Lovejoy galéria: így néz ki az esti ég fényes üstököse

2313

Hamarosan eléri napközelpontját az utóbbi hetekben szabad szemmel is megfigyelhető Lovejoy-üstökös, amelyről remek felvételeket készítettek a hazai amatőrcsillagászok.

Terry Lovejoy korunk legsikeresebb amatőr üstökösvadásza, aki Ausztrália trópusi területéről kutat üstökösök után egy 20 cm-es távcsővel és egy CCD kamerával. Az elkészült keresőfelvételeket saját fejlesztésű szoftverével vizsgálja át mozgó égitesteket keresve. Tavaly augusztus 17-én ötödik alkalommal élhette át egy új jövevény felfedezését, amely akkor még tízezerszer halványabb volt annál, hogy puszta szemmel is észrevehessük. A 11 ezer éves keringési idejű C/2014 Q2 (Lovejoy) névre keresztelt üstökös azonban még messze volt 2015. január 30-ai napközelségétől (ekkor 180 millió km-re lesz csillagunktól), így jelentős fényesedésre számítottunk. Szabadszemes látványra azonban eleinte nem, az átlagos paraméterekkel kalkulálva kisebb távcsövek kellettek volna megpillantásához. Szerencsére minden kedvezően alakult, az öreg üstökös gyorsan növelte anyagkibocsátását. A számítások szerint több kilométer átmérőjű szilárd magjában bőven vannak illékony anyagok, amelyek a napsugárzás hatására felszabadulnak, létrehozva az üstökös fejét, az elsodródó porból és gázokból pedig gyönyörű csóva alakul ki.

Az elmúlt napok kedvező időjárása minden észlelőnket az ég alá csalogatta, és a szabadszemes megfigyelések mellett számos szép felvétel is készült a csóváját lobogtató üstökösről. Az időjárás előrejelzéseket elnézve jó ideig nem lehet próbálkozni a további követéssel, így az esős napokra összegyűjtöttünk egy csokorra valót a képekből. Az érdeklődök számára mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy szabad szemmel csak az üstökös feje látszik mint halovány ködösség, ilyen szép látványt csak nagy érzékenységű, hosszú expozíciós idejű felvételekkel lehet előcsalogatni.

aaa
Szitkay Gábor január 11-ei felvételén mint a virág szirmai, úgy ágaznak ki a kómából a bolygóközi mágneses térrel kölcsönhatásba kerülő gázszálak.

 

bbb
Kovács Attila szintén január 11-én, de nagyobb látószöggel örökítette meg a porban szegény, de gázban annál gazdagabb üstököst.

 

ccc
Tobler Zoltán január 13-ai felvételén a Bika csodás nyílthalmazai között láthatjuk az üstököst. Míg a Lovejoy nagyjából 4 fénypercre van tőlünk, a Bika V alakú fejét formáló Hyadok 153 fényévre, a fent látható Fiastyúk 440 fényévre, a kép bal szélén látható kompakt NGC 1647 pedig 2000 fényévre található.

 

ddd
Berkó Ernő január 13-ai felvétele már közelebbről mutatja az egünket átszelő üstököst. A fej zöldes fénylését a kétatomos szén molekulák okozzák, a csóva kékségét pedig szén-monoxid ionok adják.

 

eee
Zsámba István még közelebb merészkedett a vándorhoz…

 

Kocsis Antal, Gubicza László és Komáromi Tamás január 13-ai felvétele a Balaton Csillagvizsgálóból készült 28 egyperces felvétel eltolt összeadásával.

 

ggg
Jung Ervin felvétele szintén január 13-án mutatja az üstököst. Az általa közzétett módszerrel készült az összeállításban található több felvétel is, mivel a csillagok előtt elmozduló üstökösről csak sok rövid expozíciós kép eltolt összeadásával lehet finom részleteket is mutató képet készíteni.

 

hhh
Németh Róbert több részletben vette fel azt az 55 expozíciót, amelyet a fenti kép elkészítéséhez használt.

 

Kuli Zoltán a budai Svábhegyről a következő felszereléssel készítette ezt a képet január 13-án: 102/500-as refraktor, Nikon D5100, ISO 3200, EQ5-ös mechanika, 49×30 sec.

 

kkk
Kolláth Zoltán a Zselicből készítette ezt a felvételt az üstökös és a Fiastyúk párosáról január 16-án este.

 

lll
Tóth Tamás január 16-án egy 200-as teleobjektívvel örökítette meg az üstököst.

 

Hozzászólás

hozzászólás