„Határ a csillagos ég – Fedezd fel az Univerzumot”: pályázati eredmények

1414

Az  MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete a Csillagászat Nemzetközi Éve  alkalmából „Határ a csillagos ég” címmel pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli magyar 14-18 év közötti középiskolai diákok számára. A pályázat lehetőséget adott egy adott objektum kiválasztására, melyet Magyarország egyik legnagyobb távcsövével, a MTA KTM CsKI piszkéstetői obszervatóriumának 60/90/180 cm-es Schmidt-rendszerű távcsövével örökíthetett meg a győztes csapat. Az alábbiakban a győztes csapat beszámolóját olvashatjuk:

"A szombathelyi Premontrei rendi Szent Norbert Gimnázium diákjaiból hamar összeállt 3 fős csapatunk: Csondor Kata, Hatos András és Móricz Gábor.  Röviden indokolni kellett, hogy milyen szempontok alapján választottuk ki az adott égitestet, van-e magyar vonatkozása, netán valamilyen aktualitása, érdekes lehet-e a nagyközönség számára?

Előzetes kutatómunka, végiggondolás után a pályázat tárgyául az (M57-es) Gyűrűs-köd elnevezésű csillagászati objektumot választottuk, amit iskolánk egykori neves diákja Gothard Jenő kutatott. A piszkéstetői Obszervatórium megvalósítása pedig ugyancsak neves diákelődünk, Detre László nevéhez kötődik.

Boldogan olvastuk a pályázat eredményét – elsők lettünk! –  és a szép értékelést. A nyár általában gyorsan elszáll, de most hosszúnak tűnt, szinte siettettük az időt, hogy augusztusban a pályázat megírásával kapcsolatos ismeretekkel gazdagodva, bepillantást nyerhessünk a csillagászok titokzatos munkájába, és a gyakorlatban is megismerkedhessünk a csillagászat igazi, professzionális eszközeivel.

Detre László, az egykori szombathelyi Premontrei rendi diák, nem élhette meg a megálmodott Piszkéstetői Obszervatórium befejezését, de mi, a diákutódok a megálmodott eszközöket használhattuk. Bepillantást nyerhettünk az itt folyó munkába, a csillagászati megfigyelési technikába, berendezéseinek használatába. A gyakorlatban alkalmazhattuk a meglévő csillagászati ismereteinket, és bővíthettük azokat.

Szombathelyről indultunk délelőtt, délután érkeztünk meg. Csodálatos
volt a Mátrában, különösen a naplemente.  Este nagy izgalommal, 8 óra
után kezdtük el a Schmidt-távcsővel a munkánkat. Szinte hihetetlen
volt, de az előkészítő munkák után megjelent a látómezőben választott
kedvencünk, a Lyra-gyűrűsköd.

 

A győztes csapat, háttérben a 60/90/180-as Schmidt-teleszkóp részlete. Jobb oldalon Dr. Szabó Róbert, a pályázat szervezőbizottságának vezetője.

Éppen 113 esztendeje, hogy 1886. szeptember 1-én Gothard Jenő egy félórás felvételt készített a Lant csillagképben levő, közismert Gyűrűs-ködről vagy planetáris ködről, az NGC 6720, ill. M57 jelzésű objektumról. Az előhívott felvételt nagyítóval átvizsgálva meglepve vette észre, hogy az M57 központjában egy jól kivehető, csillagszerű fénypont látszik. Ily módon Gothard Jenő igazolta a sokak által kétségbevont Lyra Gyűrűs-köd központi csillagának létezését. Kijelenthetjük, hogy ezzel a megállapítással kezdődött az a fejlődés, ami az ibolyántúli, röntgen- és gamma-sugárzás csillagászati alkalmazásához vezetett.

Több perc expozíciós idejű felvételek készültek, hisz a Gyűrűs-köd 2300 fényévre van, de boldogan tapasztalhattuk, láttuk Gothard Jenő felfedezésének igazolását. A derült időben, a nyugodt légköri viszonyokban csodálatosan sikerültek a felvételek.

 

A csapat felvétele az amatőr műszerekben is látványos Gyűrűs-ködről (M57).

A kevés pihenés után a másnap délelőttjét túrázással Galyatetőn töltöttük, délután kisvasutaztunk Gyöngyös és Mátrafüred között, kirándultunk Kékestetőre. Megcsodálhattuk a TV toronyból a szintén lenyűgöző panorámát. A szállásra érve nappali fényben körbejártuk az Obszervatóriumot.

Esteledve boldogan segítettünk az 1-méteres RCC-távcső kalibrációs munkálataiban.  Megismerkedhettünk az itt folyó munkával, nagyon sok új, eddig elképzelhetetlen ismeretanyaggal gazdagodhattunk. Bepillantást nyerhettünk a „foltos csillagok” világába. Az 50 cm-es Cassegrain-teleszkóp mellett pedig a földi légkör csillagászati megfigyelést zavaró hatásairól, és kiküszöbölésének technikáiról láthattunk érdekfeszítő bemutatót.
Az éjszakák rövidnek tűntek, az idő gyorsan elszállt! Másnap, csomagolás; sok-sok új ismerettel, élménnyel gazdagodva, kicsit szomorún búcsúzkodva, hogy ilyen gyorsan elment az idő, indultunk haza.

Szeretnénk köszönetet mondani az MTA KTM CsKI munkatársainak a pályázat kiírásáért, a Piszkéstetői Obszervatórium kedves, figyelmes, mindig segítőkész csapatának, különösen Dr. Szabó Róbertnek a sok-sok bátorításáért, irányító munkájáért, aki sok hasznos információval látott el bennünk, és önzetlenül, tudásszintünknek megfelelően vezetett be bennünket a csillagászat rejtelmeibe. Köszönjük felkészítő tanárunk, Melegáné Somogyi Tímea munkáját, Farkas Zsuzsa tanárnő lelkes kíséretét és igazgatónőnk segítségét. "

 

A Pelikán-köd, a második helyezett csapat célpontja.


 

A pályázat végeredménye:

I. helyezett – Premontrei csapat: Lyra Gyűrűs-köd

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Szombathely

  • Csondor Kata
  • Hatos András
  • Móricz Gábor
  • felkészítő tanár: Melegáné Somogyi Tímea


II. helyezett – Tunguzka csapat: IC 5070 Pelikán-köd

Radnóti Miklós / ELTE Apáczai Csere János Gyakorló / László Gyula
Gimnázium, Budapest

  • Novák Anita Boglárka
  • Galgóczi Gábor
  • Hegyesi Béla István
  • felkészítő tanár: Horvai Ferenc

III. helyezett – Lantos brigád: Lyra Gyűrűs-köd

Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium,
Budapest

  • Kiss Máté
  • Kovács Tamás Balázs
  • Papp Rita
  • felkészítő tanár: Orha Zoltán

Hozzászólás

hozzászólás