló cím mögé kell tekintenünk. Mert igaz ugyan, hogy az „egy bolygó per egy csillag” felütés nagy figyelmet és sok oldalletöltést képes generálni, de az eredeti cikknek egyszerűen nem ez a fő mondandója. Mint láttuk, ezt a bejelentést már két éve megtették mások, vagyis Mikko Tuomi (University of Hertfordshire, Egyesült Királyság) és munkatársai alaposan lemaradtak – de munkájukban nem is a gyakoriság meghatározása a legizgalmasabb eredmény.
A fent idézett eredmények, bár ugyanazt állítják, mind nagyon különböző utakon jutottak el a végeredményig. Mindegyik csoport vörös törpék körül keresett bolygókat, mivel ezek adják a Tejút csillagainak 70%-át. Kettő vizsgálat mikrolencsézéseken alapult, vagyis azon, hogy egy jó helyre eső csillag-bolygó rendszer gravitációja jellegzetes módon fókuszálja egy háttércsillag fényét a Földre. A harmadik a Kepler-űrtávcső megfigyeléseiből, vagyis az exobolygók általi csillagfedésekből vezette le a gyakoriságot.
Tuomi és munkatársai pedig egy harmadik utat választottak. Az ESO két nagy pontosságú spektrométerével, a HARPS és UVES műszerekkel keresték exobolygók radiálissebesség-jelét a vörös törpecsillagok fényében. A 41 kiválasztott csillag közül 8-nál találtak bizonyítékot összesen 10 kísérő jelenlétére. Ez már önmagában tiszteletreméltó eredmény, de a gyakoriság meghatározásához azt is meg kellett becsülni, mennyit szalasztottak el. Ehhez a 41 mért csillag adatsoraiba rengeteg különböző méretű és pályájú bolygó mesterséges jelét juttatták be, majd felmérték, hogy mennyire érzékeny a módszerük azok megtalálására. A detektálási valószínűség meghatározásával már korrigálni tudták az adataikat, és levezették, hogy a 10 bolygó felfedezéséhez csillagonként átlagosan 1,36 darab bolygóra volt szükségük. Tekintve, hogy a vörös törpéket véletlenszerűen válogatták össze – legalábbis bolygórendszerek szempontjából –, ez a szám kiterjeszthető az összes többi vörös törpére is a Tejútrendszerben. Vagyis a vörös törpék nagyjából fejenként egy bolygóval rendelkeznek.
Szédítő belegondolni, hogy csak két évtizeddel az első exobolygó felfedezése óta mára azt is kiderítettük, hogy a bolygók legalább olyan gyakoriak Tejútrendszerben, mint a csillagok. Ami talán még ennél is fontosabb, de lényegében eltemették a sajtóközleményben: ezt a vizsgálatot három teljesen különböző módon is elvégezték, és mindegyik ugyanazt az eredményt adta. Ez a bejelentés nem az előzőektől függetlenül született, és nem is azok babérjait akarja learatni, hanem alapul veszi őket, és szervesen kapcsolódik hozzájuk. Az eltérő módszerekkel végzett megfigyelések eredményei felerősítik egymást: ez az egybecsengés, az egyik leghatékonyabb módszer egy tudományos állítás helyességének igazolására. A közönség elérésének maximalizálására törekvő sajtóközleményekből azonban ezek a finomságok gyakran hiányoznak.
Az eredményeket bemutató szakcikk a Montly Notices of the Royal Astronomical Society c. szakfolyóiratban fog megjelenni.
Forrás: Astrobites, 2014. 03. 10.
