2008. április 13-án reggel a New York állambeli Hightstownban található otthonában 96 éves korában tüdőgyulladás következtében elhunyt John Archibald Wheeler, a II. világháború utáni elméleti fizika egyik legnagyobb hatású alakja.
John Archibald Wheeler, 1911-2008
[www.bigear.org]
John Archibald Wheeler 1911. július 9-én született a floridai Jacksonville városában. Doktori fokozatát a Johns Hopkins Egyetemen szerezte 1933-ban, mindössze 21 esztendősen. Egy évvel később Koppenhágába utazott, hogy Niels Bohr mellett dolgozhasson. Kapcsolatuk 1939-ben folytatódott, amikor Bohr Amerikába érkezett, s kidolgozták a maghasadás elméletét a protonokból és neutronokból álló atommag ún. cseppmodelljének segítségével. Két évvel később csatlakozott az atombomba előállítását célzó Manhattan-tervhez. Ilyen jellegű tevékenységét a háború után is folytatta, segített a hidrogénbomba megalkotásában, a rakétavédelmi rendszerek létrehozásában, s támogatta a vietnami háborút, még akkor is, amikor nézetei több pályatársa rosszallását váltották ki.
1938 és 1976 között a Princeton Egyetem, az innen történő 1976-os nyugalomba vonulása után pedig a Texasi Egyetem professzora volt.
John Wheeler Albert Einstein és Hideki Yukawa társaságában 1949-ben a Johns Hopkins Egyetemen.
[Johns Hopkins Archives]
1952-ben, amikor kurzust indíthatott az Einstein-féle gravitációs elméletről, az még egyáltalán nem tartozott a kedvelt kutatási területek közé. Nem kis szerepe volt abban, hogy ez a helyzet a hatvanas évek közepére megváltozott, s kozmológusok új generációja kezdett el foglalkozni a gravitáció és az Univerzum szerkezetének kérdéseivel. Tanítványai között az elméleti fizika és a kozmológia olyan nagy neveit találjuk mint Richard Feynman, vagy Kip Thorne.
Figyelmét leginkább az Einstein-féle elmélet egyik különös következménye keltette fel. Még 1939-ben hívta fel a figyelmét a Manhattan-projekt vezetője, Robert Oppenheimer arra, hogy az Einstein-féle gravitációs egyenletekből egy rendkívül érdekes dolog olvasható ki. Jelesül az, hogy egy kellően nagytömegű csillag magjának összeomlásakor olyan objektum jöhet létre, amely körül a téridő annyira meggörbül, hogy még a fény sem tud kiszökni belőle, a centrumban a sűrűség és a görbület pedig végtelen nagy lesz. Wheeler eleinte elutasította ezt az elképzelést – egy 1958-as belgiumi konferencián vitába is keveredett Oppenheimerrel -, de miután ezek az ún. szingularitások matematikailag kezelhetővé váltak, elfogadta "a csillag és a fizika számára irtózatos lehetőséget". A helyzet dramatizálására egy 1967-es New York-i konferencián a szingularitásra kitalálta a "fekete lyuk" (black hole) megjelölést, de tőle származik a "féreglyuk" (wormhole) elnevezés is. Két korábbi tanítványával (Charles Misner és Kip Thorne) közösen írt 1973-as "Gravitation" című 1279 oldalas monumentális munkája azóta is a terület egyik alapműve.
John Wheeler előadás közben a Princeton Egyetemen 1967-ben.
[The New York Times]
Egyik utolsó munkatársaként szívügyének érezte Einstein azon törekvését, ami a természet alapvető kölcsönhatásainak közös tőre való visszavezetését célozta egy egyesített mezőelmélet keretében. Ezen munkája során úttörő tevékenységet végzett az ún. kvantumgravitáció területén, nevét őrzi a Wheeler-DeWitt egyenlet, vagy az ő szavaival az "Univerzum hullámfüggvénye".
1968-ban Enrico Fermi díjat kapott Johnson elnöktől, 1997-ben pedig a Wolf Foundation díjával tüntették ki, ami a fizikában és a kémiában a Nobel-díj utáni legrangosabb elismerésnek számít.
John Wheeler mesterei, Niels Bohr és Albert Einstein szobra előtt.
[Texas A&M University, Department of Physics]
Forrás:
