A CoRoT-Kepler konferencia második napján a finom részletek uralták a programot. Méréseink értelmezését korlátozó effektusok, összetett fizikai viselkedés, avagy mi okoz fejfájást elméleti és adatelemző szakembernek egyaránt? Két előadást külföldön dolgozó honfitársunk tartott meg.
A keddi nap ismét az exobolygós és asztrofizikus témák vegyes felvágottként tálalását hozta el. Kora reggel (hajnali 8:50-kor) egyből magyar előadóval indultunk: Csizmadia Szilárd (DLR, Berlin) a fedési exobolygók fénygörbéiből származtatható paraméterek bizonytalanságát fokozó jelenségeket tekintette át. Legtöbb szakcikk rendkívül optimistán becsüli a modellek illesztéséből származó paraméterek hibáját, pedig valójában még a legalapvetőbb hatások sem ismertek kellő pontossággal. Ilyen például a csillagok peremsötétedése, vagy a csillagfoltok hatása a tranzitgörbékre: ahhoz, hogy egy bolygó szerkezetére, összetételére következtessünk, tömegét és sugarát minél pontosabban, de legalább 2-3%-os pontosssággal ismernünk kell, egyébként adatainkat teljesen különböző modellek is jól leírják. Mint az a berlini posztdoktorként dolgozó kutató előadásából kiderült, jelenleg még nagyon óvatosan kell bánnunk az egyedi exobolygókra vonatkozó következtetésekkel, mert sem méréseink, sem az azokra illesztett modellek nem pontosak eléggé.
A kissé pesszimista hangulatú indítást Alessandro Sozzetti (INAF/Torino) rendkívül optimista előadása ellenpontozta a már több mint fél éve pályára állított Gaia asztrometriai űrobszervatórium legfrissebb helyzetjelentésével. Mint az már szivárgott az asztropletykák csatornáin, vannak kisebb problémák a Gaia optikai rendszerében, ezek azonban mind jól értett körülmények következtében léptek fel, így várhatóan kellően pontos kalibrációval hatásuk csökkenthető lesz. Ami jelenleg a legnagyobb befolyásoló tényező, az a szórt fény nem várt mennyiségű megjelenése a képeken, aminek következtében a 16-20 magnitúdós csillagokra a pozíció- és fényességmérés pontossága erősen romlani fog. Emellett a vártnál sokkal több mikrometeorit becsapódását érzékelték a tavaly decemberben fellőtt űrtávcső érzékelői, ami némi plusz aggodalomra ad okot.
Szabó M. Gyula, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója örült volna, ha a helyszínről követhette volna Ray Jayawardhana (Univ. of Toronto) előadását: az összesen három db „Szabó és munkatársai” szerzőségű cikket eredményező KOI-13b (Kepler-13) exobolygójáról is sok érdekeset találtak a kanadai kutatók, akik a Kepler adatait elemezték 5 napnál rövidebb periódusú exobolygók fázisváltozásainak tanulmányozására. Bizonyos bolygókon kimutatható a „délutáni oldal” magasabb hőmérséklete, másoknál a „reggeli oldal” forróbb, amiből a bolygók globális légkörzésének részleteire lehet következtetni.
A délelőtti program kimagaslóan érdekes előadását Isabelle Baraffe-nak (Univ. of Exeter) köszönhettük, aki a bolygómodellezés abszolút vezető szerepet játszó kutatója. Mint kiderült, még a Jupiter és a Szaturnusz kémiai összetételét is meglepően bizonytalanul ismerjük és elképzelhető, hogy akár 30-60%-kal több nehéz elem van a magjukban, mint korábban, az egyszerűbb bolygómodellekből gondolták. Emellett érdekes kapcsolódásról is beszámolt: a brit időjárás előrejelzésére használt szuperszimulációt képesek voltak úgy módosítani, hogy az exobolygók légkörzésére is realisztikus(nak gondolt) modelleket számítsanak.
A délutáni program egyértelműen a csillagoké volt. Ana Palacios (Univ. Montpellier) a csillagok belsejében működő transzportfolyamatokról tartott sok egyenlettel nehezített áttekintést. Ami a naív szemlélőnek is egyértelműen kiderült, az a valósághű csillagmodellezés igazi nehézsége volt, hiszen az atomi folyamatoktól az energiaterjedés nagyskálájú folyamataiig terjednek a modellekbe beépítendő jelenségek.
A csillagrezgésekre vonatkozó eredmények közül kettő emelhető ki, mindkettő fősorozati csillagok belső forgására vonatkozik. Don Kurtz (Univ. of Central Lancashire) és munkatársai a Kepler adatai alapján mutatták ki egy A spektráltípusú pulzáló csillag magjának és felszínének különböző forgási periódusát. Mint kiderült, a csillagmag szignifikánsan lassabban forog, mint a külső réteg, aminek elméleti magyarázata némileg bizonytalan. Hasonló eredményre jutott Pápics Péter (KU Leuven) belgiumi posztdoktor, aki egy lassan pulzáló B típusú csillag rezgéseire végzett rendkívül részletes szeizmikus modellezést.
Szerdán mindössze félnapos program lesz, a szervezők ugyanis délután borkóstolóval összekötött buszkirándulásra viszik a konferencia résztvevőit. Vélhetően a tudomány egy napra kissé a háttérbe szorul…
