Lehet, hogy megvan az első exohold

1762

Egy magányos gázbolygót és holdját sikerült megfigyelni, ám biztosak talán sosem lehetünk benne, a mérést ugyanis nem lehet megismételni.

Az ismert exobolygók száma egyre csak növekszik. Legalább ezer, de ha a Kepler bolygójelöltjeit is idevesszük, akkor már négyezernyi égitestet ismerünk a saját Naprendszerünkön kívül. A nagy számok ellenére az első exohold – exobolygó körül keringő kísérő – felfedezése még mindig várat magára. A holdakat észrevenni persze még nagyobb kihívás, mint a távoli csillagok körüli bolygókat. Most azonban, úgy tűnik, talán sikerült az elsőt megtalálni, és egyáltalán nem hasonlít az általunk ismertekre.

A csel a dologban, hogy a megfigyelés mikrolencsézésen alapul, egy távoli csillag fényének elhajlásán egy útba eső égitest gravitációjának hatására. Ahogy a lencséző objektum lassan elhalad a háttércsillag előtt, pár órán vagy napon keresztül fókuszálja annak fényét a Föld felé. A kifényesedés és elhalványodás menete tudósít arról, hogy milyen égitest, vagy égitestek okozták a lencsézést. Azonban ahogy a Föld, a lencséző objektum és a háttércsillag kimozdul az együttállásból, többé nem lehet megfigyelni, sem a jelenséget, sem az esetleges bolygókat, amik okozhatták. Minden azon múlik tehát, mennyire alaposan sikerült a lencsézést végigmérni.

A mikrolencsézés működési elve: ha egy égitest pont jó helyen halad el köztünk és egy távoli csillag között, a gravitációja felénk fókuszálja annak fényét.
A mikrolencsézés működési elve: ha egy égitest pont jó helyen halad el köztünk és egy távoli csillag között, a gravitációja felénk fókuszálja annak fényét.

2011. június 26-án az új-zélandi MOA-II távcső (Microlensing Observations in Astrophysics program) detektált egy gyanúsan fényesedő csillagot, amelyet hamarosan más obszervatóriumokból is követni kezdtek. A MOA-2011-BLG-262 névre hallgató jelenség néhány óra alatt lezajlott, szinte véget is ért, mire Chiléből is megfigyelhetővé vált. A mérési adatokra illesztett modellek aztán igen érdekes eredményt adtak. A lencsézést egy 3-4 jupitertömegű gázbolygó okozhatta, ami körül egy fél földtömegű, távoli hold kering. A tőlünk körülbelül 500 parszekre található bolygó-hold páros a jelek szerint nem köthető egyetlen környező csillaghoz sem. Azonban szinte ugyanilyen jól illeszkedik az adatokra egy alternatív modell is, amely egy távolabbi, 720 parszekre lévő, aprócska csillagot, és egy körülötte keringő, Neptunusznak megfelelő tömegű exobolygót tartalmaz. Sajnos a megfigyelések szinte semmi különbséget nem tesznek a két lehetőség között, többet pedig a közeljövőben nem fogunk megtudni a rendszerről. A mikrolencsézés kétségkívül a csillagászat egyik komoly frusztrációt kiváltani képes megfigyelési módja.

A MOA-2011-BLG-262 megfigyelései. Fent: a teljes fénygörbe. Középen: a legnagyobb nagyítás (fényesedés) időszaka: a szürke szaggatott vonal jelzi, milyen változást okozna egyetlen égitest. Az alsó ábrák a legnagyobb eltéréseket mutatják a bolygó-hold (fekete vonal) és a csillag-bolygó (lila vonal) modellek között.
A MOA-2011-BLG-262 megfigyelései. Fent: a teljes fénygörbe. Középen: a legnagyobb nagyítás (fényesedés) időszaka: a szürke szaggatott vonal jelzi, milyen változást okozna egyetlen égitest. Az alsó ábrák a legnagyobb eltéréseket mutatják a bolygó-hold (fekete vonal) és a csillag-bolygó (lila vonal) modellek között.

Akárhogy is, most már legalább feltételes megfigyelés áll rendelkezésre egy exobolygó-exohold rendszerről. A hold – ha valóban hold – szokatlanul messze, 20 millió km-re kering a bolygójától, ötvenszer messzebb, mint tőlünk a mi Holdunk. A Naprendszerben ilyen távolságban már csak apró, utólag befogott holdacskákat találni. A távolság azonban a legkevesebb. A páros a jelek szerint nem kötődik egyetlen csillaghoz sem. Magányos bolygókból sok lehet a galaxisban, és már többet azonosítottak is, de ez lehet az első olyan, kettős égitest, ahol egyik társ sem csillagszerű. A létezésük egy sor kérdést vet fel: kialakulhatnak-e ilyen apró, a barna törpéknél is kisebb égitestek a csillagokéhoz hasonló úton? Ha egy bolygórendszerből dobódik ki egy bolygó, képes lehet-e megtartani egy holdját? Vagy kidobódhat-e úgy több égitest, hogy aztán egymás körül kezdjenek keringeni? Vagy mégis egy távoli, hagyományos, csillag-bolygó párral van dolgunk?

A kutatást vezető David Bennett (University of Notre Dame, USA) és munkatársai mindenesetre igyekeznek hűteni a kedélyeket: „Egy láthatólag szabadon lebegő bolygó egy fél földtömegnyi holddal egy eddig ismeretlen, új osztályt képviselne.” – írják. – „Egy ilyen új felfedezéshez erős bizonyítékok szükségesek, ezért a fenti eseményre a kis tömegű csillag vagy barna törpe körül keringő, Neptunuszhoz hasonló tömegű bolygó alkotta modellt tartjuk elfogadhatóbbnak.”

Forrás: Nature News, Scientific American. Az eredményeket bemutató szakcikket 2013. december 13-án töltötték fel az arxiv.org-ra.

Hozzászólás

hozzászólás