A Földön kívüli élet lehetőségének kutatói néhány évtizede
megalkották az úgynevezett csillagkörüli lakhatósági zóna fogalmát.
Ebben a régióban valamely, a mi Földünkhöz hasonló égitest annyi
meleget kap a központi csillagtól, hogy felszínén folyékony víz
létezhet. Bár a lakhatósági zónák modellje mára túlhaladott, a kérdéses
zónában valóban több „vizes” bolygót várhatunk, mint máshol. Kérdés, mi
történik a zónával, amikor a csillag élete vége felé felfúvódik és
megnő energia kibocsátása. William Danchi, Bruno Lopez és Jean Schneider
(Observatoire de la Côte d’Azur) modelljükkel 100 fényévnél közelebbi
150 szubóriásnál és vörös óriásnál számolták ki a lakhatósági zóna
helyzetét.
Egy lehetséges naprendszer egy óriáscsillag körül (NASA-fantáziarajz)
A csillagok fejlődését leíró modellek szerint az óriásbolygók
holdjainak térségébe kétszer jut el a lakhatósági zóna egy Naphoz
hasonló csillag élete végén. A felfúvódás elején a kitolódott zónába
több 100 millió évig esnek bele a 2 Cs.E. körüli távolságú objektumok
(nálunk a Mars, idővel a Jupiter holdjai), ettől kifelé csökken a zóna
jelenlétének időtartama, de 9 Cs.E. körüli távolságban is még közel 100
millió évet tölt. Miután a csillagfejlődés későbbi fázisában a magban
beindu, majd stabilizálódik a hélium égése, ismét több 100 millió évre
7 és 22 Cs.E. (a Szaturnusz és az Uránusz naptávolsága) közé helyeződik
a lakhatósági zóna. A földi élet kialakulásához bolygónk összeállása
után néhány 100 millió év volt szükséges, elméletileg nem kizárt, hogy az
óriásbolygók térségében is sor kerülhet erre.
Forrás: NASA PR
