Az Alfa Centauri a Naphoz legközelebbi csillagrendszer, benne két Nap típusú csillaggal és egy kistömegű vörös törpével, a Proxima Centaurival. Utóbbi a hozzánk legközelebbi csillag, az egész rendszer távolsága pedig kb. 4,3 fényév. Már a 19. század óta ismert volt, hogy a tőlünk mért távolság szerint a legközelebbi csillagokról van szó, s körülöttük bolygók esetleges létezése sokak fantáziáját megmozgatta. Mindeddig azonban a keresés nem járt sikerrel.
Egy svájci vezetésű európai kutatócsoport a chilei HARPS műszerrel négy éven keresztül végzett ultrapontos sebességméréseket az Alfa Cen B jelzésű csillagról, amely a rendszer halványabb és a Naptól kicsit kisebb tömegű szoláris csillaga. A gondos adatelemzés eredményeként sikerült kimutatni a csillag 3,2 nap periódusú "imbolygását" látóirányban előre és hátra, amit egy egyébként láthatatlan bolygótest gravitációs hatásai okoznak. Maga az effektus igen pici – a csillag bolygó által előidézett sebességváltozásai mindössze 51 cm/s-t érnek el (ez 1,8 km/h, kb. a mászkáló kisbaba sebessége). Ez mindeddig a legpontosabb bolygófelfedezés a Doppler-effektust felhasználó technikával.
Fantáziakép a bolygóról és az Alfa Centauri rendszeréről. Balra a hármas rendszer
legnagyobb tömegű csillaga, az Alfa Cen A, közelebb pedig a bolygó
központi csillaga, az Alfa Cen B. A kép jobb felső sarkában saját Napunk
látható, amely az alfa Cen távolságában a helyi égbolt egyik
legfényesebb csillaga (forrás: ESO PR).
A csillag tömegét és a bolygó hatásait kombinálva kiderül, hogy a planéta tömege kb. egy földtömeg, távolsága csillagától pedig mindössze 6 millió km. Ez a Nap-Merkúr távolságnak töredéke, amiből egyenesen következik, hogy az újonnan talált exobolygó felszínén pokoli forróság uralkodik. A rendszer másik Nap típusú csillaga, az Alfa Cen A sok százszor messzebb kering a csillagok tömegközéppontja körül, de még így is igen fényes égitestként látszik a bolygó felszínéről.
A felfedezés fontos lépés a más csillagok körül keringő exoföldek felfedezése irányában, hiszen demonstrálja a műszertechnika folyamatos fejlődését és egyre növekvő érzékenységét az egészen kis tömegű exobolygókra.
A Xavier Dumusque (Genfi Obszervatórium) és munkatársai által jegyzett felfedezést a Nature magazin október 17-i számában publikálták.
Forrás: ESO PR, 2012.10.16.
